Bogdán József Lenni szárnytalan – Beskrilan biti

Bogdán József Zenta, 1956. január 12. –

Lenni szárnytalan én lenni pap misézni sok falu  imazsámolyt oltárt enni a szú én lenni nőtlen nem férfiatlan vágyni a mennyország jó meleg katlan mindig szót fogadni hierarchia nem menni night club inni jó pia tisztelni dogma dogma jó dolog állami fogda a föld nem forog én enni ostya ostyahulladék vörösrongy rázni habzószájú ég nézni néhanap az őrgébicsek repülnék isten mért nem érti meg ikarusz szárnyak gyönge ragasztó megbuggyant immár minden földi jó szentlélek billeg tört szárnyú galamb nézni jobbra-balra akár a rab siratni halott drága koporsó kisbaba prüszköl ízleli a só lenni keresztény kozmopolita enni svédasztal kozmás a liba és fogyni fogyni fogyni szüntelen lehet-e élni bűnben bűntelen

Beskrilan biti ja biti pop puno sela misu održati gagrica podnožje za molitvu oltara grickati i ne nemuževan biti neženja raj čeznuti klisura topla prijatna uvek slušati hijerarhija u noćni klub ne ići piti dobra rakija poštovati dogma dogma je dobra državna ćorka ne okreće se zemlja i jesti hostija ostaci hostije crvenu krpu tresti penušava usta nebeske pučine svračke gledati katkada letio bi bog zašto ne shvaća ikarova krila slabo lepilo već je kvarno svako zemaljsko dobro gega sveti duh golub slomljena krila levo-desno gledati poput zatočenika mrtvac oplakivati dragocen kivot beba kiše kuša sol biti hrišćanin građanin sveta jesti švedski stol guska zagorela i bez prekida nestajati nestajati nestajati može li se u grehu bezgrešno opstati Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://szorosko.eu/2012/09/bogdan-jozsef-versei/



Standovár Ágota Csak játsszuk el! – Samo odigrajmo!

Standovár Ágota Pécs 1961. április 17. – 

Csak játsszuk el! Játsszuk el, hogy nő vagy,  gyenge és védtelen.  Ülsz a vonaton éjjel.  Megérkezel.  Kihalt a peron,  senki sem vár.  Mihez kezdesz?  Merre indulnál?  Játsszuk el,  hogy nő vagy!  Állsz és sírni kell.  Lassan éjfélre jár.  Kiáltasz.  Nem felel.  Csak játsszuk el!  Nő vagy.  Fázol.  Fúj a szél.  Rádfagy  a világ.  Páncél lesz.  Kemény.  Játsszuk ezt!  Jégszobor.  Játsszuk el!  Mit teszel?

Samo odigrajmo! Odigrajmo da si žena, krhka i nezaštićena. Noću u vozu sediš. Stižeš. Peron je pust, niko te ne čeka. Šta ćeš? Kuda bi krenula? Odigrajmo da si žena! Stojiš i plač te obuzima. Polako ponoć stiže. Povičeš. Odgovora nema. Samo odigrajmo! Žena si. Zima ti je. Vetar huji. Svet na te smrzne. Biće pancir. Tvrd. To igrajmo! Kip od leda. Odigrajmo! Šta ćeš? Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=16332

Timár Judith Csend az ég alatt – Tišina ispod neba

Timár Judith Csíkszentdomokos 1972. november 30.

Csend az ég alatt Fodros ruhát öltve magára csendjében bóbiskol az ég alja. Alant bársonyos szellő libben, bár csókot lop, elillan sebtében. Puszta csöndje a természetnek egy léleknyi percben felrezzen, s a sok fehér fodor az égbolton galamb formában szétbomol.

Tišina ispod neba Obučeno, u nabranoj haljini drema horizont u vastitoj tišini. Dole baršunast lahor prhne, poljupca krade, u brzini nestane. Pusta tišina prirode u trenu dužine uzdaha se trgne, a mnoštvo belih nabora neba gubi se u obliku goluba. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://timarjudith.blogspot.rs/2013/09/csend-az-eg-alatt.html

Ámon Kata Magánkirándulás – Privatan izlet

?

