Vajdics Anikó Körkörös romok – Kružne ruševine

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Körkörös romok - Jorge Luis Borges tiszteletére indulnom kell a folyó túlpartján vársz rám a fehérlő romok között leeresztett szemhéjjal úgy ahogyan megálmodtalak ha nem talállak meg nem létezel hányszor leromboltalak magamban hogy újraalkothassalak vonásról vonásra szervről szervre ezeregy titkos éjszakán át a lelkedet kerestem az egyetlent amely méltó rá hogy általam kapjon helyet a világegyetemben a dombokon túl a távoli füstoszlopok felett felhők gyűlnek könnyűek mint a madár mely holdtöltekor vigasztalhatatlanul rikolt amikor elérkezik az éjfél indulnom kell meztelen lábnyomok a ragacsos homokban mintha mindez már megtörtént volna a folyó a homok az éjféli madár és a füstfelhő a romok felett mintha mindezt már kigondolta volna valaki indulnom kell halaszthatatlan kötelességem ez az álom nyújtanám ameddig csak lehet de a folyó innenső partján rólam álmodónak már mocorog a szemhéja el kell jutnom hozzád mielőtt felébred

Kružne ruševine - U čast Horhea Luisa Borhesa na drugu obalu reke moram krenuti među beličastim ruševinama me čekaš sklopljenim kapcima baš tako kako sam te u snovima videla ako te neću naći ni ne postojiš koliko puta sam te u sebi srušila da bi te od crte do crte od organa do organa ponovo stvorila preko hiljadusto tajnih noći tvoju dušu sam tu tražila jedinu koja je dostojana da putem moje ličnosti dobije mesto u vasioni iza brežuljaka iznad dimnih stubova u daljini oblaci se skupljaju poput ptice su lagani koja u vreme punog meseca očajno krikne kad ponoć stiže moram krenuti goli otisci stopala u lepljivom pesku kao da se to već jednom dogodilo reka žal ponoćna ptica i oblak dima iznad ruševina kao da je to već neko izmislio moram kernuti taj san mi je nedložna obaveza odugovlačila bi dokle god je moguće ali na ovoj strani obale već miče kapke onaj ko o meni sanja pre no što se probudi moram do tebe stići Prevod: Fehér Illés

Fodor Ákos Ítélet – Sud – Verdict

Fodor Ákos

Budapest, 1945. május 17. – Budapest, 2014. február 22.

Ítélet Sohasem fogod megbocsátani nekem, hogy nem szerettél.

Sud Nikad mi nećeš oprostiti to što me nisi volela. Prevod: Fehér Illés

Verdict You’ll never ever forgive me the feeling that you did not love me. Translated: N. Ullrich Katalin



Nemes Nagy Ágnes Ekhnáton az égben – Eknaton u nebu

Nemes Nagy Ágnes (Agneš Nemeš Nađ)

Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.

Ekhnáton az égben Ott minden épp olyan. A bánya. Talpig hasadt hegyoldal. Eszközök. Amint tapintja a mészkőfalat: bizonytalan a pirkadat. Mintha belülről hajnalodna, a sziklák vékony oldalán, s oly áttetsző a kő, a vas, mint egy végső kudarc után. Ott az erdő. Darabokban jár a köd. Ötujjasan, mint elhagyott kezek, vagy fölnyúlnak függőlegesre, már-már uszályos mozdulat, s jelentésükig el nem érve halványan folynak a földre, ahogy vonulnak - ahogy kinőnek és ledőlnek ezek a felhős, hosszú törzsek, egy másik erdő jár a fák közt, s egy másik lombot hömpölyögtet. Ott alagút a fák alatt. Sötét füvek, kavics: keskenyvágányú sínpár, virradatban. Ott már a nap, jön gőzölögve, oldalt hasít be a ködökbe, jön-jön a néma robogás, fölszikrázik a fű-alatti fém, szikrázik a reggel, míg egy bokor-fal váratlan szökik fel, mert végetér a sín a fű alatt. És aztán néhány talpfa csak, mint néhány zökkenő lépés előre - a tisztáson megáll a nap. Ott délelőtt. Ott nagy növények. Ott nem mozdul a nagy kamilla-rét, közötte néhány vasdarab, fölötte lépes sűrűség, fehér-küllős növény-napokkal hullámtalan Tejút és semmi szél. Mindig. Örökre. Dél.

