Srđan Sekulić Ždralovi i cvekle – Darvak és cékla

Srđan Sekulić Priština 23. novembrq 1993. –

Ždralovi i cvekle Taman pomislih da trebam nešto da rečem kad putem naiđoše dva brkata Hercegovca, možda bejahu i Crnogorci, pa me jedan od njih šapatom priupita čujem li da miriše pelen Nijesam znao što da rečem Pokazivao sam rukom u presušeno korito neke rijeke koja je tuda proticala Onda sam pogledao gore u nebo i vidio ždralove kako lete, kako prelijeću Vrbas i odlaze ka Feketiću Hercegovci odoše, a možda bejahu i Crnogorci Mene uhvati tuga jer ždralovi nisko letješe Pa izustih da nešto rečem i zaspah od sparine. Usnio sam kako jedem cvekle, kako mi se na uglovima usana crvena vodica skorila i sa pljuvačkom izmiješala pa se sa gornje na donju usnicu lepljivo premiještala.

Darvak és cékla Mikor éppen arra gondoltam, mondanom kellene valamit, az úton két bajszos hercegovinai bukkant fel, de az is lehet, montenegróiak voltak, az egyik suttogva megkérdezte érzem-e az üröm illatát Nem tudtam mit felelni Karommal az éppen arra folyó folyó kiszáradt medrére mutattam Majd az égre néztem és darvakat láttam Verbász felett Feketics felé szálltak Elmentek a hercegovinaiak, de lehet montenegróiak voltak Szomorú voltam mert a darvak alacsonyan repültek És valamit mondani akartam de a forróságban elaludtam. Álmomban céklát ettem, szám sarkában vörös lé szikkadt és a nyállal keveredett majd felső ajkamról az alsó ajkamra ragadt. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.jergovic.com/ajfelov-most/zdralovi-i-cvekle/?fbclid=IwAR1A_KeioDrNqWk9b9_uM761nB-hP8G1eB3C11i7nLVKYNIohJfLCLBAE4Y

Vlasta Mladenović Рутина писања – Меgszokásírás

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. –

Рутина писања Кад писцу писање постане рутина, а свака тема циљ за средства, он нема више шта да каже. Има све услове за непотребно писање, писаћи сто, интернет, али џабе пише, не може свет да се лаже.

Меgszokásírás Ha az író megszokásból ír, és minden tárgy eszköz egy célért, tovább mondania nincs mit. A felesleges íráshoz minden feltétel adott, íróasztal is, világháló is, de mindhiába ír, rászedni a világot immár kizárt. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.knjizevnicasopis.com/broj-42-43/pet-pesama-vlasta-mladenovic

Turczi István: Hétfőellenes vers – Pesma protiv ponedeljka

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Hétfőellenes vers Le a hétfővel. Töröltessék. Felkel mindig, és lehull megint. Árnyképe annak, amit az az egy, az eredendő lehetőség önmagába zár. Koravén eső. Valahol hegedűt nyúznak. Csönget a postás, talpára levél ragadt. Déli hírek; az űr tartalommal telik. Az sincs, hogy elegem van a nincsből. Mi jöhet még? Akar-e jönni, vagy épp most fordít hátat? A legtöbb elvermelt gondolat szétszórja magát a decemberi szélben. Mondom, le a hétfővel. Reménytelen. A keddel így-úgy szolidáris vagyok, amióta nincsenek gyakorlati célok. Célok sincsenek, de legalább az. A fájdalom izzó hangyái a testben. Az egyéltűek mindennapi keservei. Élet az, ha csak élünk?! Befagyott tócsák repedt tükreiből nem néz vissza senki ránk. Elütjük az időt. Karambolozgatunk. Te a nyolcvanat, én a hatvanat. Összegyűltek páran a két nagy csattanásra. Tessék? Nem kell, hogy mindenki lássa, mikor egyszerre fogdos bába és halottkém. A kezek mozgását azért érzékeled. A távol nem hallgat senkire, de a közel sem jól hat ránk. A legközelebb hozzád te vagy. A legközelebb hozzám meg én. Marad a posta, ritkábban a telefon. Mi múlt el? Csak a múlt. Utólag minden előzmény, hallom, a ránk fagyott füstben a szavak kezdőpontjukra visszahullanak. Le a hétfővel. Töröltessék. Felkel mindig, és lehull megint. Árnyképe annak, ami mozgat, amit kezdettől hiába mozgatunk. Akik most vagyunk, jóvátehetetlenül, majd megszűnünk egy pillanatra, hogy elsőként a holtakat érje a fény, és ne kelljen többet, ne kelljen többet magunkról beszélni. Jöjjön hát a kedd! Hang és visszhang közt a csend legyen a másnapé. Ne kelljen semmit, csak feloldódni végül az önmagánál súlyosabb anyagban.