Ámon Kata*

Magánkirándulás "Így könnyű"  mondtad Amikor megláttál Céltalanul Sétálni az utcán Nem, egyáltalán nem könnyű Ordítottam volna Ez a világ egyik legnehezebb dolga Elvonszolnom magam Zajtól zajig Koszos vízű tó mellé Milyen szánakozóan mértél végig Pedig én akartam Hogy a dolgok ne legyenek rendben Én nem akartam a félmosolyokat A félmondatokat, a sok hazug csendet               De ahhoz nem voltam elég erős, hogy üres gyomorra kávét igyak               vagy elküldjelek a francba

Privatan izlet “Ovako je lako” rekao si Ugledavši mene Kako na pločniku Besciljno lutam Ne, uopšte nije lako Bi vrištala To je najteži posao ovoga sveta Vučem se Od buke do buke Do jezera prljave vode Kako si me sa sažaljevanjem odmeravao Ali ja sam htela Da ništa ne bude u redu Nisam htela poluosmehe, Polurečenice, lažna ćutanja               Ali za to nisam bila dovoljno snažna da kafu na prazan stomak pijem               ili da te do đavola fiknem Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=5110

András László Ki az? – Ko je?

András László Budapest 1966. május 30. –

Ki az? Antonius elhagyja Antoniust. Ki szeresse? Ráadásul nem is ez a legnyomasztóbb kérdés, hanem az, hogy kit is? Mert azt ő maga is tudja, hogy Antonius nem a városa, a katonái, a megfogyatkozott számú serege, de nem is hajdani szerencséje, és a mostani balsorsa sem. Akkor viszont kicsoda? Ezzel a kérdéssel kell szembenéznie ezentúl, sőt már egy ideje ezzel kellene szembenézzen. De bujkál a kérdés elől. És retteg, mert nem tudja a választ. És járkál a városban, amiről eddig azt hitte, hogy az övé, és betér egy kocsmába, majd egy másikba és egy harmadikba is, holott régóta tudja, hogy a kocsmákban szerzett válaszok legfeljebb egy napig tartanak, de most a negyedik, vagy talán az ötödik kocsmában, erre már nem emlékszik pontosan, — így szokott ez lenni — egy Alexandriánál is keletebbről származó zsidóval ült egy asztalnál — ez is micsoda képtelenség lenne máskor —, a zsidó öreg volt, ahhoz kétség nem fér, valószínűtlenül öregnek tűnt, s nem a szakálla tette, sem az égtájak felé szétfutó homokszín ráncok ösvényei, sokkal inkább a beszéde volt az, ami mintha nagyon messziről, egészen régről szólt volna, és Antonius sokáig nem is emlékezett másra — ez ilyenkor a legtermészetesebb —, mint a zúgó fejében szóló lassú hangra, amely pont így szólt már előző este is — vagy hajnal volt? —, a kocsmazajban, és csak később, jóval később, mikor már rég kialudta a mámorát, és újra erőt vett rajta a kétségbeesés, akkor érezte, hogy valami van még e mögött a halk zúgás mögött, valami, ami megnyugtatóbb a hangnál, és mikor felidézte a szavakat, meglepődött, mennyire pontosan sikerült emlékeznie ezúttal, elégedj meg a kérdéssel, mondta az öreg, na persze, nem lesz könnyű, tette hozzá, de mégis jobban jársz, mint akik egy életen át választ keresnek. És állt Antonius a naptól síkossá váló falak fölött, és egyáltalán nem érezte magát nyugodtnak.