Eknaton u nebu Tamo je baš sve onako. Rudnik. Raspucala padina. Oruđa. Kako krečnjak opipava: zora je nesigurna. Kao da iznutra sviće, na tankim stranama stena i kao posle konačnog sloma proziran je i kamen i gvožđe. Tamo je šuma. Magla je u komadima. Petoprstna, kao napuštene ruke, ili se okomito prema gore pruža, kao da je skutast pokret i ne dopirući do značenja kako se provlači izbledelo na zemlju se sleva – kako rastu i sruše se ova prozračna, visoka stabla, neka druga šuma se kreće među drvećem i neku drugu krošnju miluje. Ispod drveća tamo je tunel. Tamna trava, belutak; u svanuću uskotračna pruga. Tamo već, parom obavijeno, sunce stiže, maglu ukoso para, stiže-stiže nema jurnjava, ispod trave metal iskri, iskri i jutro dok iznenada zid šikare poskoči jer ispod trave pruga se završava. I posle samo nekoliko pragova, kao par nespretnih koraka napred – sunce na čistini zastane. Tamo prepodne. Tamo velike biljke. Tamo velika livada kamilice se ne miče, u njoj par komada gvožđa, iznad memljiva gustina, belo-žbičastim danima biljaka nepomična Kumova slama i vetra nema. Uvek. Zauvek. Podne. Prevod: Fehér Illés



Radnóti Miklós Éjszaka – Noć

Radnóti Miklós ( Mikloš Radnoti)

(Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.)

Éjszaka Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom, alszik a pókháló közelében a légy a falon; csönd van a házban, az éber egér se kapargál, alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály, kasban a méh, rózsában a rózsabogár, alszik a pergő búzaszemekben a nyár, alszik a holdban a láng, hideg érem az égen; fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben. 1942. június 1.

Noć Spava srce i spava u srcu omorina, spava na zidu muva i u blizini paučina; ni šuma od miša oprezna, u kući tišina, spava detlić u stablu, grana, gradina, u ruži gundelj, u košnici pčela, spava leto u zrnu žita sazrela, spava u mesecu plam, na nebu ordenje hladno; ustaje jesen i u noći prikrada se potajno. 1. jun 1942. Prevod: Maša Starec i Fehér Illés

https://www.youtube.com/watch?v=fKMclMemWdI



Bayer Béla A tét – Ulog – Einlage – Totalisation

Bayer Béla Váralja, 1951. május 17. –

A tét Esteledik. A szemköztes tömb ablakszemei felparázslanak, már vetkezik mögöttük az e napi gond. (Szomszédod ma kártyázik, s nem asszonyát veri.) Jómagad lámpásod esteli fénye mellett klasszikusokat idézel. Tétova kézzel, sort sor alá tapogatva kerülnek a lapra feljegyzéseid. Araszolsz megannyi kis csáppal, Kaffkával és Csáthtal gyapálod a középszerűt. Orgonát és mélyhegedűt  szólnak  benned a szavak. A hangulat keservét most aligha érzed, a képzet csak féligszítt cigarettát engedélyezett. Kibiccsant útján  az esély, hisz sekély szenvedély uralkodik. Bérdalok  bonganak bordalok helyett, vélhetnéd, így rendeltetett, bár fonákja maga kiabál.      Értelmed látszólag ellenáll, de fricskája szájad szögletére ül. Elnehezül lassan minden tagod, s noha tudod, hogy a lét dadog, nem kutatod a törvényi praktikát. A hibát a hit és a tudás viszonyában látod. Jobbító próbálkozásod nekifeszül, ám kiderül, hogy naivak elképzeléseid. Hit is csak áttételekkel mozgathat  hegyet, e kegyet nem bitorolhatja földi hívság. Hogy eleve elrendeltetett? Botorság. Természetünk ilyen. Krisztust a keresztre küldtük, de minden maradt a régiben. Igen. Hiába szülhetne megváltót, a csúnya lány szerelme mégsem kelendő. Veronika kendő becézi arcodat, s az alkonyat bársony pamattá bomlik. Pirossal pörsennek az ég ragyái, kontúrrá rajzolódsz, testtelenné, noha fantom mégsem leszel. Szeretsz és szeretkezel, egyre görcsösebben immár, bár a nyár még kelleti tűzhajú Végzetét. A tét mégis maradandóságod.   Látod? A versek szó-karátok, mit a Kritika unciái mérnek. Fintor, hogy a végső Költészet nem lehet maga az Életünk.