Pesma protiv ponedeljka Do đavola sa ponedeljkom. Neka bude brisan. Uvek ustaje i ponovo opada. Senka je onoga šta ona jedina iskonska mogućnost u sebi sadrži. Starmala kiša. Negde na violini sviraju. Poštar zvoni, list mu je na tabane zalepljen. Podnevne vesti; vasiona sa sadržajem se puni. Ni toga nema da mi je od nema dosta. Šta još sledi? Dal će doći ili upravo sad leđa okreće? Većina pokopanih misli u decembarskom vetru se rasprši. Dakle, do đavola sa ponedeljkom. Beznadežan je. Odkada praktični ciljevi ne postoje sa utorkom kako-tako solidaran sam. Nem ciljeva, ali je bar taj. U telu su mravi usijanih bolova. Svakodnevne jadi onih koji jednom žive. Dal je život, ako samo živimo?! Nikog ko bi nas iz polomljenih ogledala zaleđenih lokvi pogledao. Prolazi vreme. Sudaramo se. Ti sa osamdeset ja sa šezdeset. Neki su zbog velikog praska zastali. Molim? Ne treba da svako vidi kad te istovremeno babica i mrtvozorac hvata. Ali pomicanje ruku još osećaš. Daljina nikog ne sluša ali na nas ni blizina povoljno ne utiče. Tebi najbliži ti si. A meni najbliži ja sam. Ostaje pošta, ređe telefon. Šta li je prošlo? Samo prošlost. Naknadno svaki prethodni događaj, čujem, na nas nataloženom dimu reči na izvornu tačku padaju. Do đavola sa ponedeljkom. Neka bude brisan. Uvek ustaje i ponovo opada. Senka je onoga šta pokreće, šta od početka zalud pokrećemo. Koji smo sada, nepopravljivo, na momenat prestajemo postojati da svetlost prvo mrtve ozari i da ne treba više, da ne treba više o nama pričati. Pa neka dođe utorak! Između glasa i odjeka tišina neka sutradanu pripadne. Nek ne treba ništa drugo tek konačno odahnuti se u materiji od sebe teže. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/turczi-istvan-hetfoellenes-vers.html

Ady András Milyen egyszerű – Baš je jednostavno

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Milyen egyszerű egészen addig le tudok vetkőzni míg nem marad belőlem csak egy felhő árnya a földön s még akkor is gőgösen arról elmélkednék hogy mi lehet ennél állandóbb találjon ki valaki egy mindig újraalakuló bodornál állandóbbat fundáljon ki helyette más alakulni vágyó szkeletont másik osztódó sejtet amiből ennyire megbízhatóan újralenni lehet … s válnék eközben egyre sűrűbbé kontúrokban majd szétesnék cseppekké és lejutnék valamely szomjas virágba ahol a felhő pár hetes szín-bódulat újraéletében már nem gondolhat sokat: szép feloldott vége ez az egocentrizmusnak

Baš je jednostavno sve dotle mogu se svlačiti dok ovde na zemlji od mene samo jedna sena oblaka ne ostane i još i tada nadmeno o tome bi razmišljao, da od toga može biti neko postojaniji od uvek nanovo oblikovano kovrdžavog neka umesto toga nekakav drugi skelet željan oblikovanju drugu ćeliju u deobi iznalazi iz koje zasigurno je moguće iznova postojati... i pri tom, u sve gušći kontur bi se pretvorio a potom na kapi raspao i u nekakav žedan cvet stigao gde oblak u ponovo oživljenoj omamljenosti boja već puno ne može razbijati glavu: to je lep razrešen kraj egocentrizma Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://ujkafe.website/?p=74851

