Bátai Tibor A másikét is mondjuk – Pričajmo i priču drugog

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

A másikét is mondjuk                                 1 Tudtam: a szeplőket ott, az orr tövében. A furcsálkodva fürkésző tekintetet. A nevetőráncok nélküli félmosolyt. A csaknem nyílt várakozást – lássuk, mire megy most? –, s tudtam (akkor még) a szeme  színét is, a visszavonulás pillanatában. Tudtam, hiába próbáltam megtörténni. Az okát viszont csak most tudom — nem voltam eléggé kíváncsi a történetére.                                 2 Nyilván eszembe sem jutott, hogy létezhet másik történet is. Hiszen akkor és ott pont azok a szeplők történtek meg velem az orra tövében, a nevetőráncok nélküli félmosoly, a zavarba ejtő, csaknem nyílt várakozás, a szeme színe a visszavonulás pillanatában, meg az, hogy nem voltam képes megtörténni.                                 3 Nem csupán idő, de távolság is kellett hozzá, hogy aztán beszélni tudjak neki a saját történetemről, ezzel egyben – ha csak áttételesen is – rákérdezve végre az övére. Nem ért meglepetés- ként a leveleimre érkezett válasz. Végleg lekéstem róla, hogy megtörténjen.                                 4 Egyikünk sem sejthette, hogy megtörténtünk mégis, egymásnak is. Úgy váltunk szót róla, mint akik évtizedekig készültek rá, s meg sem lepődünk rajta, hogy közben a másik történetét is mondjuk. És még mindig csak ismerkedünk magunkkal. Történetünkkel, amely még tart. Mióta bizonyossá vált, jóformán másról se tudok beszélni.

Pričajmo i priču drugog                                  1 Znao sam za pege, tamo, tik uz nosa. Za začuđeno istraživački pogled. Za poluosmeh bez bora smeha. Za skoro otvoreno isčekanje – da vidimo, šta će sad? – i (tad) sam još znao i za boju oka njenog, u trenutku povlačenja. Znao sam, zalud sam hteo da se dogodi. Ali razlog tek sad shvatam – za njenu priču  nisam pokazao dovoljnu znatiželju.                                   2 Valjda nisam se ni setio,  da bi mogla postojati i druga priča. Jer tad i tamo sa mnom baš one pege tik uz nosa su se dogodile, onaj poluosmeh bez bora smeha, ono zbunjujuće, skoro otvoreno isčekanje, boja njenog oka u trenutku povlačenja, i to, da nisam bi sposoban dogoditi se.                                  3 Ne samo vreme, nego je i udaljenost trebalo za to, da o vlastitoj priči  mogu njoj govoriti, a s tim ujedno – makar i posredno – konačno upitati i za njenu priču. Odgovor na moja pisma nije me iznenadilo. Bez sumnje sam zakasnio da bi se dogodilo.                                    4 Nismo ni slutili, da smo se ipak dogodili, i jedni drugom. I mišljenja tako razmenjujemo, kao da smo se za to decenijama spremali, i nismo ni iznenađeni da istovremeno i priču drugog kazujemo, I još uvek sami sa sobom se upoznajemo. Sa vlastitom pričom, koja još traje. Otkad mi je to postalo jasno, maltene ni o čemu drugom ne pričam. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://dokk.hu/versek/olvas.php?id=39706

Acsai Roland Tücsökciripelés hóesésben – Cvrkut u snegu

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

 Segantini: Parasztasszony szánkóval

 

Tücsökciripelés hóesésben        (Lányomnak, egy Segantini-képre) Idén csak az emlékezetünkben szánkóztunk, Hóangyalok is csak ott röpködtek (hóembert viszont építtettünk), És egyre többször kezdtük úgy a mondatainkat, Hogy „Emlékszel…” És amikor a nyakamban ülve vittelek, Tücsökciripelést hallottunk a hóesésben.

Cvrkut u snegu        (Kćerci povodom jedne slike Segatinija) Ove godine samo smo se u sećanju sankali, i Anđeli od snega su samo tamo lebdeli (sneška smo pak pravili), Te sve češće smo tako počeli rečenice, “Sećaš li se..” I kad sam te sedeći na vratu nosio, U snegu cvrkut je odzvanjao. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://kulter.hu/2013/06/acsai-roland-versei/

Petrőczi Éva A körhinta, No. II. – Vrteška, No. II.

 

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

 

 

A körhinta, No. II.               „sok tarka, szép lova             pár percig fut, ám hona tétova             világ: habozva, lassan elmerül.” (Rainer Maria Rilke, A körhinta, Szabó Ede fordítása)   Nem is körhinta, igazi caroussel ez: a lehető legrilkeibb. Négyen ülünk egy tükrös hintó mélyén, mi, nagyszülők, mosolygunk, egy-egy gyerek – olykor – nagy vígan felvisít.   Bécsi keringő ütemére forgunk csak körbe-körbe, a régi lemezt az idő már jócskán meggyötörte.   A tekintetem elidőzne őreinken, a három, szigorú, harsonás, fehér-arany ruhás, bibliás angyalon, de rám tör valami félelem, s így róluk gyáván elkapom.   Hiába, a vének, hogyha angyalt látnak, legyen bár festett, legyen bár fából, nehezen tudnak felocsúdni a dies irae-riadásból.   Bár napfényünk a gyerekkacagás – a mi világunk: már tétova világ.

