Keresés ebben a blogban

2020. augusztus 7., péntek

Dajana Lazarević Причајте ми о љубави – A szerelemről meséljenek


Dajana Lazarević Šabac 12. mart 1993. –

Причајте ми о љубави

Молим вас,
Причајте ми о љубави.
Синоћ сам чула нечију песму,
У даљини,
И она још у мом срцу живи.
Неко је певао о љубави.
И ја сам ишла у правцу песме,
Вирила, пењала на прсте,
Да видим ко ту нежност слави.
А певач је остао у даљини,
И све лепше певао о љубави.
Пођоше ка њему незнани људи,
Засија Месец, замириса цвет,
Извијали су се багремови –
А он је у заносу све већем
Певао о вечној љубави.
И сви су се предали песми.
Као од ума остављени,
Њихали су се у њеном ритму.
Сузом су рекли да су је жељни.

Најлепше вас молим,
Причајте ми о љубави.
Реците ми да постоји,
И ја ћу вам веровати.
Тихо, сасвим тихо,
Шапните ми о правој љубави,
Која све од себе може дати;
О љубави, која се у песмама слави,
Која правила крши, пркоси смрти,
Која се воли, која се чека,
Да се макар у сновима јави;
О љубави која оживљава,
Која се никад не заборавља,
И не оставља!
О љубави, која те верно прати.

Само ми реците да постоји,
И ја ћу вам веровати.

A szerelemről meséljenek

Kérem,
Nekem a szerelemről meséljenek.
Tegnap este egy dalt hallottam,
A távolban,
De még itt él, a szívemben.
Valaki a szerelemről dalolt.
A dal irányába mentem,
Kukucskáltam, pipiskedtem,
Látni akartam, gyengédséget ki éltet.
Messzeségben maradt a dalnok,
De egyre szebben dalolt.
Ismeretlen emberek indultak felé,
Felragyogott a Hold, illatos volt virág,
Akácok hajladoztak –
Ő meg igézetében
Az örök szerelemről dalolt.
És mindenki átadta magát a dalnak.
Mint a háborodottak,
Ritmusára hajladoztak.
Könnyezve vallották, sóvárognak.

Szépen kérem önöket,
Nekem a szerelemről meséljenek.
Annyit mondjanak, van,
És én hiszem majd.
Halkan, alig hallhatóan,
Nekem az igaz szerelemről suttogjanak,
A mindent adományozóról;
A dalokban ünnepelt szerelemről,
A szabályokat döntőről, halált megvetőről,
A szeretettről, a várva vártról,
A legalább álomban megjelenőről;
A soha el nem feledhető,
El nem hagyható,
Éltető szerelemről!
A téged hűségesen követő szerelemről.

Csak annyit mondjanak, van,
És én hiszem majd.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Iz knjige u pripremi: Дајана Лазаревић: Белина сна str. 35-36.

2020. augusztus 6., csütörtök

Snježana Rončević Suvenir iz Alma Ate ili Dušino je putovati – Alma Ata-i ajándék avagy Az utazás a léleké


Snježana Rončević Vrbaška 1959. –


Suvenir iz Alma Ate
ili Dušino je putovati

Dan je Nauriza. Slave u stepi.
Varvarska tuga kroti oelove
za lov, na prvi dan proleća.

Osuđena na lepotu,
duša jedino putuje,
odbegla iz kornjačina oklopa
kroz samoću, sredinu ničega,
dok ne promine u pripovest.

Pohodi hram boginje Ištar.
Jurta, šator od kože i tkanine,
novogodišnji suvenir,
nadkrovljen paraglajder,
školjka je njena žrtvena konaka.

Upolovljenu želju začetu u trešnjinu cvetu,
sa okusom ploda košpice pod jezikom,
pustarom raznosi pripitomljen stepski orao.

U grlu nam još stoji krik strasnog neizusta.
Alma Ata-i ajándék
avagy Az utazás a léleké

Nauryz napja. A sztyeppe ünnepe.
Tavasz első napján a vadászsasokat
barbár bánat szelídíti.

Gyönyörre ítélten egyedül
a magányon, semmi közepén
keresztül, teknőspáncélból
menekült lélek utazik,
míg el nem tűnik a regében.

Menj Istar istennő szentélyébe.
Jurta, bőr- és vászonsátor,
újévi szuvenír,
siklóernyő fedél alatt,
kagyló az ő áldozati hajléka.

Nyelv alatti magízzel, a cseresznyevirágban
fogant kettészelt kívánságot,
megszelídített rétisas szórja szét a pusztán.

A torkunkban rekedt sikoly még ott van.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 99.

2020. augusztus 5., szerda

Nevena Milosavljević Срце – A szív


Nevena Milosavljević Novi Pazar 13. april 1990. –

Срце

Какво је дело човек...
Боже, Ти, га од праха умеси,
удахом сазда душу,
ум му засади ко дрво,
ал' срце му остави голо!

На пропланку живота,
на ветрометини жеља,
на раскрсници одлука,
у промашеним лукама,
голо сироче.

Какво је дело човек...
Ходи, куд га срце води.

A szív

Milyen alkotás az ember…
Uram, porból gyúrtad,
lelket lehelettel adtál neki,
értelmét faként mélyre ástad,
de szívét csupaszon hagytad!

Az élet tisztásán,
a kívánságok csataterén,
a döntések keresztútján,
a tévedések dokkján,
meztelen árva.