Jász Attila Majd – Potom

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Majd 1977-ben Jakob Gautel és Jason Karaindros egy angyaldetektort szerkesztenek. És Prágában be is mutatják egy kiállításon. Állítólag, ha angyali lényt vél érzékelni a kiállított térben, kigyullad egy lámpa. Ám valójában a csendet méri. És minél nagyobb, annál fényesebben izzik a vitrinbe szerelt villanykörte. Kékes fénnyel árasztva el a helyiséget, azúrkék palástot borít a látogatók szemére. (Az Úr azúrszín köpenye alatt Mallarmé mosolyog megbocsátóan Marlene Dietrichre.) Miként a váratlan beálló, kínos hallgatáskor. Várva, hadd repüljék csak át a némaság angyalai a jégbe dermedt szobát. A süketnéma biztonság őrök örök kék fényben vakoskodnak, reménykedve, holnap majd valaki egy kis zajt üt legalább, s ők a huzatos sötétben vacogva pihenhetnek egy kicsit.

Potom Jakob Gautel i Jason Karaindros 1977. detektora anđela su konstruisali. I na jednoj izložbi u Pragu su i prikazali. Navodno ako u izložbenom prostoru prisustvo anđeoskog bića oseća, jedna lampa se upali. Ma ustvari tišinu meri. I što je veća, u vitrinu smeštena lampa sve jače svetli. Plavkastim zracima preplavivši prostoriju, oči prisutnih azurnoplavim plaštom prekriva. (Ispod Gospodnjeg plašta boje azura Malarme se na Marlenu Ditrih smeška.) Kao prilikom iznenadne nastale, mučne tišine. Čekajući da anđeli ćutanja ledeno-ukočenu dvoranu prelete. Gluhonemi čuvari bezbednosti u večnoplavom sjaju egzistiraju i nadaju se da će sutra možda neko neku huku stvoriti te oni u promaji mraka konačno malo će se odmoriti. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Zoran Šolaja Ljubav i planeta – Szerelem és bolygó

Zoran Šolaja Karlovac 23. jun 1970. –

Ljubav i planeta Da te nije ne bi se okretala planeta, svetlo bi bilo crno, ne bi prolazio sunca zrak. Da te nije planeta bi se okretala brzo život bi proleteo a da ga nisam ni osetio. Da te nije sve bi bilo kao da nije, sve bi bilo kao da me nema.

Szerelem és bolygó A bolygó sem forogna, ha te nem lennél, sötét lenne a világos, a napsugarak elmaradnának. Gyorsan forogna a bolygó, ha te nem lennél, elillanna az élet, én meg nem érezném. Ha te nem lennél, mintha semmi sem lenne, mintha nem léteznék. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nadija Rebronja Лорена, сликарка, на обали реке – Loréna, a festőnő, a folyóparton

Nadija Rebronja Novi Pazar 7. april 1982. –

Лорена, сликарка, на обали реке сећам се јако добро своје прошлости у једној капи у сред океана тада сам била вода имала сам облик свега што у том трену загрлим када сам упознала ватру почела сам још чвршће да верујем у тренутке прошлост и будућност су престале да куцају или је њихов звук постао сасвим нем

Loréna, a festőnő, a folyóparton tisztán emlékszem múltamra egy cseppben az óceán közepén akkor víz voltam minden alakom volt amit abban a pillanatban öleltem mikor megismertem a tüzet megerősödött hitem hiszek a pillanatban a múlt és a jövő már nem dobogott vagy hangjuk egészen elhalkult Fordította: Fehér Illés

Izvor: Nadija Rebronja: Фламенко утопија Народна Библиотека “Стефан Првовенчани” Краљево, 2014. str. 9.