Srđan Opačić Неписмени полиглота – Írástudatlan poliglott

Srđan Opačić Osijek 23. novembar 1967. –

Неписмени полиглота Причао ми једном комшија како је његов неписмени деда био велики полиглота Ја сам се томе прво чудио а на послетку сам схватио да је и то могуће Знао је деда три немушта језика коњски, змијски и голубији На његов позив сјатили би се сви голубови из села у околини Крагујевца и долетели му у двориште Кад би позвао змије на чистом и добро акцентованом змијском језику прво би дошла једна велика са крстом на глави То је била чуваркућа Она би га обавештавала да ће доћи и све остале и да се не боји Затим би се са свих страна почеле појављивати змије Обмотавале би му се око ногу и гамизале по телу али ништа му се не би десило Кад је једном упрегао коње у запрежна кола и кренуо са пријатељем у Крагујевац негде на пола пута чуо је како се коњ са леве стране руде жали оном са десне на болове у предњој десној нози и рекао то свом пријатељу Зауставио је кола и стварно у предњем десном копиту тог коња пронашао оштар камен од кога му је нога већ крварила Ишчупали су камен и наставили пут али је деда чуо како га коњ са леве стране руде хвали оном са десне Ја сам као дете чуо како Циганин хвали свога коња али да коњ хвали свога газду то заиста нисам Било како било мој комшија не зна ни један немушти језик А ја бих тако волео да зна бар коњски Па да на коњски преведе моје песме То би ми било драже него што их преводе на енглески Мада знам да коњи не би могли да их читају Али знам и то да нас коњи никад нису бомбардовали. Песма је написана 2. јуна 1999. у Београду , 71. дана НАТО – агресије на СРЈ

Írástudatlan poliglott Szomszédom mesélte írástudatlan nagyapja valódi poliglott volt Először csodálkoztam majd megértettem igen lehetséges Három érthetetlen nyelvet ismert a ló a kígyó és a galamb nyelvét Hívására a Kragujevác környéki falvakból a galambok udvarába szálltak Mikor kígyókat hívott tiszta jól érthető kígyó-nyelven először kereszttel a fején egy óriás-kígyó jelent meg A házőrző Apót ő értesítette a többiek is jönnek de ne féljen Jöttek is a kígyók minden irányból Lábára tekeredtek testén kúsztak de bántani nem bántották Egyszer fogatos kocsi elé fogta a lovakat és barátjával Kragujevácra indultak fél-úton meghallotta a rúd bal oldalán lévő ló a jobb oldalon lévőnek panaszkodott fáj a jobb első lába és ezt barátjának elmondta Megállította a kocsit és tényleg a ló első jobb lába patájában éles követ talált még vérzett is Kivették a követ tovább mentek hallotta az apó ahogy a rúd bal oldalán lévő ló a jobb oldalon lévőnek dícséri Még gyerekkoromban hallottam ahogy egy cigány lovát dicsérte de hogy egy ló gazdáját dicsérje azt bizony nem Volt ahogy volt szomszédom egyetlen érthetetlen nyelvet sem ismer Én viszont úgy szerettem volna hogy legalább a lovak nyelvét tudná Hogy versemet a lovak nyelvére fordítsa Ez nekem nagyobb öröm lenne mintha angolra fordítaná Tudom a lovak elolvasni nem tudnák De azt is tudom a lovak sosem bombáztak. Belgrád 1999. június 2. –  a JSzK-t ért NATO-bombázások 71. napján írt vers Fordította: Fehér Illés

Izvor: Срђан Опачић: Глинени људи, Задужбина Петар Кочић, Бањалука-Београд 2001.

