Ana Nikvul moj me dragi zove ljubo – kedvesem szerelmemnek nevez

Ana Nikvul Kosovska Mitrovica 17. 10. 1963. –

moj me dragi zove ljubo

išli smo pre neki dan

u neku žešću zabit u srcu zemlje

kaže hoće da mi kupi parče reke

a reka joj valovita joj šumovita

moj me dragi zove ljubo

onda smo posetili jednog umetnika

štro druguje s vevericama

radi ikone na neobradjenom drvetu

i krije se od žene iza zbunja kad puši

ima slabo srce pa ga ona grdi

pili vino od šumskih jagoda

moj me dragi zove ljubo

onda smo sreli dva mlada francuza

ladno žive u kombiju nasred napuštenog puta

čekaju da kupe zemlju da prave kuću od blata

i tu na miru duvaju do kraja života

jer kažu srbi su pitom narod

a moj me dragi opet zove ljubo

onda smo uzeli bateriju i pokrili se po glavi

teškim pravljenim jorganom sa juga

čitali stripove i moje brljive pesme

napisane u doba kad sam bila kamen

moj me dragi i tad zove ljubo

onda smo se ovo ono mazili i znate već dalje šta

onda smo jedno drugom prste u uši stavili

pravili se da nismo postojali pre nas

i tako

moj se dragi uselio u mene

svejednako zovući me ljubo

oh ljubo

Izvor: Ana Nikvul: „Četiri feferone za rastanak“, Neopress, Beograd, 2015.

kedvesem szerelmemnek nevez

pár napja a föld szívének

holmi eldugott sarkába mentünk

mondja nekem egy folyórészt akar venni

ám a folyó jaj kanyargós jaj erdővel szegett

kedvesem szerelmemnek nevez

azután egy mókusokkal barátkozó

művészt látogattunk meg

csiszolatlan fából készít ikonokat

és feleségétől a bokor mögé bújva cigarettázik

gyenge a szíve hát szidja

szamócabort ittunk

kedvesem szerelmemnek nevez

azután két fiatal franciával találkoztunk

elhagyatott út mellett kombiban dideregtek

földvásárlásra vártak majd sárból házat építenek

ahol életük végéig nyugodtan éldegélnek

mert vallják szelíd nemzet a szerb

kedvesem meg ismét szerelmemnek nevez

azután elővettük a zseblámpát és a súlyos délen készült

paplannal fejünk búbját is betakartuk

képregényeket és az akkor mikor még kő voltam

írt locsogó verseimet olvastuk

kedvesem akkor is szerelmemnek nevezett

azután cirógattuk egymást meg tudják mi következett

azután ujjunkat egymás fülébe dugtuk

úgy tettünk hogy előtte nem is léteztünk

és így

kedvesem belém költözött

mindig szerelmemnek nevezett

ó szerelem

Fordította: Fehér Illés

Enes Halilović Preludijum – Prelúdium

Enes Halilović Novi Pazar 05. mart 1977. –

Preludijum

Vidio sam dojilju koja budi dijete da ga nahrani.
Rekoh, da je gladno ne bi spalo.
A ona veli,
Spi, ali gladno je,
Jer meni su nadošle grudi.
Ni ti koji uzimaš ove stihove
Nisi probuđen svojom voljom.
Niti ja pišem radi sebe.

Izvor: http://www.sveske.ba/bs/content/enes-halilovic-odabrane-pjesme

Prelúdium

Láttam a csecsmőjét ébresztő szoptató nőt, etetni akarta.

Mondtam, nem aludna, ha éhes lenne.

Erre a nő,

Alszik, de éhes,

Melleim duzzadtak.

Te sem, aki e sorokat olvasod,

Magadtól ébredtél.

Én sem önmagamért írok.

Fordította: Fehér Illés

Mehmed Đedović Jesi li bio tu – Hát voltál itt

Mehmed Đedović Miljanovci 18. decembar 1970. –

Jesi li bio tu Zagrebi noktima po ilovači I ne stidi se svojih žuljevitih dlanova Odgoji život I divi mu se Poštuj Ali se nikome Osim Njemu Ne klanjaj Očisti izvor Nahrani srnu Ostavi žito fazanima Učini dobro I nemoj ništa uzeti za uzvrat Divi se kiši Raduj se pahuljama snijega Pomiluj drvo Dotakni kamen Prećuti njihovo trajanje Mravu se skloni s puta Ne diraj krila leptira Pčelici naspi vode A vrapcu mrvice hljeba Neka traje Neka te ne plaše bore Rađanje novoga dana Vrijeme što klizi Ko sanke po snijegu I curenje pijeska kroz prste Hoće li ili neće neko znati Da i ti bio si tu Korakom gazio znojem natapao Sreći se od srca smijao Neka te ne brine I straha nek nema Kad jednom odeš Neka te ne žale Zbog crnih noktiju I žuljevitih dlanova I neka niko ne upita Jesi li bio tu...