Ko je? Antonije ostavlja Antonija. Ko da ga voli? Naposletku ni to nije najnezgodnije pitanje, nego to, u suštini koga? Jer to i on sam zna da mu Antonije nije njegov grad, njegovi vojnici, njegova brojčano umanjena vojska, a ni negdašnji narok niti današnja muka. Pa onda ko je? Ubuduće s tim pitanjem mora se suočiti, štaviše već bi odavno trebao s tim se suočiti. Ali beži od tog pitanja. I strahuje se, jer odgovora ne zna. I hoda u gradu za što je do sada verovao da je njegovo i ulazi u jednu krčmu, pa i u drugu i u neku treću, mada odavno zna, da odgovori u krčmama dobijeni najviše jedan dan traju, ali sad u četvrtoj, ili možda u petoj krčmi, na to se više tačno ne seća, – tako se to dešava – za istim stolom je sedeo sa jednim Jevrejom ko se i od Aleksandrije istočnije rodio – kakva nemogućnost bi bila drugom prilikom – star je bio Jevrej, bez dvojbe, činilo se da je besprimerno star, i to nije zbog njegove brade, niti zbog na sve strane razgranatih staza boje peska njegovih bora, mnogo više njegov govor je bio takav kao da se iz velike udaljenosti, iz neke davnine stigao i Antonije dugo se ni na što drugo nije sećao – to je u tim prilikama najprirodniji – no na usporen glas u svojoj bučnoj glavi, koji se već prethodne večeri – ili je zora bila? – u žamoru krčme baš se tako javio, i samo kasnije, mnogo kasnije, kad se već iz mamurluka otreznio, i ponovo ga je očaj obuzela, tek tad je osetio da iza tog tihog žamora ima još nešto, nešto što od tog glasa više smiruje, i kad je one reči prizivao, začudio se, ovoga puta koliko tačno uspeo se sećati, zadovolji se sa pitanjem, rekao je starac, naravno, neće biti lako, dodao je, ali proćićeš svakako bolje od onih koji čitav život odgovor traže. I stajao je  Antonije iznad zidina od sunca izlizanih i  smirenost uopšte nije osećao. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.muut.hu/?p=7479



Farkas Molnár Péter Ember, kutya, köd – Čovek, pas, magla

Farkas Molnár Péter Budapest, 1952. június 9. –

Ember, kutya, köd ...meg a csend. Mint némafilm. Nyílik a kapu és csukódik, a kutya megáll, fülel, gyanús a világ. Beleszimatol a levegőbe, fülét hegyezi, forgatja minden irányba. Leül, nézi az embert, fejét félrebillenti. Kérdez. Mondd, mi történt? Az ember figyeli. Kezével int. A kutya bizonytalan. Feláll, tétovázik. A fűre fut, szinte támolyogva. Szaglász, forog maga körül. Végigkocog a foghíjas sövény mellett. Nyilván szorítja a szükség, de ez a csend... Végül a sövény túl-felére fut, diszkréten lekucorodik. Hiába, a kutya is csak ember. Végez, megrázkódik, talpát a lucskos fűbe törli. Visszaül gazdája elé. Az zsebbe nyúl, labdát hajít. A labda pattog, de nem hallom a tompa dobbanásokat. A kutya ültében a labda után fordul, nézi. Feláll, ismét megrázza magát, egész testével nemet int. Lassan, nagyon lassan a kapuhoz megy, ismét ülepére ereszkedik. Fejét emeli, nézi a kilincset. Nem mozdul. Az ember a labdáért ballag, felveszi, zsebre vágja. Megy a kutya után, kinyitja a kaput. Eltűnnek. Nem hallatszik a kapu csapódása. Betömte a lakótelep fülét a sűrű köd. Ősz van. November elseje...

Čovek, pas, magla ...i tišina. Kao nemi film. Kapija se otvara, zatvara, pas zastane, osluškuje, sumnjiv je svet. Njuška, uši napinje, na sve strane okreće. Sedne, gleda čoveka, glavu na stranu nagne. Pita. Reci, šta se desilo? Motri ga čovek. Rukom mahne. Pas je neodlučan. Ustane, koleba. Trči na tratinu, teturajući skoro. Cunja, oko sebe se vrti. Duž nepotpune živice kaska. Verovatno ga nužda stiska, ali ta tišina... Konačno na kraj živice stiže, diskretno se skupi. Zaman, i pas je samo čovek. Dovršava, razdrma se, šape u vlažnu travu briše. Ponovo ispred gazde sedne. On u džep posegne, loptu baca. Skakuta lopta, ali tupa lupanja ne čujem. Pas sedeći za loptom se okrene, promatra. Ustaje, opet se razdrma, celim telom se usprotivi. Polako, savim polako ide do kapije, ponovo se na guzu smesti. Diže glavu, kvaku gleda. Ne miče se. Ode čovek do lopte, podiže, u džep stavi. Ide za psom, otvori kapiju. Nestanu. Zatvaranje kapije se ne čuje. Uši stambene četvrti je gusta magla začepila. Jesen je. Prvi novembar... Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10204327204716861&set=a.1323799091670.2048852.1131655430&type=3&fref=nf&pnref=story

Örkény István Mindig van remény – Uvek ima nade – There’s always hope – Die Hoffnung stirbt nie

Örkény István – a portrészobor Szlávics László alkotása

Budapest, 1912. április 5. – Budapest, 1979. június 24.

