Fabó Kinga Névnapon túl – Iza imendana

 Fabó Kinga

Névnapon túl   Úgy nőttem föl Anna-napok árnyékában Kinga még le se zavarva máris Anna-bál.   Állok itt a takarásban Annák gyors egymásután. Én is vagyok! Nem jön hang.   Nem jönnek a szók a szájra. Elnyel, elfelejt mind gyors egymásutánba’. Rossz memóriákon foszlom.   Darabokban viszi át több feledés folyója egy-egy részem. Elmossa nyomom   összecsapott, elkapkodott névnapom esem- esem.

Iza imendana   U senci imendana Ane sam odrasla Kinga još nije ni prošla već je Ana-bal došla.   Dok Ane pristižu tu u zapećku stojim. I ja postojim! Nigde glasa.   Bez reči sam ostala. Svaka na svoj način me guta, zaboravlja. Na lošim memorijama raspadam.   Delove moje reke zaborava a komadima nose. Pa sapere trag   moj mog zbrda-zdola sklepanog imendana padam- padam.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Fabó Kinga: Bebához, Gondolat kiadó, Budapest 2020. 

Podolszki József Dobj a végtelenbe – U beskraj me baci

 

Podolszki József
Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Dobj a végtelenbe
 
Először is dobj a végtelenbe
a végtelen nagy felé előre
s a végtelen kicsit visszakövetelve is hiába nézzek
kezdet s vég felé
hagyj a mozgásra csak
számtalan formák örökegy egysége vonzzon és taszítson
mert kezdetben van a kezdettelen
és marad utánunk minden vég nélküli
szűnni nem tudó át- meg átváltozás
a mozgás az anyag létezési módja
ezt vésd agyamba
s hogy elválaszthatatlan egyik a másiktól
van tehát és így van a mindig-lüktetés tárt folyamata
tudatlan céltalan
és taníts tovább
szólj az ősökről is mi ott gomolyog forr nyüzsög párolog
miriád cikázó parányi alakban
tűztengerré eggyéomolva készül egyesülni
nagy dolog izzik most a mérhetetlen egyik zugában
báris számunkra nagy
milliárdnyi évmilliók alatt úgy alakulhat
a mindenség rejtett összefüggése itt hogy földünk kihasad
a hevült tömegből
irányát sem sejtve tapogat az anyag
még minden megtörténhet
lehetünk és nem is lehetünk majd
az őslét kavarog de hiányzanak az életcsírák
előbb a globális gócra tört anyag áll össze
bizonyosat mondok
s értek fogyhatatlan időhatárokat
szóval bizonyos időre bolygórendszerünkké
eközben semmi percig sem szünetel
a mozgás az anyag létezési módja
ezt el ne feledjük
áramlik hát a lét s dolgozik egyre csak magáért
s hogy ez a munka embert is teremthet még igen bizonytalan
lényegibb törvény szab most irányokat
függő itt a rend
hőre van szüksége
hűl hát világunk
ki sem alakulva készül bomlásra is
furcsa barbár szeszély
kiáltanánk fel már nekikeseredve
ám nincs ok haragra
az egymásban-együtt ellentét virágoz ki minket
itt a lehetőség
örvendjünk hát inkább ha puszta életünkért van kedvünk örülni
mert örök az anyag
teremthetetlennek és pusztíthatatlannak érzéke nem lehet
a múlandó iránt
ne hőbörögjünk hát
mérjük a létet saját mértékével
alapegysége
                   ne áltassuk magunk
nem a szervezet
nem is a már megszervezett anyag
valmi végtelen parány egynemű szemcse
vagy anyag előtti apró rezdülés
mi végtelen naggyá is bonyolódhat
de magáról le nem mond meg nem állapodik
fogjuk fel végre
                           a mozgás maga
semmi több ennyi az örökkévalóság
a végre tetten ért a biztos az ígért
kicsinyesség volna azon akadni fenn
miért nem ránk szabott
az örökegy-mndenség tárt kapujában
el sem kezdődött s már véget ér az ember
 
Forrás: Podolszki József Barna, Forum Újvidék 1982.
 
