Podolszki József Őszülő csendben – U predjesenskoj tišini

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Őszülő csendben

Ha leülnénk most megbeszélni végre

egyre hosszabra sikerült életünk,

kezedet fogva néznék szemedbe

(ó, azok a régi, romantikus filmek!),

éa alighanem azt is mondanám:

szeretve szeretlek.

De csak hánykolódunk az egymásra torlaszolt,

vak érzések között, amikor ujjaink sem látnak,

csavarognak immár hiába bőrödön –

s persze bőrünkön:

mert ezek az ujjak önmagukkal sincsenek nagyon...

Kong a jelentés, mint távoli termek,

hova te engem magadba vezettél.
Nem nőttünk szentté.

Szárnyainkat régen kölcsön adtuk aprócska,

csip-csup kalandokért –

sajog a lelkünk és békülékenyebb minden mozdulat.

Hogy vagytok, rég levert, ifjú forradalmak?

Hol a nyugodni nem tudó zajos beszédünk,

mi innen sodródott ajkaink közül

a kettőzött csókok rövid szünetében?

És hol, hol van, ó, a megingathatatlan

örök bizonyosság,

hogy győzni fogunk?

Hol a hitünk, pajtás?

Hova lett a rosszaság belőlünk,

amiért vonalzó csattogott koszos körmeinken,

és amiért érdemes volt:

                                     azért se sírni.

Hol vannak, testvér, az el nem lankadó

ősi vérengzések?

Ahogy csak mi tudtuk.

Hol, hát hol vagy te, énegy-szerelmem?

Az őszülő csendben miért hagytatok ily csúful

                                                          magamra?

Forrás: Át, Forum 1988. 63-64. old.

U predjesenskoj tišini

Kad bismo sad konačno seli

da o našem sve dužem životu popričamo,

hvatajući ruku bi ti gledao u oči

(o, oni stari, romantični filmovi!)

i verovatno bi još i to rekao:

s ljubavlju te ljubim.

Ali između slepih, nagomilanih osećaja

samo se potucamo, i naši prsti su slepi,

na tvojo koži zalud lutaju –

i naravno na našoj koži:

jer ti prsti ni sami sa sobom nisu baš...

Poput dalekih dvorana odzvanja izveštaj,

gde si me ti sama vodila.

Nismo sveci postali.

Krila smo zbog sitnih, beznačajnih pustolovina

odavno posudili –

duše naše pate, svaki pokret je pomirljiviji.

Gde ste, odavno potučene, mladalačke revolucije?

Gde je naš preglasan, nemiran govor

što u pauzi između dvostrukih poljubaca

odavde, iz naših usta strujio?

I gde, o, gde je ta nepokolebljiva

večna izvesnost

da ćemo pobediti?

Gde je naša vera, drugaru?

Gde je iz nas ludorija nestala

zbog koje je na našim prljavim noktima lenjir pljusnuo,

i zbog koje vredno je bilo:

                                         pa neću plakati.

Gde su, brate moj, oni nikad sustali

iskonski pokolji?

Kako smo samo mi znali.

Gde, pa gde si ti, jedina ljubavi moja?

U predjesenskoj tišini što si me tako ružno

                                                      ostavila?

Prevod: Fehér Illés 

Góz Adrienn Tetoválás – Tetovaža

Góz Adrienn Debrecen, 1974. február 14. – 

Tetoválás

Mikor gyerek voltam, tetoválást főleg a villamoson láttam.
Sötét karokon, kezeken, kockás, rövid ujjú férfiingekből kilógva.
ÁGI SZERETLEK, meg ANYÁM, bikinis nők pálmafákkal, SANYI.
Kisebb-nagyobb szívek, amit olykor kiégettek cigarettával.
És akkor nem értettem, ami zavart,
hogy Erzsike néni a szürke hajával és nehéz szemüvegével,
sárga-kék-fehér virágos kartonruhában, amin zöldek az apró levelek,
miért visel mégis ilyen elmosódott jeleket. Mik lehetnek, számok, nevek?
Az alkarján, már nem tudom, talán a bal, vagy mégis a jobb,
ebben a hétkerületi sötét szobában olvashatatlan most a ráncokon.
Vagy az ifjúság, hazajött most az ifjúság, valami szőrmegyárban dolgozott,
sápadtan kéklik a bőrébe zárva, igen, ez itt az ő ifjúsága.

Forrás: http://irodalmihaz.hu/mu/tetovls-2954

Tetovaža

Kao dete tetovažu sam uglavnom u tramvaju videla.