Hát voltál itt Kapard körmöddel a sárgaföldet És ne szégyelld kérges tenyered Neveld az életet Csodáld Tiszteld De Rajta kívül Senkinek se Hódolj Tisztítsd meg a forrást Etesd meg az őzt A fácánoknak hagyjál gabonát Tégy jót És viszonzásul semmit se kérj Csodáld az esőt Örülj a hópelyheknek Símogasd meg a fát Érintsd meg a követ Fogadd el elnyűhetetlenségüket Térj ki a hagya elől Ne bántsd a lepke szárnyát Tölts vizet a méhnek Szórj kenyeret a verébnek Legyen úgy ahogy van Ne félj a ráncoktól Az új napkeltétől A szánkóként Csúszó időtől És az ujjak között pergő homoktól Tudja-e vagy sem valaki Hogy te is itt voltál Gyalogoltál izzadtál A szerencsének örültél Ne törődj vele Ne félj Ha egyszer elmégy Ne sajnáljanak A fekete körmök És a kérges tenyér miatt És ne kérdezze senki se Hát voltál itt... Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Acsai Roland A kabátzsebemben – U džepu mi je

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

A kabátzsebemben Negyvenegy éves vagyok. A kabátzsebemben egy Kagyló és egy szempilla. Az előbbit a lányomtól kaptam, Az utóbbit a kedvesem arcáról Vettem le egy buszmegállóban. Mint a régi játékban, amikor a kiesett Szempillát két ujjunk közé csíptetve Megkértük a másikat, hogy kívánjon Valamit, és ha eltalálta, hogy alul Lesz-e, vagy felül, teljesült a kívánsága – Nekem minden kívánságom teljesült, Itt vannak a kabátzsebemben.

U džepu mi je U četrdeset prvoj godini sam. U džepu mi je jedna Školjka i jedna trepavica. Prvu sam od kćerke dobio, Drugu sam sa lica moje mile U nekoj autobuskoj stanici skinuo. Kao nekad kad smo ispalu Trepavicu između dva prsta držeći Zamolili drugog da nešto poželi I ako pogodi dal je gore Ili dole želja će se ispuniti – Meni su se sve želje ispunile, Ovde su u mom džepu. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Acsai Roland: Szellemkócsagok L' Harmattan Kft.  Budapest 2017.

Jász Attila (fátyoldal)* – (veopesma)*

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

(fátyoldal)* Az ember szemén pici fátyol ül, mert nem akarja látni                     legbelül azt,                               ami. Az ember szívén pici fátyol ül, mert nem akarja tudni,         mi van                   legbelül. Az ember fülén pici fátyol ül, mert nem szívesen hallja,         mi lesz                    legvégül: oda a pici szem, szív, száj, fül, de ettől még minden         működik                   remekül. *Fehér Sólyomnak

(veopesma)* Ljudsko oko sitan veo prekriva, jer ne želi da vidi                   to što je                    unutra. Ljudsko srce sitan veo prekriva, jer to što je unutra      ne želi               da zna. Ljudsko uho sitan veo prekriva, jer to što na kraju sledi,        nerado                  sluša: nestade sićušno oko, srce, uho, ali sve funkcionira            i to              savršeno. *Belom Sokolu. Fordította: Fehér Illés

Forrás: Jász Attila: Belső angyal – készülő kötet

Hajnal Éva Aztán... – Posle...

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

Aztán... már semmi sincs, csak bőrömben felejtett bűvölet és bamba csend. Tenyerünkbe bújtatott csoda, álmában kitakart ámulat, kagylóba zárt gyöngy, most ez maradt. Pihegő varázsmadár kabátom alatt…

Posle... više ništa nema, samo u mojoj koži ostavljena čarolija i mukla tišina. U naše dlanove sakriveno čudo, u snu otkrivena začuđenost, u školjku zatvoren biser, sad je to ostalo. Ispod mog kaputa zadihana ptica zloslutnica... Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Mészáros László Sziromhasadás – Rascep lata

Mészáros László Kisvárda 1974. június 15. –

Sziromhasadás

Csak a tenyered akartam érezni!
Nem a bordáimon, nem is az arcomon,
csak test-meleg kabátom hideg gombjain.
A szertehullt világ küllőivel szememben,
akár az éj gyászrongyán gyilkolni készülő vad,
magamba fojtani vakon, még egyszer, illatod.
Igen, a kezeid mozgását akartam hallgatni,
ahogy félénken kenyeret törnek,
vagy épp láncra kötözik hűséges ebed
a fejfámnak szánt juhar reszkető bokáján.
Csak összezárt, két tenyered vártam szétnyílni,
amikor nincs, amikor nem jut más sziromhasadás.

Forrás: http://kepiras.com/2017/06/meszaros-laszlo-versei/

Rascep lata

Samo sam ti dlan hteo osećati!

Ne na  rebrima, niti na licu,

tek na hladnim dugmadima mog telo-toplog kaputa.

U očima sa žbicama raspalog sveta

kao divljak na žalostkrpi noći koji se ubiti sprema,

tvoj miris, slepo, još jednom u disati.

Da, pokrete tvojih ruku sam hteo slušati

kako podozrivo kruh lome

ili baš tvog vernog psa lancem za članak

drhtavog javora predviđenog da mi krst bude vežu.

Samo sam tvoje sklopljene dlanove da se otvore čekao,

kad nema, kad mi drugi rascep lata nije pripao.

Prevod: Fehér Illés