Ulog Hvata se mrak. Zasjaju prozorska okna susednog bloka, iza njih već dnevna briga se svlači. (Danas tvoj sused karta i ne tuče ženu.) Ti sam pored svetla noćne lampe klasike citiraš. Tvoje beleške sustezajućim pokretima tapkajući red ispod reda redaš na papir. Bezbroj sitnim pipcima se kotrljaš, osrednjost s Kafkom i Čatom prikrivaš. Reči u tebi putem orgulja i violončela se oglašavaju. Gorčinu raspoloženja sad ni ne osećaš, mašta samo napola popušenu cigaru dozvoljavala. Šansa na stramputicu stigla jer samo plitka strast vlada. Umesto hvalospeva vinu najamne pesme ore, mogao bi reći tako je suđeno ali naličje sam grmi. Tvoj razum se naizgled opire ali ti se zvrčka na usnama nazire. Usporavaju ti se udovi, iako znaš da postojanje muca, praksu zakonitosti ne istražuješ. Grešku u odnosu vere i znanja vidiš. Pokušavaš s poboljšanjem ali ispostavi se, predstavke su ti naivne. I vera samo transmisijom može brda pomerati, tu milost zemaljska snaga prisvojiti ne može. Da je sve unapred određeno? Bulažnjenje. Priroda nam je takva. Hrista smo na raspeće poslali ali sve je po starom ostalo. Da. Zalud bi mogla iskupitelja roditi, ljubav ružne devojke nije tražena. Lice ti marama Veronike miluje a suton u baršun se pretvara. Hrape neba su crvene bubuljice, od tebe samo obrisi ostali, bestelesan si ipak avet nećeš biti. Voliš i ljubav vodiš ali si već sve više u grču mada leto plamteću kosu Usudi još nudi. Ipak ulog je tvoja besmrtnost. Vidiš li? Pesme su karati reči šta uncije Kritike merkaju. Groteska je da Poezija sam Život ne može biti. Prevod: Fehér Illés

Einlage

Es dämmert. Die Fensteraugen

des  Blocks gegenüber glühen auf.

Hinter ihnen entblößt sich heutige Sorge.

(Diesmal bevorzugt der Nachbar

die Karten, statt die Gattin

mit Schlägen zu beglücken.)

Du zitierst bei deinem abendlichen

Lampenlicht Klassiker.

Mit zitternden Händen, Zeile nach Zeile

herumtastend  kriechen aufs Papier

deine Notizen. Wie ein Käfer

mit zahlreichen Fühlern schleichend

jätest  du das Mittelmaß. Wie Orgel

und Bratsche klingen dir die Wörter,

spürst die Missstimmung der Tage kaum.

Deine Fanthasie erlaubt dir nur

halbgerauchte Zigaretten, derweil

Chancen entgleisen  und wertlose

Leidenschaften herrschen.

Bestellte Lieder gellen statt

gefühlvoller Gedichte.

Alles ist vorbestimmt, könnte

man glauben, trotz, dass

das Zerrbild für sich selbst spricht.

Dein Verstand leistet Widerstand,

dennoch nistet sich eine Grimasse

in deinen Mundwinkeln ein.

Sachte werden deine Glieder schwer

und obwohl du weißt, dass das Dasein

stottert, fragst du nicht nach gängigen Praktiken.

Den Fehler siehst du in dem Verhältnis

zwischen Wissen und Glauben.

Dein verbessernder Wille spannt sich an,

aber es stellt sich heraus, dass deine Vorstellungen

zu naiv sind. Der Glaube kann auch nur mit

Übertragung Berge versetzen. Dieses Los

kann kein irrdisches Wesen besitzen.

Dass es unentrinnbar ist? Unfug.

Dies entspricht unsrer menschlichen Natur.

Obgleich, dass wir Christi auf das Kreuz

verbannt haben, alles blieb beim Alten.

Ja. Umsont würde ein hässliches Weib einen

Erlöser gebähren, ihre Küsse würden vermieden.

Veronika-Tuch bedeckt dein Gesicht

und die Abenddämmerung zerteilt sich

zu purpurnen Libellen. Die Himmelswunden

röten sich und du wandeltst dich zu Konturen,

würdest auch ohne Leib kein Phantom.

Du wirst geliebt und machst selber

Liebe, immer krampfender nunmehr

und wenngleich der Sommer noch seine

volle Pracht anbietet, dein Einsatz bleibt

deine Unvergänglichkeit. Sieh!  Die Verse sind

Wortpräziosen, die in Unzen der Kritik

gemessen werden. Die Fratze ist, dass 

die letzte Dichtung nicht unser Leben sein kann.

                             Nachdichtung: Bayer Béla

Totalisation

Le soir descend. En face dans le bloc, lles

fenêtres tournent en feu. Les soucis journaliers

derrière se mettent à nu.( Aujourd’hui, ton

voisin joue aux cartes, ne veut pas battre sa

femme comme plâtre.) Toi, sous l’abat-jour

de ta lampe epluches un texte classique.Tu mets,

d’une main hésitante, noir sur blanc quelques

notes sous les lignes ou sur la marge pour les

citer après. Tu argues avec Kafka et Csáth

attaques le médiocre. Dans ton tréfonds les

mots sonnent profonds comme l’orgue et le

violon. Tu sens à peine l’ amertume de la

disposition de l’àme. Le fictif ne donne

permission qu’à fumer une cigarette à

 moitié. L’aléa se désaxa en chemin faisant.