Na tamnim rukama, viseći iz kariranih kosulja muškaraca sa kratkim rukavima.

AGNEZA VOLIM TE, pa MAJKO, žene u bikiniju sa palmama, ALEKS.

Veća i manja srca, koje su katkad sa cigarom opržili.

Tad nisam shvatila, šta mi smeta,

da teta Eržika sa svojom sivom kosom i teškim naočalima,

u vojničkom odelu sa žutim-plavim-belim cvetovima i sitnim zelenim listovima,

takve izlizane znakove zašto nosi. Brojevi, imena šta bi mogli značiti?

Na podlaktici, možda na levoj, ili ipad na desnoj, više ne znam,

u onoj tamnoj sobici iz sedmog kvarta na borama kože nečitko je.

Ili mladost, sad se mladost vratila, u nekoj tvornici krzna je radila,

u kožu zatvoreno bledoliko plavi, da, mladost je to, njena.

Prevod: Fehér Illés

Lennert Móger Tímea Vérkép – Krvna slika

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Vérkép A női test havonta vérzik, érzik a vér szagára, megtisztul, újjászületik önmagából, nincs szüksége senkire a harchoz a békéhez, teremtő lett nagykorától, a férfi combrafogja, kiáll ellene, hogy vele veszítse el önmagát, a férfinak kell a gyász, a nő örömmel öl és ölel, mikor mi kell, áldoz és akar, elég erős az élethez, a férfi ezért vesz el a nőből, háborús üzelmek érzéstelenítés nélkül, melyik bírja tovább, ahogy mint lemetszett fül süketen fáj és polipkarokkal érzést csal, hordja az amputáció sebét, a nő az alsóneművel együtt minden nap kimossa, tűrni jár naponta a kútra, megmeríteni élete vizét, hogy, amikor a kút mélyére néz ne ugorjon, hátha a férfi hazavárja, mint tévé elé, kaja, pia, ha nem elég bámulják együtt sebeik vérző tengerét, ez a táj a női bájjal összefér, elvérezni, feltámadni havonta a férfi ebből él, amíg meg nem hal a nőben egy másikért, a nő erőtlen lesz, de feltámadni él, rutin munka, a vér vért kíván, lehet szeretni újra és enni kér és inni jár a kútra már, tükörképét vízében mossa és kioldja erényövét, használ, szerez, lassan szeret, megköti élete üzletét, harca szép, hónapokig vértelen, tiszta a születés, egy férfit sem szerethet jobban, mint a gyermekét, érte újabb harcba lép míg vére tart él, hal és remél, hogy a háború véget ér.

Krvna slika Žensko telo mesečno krvari, oseća se po mirisu krvi, očisti se, iz sebe se ponovo rađa, za borbu, za mir niko joj nije potreban, odrasteći začetnica je postala, muškarac ju butinama hvata, takmiči se s njim, da bi sebe s njim izgubila, muškarcu korota treba, žena sa zadovoljstvom davi i mazi, ovisi o trenu, žrtvuje i želi, za život je dovoljno jaka, muškarac ženu zbog toga pljačka, igre rata bez anestezije, ko će duže izdržati, kao i odrezano uvo gluho boli i rukama polipa osećaje mami, rane amputacije nosa, žena zajedno sa donjim vešom svakog dana se očisti, svakodnevno ide do bunara da trpi, da vodu života crpi, da kad u dubinu bunara gleda ne skoči, možda nju muškarac kod kuće čeka, kao ispred tv, iće, piće, ako nije dovoljno vlastito more krvarećih rana zajedno odmeravaju, taj pejzaž u sklladu je sa ženskom lepotom, iskrvariti, mesečno vaskrsnuti, muškarca u životu to drži, dok u ženi zbog jedne druge ne izdahne, žena biće nejaka, ali vaskrsne, rutina je to, krv krv zahteva, može se ponovo ljubiti te gladna je i do bunara ide da žeđ gasi, svoj odraz u toj vodi pere i pojas kreposti odveže, koristi, priušti, polako ljubi, posao života zaključi, lepa je njena borba, mesecima ne krvari, uzvišeno je rađanje, ni jednog muškarca više od svog deteta voleti ne može, zbog prinove nove borbe prihvaća sve dok u njoj krv kola, živi i umire u nadi da će taj rat prestati. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.szegedilap.hu/cikkek/vers/moger-timea--verkep.html

Fülöp Gábor Az akasztás előnye – Prednost vešanja

Fülöp Gábor Ujvidék 1950. március 19. –

Az akasztás előnye Láttad azt a felakasztott legyet az ajtón? Láttad, milyen szépen himbálózott? Csupán saját szárnyaival kis feje körül, cérna nélkül, sosem lenne képes leírni ezt a tökéletes ívet. Ide - oda, ide - oda, ide - oda. Légy-inga. Inga légy! Fegyelmezett.