Mindig van remény – Egy kripta különben sem olcsó – közölte a tisztviselő. – A legkevésbé a főútvonalon. – Nem kell neki a főútvonalon lenni – mondta az érdeklődő. – Az a fontos, hogy betonozva legyen. – Betonozva? – hökkent meg a tisztviselő. – Szokatlan, kérem. De azért lehet. Félretette a gépelt árjegyzéket. Egy blokklapon gyors számvetést csinált; a betonozott kriptának, sírkő nélkül, a mellékútvonalon is elég borsos volt az ára. Az érdeklődő azonban kijelentette, hogy nem baj. Rágta a körmét. Gondolkozott. – Továbbá – mondta – kell bele egy cső. – Miféle cső? – kérdezte a fekete ruhás tisztviselő. – Magam sem tudom. Mint egy kémény. Mint egy kürtő. Mint a hajókon. Vagy amilyen a borospincékben van. A mérnök, akit a tisztviselő odahívott, elég lassú észjárású volt. Kétszer is elmagyaráztatta magának a dolgot, s még utána is csak hümmögött. – Ha meg szabad kérdezni – kérdezte –, miből legyen az a cső? – Azt már önöknek kellene tudni – mondta kissé türelmét vesztve az érdeklődő. – Palából jó lesz? – kérdezte a mérnök. – Vagy inkább kitéglázzuk? Vagy legyen egyszerűen valamilyen fém? – Ön mit ajánl? – kérdezte az érdeklődő. – Én semmit sem értek az egészből – mondta a mérnök. – De a legkézenfekvőbb volna a pala. – Legyen pala – mondta az érdeklődő, és mélázva nézte a nehéz felfogású mérnököt. – Továbbá – mondta aztán – be kellene vezetni a villanyt. – A villanyt? – bámultak rá mind a ketten. – Minek oda villany? – Jó kérdés – mondta bosszúsan az érdeklődő. – Hogy ne legyen sötét.

Uvek ima nade – Kripta ionako nije jeftina – saopštio je službenik. – Pogotovo ne na glavnoj cesti. – Ne treba biti na glavnoj cesti – rekao je znatiželjnik. – Bitno je da bude betoniran. – Betoniran? – iznenadio se službenik. – Neubičajeno je. Ali je moguće. Sklonio otkucan cenovnik. Na stranici bloka na brzinu je napravio računicu; betonirana kripta, bez nadgrobnog spomenika i na sporednoj cesti je itekako skupa. Ali znatiželjnik je izjavio da nije problem. Grickao nokte. Razmišljao. – Nadalje – rekao je – treba da ima unutra i jedna cev. – Kakva cev? – pitao je službenik u crnom odelu. – Ni sam ne znam. Kao neki dimnjak. Kao odžak. Kao na brodovima. Ili u nekim vinskim podrumima. Inženjer, koga je službenik pozvao spore pameti bio. Dva puta je tražio da mu se objasni o čemu se radi, ali i nakon toga je samo mucao. – Ako smem pitati – pitao je – iz čega da bude ta cev? – E, to vi treba da znate – rekao je gubeći strpljenje znatiželjnik. – Hoće li biti dobro iz škriljaca? – pitao je inženjer. – Ili da gradimo iz cigle? Ili neka bude jednostavno iz metala? – Šta vi predlažete? – pitao je znatiželjnik. – Ja ustvari ništa ne razumem – rekao je inženjer. – Ali prirodno bi bilo da bude od škriljaca. – Neka bude od škriljaca – rekao je znatiželjnik I zamišljeno gledao inženjera spore pameti. – Nadalje, rekao je malo kasnije – trebalo bi uvesti i struju. – Struju? – blenuli su obojica. – Čemu tamo struja? – Dobro pitanje – rekao je znatiželjnik gnevno. – Da ne bude mraka. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.szosszenet.hu/orkeny_mindig_van_remeny.html