C’est la passioin futile qui règne. Au lieu des

chansons bachiques ce sont des chansons

salariées qui retentissent et bourdonnent. Tu

pourrais croire: ceci doit être ainsi, bien que le

contraire soit vrai. Il paraît que tu t’y opposes

et que tu pinces les lèvres. D’ un jour à l’ autre

tous tes membres s’alourdissent et bien que tu

saches que l’ existence balbutie, cloche, tu

net’intéresses plus à la loi, a la légalité

pratique et utile. Même la foi ne peut mouvoir

des monts qu’à condition d’une prise de force.

Mais cette faveur ne s’approprie pas par

n’importe quel être vaniteux. Tu dis, que cela a

été décrété au préalable? Nonsens. Notre

nature est ainsi. Nous avons envoyé le Christ

sur la croix et tout reste comme auparavant.

Voilà ce qui est vrai!Une fille laide pourrait

mettre un sauveur au monde, pourtant

personne ne la prendrait pour être sa femme.

De la science et de la foi. Ton essai mélioratif

fait encore un effort Tu crois que l’erreur gît

dans le rapport mais il devient clair que tes

idées sont   naïves. Le voile de Véronique

caresse ta face.Le velours du coucher de solei

se défera en touffe, poufLes stigmates de

variole du cielse colorent du crimson, tes

contours s’estompent, s’immaterialisent.

Bien que tu ne deviennes pas fantômes.

Tu aimes , tu fais l’amour, mais d’une façon de

plus en plus convulsive. Bien que l’ été laisse

encore désirer sa destinée en flamme infernale,

la totalisation est quand

même la durée.Tu vois? Les vers ont leur carat

de mots et sont mesurés par les onces de la

critique La contorsion est

que la Poésie ultime

ne puisse pas être notre Vie elle-même.

                             Traduit: Zsoldos Imre svd

 



Bella István Szavak a palatáblán – Reči na ploči škriljca

Bella István

Székesfehérvár, 1940. augusztus 7. – Budapest, 2006. április 20.

Szavak a palatáblán És beírtalak Benneteket a tenger fövenyébe, téged is napvilág szolgálólánya, árva Babics Mária, nagyanya, és téged is vízkérincsélő, égkoldus Joó Sándor nagyapám, és téged is csillagpalatáblás tanító, néhai Bella István apám, búza vagy kóró az ukrán humuszban talán, és téged is háborúnapszámos, halál-csépelő élet, Joó Sarolta anyám, és titeket is Bellák, Balások, Piliárok és titeket is, szeretteim: MáriaMárta, Áni Máni és Tüske, MagdolnaMárta és Balázs, és titeket is Dömdödömszívű dobogások, napsugárfészkű Pistinke-cinkék, Bilincs-Bilintke, Tihamér és János, és mind, kikről csak ennyit: szerelmek, szeretők, barátok, barátság. És tégeteket is, édeseim, kikről csak azt tudom, kisujjam görbülete vagytok, összepöndörödő hajszálaim vagytok, a hajam és szemem színe vagytok, kaszává görbülő ölelésem vagytok. Így lássatok hát, ha látni akartok: ég és föld között, szemközt a végtelennel egy kisember áll, lábával jeleket ír a porba: a sarka a pont, a vonás, a talpa a vessző. És a vak Homérosz, a tenger elejti lantját, az időt, ki-kinyúl minden kezével, s hullám ujjbegyével letapogatja, hangosan elolvassa, elmormolja és elmorzsolja mind.

Reči na ploči škriljca I upisao sam Vas u žal mora, i tebe bako, sluškinju sunčevih zraka, sirotu Mariju Babič, i tebe deda, kalogažca, prosjaka neba, Šandora Jo, i tebe oče, učitelja sa zvezdanom pločom škriljca, negdašnjeg Ištvana Belu, pšenica ili korov možda u humusu Ukrajine, i tebe majko, težaka rata, vršioca smrti živote, Šaroltu Jo, i vas Bele, Balaševe, Piliare i vas, moje ljubimce: MarijaMartu, Ani Manija i Bodlju, MagdolnuMartu i Blaža, i vas srčana tabanja Demdedenja, senice Pistinke sa gnezdima sunčevog sjaja, Bukagiju-Bilintku, Tihomera i Ivana i svakoga o kojima samo toliko: ljubavi, ljubavnici, prijatelji, prijateljstva. I vas, mili moji, o kojima samo to znam da ste mi krive mog malog prsta, da ste mi kudrave vlasi kose, da ste mi boje kose i oka, da ste mi lukovi mojih zagrljaja. Pa vidite me takvog, ako me želite videti: između neba i zemlje nasuprot beskonačnosti beznačajan čovek stoji, nogama u prašinu znakove crta: peta mu je tačka, skica, tabane zarez. I slepi Homer, more ispusti lautu, vreme, kat-kad ispruži svoje ruke, val s jagodicama prstiju opipava, naglas čita, sve promrmlja i razmrvi. Prevod: Fehér Illés