Predrag Bjelošević Ништа, апсолутно – Semmi, abszolút

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. –

Ништа, апсолутно Бог зна Бог сигурно зна да не постојим Само Ништа - у експанзији Ништа - што смета тек апсолуту хранећи своју ништавност из његових сочних воћњака Бог зна Бог сигурно зна да не постојим изван себе Из Ништа проговарам Ничему се обраћам језиком апсолута што пјева и режи истовремено што слави и проклиње воду прапочела као могућност мисли што се већ одваја од свога творца од апсолутног ништа Бог зна Бог сигурно зна да не постојим изван себе Лутке су кренуле у живот живот се враћа у хладовину сјенке као лопта што се мијења у коцку док се низ искрзано одијело времена спушта у праоблик – Ништа гдје обитава суштина Гдје се Ништа у ништа преобраћа гдје се Ништа са ничим спаја гдје се Ништа на ништа наслања Слушам шапат непостојеће материје дивим се говору Тишине осјећам додир њеног дискретног величанства видим сан како и сам збуњен стоји на непостојећем длану времена Ништа – ништа сам изван себе и Све док у теби постојим Ништа обожавано Ништа љубљено Ништа апсолутно Бог ми је свједок

Semmi, abszolút Isten tudja Isten biztosan tudja nem létezek Csak a Semmi – terjeszkedésével a Semmi – épp a tökélyt zavarja saját jelentéktelenségét lédús gyümölcsösével táplálva Isten tudja Isten biztosan tudja önmagamon kívül nem létezek A Semmiből szólalok A Semmihez szólok a tökély nyelvén mely egyszerre dalol és morog ünnepli és átkozza a vizet mint ősanyagot mert felvetődött hogy teremtőjétől az abszolút semmitől már elválik Isten tudja Isten biztosan tudja önmagamon kívül nem létezek A babák az életbe indultak az élet az árny hűvösébe tér akár a kockává váló labda az idő nyűtt öltözékén lecsúszva az ősalakba ereszkedik – a Semmibe ahol a lényeg tartózkodik Ahol a Semmi semmivé válik ahol a Semmi semmivel kapcsolódik ahol a Semmi semmire támaszkodik A nem-létező anyag suttogását hallgatom a Csend beszédét csodálom érzem visszafogott nagyságának érintését látom az álom az idő nem-létező tenyerén maga is zavarodottan áll Semmi – önmagamon kívül semmi vagyok és Minden míg benned létezem Imádott Semmi Szeretett Semmi Abszolút Semmi Isten a tanúm Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Milan Rakulj Stihovi za jednog agnostika – Agnosztához intézett sorok

Milan Rakulj Livno 5. decembar 1985. –

Stihovi za jednog agnostika Ona je neoboriva činjenica sadašnjosti, ljepši dio čovječanstva, nastala čudom. Ona je dokaz teškog života u meni, zbog njene tvrdnje, da niko ne zna kako je nastao svijet i kuda isti teži  u dalekom i nedokučivom svemiru, ja zaboravljam kako izgleda dokolica, satima tražim odgovore a ne mogu ih naći i to samo zato što ona uporno neće toliko dugo da mi napusti misli. Ona vjeruje u nešto a ne zna u šta i svojim shvatanjima me navodi na grijeh jer u njenoj zbunjenosti vidim svoju šansu. Ona svaku noć sanja a uglavnom  se ne sjeća o čemu se tu radi, i njeni snovi zaboravljeni boga pitaj gdje zainteresovali su me više od sopstvenog života. Ona je kosmopolita, kada priča o metropolama moju glavu zablokiraju saobraćajne gužve i blicevi turista sa fotoaparatima. Ona nikad nije otišla na odmor dva puta  na isto mjesto, jer uvijek postoji   nešto što želi a još nije vidjela, stoga se trudim da razmišljam o pustim i egzotičnim krajevima kako bi se što ljepše osjećala  i više zadržala u mislima mi. Ona pojma nema da tamo nema svjetskog čuda koje bi se moglo porediti sa njom i da je kao glavna atrakcija  sebično izložena samo očima mojim dok mi svaku noć krade po dio sna ne bi li slučajno tako lopovski tiha zadužila svekoliko srpsko pjesništvo.

