Đorđe Kuburić Столар – Az asztalos

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Столар
 
Пун заслуга, ипак песнички станује човек
 
Хелдерлин
 
У наручју Богова одрастох.  Бејах опседут лепршањем ноћних птица, мраком и ледом. Не видех  никад море нити архипелаг, ждралове, а ни Олимп. Тумарах годинама пешачећи  живосним  континенталним гудурама и дуж  река. Али не у завичају  нити у сновима. Мој пут беше пут бескућника  који не жуђаше за домом. Ал  нађох га. У кули над реком која вођаше ме ка Патмосу, док синови  орлова леташе преко понора. А мој домаћин столар учаше ме корисном занату.
 

Az asztalos
 
Мéltón, az ember mégis költőként él.
 
Hölderlin
 
Istenek ölén nőttem fel. Az éjjeli madarak, a homály és a jég lobogásától elbűvölve. Sosem láttam a tengert, de szigetcsoportot se, darvakat se, még Olümposzt se. Éveken keresztül festői szurdokokban és folyók mellett barangoltam. De nem szülőföldemen, sem álmomban. Utam az otthonra nem vágyó csavargók útján vezetett. De megtaláltam. Egy folyó feletti toronyban, amely Pátmosz felé vezetett, míg a sasutódok a szakadék felett repültek. Házigazdám meg, az asztalos, hasznos mesterségre tanított.
 

Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ђорђе Кубурић: Клепсидра. Културни центар Новог Сада, 2020. стр. 21. 

Snježana Rončević &&& - &&&

 

Snježana Rončević Vrbaška 1959. –

&&&                                      moja pesma   Ponoć. Belo, belim, boji sa neba. I zemne tragove, posipa.   Koračaj, stazom plaveti, boje vida mojih očiju.   Utrta je prtina tvome stopalu.   Na različite strane sveta okrenuti, tom se niti, u ponoć, dotičemo.   Dok dolaziš i kad odlaziš, prizivam te istim imenom.

&&&                       költeményem   Éjfél. Mennyei fehérrel, fehéret fest. És elfedi a földi nyomokat.   A kékség útján gyalogolj, szemem színén.   Talpad előtt kitaposott az út.   Különböző égtájak felé fordulva, éjfélkor, egymást, ezzel a szállal érintjük.   Míg jössz és mikor távozol, egyazon néven szólítalak.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 82.

Vlasta Mladenović Дан поезије и усамљености – A költészet és a magány napja

 

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. –

Дан поезије и усамљености   Дан је поезије. Светковине на Аулиди, у амфитеатрима, позориштима смрти, у циркусима страха, културно-уметничким центрима, празним библиотекама, испражњеним селима, перионицама мозгова, умивеним банкама, друштвима за заштиту животиња... А ја сам, читам тишину, скидајући патину, прашину са књига Драинца, Диса, Бранка, Бранка... Они нису имали свој дан, не беше њима данка, ао, моји данци, са истока зраци, осветлите ми друм, просветлите изгубљени ум.

A költészet és a magány napja   A költészet napja van. Ünnepelők Auliszban, az amfiteátrumokban, a halál színpadán, a félelem porondján, a művészetek- és kultúrközpontokban, üres könyvtárakban, kihalt falvakban, agymosodákban, megfürösztött bankokban, állatvédő társaságokban… Én meg egyedül, a csendet olvasom, Drainac, Dis, Branko, Branko… könyveiről a patinát, port törlöm. Saját sikerüket nem érték meg, számukra a megváltás nem jött el, ó, mi lesz velem, keleti fényáradat, világítsad ösvényemet, világosítsd fel az eltévedt szellemet.   Fordította: Fehér Illés

 Izvor: Vlasta Mladenović: Drainac i druge pesme, Kulturistok-Presing, Mladenovac 2018. str. 11.