Vrteška, No. II.           “mnoštvo šarenih ata          par minuta juri, ali varka je njihova          domovina: kolebljivo, polako potone.” (Rajner Marija Rilke: Vrteška, vlastiti prevod)   I nije ni vrteška, to je pravi karusel: naj prema Rilkeu. U dubini karuce sa ogledalima četvero sedimo, mi, ded i baka, smeškamo se, po koji dečak – kat-kad – veselo krikne.   Na taktove bečkog valcera vrtimo se okolo-naokolo, vreme staru ploču već je dobrano namučio.   Na čuvarima pogled rado bi zadržala, na tri stroga anđela iz Biblije sa trubama u belo-zlatnim odelima, ali skrenem sa njih podozrivo jer me nekakav strah obuzima.   Zalud sve, ako matori anđela vide, makar je naslikana, makar je iz drveta, teško se mogu osvestiti iz zebnje dana Gneva.   Iako sjaj sunca za nas je dečji smeh – naš svet je: već prolazan svet.   Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: a szerző

 

 

 

 

 



Szoboszlai Judit Csupanő – Skroz žena

Szoboszlai Judit

Csupanő Legombolnám magamról  e szerepet,ha tudnám… de nem lehet, mert folyton incselkedem, sziszegek-szúrok-ölelek-szeretek: szavaidból szépet csipegetek és mindig megígérem- jó leszek!

Skroz žena Stvarno bi rado odbacila tu ulogu, kad bi mogla… nemoguće je, jer vazda potpalim, sikćem-bodem-grlim-ljubim: tvoje lepe reči biram i uvek obećavam- biću dobra! Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Choli Daróczi József A megbélyegzett – Obeležen

 

Choli Daróczi József, Bedő, 1939. május 26. –

 

 

A megbélyegzett E kerke vorbengi Kenyérsirató esteken, mikor a macskák holdat lopni jártak, a fal tövébe kuporodva soroltuk egymásnak félig kitalált álmainkat, jól kicifrázva, hosszan, sóváran (jó álomfejtő suhanc nem volt közöttünk). Tréfát űztünk a szegénységből, keserű szájjal trágárkodtunk, csámcsogtunk száraz torokkal, kegyetlenül. Ha meguntuk egymás álmait, Seherezádénk, a púpos Vak Kucsi meséit hallgattuk félálomra dőlve. Szavára ültünk, fényes ruhában hasítottuk az eget, kényesen. És jött a reggel! Lábszárunkra zuhant a vályoggödör, csillogó bogárhátunkra szakadt. A perzselő nap tarkónkra csapott, harangzúgást toborzott körénk nem jött az ebéd! Szeretőnk mellettünk vágta a sarat, ő sem ismerte a konyhaillatot; hideg sóhaját csak éjjel hallatta, mikor már a mese is valósággá vált.

Obeležen   E kerke vorbengi   Uveče kad smo hleb oplakivali i mačke mesec krali, uza zid šćućureno napola izmišljene snove jedan drugom redali, iscifrano, nadugo, požudno (među nama dripcima nije bio tumač snova). Siromaštvo smo ismejavali, gorkim ustima psovali, suhim grlima hlaptali, nemilosrdno. Ako su nam naše snove dodijale, priče naše Šeherezade, grbavog Vak Kučija u polusnu slušali. Zajahavši njegove reči, nebo u sjajnom odelu šarali, kočopereno. I stigao je jutro! Jama od čerpića je pala na golenjače naše, na poput insekata sjajna ramena se srušila. Užareno sunce je naše potiljke pržio, oko nas zvonjava crkve ručka nigde! Naša ljubavnica kal pored nas je sekla, miris kuhinje ni ona nije poznavala; njen hladan uzdah tek noću se čulo, kad već i bajka stvarnost postala.   Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=nagyuska&pid=103455&blog_cim=Choli%20Dar%F3czi%20J%F3zsef%20%20%20versei



Bogdán József A lepke titka – Tajna leptira

Bogdán József Zenta, 1956. január 12. –

A lepke titka Gyalogbodzán lepke csüng, csukott szárnnyal szendereg. Csápjaival félkört ír, hogy miért, ki mondja meg?

Tajna leptira Leptir visi na abdovini, zatvorenim krilima tlja. Pipcima polukrug pravi, ali zašto, ko to zna? Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://adattar.vmmi.org/cikkek/15320/hid_1992_10_07_bogdan.pdf



Cseke Gábor Ez sem – Ni to nije

Cseke Gábor Kolozsvár, 1941. július 29. –

Ez sem az ünnepnek vége csupa rosszarcú ittas hőzöngő tántorog haza feledve a díszlépés feladva a haza belefáradtunk abba hogy mindegyre észben tartsuk amit tőlünk elvettek számolatlanul lehetsz bármilyen ciné mintyé ha nem te vagy az úr Erdélyt szeretni könnyű hiszen úgy hagyja magát szeretni mint egy ágyas aki lelkesen mindenkinek odadobja bevérzett fertőzött sebes farát

Ni to nije kraj proslave mnoštvo ružnih pijanih prilika tetura doma zaboravljeni su strojevi koraci napuštena je domovina umorni smo već od toga da stalno prebrojavamo to što su od nas nebrojeno oduzeli možeš biti bilo tko ako gospodar nisi lako je voleti Transilvaniju jer tako sebe daje kao neka priležnica koja svoju okrvavljenu zaraženu stražnjicu svakome pruža Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://mek.oszk.hu/07900/07983/07983.htm#14