Prednost vešanja Jesi li video na vratima onu obešenu muvu? Jesi li video kako lepo se njihala? Oko sićušne glave samo sa svojim krilima, bez konca, nikad ne bi bila sposobna tako savršen luk praviti. Amo-tamo, amo-tamo, amo-tamo. Klatno-muva. Budi klatno! Sabran. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/4959-fulop-gabor-versei-az-akasztas-elonye-ab-ovo-haza

Mišo L. Korać Crni barjaktar I. i II. deo – Fekete zászlóvivő I. és II. rész

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

I. deo: Pismo mom bratu Moj đed Nikola SAD-e Teksas Porijeklom OFF Montenegro. Ja, Nik pišem pozdrav od tata Đorđija po neki junak Karađorđe. Da, đedo ponekad gleda sa rukom nad očima preko"Bare" sa kojih suza kipti k'o Nijagara... J am Nik od majke Dej mamina mama je od Afrika, vi kažete brat Melez mi kažemo Amerika... Đed Nikola, Nikol SAD-e bio pjesnik. On pjeva Ja pamti: "Jebem ti list na gori jebem ti cvijeće u dolu kad niko neće da shvati u kojem živim boli" On voli Amerika On voli Montenegro... J am narednik demokrata. Đedo priča: Mi nešto barjaktar k'o u Engleska vitez... Ja onda crni barjaktar nešto posebno, hej men... Ja mrzim rat... Sve je budalo ali brate ja vojnik, a rat je igra, bezbol, utakmica... Kako Đedo govori: "Ko će koga do svoj svoga" Đedo je imao muda za tri barjaktara, ono k'o vitez u Engleska, Lord, tako nešto.. On ponosan, kad je ljut kaže: "Ja Nikol seljak izniko iz opanaka" So, no cipelo, prosto gumeno cipelo. Ja puno prica...Jes, J do... Ti prica kako tamo na obala... Meni teško jer mamini crni od Afrika tatini od Jugoslavija, Tito, Balkan Montenegro... ono SSN, Televizija... Piši, moj brat dal' je istina... Ja vas voli... Tvoj crni barjaktar Narednik Lejk od Nikol Nik... II deo: Odgovor bratu Moj dragi Nik Đedova uzdanico da nebi skapanije i ovoga rata Kako bih saznao perjanico da naspram sebe imam brata... Tvoj otac Nikol i moj Đed Perko brat od dva brata sa vjerom u istog boga imahu još jednoga što na vrata mjeseca pokuca te nam stoga po đedovini sopstveni ime muca te se davno za onoga rata pređenu sa Ilija u Alija pa mu je bliža Anadolija ka tebi Amerika no sopstvena kapija... Moj Đed Perko pred samu pogibiju podiše svezane ruke put boga  iz grla mu zakrklja vapaj... “Reci svevišnji mogul' ovakav u raj, što ima od brata bliže no da me on ubija" "Jel' ovaj što nož na grlo spusti Unuk mog brata Alija te ga zvasmo brate Ilija dok nas nenapusti"... Isti smo i Ilija i Alija i Allfi svi smo u nekom Božijem redu u kalendaru pogrešnom redosledu i rasporedu... Il brat odlazi, ili se brat vraća u vjeru, u ovom metežu u ratu, govnima u blatu, nož koristi k'a mjeru... Otac svog oca mrtvog nosaše obrnuše niza stranu svekolike dveri... Natamnik za njim viraše poput izgladnjele zvijeri... Bi julski dan po njima crvi mu niz vrat kapaše put m u se učini vjekovima otac oca mrtvog nosaše... Moj otac, tvoj stric posta ratnik u želji da braću privije oko svoga skuta A tu ga orobiše i prevariše i sad mu srce kuca ispod vojničkog kaputa. Svak se svom bogu vrati prikloni. I mi ćemo brate Nik nama je korijen zajednički, tek kad shvatimo da su zakloni masovni grob vojnićki... Moj dragi Nik naša su đeca od onog mudonje barjaktara pa kad nam se oči poklope na nišanima pucajmo jedan drugom u prsa Jer tu se bratsvo zatvara... Do tada Nik brate po krvi sa slike đe nam đedovi vise iznad ormara, udri junački. muški, prvi budi nalik na prađeda barjaktara što pod barjakom u sred ljuta boja po nebu sasijeca glave u ime glavara u ime gospodara... Kad priđemo bogu na poklon da nam grijehe kantarom mjeri bezglavo sagnuti u vječni naklon prepoznaće u nama zvijeri... Iz grla lavež po vasioni u traganju vječitom za korijenima pitaće Nik milioni šta je to životinjsko u njima... Zbogom. Ne zveckaj oružjem u ime slavskog kolaća ne lomi mi vrata na umu imaj da sam čovjek da držim te za brata dragi moj CRNI BARJAKTARE....