Podolszki József Mint az elkószáltak – Kao zalutali

 

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Mint az elkószáltak   Itt ülök tán ezredévek óta bogozva a mindig másképp s a mindig másért vetett béklyókba keveredve kavarodva magamra hagyottan mint az elkószáltak kiket nem keresnek mert nem gyűlölnek de nem is szeretnek kiket kallódásra szántak a mindenkori erők kiktől soha senki nem vár semmit akikért a veszett kutya sem tesz fölös harapásnyit

Kao zalutali   Tu sedim valjda hiljadama godina se otpetljavam iz uvek drugačije i uvek zbog drugih pravljenih stupica usamljeno kao zalutali koje ne traže jer ne mrze al' ni ne vole koje su svagdašnje sile na zaborav osudili od kojih niko nikad ništa ne očekuje zbog kojih suvišan zagriz ni besan pas ne pravi     Prevod: Fehér Illés

Forrás: Podolszki József Barna, Forum Újvidék 1982. 45. old.

Turczi István: Kié – Čiji je

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Kié   Az agy órája lejárt bízd magad érzékeidre már túl néhány fohászon menetkész új jelekkel teli az ég kié a tisztánlátás ez a kozmikus vászon

Čiji je   Sat mozga se zaustavi prepusti se svojim osetima već iza nekoliko izgovorenih molitvi nebo je na put spremnim novim znacima pun čiji moć je zdravo rasuđivanje to kosmičko platno   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus Budapest, 2011.

Gergely Tamás A gitáros – Gitarist

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

A gitáros   A zenével a fülében fekszik, az énekes éppen azt fújja, hogy „Ott lenne jó élni, ott”, de valami lehetetlenné teszi kívánsága beteljesülését. Fegyverropogást hallani, „ps-s-s-s-s”, ám a dalban nincs szó fegyverről, se diktatúráról, se bűncselekményről, Vadmalac arra gondol, az élet géppuskázza le a dalnokot - képletesen. Hanem a gitárral megjelenített géppuska-ropogás, egy teljes tár kilövése, izgalomba hozza. Soha nem volt gitárja, de most úgy tesz, mintha a hangszer a nyakában lógna, s a húrokat kezdi gyilkolni, valami „pe-pe-pe-pe” jön ki belőle, nem az, amit szeretett volna. Bosszúsan mondja: - Hogy a fenébe-be-be...?!

Gitarist   Muzikom u uhu leži, pevač upravo „Bilo bi dobro tamo živeti“ izvodi, ali nešto onemogućava da mu se želja ispuni. Čuje se rafal mitraljeza, „ps-s-s-s-s”, ali pesma ne govori a oružju, niti o diktaturi, niti o zločinstvu te Vepar na to misli da pevača – figurativno – život mitraljezom obara. Ali sa gitarom predočen rafal mitraljeza, pražnjenje čitavog arsenala, uzruja ga. Gitaru nikad nije imao ali sad se pravi kao da mu instrument o vratu visi i počeo žice ubijati. Iz gitare nekakav „pe-pe-pe-pe” izlazi, ne ono što bi on hteo. Ljutito kaže: – Do đavola-la-la…?!   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#14

Fabó Kinga Haldoklom, fegyelem – Umirem, disciplina

 

Fabó Kinga

Haldoklom, fegyelem   Csupa kényszer, kötelesség. Alkalmazkodás, önfegyelem. Folyton rajtakapva mégis.   Bárki bármikor jöhet. Úgy eutanizálódnék már… ! Kire bízzam magam?   Ki az, akinek elhiszem …? A halálom az enyém. Nem bízhatom másra. Nem oszthatom meg.   Nincs ebben semmi különös. Ez a módja. Könnyebb egyedül. Ha néznek, túlfegyelmezem magam.

Umirem, disciplina   Samo prisila, obaveza. Prilagođavanje, samodisciplina. Ipak stalno uhvaćena.   Bilo ko bilo kad može doći. Već bi eutanaziju…! Kome sebe da poverim?   Ko je taj, kome ću poverovati…? Smrt je moja. Drugom ne mogu poveriti. Ne mogu podeliti.   To nije nešto naročito. Tako je. Lakše je ako si sam. Ako me gledaju, sebe prediscipliniram.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Fabó Kinga: Bebához, Gondolat kiadó, Budapest 2020. 10. old.