Agnosztához intézett sorok A nő a jelenben a megdönthetetlen tény, az emberiség szebb része, a csodával teremtett. Bennem az élet súlyos bizonyítéka, állítása miatt, miszerint senki sem tudja, a világ hogyan jött létre és merre tart a messzi, elérhetetlen világűrben, elfeledem mi az unalom, a válaszokat órahosszat mindhiába keresem és csakis azért, mert ő, a nő gondolataimat nem hagyja nyugodni. Hisz valamiben, de nem tudja miben, felfogásával bűnbe irányít, hisz esélyemet zavarában látom. Minden éjjel álmodik, ám arra, hogy mi is történik, nem emlékszik, de isten tudja hol feledett álmai saját életemnél is jobban érdekelnek. Kozmopolita, a világvárosokról szólva elmémet forgalmi akadályok és turista-fényképezőgépek blokkolják. Kétszer ugyanarra a helyre sosem ment nyaralni, mert mindig a még nem-látottra kíváncsi, ezért az elhagyatott, egzotikus tájakra próbálok gondolni, hogy minél jobban érezze magát és minél többet rám gondoljon. Fogalma sincs arról, ott nincs hozzá hasonló csoda és mint az egyetlen attrakció, önzően, szemem előtt ő lebeg, álmom egy részét minden éjjel elviszi, talán ily módon, tolvajul csendesen, az egyetemes szerb költészetet kötelezi le. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2015/06/tri-musketara-banjalucke-poezije.html

Aleksandar Đoković nevažno – nem fontos

Aleksandar Đoković Vrnjačka Banja 27. januar 1986. –

nevažno sve je nevažno zauvek gasim cigaru u čaši od jogurta na jednoj slici nas je petoro puniš pet godina tu je torta i baloni smejemo se umazanih obraza na drugoj slici mi na maturi imam smešnu košulju skinuo sam leptir mašinu da ne izgledam glupo onda jedna pored jelke držim prskalicu smejem se i debeo sam sve je nevažno zauvek samo nemoj da se plašiš pukneš prstima i evo nas ovde nije strašno ako padneš i nije strašno ako dobiješ batine i nije strašno ako te ostavi neko niti ako izgubiš posao strašno je ako izgubiš sebe u stvari jebeš sve ovo ako izgubiš sebe

nem fontos immár semmi sem fontos a cigarettát joghurtos pohárban nyomom el egy képen öten vagyunk ötödik születésnap itt a torta meg a ballonok maszatos ábrázattal nevetünk a másik képen érettségi előtt állunk furcsa az ingem a csokornyakkendőt levettem mert sután éreztem magam majd a karácsonyfa mellett csillagszórót tartok nevetek és kövér vagyok immár semmi sem fontos csak ne félj ujjaddal csettintesz és íme itt vagyunk nem borzasztó ha elesel nem borzasztó ha elvernek nem borzasztó ha valaki elhagy az sem ha munkahelyedről kirúgnak borzasztó az ha önmagadat veszíted el tulajdonképpen cseszd meg mindezt ha önmagadat veszíted el Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2019/08/poezija-aleksandar-okovic.html#more

Zoran Bognar Neodoljiv miris smrti – A halál ellenállhatatlan illata

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Neodoljiv miris smrti Neodoljivi miris smrti jasno stavlja na videlo ogromni jaz između sveta izobilja i sveta u kome nema ničeg svakodnevnijeg od svakodnevnog umiranja. Neodoljivi miris smrti, poput vučjih očiju iz tame, ćuti i vreba čekajući svojih pet minuta kad će konačno postati gospodar gluvog doba. Neodoljivi miris smrti uvlači mi se u sluzave nozdrve i poklonivši mi nebeski relaks uzima me u naručje svoje. Neodoljivi miris smrti, taj božji dar nama grešnicima, jedina je stvar koja stoji na putu između života i udobnog                                                   o                                                    r        b                                                   g                   a