Mindig van remény – Egy kripta különben sem olcsó – közölte a tisztviselő. – A legkevésbé a főútvonalon. – Nem kell neki a főútvonalon lenni – mondta az érdeklődő. – Az a fontos, hogy betonozva legyen. – Betonozva? – hökkent meg a tisztviselő. – Szokatlan, kérem. De azért lehet. Félretette a gépelt árjegyzéket. Egy blokklapon gyors számvetést csinált; a betonozott kriptának, sírkő nélkül, a mellékútvonalon is elég borsos volt az ára. Az érdeklődő azonban kijelentette, hogy nem baj. Rágta a körmét. Gondolkozott. – Továbbá – mondta – kell bele egy cső. – Miféle cső? – kérdezte a fekete ruhás tisztviselő. – Magam sem tudom. Mint egy kémény. Mint egy kürtő. Mint a hajókon. Vagy amilyen a borospincékben van. A mérnök, akit a tisztviselő odahívott, elég lassú észjárású volt. Kétszer is elmagyaráztatta magának a dolgot, s még utána is csak hümmögött. – Ha meg szabad kérdezni – kérdezte –, miből legyen az a cső? – Azt már önöknek kellene tudni – mondta kissé türelmét vesztve az érdeklődő. – Palából jó lesz? – kérdezte a mérnök. – Vagy inkább kitéglázzuk? Vagy legyen egyszerűen valamilyen fém? – Ön mit ajánl? – kérdezte az érdeklődő. – Én semmit sem értek az egészből – mondta a mérnök. – De a legkézenfekvőbb volna a pala. – Legyen pala – mondta az érdeklődő, és mélázva nézte a nehéz felfogású mérnököt. – Továbbá – mondta aztán – be kellene vezetni a villanyt. – A villanyt? – bámultak rá mind a ketten. – Minek oda villany? – Jó kérdés – mondta bosszúsan az érdeklődő. – Hogy ne legyen sötét.

There’s always hope "Of course a crypt will cost you, especially along the main route," the clerk cautioned his new customer. "It doesn't have to be on the main route," the customer explained. "Provided the lining is made of concrete." "Did you say concrete?" the clerk asked, visibly taken aback. "That is a most unusual request. But it can be attended to." He pushed the standard price list to the side and made new calculations on a fresh slip of paper. A crypt lined with concrete, even without a tombstone thrown in, and lying on a side path, would still come with a stiff price tag. But the customer said he did not mind. Then he began to bite his nails. "By the way," he added after some time. "The crypt will have to have a funnel." "What sort of funnel?" the clerk, who we might add was appropriately dressed in black, asked. "I'm not sure," the customer confessed. "Something like a chimney. Or a conduit. Or like what they have on boats. Or in wine cellars, if you know what I mean." The clerk did not know what the customer meant. The engineer who was summoned at this point was not much help either. He had to have everything explained to him twice over, and even then he just hemmed and hawed. "If I may ask," he ventured, "what should this funnel be made of?" "That is entirely up to you," the customer said. "You are the expert." "May I suggest slate?" the engineer said. "Or would you prefer brick? Or plain metal?" "What do you recommend?" the customer asked. "Frankly," the engineer said, "I don't understand any of this. Why not stick to slate?" "Slate will do just fine," the customer said, relieved they had got that out of the way at last. Then occupied with some new problem, he fixed the engineer with his eye. "Ah … just one more thing," he added. "The crypt must be wired for electricity." "Electricity?" the clerk and the engineer piped in unison. "What on earth for?" "To light up the place," the customer said. "I have a mortal fear of the dark.  Translated by Judith Sollosy  

Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/%C3%96rk%C3%A9ny_Istv%C3%A1n-1912/Mindig_van_rem%C3%A9ny/en/1899-There%E2%80%99s_always_hope