Milyen alkotás az ember…
Megy, amerre szíve vezérli.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://nekazano.me/poezijom-protiv-korone/ostani-kod-ku%C4%87e-ostani-doma-nevena-milosavljevi%C4%87.php

2020. augusztus 2., vasárnap

Radoslav Vučković Сећање на мајку – Anyám emléke


Radoslav Vučković Niševac 27. mart 1949. –

Сећање на мајку

Kroz magle jutarnje, magle debele,
kroz trave umivene, kroz inje,
poljem širokim, kroz njive bremenite,
svitanjem zabrađena, uspravna,
mati mi jezdi usnula.

Sa dva neba u očima za ljude,
sa rukama za gladne, rukama žuljevitim,
sa nogama za košute, laganim,
sa usnama za blagu reč, za blagoslov,
stazom utabanom, kroz sećanje,
mati mi jezdi nedosnula.

Anyám emléke

Reggeli ködön át, sűrű ködön át,
harmatos füvön át, déren át,
széles mezőkön, szántóföldeken át,
fejkötőként pirkadattal, szálegyenesen
álomba bágyadtan vágtat anyám.

Szemében emberekre tekintő két éggel,
az éhezőknek adakozó, feltört kezekkel,
szarvasünő lábakkal, könnyedekkel,
száján szelíd, áldást osztó szavakkal,
a kitaposott úton, az emlékezeten át,
el nem ért álmokkal vágtat anyám.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://www.knjizevnicasopis.com/broj-38/cetiri-pesme-radoslav-vuckovic

2020. július 30., csütörtök

Adrijana Marijanušić Немој престати – Na hagyd abba


Adrijana Marijanušić Subotica 29. avgust 1970. –

Немој престати

Не одлази у заборав
Немој престати да ми пратиш мисли
Кораке бојиш плаветнилом нежних снова
Пишеш о мени риме…
Немој ме престати волети
То никад нећу преболети
Само ме пусти као лептира
Не заборави ме…
Немој пуштати сузу
Дотакни ми руком својом
Од свиле љубави крила
Дишем у теби песму
Осунчану михољском сетом
Благослови ме болом
Када будем одлазила…
Са осмехом најсјајнијим обасјај ми непознате путе
И преброј сваки ми траг када залутам у
Мрачне земљине скуте …
И када зацвили сена
Подземља и раја
На длановима урезане крвљу
Кључају линије живота…
Моје ће око модро
Пуно небеског сјаја
Са твојом певати душом
Колика је љубави лепота…



Ne hagyd abba

Feledésbe ne vonulj
Gondolataim kísérését ne hagyd abba
Lépteim gyengéd álmok kékével fested
Verscsengőket írsz rólam…
Szeress ne hagyd abba
Ezt sosem élem túl
Csak mint pillangót engedje el
Ne feledj…
Ne könnyezz
Szerelem-selymes szárnyamat
Érintsd meg karoddal
Napsütötte őszi bánattal
Lélegzek benned
Távozáskor
Fájdalommal áldj meg…
Ismeretlen utamat reményteljes mosollyal világítsd meg
És számold meg a magam után hagyott nyomokat
Ha a föld sötét zugaiban eltévedek…
És mikor jajdul
A pokol és a menny árnyéka
Felforr az élet tenyérre
vérrel vésett vonala…
Szemem kéken
Mennyei fénnyel telve
Lelkeddel együtt zengi
Mennyire szép a szerelem…

Fordította: Fehér Illés

2020. július 26., vasárnap

Milan Nenadić Tragična hrpa – Végzetes halom


Milan Nenadić Grkovci kod B. Grahova 30. septembar 1946. –

Tragična hrpa

Ko smo – Ja;
Telo ne obavlja neke poslove,
Neka su čula zaribala,
Umnožile se rupe u sećanju.

Radio bih – šta da radim,
Ljubio bih – gde su te usne,
Visio bih – gde mi je vrat.

Ovu nevezanu,
Ovu tragičnu hrpu
Ostavljam na miru sve češće,
Šta bih drugo.

Prosto rečeno –
Mi jesmo svi ti delovi.
U celini, međutim,
Nema mene.

Végzetes halmaz

Kik vagyunk – Én:
A test bizonyos munkát nem végez,
Bizonyos érzékszervek befuccsoltak,
Az emlékezetben üregek sokasodnak.

Dolgoznék – mit tegyek,
Csókolnék – hol az az ajak,
Lógnék – hol a nyakam.

Ezt a haszontalan,
Ezt a végzetes halmazt
Egyre gyakrabban békén hagyom,
Mi mást tehetek.

Egyszerű tény –
Mi mindezen részek vagyunk.
Az egészben azonban,
Én sehol sem vagyok.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://www.poezijasustine.rs/2019/02/milan-nenadic-tragicna-hrpa.html

2020. július 25., szombat

Todor Bjelkić Зимско вече – Téli este


Todor Bjelkić Donji Skipovac 18. mart 1946. –

Зимско вече

Ледени ветре, и ти јој кажи:
нека престане – ако ме тражи.

И, немој јој истину крити,
да ме нема, да нећу (ту) бити.

Немој јој страшну тајну одати
да тако слеђен још за њом патим.

Нека спозна да сам пахуља
и да узалуд зимом бауља.

И прећути да овде веје;
могла би дахом да ме огреје.

Ириг, 4. 1. 2020.

Téli este

Fagyos szél, kedvesemnek te is jelezd:
hagyja abba –  ha még keres.

És a valóságot ne rejtegesd,
nem vagyok, (itt) nem is leszek.

A riasztó titkot se áruld el,
ily fagyosan is, miatta szenvedek.

Hát lássa be, csak pehely vagyok,
a télben mindhiába battyog.

És hogy itt havazik, legyen rejtély;
megmelegednék, ha érezném leheletét.

Ürög, 2020. 1. 4.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://www.onlajnpoezija.com/2020/01/todor-bjelkic-zimsko-vece.html