A halál ellenállhatatlan illata A halál ellenállhatatlan illata nyíltan mutatja a bőség és az ínség közötti hatalmas szakadékot ahol nincs közönségesebb a közönséges haláltól. A halál ellenállhatatlan illata  sötétbeli farkasszemként hallgat és les ahogy várja a megfelelő pillanatot amikor végre a zord idő ura lehet. A halál ellenállhatatlan illata  nyálkás orrlukamba húzódik és mennyei megnyugvást ajándékozva ölébe vesz. A halál ellenállhatatlan illata, az esendők isteni ajándéka az egyetlen dolog ami az élet és a kényelmes sír közötti úton                                                   n                                                    o        o                                                   h                   l Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 9-11.

Jász Attila Mindegy – Svejedno

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Mindegy

Egy utazás arra is jó, hogy. Más fényben lásd a megszokott

tájat a vonatból. Vagy ismeretlen tájak surlófényeit figyelhesd

hosszan, hisz nincs idő. Levelek hullanak a fákról folytonosan,

mintha sosem fogynának el. Aztán mégis. Kopasz fák süttetik

magukat a délelőtti fényben, de bőrük már nem melegszik át.

Lassítani kéne, átölelni őket, átadni valamit cserébe, azért amit

folytonosan kapunk tőlük. Mindegy, hogy hívjuk. Vagy nem

hívjuk sehogy. De ebben a pillanatban teljesen mindegy már. 

Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs, Budapest  2019.

Svejedno

Putovanje i za to je dobro, da. Iz voza uobičajen pejzaž

u drugačijem svetlu vidiš. Ili svetla nepoznatih krajeva možeš dugo

promatrati, ta vremena nema. Sa drveća lišće neprestano pada,

kao da nikad ne nestaje. Zatim ipak. U prepodnevnom svetlu

gola drveća se sunčaju ali im koža nikako da se ugrije.

Trebalo bi usporiti, zagrliti ih, nešto bi u zamenu dati, za to što

od njih stalno dobijemo. Svejedno je kako ih nazivamo. Ili ih

nikako ne nazivamo. Ali u tom trenu već je potpuno svejedno.

Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Megszületett – Rođen je

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Megszületett Vadmalacot a komája túl komornak látta aznap. Mást várt, más arcot, főként, hogy lezajlottak az ünnepek. - Hiszen megszületett! - mondta csillogó szemmel, tréfából még el is állta az útját. - Azzal is csak a baj van - válaszolta Vadmalac. - Ki fogja szoptatni, pelenkázni, honnan egy jászol? - Ne törődj, kikerül, egy fészer, ha más nem, mindig akadt. "Meg hát a háború, tönkre bombázott városok, lezuhant repülők, tengerbe fulladt menekültek." - Az idő mindig alkalmatlan... - mondja bölcsen a koma, éppen úgy, ahogy Vadmalac szokta. Azzal megöleli mesterét, annak a fejét a saját kebelére húzza, és ringatja, ringatja.

Rođen je Vepar, smatrao je njegov jaran, tog dana je preozbiljan. Nešto drugo je očekivao, pogotovo jer su praznici prošli. – Ta rođen je! – rekako je sjajnim očima i u šali još mu se i isprečio. – I to je problem – odgovorio je Vepar – Ko će ga dojiti, pelene menjati, odekle jasle? – Neka te to ne brine, ako ništa drugo neka šupa će se naći. „I naposletku rat je, do temelje bombardirani gradovi, srušeni avioni, u more udavljene izbeglice.” – Vreme nikad nije pogodan…  veli mu jaran mudro, baš tako kao što je i Vepar znao. Pa zagrli svog učitelja, glavu na svoje grudi privuče i ljulja ga, ljulja. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#118