I. rész: Levél testvéremhez Nagyapám Nikola most USA Texas Származását tekintve OFF Montenegro. Én Nik írom Đorđija apa üdvözöl Karađorđe hős utóda. Igen, nagyapa néha keze szemellenző használ néz a „Barán“ túlra könnye mint Niagara zúdul... Én am Nik anyám Dej anyám anyja Afrika, azt mondjátok a testvér félvér mi mondjuk Amerika... Nagyapa Nikola, most USA Nikol költő volt. Ő énekel Én megjegyez: „Izélem a hegyeket izélem a völgyben a virágokat mikor senki sem érti milyen fájdalom élni” Ő szereti Amerika Ő szereti Montenegro... Én lenni őrmester demokrata. Nagyapa meséli: Mi holmi zászlóvivők mint Anglia vitéz... Én akkor fekete zászlóvivő valami különleges, hej men... Gyűlölöm háború... Mindenki bolond de én katona a háború meg játék, baseball, meccs... Ahogy Nagyapám mondja: “Ki kit ha nem a sajátját” Nagyapám három zászlóvivőt kitett mint valami vitéz ott Anglia, Lord, valami hasonló... Ő büszke, dühében mondogatja: “Én Nikol paraszt a bocskorból nőttem ki” So, no cipellő, egyszerű gumi cipellő. Én sokat beszél... Jes, Én do... Te mesélj milyen ott part... Nekem nehéz mert anyámék fekete Afrika apámék Jugoszlávia, Tito, Balkán Montenegro... az az SSN, Televizió... tetvérem, írd meg, igaz-e... Én benneteket szeret... A te fekete zászlóvivőd Lejk őrmester Nikol Nik-től... II. rész: Válasz testvéremnek Kedves Nik Nagyapa támasza ha nem lenne pusztulás és ez a csetepaté Hogyan tudnám meg te büszkeség hogy egy testvérem is él... Apád Nikol és Nagyapám Perko a két testvértőli testvérek mellett akik ugyanazon istenben hittek volt még egy aki az ajtón kopogtatott és nagyapai örökségként egyazon nevet hordott de még az egykori háború után Ilijából Alijára váltott így otthona már veszett otthon közelebb van hozzá Anadolia akár hozzád Amerika... Perko Nagyapám közvetlenül az elmúlás előtt isten felé nyújtott összekulcsolt kezekkel fohászkodott... “Mindenható, mondd, a mennyekbe, tudva, hogy testvérem akár meg is ölhet, hogyan menjek” “Az aki a kést torkunkhoz szorítja testvérem unokája Alija ő ilija volt valaha míg az otthont el nem hagyta”... Nincs különbség Ilija Alija vagy Allfi mindannyian Isten naptárában sorakozunk csak téves sorrendben rangsorban A testvér ha elhagyja hitét netán visszatér, ebben a zűrzavarban, háborúban, ganajban sárban, mérceként kést használ... Apa az apját holtan hordozta mindenfelé mindenféle ajtón kopogtatva... Orgyilkos leselkedett utána kiéhezett bestiaként hajhászta... Szerintük áldás hava volt nyakában pajorok hada uta évszázados apa az apát holtan hordozta... Apám, nagybátyád katonává vált csak hogy testvéreit védőszárnya alá vegye De kirabolták és átvágták és most szíve katonakabát alatt dobog. Mindenki saját istene előtt hajt fejet. Testvérem Nick, mi is így teszünk, közösek a gyökereink, de majd akkor, ha megértjük, a fedezékek katonai tömegsírok... Kedves Nick gyerekeink annak a tökös zászlóvivőnek az utódai mikor szemünk az irányzóval találkozik egymás mellkassát célozzuk És itt bezárul a testvériség... Addig Nick nagyapáink, akik a szekrényről fényképről néznek ránk, utáni vértestvérem, légy hős, férfi a javából mint zászlóvivő dédapánk aki zászlóval a kezében az ütközetben a fejedelem nevében az uralkodó nevében fejeket vett... Mikor isten elé tele bűnbánattal lépünk hogy bűneinket mérlegelje a vadat felismeri bennünk... A világűrben a gyökerek után kutatva Nick milliók kérdik mi az a kegyetlenség bennük... Isten veled. A szláv gyilkos nevében fegyverekkel ne fenyegess nyakamat ne törd ki vésd eszedbe ember vagyok kedves FEKETE ZÁSZLÓVIVŐM testvéred vagyok... Fordította: Fehér Illés