Mindig van remény – Egy kripta különben sem olcsó – közölte a tisztviselő. – A legkevésbé a főútvonalon. – Nem kell neki a főútvonalon lenni – mondta az érdeklődő. – Az a fontos, hogy betonozva legyen. – Betonozva? – hökkent meg a tisztviselő. – Szokatlan, kérem. De azért lehet. Félretette a gépelt árjegyzéket. Egy blokklapon gyors számvetést csinált; a betonozott kriptának, sírkő nélkül, a mellékútvonalon is elég borsos volt az ára. Az érdeklődő azonban kijelentette, hogy nem baj. Rágta a körmét. Gondolkozott. – Továbbá – mondta – kell bele egy cső. – Miféle cső? – kérdezte a fekete ruhás tisztviselő. – Magam sem tudom. Mint egy kémény. Mint egy kürtő. Mint a hajókon. Vagy amilyen a borospincékben van. A mérnök, akit a tisztviselő odahívott, elég lassú észjárású volt. Kétszer is elmagyaráztatta magának a dolgot, s még utána is csak hümmögött. – Ha meg szabad kérdezni – kérdezte –, miből legyen az a cső? – Azt már önöknek kellene tudni – mondta kissé türelmét vesztve az érdeklődő. – Palából jó lesz? – kérdezte a mérnök. – Vagy inkább kitéglázzuk? Vagy legyen egyszerűen valamilyen fém? – Ön mit ajánl? – kérdezte az érdeklődő. – Én semmit sem értek az egészből – mondta a mérnök. – De a legkézenfekvőbb volna a pala. – Legyen pala – mondta az érdeklődő, és mélázva nézte a nehéz felfogású mérnököt. – Továbbá – mondta aztán – be kellene vezetni a villanyt. – A villanyt? – bámultak rá mind a ketten. – Minek oda villany? – Jó kérdés – mondta bosszúsan az érdeklődő. – Hogy ne legyen sötét.

Die Hoffnung stirbt nie »Eine Krypta ist ohnehin nicht billig«, sagte der Beamte. »Schon gar nicht in einer Hauptstraße.« »Sie muß nicht in einer Hauptstraße liegen«, sagte der Kunde. »Wichtig ist nur, daß sie betoniert ist.« »Betoniert?« stutzte der Beamte. »Das ist ungewöhnlich. Aber möglich.« Er legte die gedruckte Preisliste beiseite. Auf einem Stück Papier überschlug er schnell die Kosten; eine betonierte Krypta, ohne Grabstein - selbst in der Nebenstraße kam man noch auf einen stolzen Preis. Der Kunde aber verkündete, das sei kein Problem. Er kaute an den Nägeln. Er dachte nach. »Außerdem«, sagte er, »brauchen wir ein Rohr.« »Was für ein Rohr?« fragte der schwarzgekleidete Beamte. »Ich weiß auch nicht. So was wie einen Schornstein. Einen Schlot. Wie auf Schiffen. Oder wie es sie in Weinkellern gibt.« Der Ingenieur, den der Beamte hinzurief, war etwas schwer von Begriff. Er ließ sich die Sache gleich zweimal erklären, und selbst dann war er noch skeptisch. »Woraus soll denn dieses Rohr sein, wenn man fragen darf?« erkundigte er sich. »Das müssen schon Sie wissen«, sagte der Kunde. Allmählich verlor er die Geduld. »Ist Schiefer in Ordnung?« fragte der Ingenieur. »Oder sollen wir es mauern? Oder soll es einfach aus irgendeinem Metall sein?« »Was empfehlen Sie?« fragte der Kunde. »Ich verstehe zwar gar nichts mehr, aber am naheliegendsten wäre Schiefer«, sagte der Ingenieur. »Gut, dann aus Schiefern, sagte der Kunde und betrachtete nachdenklich den schwerfälligen Ingenieur. »Außerdem«, sagte er dann, »muß die Krypta ans Stromnetz angeschlossen werden.« »Ans Stromnetz?« Nun starrten ihn beide an. »Wozu brauchen Sie denn da Strom?« »Was für eine Frage«, sagte der Kunde ärgerlich. »Damit es nicht dunkel ist.«  Übersetzung: Terézia Mora

Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/%C3%96rk%C3%A9ny_Istv%C3%A1n-1912/Mindig_van_rem%C3%A9ny/de/1896-Die_Hoffnung_stirbt_nie