 
U beskraj me baci
 
Pre svega u beskraj me baci
napred prema beskrajno velikom
i ni beskrajno malenog zahtevajući prema početku i kraju
neka zalud gledam
samo kretanju me poveri
neka me večno jedinstvo bezbroj formi privlači i odbije
jer u početku je početak bez početka
i svaka i najmanja promena
koja prestanak ne poznaje iza nas ostaje
kretanje je način bitisanja materije
to mi u glavu ureži
i da su neodvojivi
dakle postoji i takav je otvoren proces večnog kljucanja
neuk besciljan
i uči me dalje
reci nešto i o pramagli što u mirijadama pomičnih sićušnih
formi tamo ključa vrvi isparava se
u more vatre pretvoreno ujediniti se sprema
u jednom kutku nemerljivog velika stvar se žari
bar za nas velika
tokom milijardu miliona godina skrivena povezanost svemira
sad se u tom pravcu može krenuti da iz usijane mase
naša zemlja se iscepi
materija ni svog pravca ne sluteći tapka
sve se još može dogoditi
možemo a i ne možemo postojati
komeša se prabit ali nedostaju klice života 
prvo na globalnu gomilu razbijena masa će se spojiti
govorim o neospornoj
i neiscrpnoj granici vremena
dakle u nekom vremenu o našem sistemu planeta
u međuvremenu kretanje način postojanje materije
ni jednog trenutka se ne prekida
to da se ne zaboravi
pa struji postojanje i bez prekida zbog sebe radi
i da taj rad i čoveka bi stvorio još je itekako neizvesno
pravce sad osobeniji zakon određuje
red je tu ovisan
toplinu treba
ta hladi se na svet
još neformirano i na raspad se sprema
neobičan varvarski hir
već bi ogorčeno uzviknuli
ali za bes nema razloga
suprotnost jedan u drugom-zajedno nas drži u životu
prilika je tu
rađe radujmo se ako smo zbog golog postojanja voljni radovati se
jer materija je večna
prema prolaznosti nestvorljiv i neuništiv
ne može biti osetljiv
pa nemojmo negodovati
postojanje njegovom merom merimo
osnovna jedinica mu je
                                     nemojmo se zavaravati
nije organizam
niti već organizovana materija
neko beskonačno maleno jednopolno zrno
ili sitan titraj pre materije
što se i u beskonačno veliko može isprekrštati
ali sebe neće se odreći neće zastati
shvatimo već konačno
                                    večnost je
kretanje toliko ništa drugo 
konačno na delu uhvaćena sigurnost obećanje
bilo bi sitničarenje za to se zapeti
zašto nije prema nama krojena
u širem otvorenim dverima večnog svemira
čovek još nije ni nastao a već se završilo
 
Prevod: Fehér Illés

 

Turczi István: Az idegen – Stranac

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

 Az idegen
 
Tükörbe néztem.
Mióta a Földön vagyok, öregedtem néhány évezredet.
Rég megszűnt a lávafolyás, magmává szilárdultak vonásaim.
Szám áramlásvonala mentén már repedezik a gránit, a gneisz.
Szememből dinoszauruszok haltak ki, s már a kontinensek
sem közelednek. Szemgödreimben mészkő és dolomit üledék.
Ez már a vég. Arcomon lassan süllyedő, apró szigetekkel
tarkított tengerfoltok: korallok, mészvázú csigák, kagylók,
rákfélék lakhelye. Homlokomon hegyek gyűrődései.
Mióta a Földön vagyok, ért némi energiaveszteség,
hővezető képességem sem a régi, és újabban fellépett
bennem valami mágneses rendellenesség. Ez már a vég?
Radioaktiv bomlás indult meg sejtjeimben; a folyamat,
úgy tűnik, visszafordíthatatlan. Gépiesen szólva:
irreverzibilis. Ez...már...a vég. Magammal és az Idővel
szembenézve talán ez az utolsó t e k t o n i k u s mosoly.
Egyedül, dolgom végezetlenül, mégis ősi derűvel állok
a teremtés tükre előtt, és utasításaid várom, ha lesznek,
Uram.
 
Forrás: https://www.facebook.com/literaturamuveszetimagazin/posts/2507041526054137
 
 
Stranac
 
Pogeadao sam u ogledalo.
Od kada sam na Zemlji, ostario sam nekoliko milenija.
Lava odavno ne teče, moje crte su u magmu pretvorene.
Granit, gnajs duž linije toka mojih usni već puca.
A iz očiju dinosauri su nestali i više ni kontineti se ne
približavaju. U očnim dupljima je talog krečnjaka i dolomita.
Kraj je to već. Na licu mom su sitnim otocima šarane pege mora
koje polako tone: dom je koralja, puževa, školjki sa vapnenim  
skeletima i raznih rakova. Na čelu bore planinskih lanaca nosim.
Od kada sam na Zemlji, doživeo sam delimičan gubitak snage,
ni moć provodljivosti topline mi nije isti te u zadnje vreme javile
su se i nekakve nepravilnosti u magnetizmu. Kraj je to već?
U ćelijama mojim započet je radioaktivan raspad; taj
proces mi se čini da je nezaustavljiv. Mehanički rečeno:
ireverzibilan. Kraj… je… to… već. Suočeći se sam sa sobom
i sa Vremenom možda je to poslednji t e k t o n i č a n osmeh.
Sam, neobavljena posla, ipak ispred ogledala stvaranja
drevnom vedrinom stojim i uputstva čekam, ako će ih biti,
Gospode moj.
 
Prevod: Fehér Illés

 

Jász Attila Hévisszfény – Odsjaj

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

 

Hévisszfény
 
Ezt a néhány szót még mindenképpen leírom. Az óriástuja mögé állok,
ott bújok el. Nem látszom a fényképen a gyönyörű, régi beton víztároló
alatt. Az ég egy késő reneszánsz festmény apokalipszis-illusztrációja.
Napsütés és sötét felhők egyszerre. A vadszőlő összevérzi már a part
menti mocsári ciprusok törzseit. A gyógyvíz langyos, a levegő hűvös.
Jól esik a napsugarak simogatása az arcomon. Október eleje. Egy rozsda-
farkú repdes a folyosó üvege előtt. Nem zavarja a kivágott ragadozó madár-
sziluett matrica. Megtanulta ő is. Milyen lehet hóesésben fürdeni a tóban?  
Milyen lehet óvatos mozdulatokkal lebegni hópelyhek és tavirózsák között. 
 
Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs könyvkiadó Budapest 2019.
 
 
Odsjaj
 
Ovih nekoliko reči još ću svakako zapisati. Staću iza ogromnog čempresa,
tamo se skrivam. Na fotografiji ispod krasne, stare vodene brane od betona
se ne vidim. Apokaliptična ilustracija kasno renesansne slike neba.
Istovremeno i sjaj sunca i tamni oblaci. Divlja loza već je okrvavila
stabla čempresa pored močvare. Lekovita voda je mlaka a vazduh svež.
Milovanje sunčevih zraka prija mom licu. Početak oktobra je. Ispred
stakla hodnika crvenorepka  lebdi. Silueta ptice grabljivice na matrici njoj
ne smeta. I ona je naučila. Kakav može biti kupanje u jezeru kad sneg pada?
Između pahuljice snega i lokvanja opreznim pokretima lebdeti kakav može biti.
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Elillant – Nestalo je

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Elillant   – Így ni – mondta a Koma –, egyből kikapta! Mutatta is: nyoma sem maradt, szélsebesen eltűnt. Az Időről volt szó, hogy az az éveket, a Koma éveit, mintha két kezében tartotta volna a károsult, eltüntette. Ha felháborodott volt a hangja az előbb, mire megemésztette, vele mi történt, megcsendesedett: – Elillant velük. Nézte Vadmalac a Komája kezét, s ösztönösen kifordította a saját két tenyerét, mintha ismerős lenne, mintha vele ugyanaz megtörtént volna. – Ssss! Elhúzta a száját. Ítélete ugyanolyan kemény volt, mint amilyen keserű a Koma felindultsága: – Kurva egy Idő!

Nestalo je   – Ovako – rekao je Jaran – odjednom istrgne! Još je i pokazao: ni traga nije ostao, u trenu nestao. O Vremenu je bilo reči, da oštećenik godine, godine Jarana, kao da je u ruci držao, te uklonio. Glas mu je malopre još uzrujan bio, ali kad je shvatio šta mu se dogodilo, smirio se: – Nestalo je, zajedno sa njima. Gledao je Vepar ruku svog Jarana te svoj dlan instinktivno okrenuo, kao da mu je taj fenomen poznat bio, kao da sa njim isto se dogodilo. – Ssss! Iskrivio je usta. Njegov sud bio je isto tako tvrd kao gorčina razjarenosti svog Jarana: – Kurvinsko Vreme!   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://ujkafe.website/?p=93042#more-93042
:

Dejan Đorđević *** (Budna si) – *** (Ébren vagy)

 

Dejan Đorđević Velika Sejanica kod Leskovca 2. januar 1970. –

***   Budna si Tužna i budna Samo da ponovo zaspeš Moj  život je ništa bez tvojih snova.   Postajemo oprezni A znamo da to nije dobro Za nas, za našu pesmu.   Svet je ustao na četiri noge Želi da nas pozdravi Hajde da ga obradujemo Ti rodi pesmu Ja ću da je zapišem.

***   Ébren vagy Szomorú és éber Kérlek újra aludj el Életem álmaid nélkül mit sem ér.   Immár óvatosak vagyunk Pedig tudjuk nekünk, költeményünknek Ez már nem kedvez.   Négy lábra ébredt a világ Bennünket szeretne üdvözölni Gyere lepjük meg Költeményeddel Majd én lejegyzem.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Dušan Gojkov № 11 - № 11

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 11   gledam te kako odlaziš niz prazni kilburn high road hodajući ko zna, možda voliš drugog čoveka (eto, upravo, pre pet minuta si ga, mislim, zvala možda probudila vratila se s osmehom sa telefona) istina nisam ga nikada video mora da je mnogo bolji bože bojim se da ti se nešto ne desi u ovoj ulici ima svakakvih tipova

№ 11   nézem ahogy az üres kilburn high roadon gyalogolva távolodsz, ki tudja, talán valaki mást szeretsz (íme, most, azt hiszem öt perccel előbb őt hívtad, talán felébresztetted, a telefont mosolyogva tetted le) igaz sosem láttam biztosan sokkal jobb, istenem féltelek nehogy valami bajod essen, ebben az utcában mindenféle alakok járnak   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 22.