Izvor: Mišo L. Korać - Balkanski voz, Oktotih Podgorica, 2000. str. 43- 46.

Faiz Softić Ispisani dani – Papírra vetett sors

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Ispisani dani Ovdje svaka stopa zaudara mišomorom. Sezona crnih udovica neprolazna. Ova najezda skakavaca buha i komaraca – je li to nebeska kazna? Ovdje pauci mreže pletu po pragovima. Uzalud sebe troše ni muha se uhvatiti ne da, pobjegla iz svog leta. Plašila od glogovine čak i po jurtinama. Hoćemo živog čovjeka s konzervom na glavi kad vjetar pirne da svinje divlje bježe iz djeteline. Samo mah trepavice dijeli nas od postelje. U zemlju njireći ko u slovo sveto, ispisane čitamo dane, a zemlja ko zemlja laže oči zagledane.

Papírra vetett sors Itt minden lépésnek egérméregszaga van. Szakadatlan a fekete özvegyek korszaka. Ez a bolhák, sáskák és szúnyogok áradata – égből jövő dorgálás? Itt a pókok hálóikat a küszöbön szövik. Küszködésük oly meddő fogni legyeket sem lehet, mindahányan leléceltek. A csatavirágot is galagonya szőtte be. Konzervdobozzal a fején élő ember kell hogy a szél ha feltámad a vaddisznók a herésből takarodjanak. Egyetlen szempillamozzanat választ el a fekhelytől bennünket. A földre akár a szentírásra nyerítve olvassuk papírra vetett sorsunkat, a föld mint föld meg csalja a bámuló szemeket. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 25. str.

Fekete Vince Stairway to heaven – Stairway to heaven

Fekete Vince Kézdivásárhely 1965. április 7. –

Stairway to heaven Hirtelen megtorpan az egykori helyszíneken, utcákon, tereken, kavézókban, ahol jóleső fáradtsággal a tagjaikban a reggelijüket költötték nem is olyan régen még, a nagytemplom barokk szószéke alőtt, a templomtorony körerkélyére felpillantva, ahová azokon a meredek falépcsőkön felmásztak valamelyik nyáron, és ugyanazokat a szobákat keresi, ugyanazokra a székekre ül le a sarokbann, a bőrbevonatú padokra a központ közelében, ugyanazokat a zenéket hallja, ugyanazokra a helyekre megy vissza, mint ahol együtt jártak az erdőkben, a gombákat, növényeket vizsgálja, a tavakat figyeli, ahol nem is olyan rég még..., hát igen, és városokban jár, amelyek már nem ugyanazok többé, a parkokban, bisztrókban,vendéglőkben, az üres csónakokban, kis garniszállók, motelek és panziók falai között kapja fel – hiába – egy-egy ismerős hangra a fejét...

Stairway to heaven Odjedanput zastane na negdašnjim prostorima, ulicama, trgovima, kafanama gde još ne tako davno sa prijatnim umorom u udovima doručkovali, ispred barokne propovednice velike crkve, pogledavši na balkon tornja gde su se jednog leta strmim drvenim stepenicama penjali, i iste sobe traži, u uglu na iste stolice, kožom prekrivene klupe u blizini centra sedi, iste melodije čuje, na ista mesta se vraća gde su u šumama zajedno hodali, gljive, biljke ispituje, jezera promatra, gde još ne tako davno..., da, i gradove posećuje koji više nisu isti, u parkovima, krčmama, gostionama, praznim čumezima, između zidova konaka, motela, prenoćišta čuvši po koji poznat glas glavu – zalud – diže... Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző