Mirko Božić Hiroshima – Hiroshima

 

Hiroshima   Jedna posve obična atomska bomba Pala je jednog posve običnog jutra Na posve običan grad I posve obične ljude Pretvorila u posve običan prah

Hiroshima   Egy közönséges reggelen Egy közönséges atombomba Közönséges városra esett És a közönséges embereket Közönséges porrá változtatta   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://strane.ba/mirko-bozic-tri-pjesme/

Vlasta Mladenović У хрестоматитји Крупаре – A Daráló szedetében

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. – 

У хрестоматитји Крупаре   У смирај дана, ево ме на северу Бачке, бескрајна поља равна, где звезде језде, трепере сјајне тачке.   И ја имам свог ата, лирски ветар са јужних Карпата, што ме носи, што ме витла изнад сваког зла.   Ја сам само папир који дрхће на ветру, али у Душанову, у старој Крупари, пронађох свој мир.

A Daráló* szedetében   Alkony, Észak-Bácska, immár itt vagyok, ahol a végtelen mezők felett csillagok vágtatnak, fénypontok remegnek.   Nekem is van paripám, költők szele a Dél-Kárpátok alján, az visz, cipel a megpróbáltatásokon át.   Csak szélben reszkető papír vagyok, de Zentaörsön, az öreg Malomban, megleltem nyugalmam.  *Zentaörsön az üdülőteleppé átalakított Darálóban évek óta szombatonként irodalmi esteket rendeznek. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Власта Младеновић: Правац, Пресинг Младеновац 2019. str. 17.

Vasa Pavković Морске звезде – Tengeri csillagok

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Морске звезде   Гледајући суве морске звезде... Петокраке...   Добро се сећам, увек је постојала та нелагодност – нисам имао више од седам година, а осећао сам је интензивно, као и данас.   Гледајући суве морске звезде...   На неки начин живље тим јер мртве су и суве, избледело црвене, као у светогр|у –   морале су да буду убијене, ту на тихоме морском жалу, да би негде тамо, на континенту, подупрте пепељаром, живеле ко зна колико деценија, док се не распрсну у прах или их изједу, изнутра, неки специјални црви.   Па ипак, мислим на њих, као кривац што нису распарчане и бачене назад, у море, да се множе ...   Гледајући суве звезде...   Као да ми мртве машу, треперећи трепљама, опраштајући се од горке, слане воде и свих оних преломљених сунчевих зракова, за које им се чинило да су вечни ...

Tengeri csillagok   Száraz tengeri csillagokat nézve… Ötágúakat…   Jól emlékszem, az a szorongás mindig létezett – hét évesnél nem voltam több, de ugyanúgy éreztem, mint ma.   Száraz tengeri csillagokat nézve…   Valahogyan még élénkebben, mert élettelenek, szárazak, kifakult pirosak, mint az istenkáromlásban –   meg kellett őket ölni, itt a csendes tengerparton, hogy ott valahol, a kontinensen, hamutartóra támaszkodva, ki tudja hány évtizedet élnek míg porrá nem válnak vagy belül, holmi különleges férgek szét nem rágják.   Mégis, bűnösként gondolok rájuk, miért nem szabdalták őket szét és dobták vissza a tengerbe, hogy szaporodjanak…   Száraz csillagokat nézve…   Mintha holtukban integetnének, csápokkal remegve búcsúznak a keserű, sós víztől és azoktól a megtört napsugaraktól, melyek számukra örökösnek tűntek…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vasa Pavković: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 17.

Snježana Rončević Od nove godine do dana Jovanovog – Újévtől Jovan napig

 

Snježana Rončević Vrbaška 1959. – 

Od nove godine
do dana Jovanovog
 
Ni dvadeseti dan vrata dveri ne otvaram.
Čekam.
Da srsi utihnu.
Da novom ognjištu dveri prepoznam.
Da se uklopim.
Da se naviknem.
Da naučim iznova kolaž napraviti.
Sklapam sličicu po sličicu iluzije
(…od maka, metana, teina, nikotina,
otrova duše, budućnosti ploda,
sjemena novog ljubavnika,
gadosti domorodnih, pakosti pristiglih…)
 
Komad po komad jetre Prometejeve sakupljam,
u noć krilata kad odbjegnem.
(Ovako se pali vatra…, a ovako prikovan umire).
 
Varam li se?
Kad se može život u sekundu sabiti?
Samrt je pred okom i utmulim palcem.
Nema zaborava.
Točak će ponoviti vrijeme.
Ja neću preživjeti dan poslije potopa.
 
Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 46.
 
 
Újévtől
Jovan napig¹
 
A bejárat ajtaját a huszadik napon sem nyitom ki.
Várom.
Hogy csituljon a borzongás.
Hogy felismerjem az új tűzhely bejáratát.
Hogy beilleszkedjek.
Hogy megszokjak.
Hogy újra megtanuljam a kollázst elkészíteni.
A látszatot képről képre állítom össze
(…mákból, metánból, teinből, nikotinból,
lélekméregből, a jövő terméséből,
az új szerető magjából,
az itteniek utálatából, a jövevények gyűlöletéből…)
 
Prométheusz máját darabonként gyűjtöm,
a menekülés szárnyas éjjelén.
(Tüzet így gyújtunk…, így meg megfeszítve pusztulunk).
 
Tévedek?
Egy pillanatba mikor lehet az életet sűríteni?
Szemünk és zsibbadt hüvelykujjunk előtt a halál.
Nincs feledés.
Ismétli az időt a kerék.
Az özönvíz utáni napot én nem érem meg.
 
¹Sveti Jovan Krstitelj (Keresztelő szent János) ünnepe a Gergely-naptár szerint január 20.
 
Fordította: Fehér Illés

Anđelko Zablaćanski Пад у бездање – Zuhanás a feneketlen mélységbe

Anđelko Zablaćanski Glušci kod Bogatića 4. decembar 1959. –

Пад у бездање   Шта је страст Љубав Истина Уме ли кроз тмину да слути Твоје око Шта незнање Заблуда Суштина Умеш ли у себи наћи Дубоко, дубоко Или је све исто Све просто Све белина   Шта је реч Ћутање Говор душе Умеш ли разазнати без усне Без дланова Шта празнина Тегоба шта је   Кнедла сред гуше Умеш ли дотаћи без Разблудних снова Или је све далеко Све прашина и плод оскоруше   Шта је рађање Живот Шта умирање Умеш ли с три прста десне руке Да удишеш Шта судбина Аманет шта је Шта битисање Умеш ли у нигдини Празним умом да запишеш Или све биће корак Горaк пад у бездање

Zuhanás a feneketlen mélységbe   Mi a vágy Szerelem Igazság Képes-e szemed a homályon át Sejteni Mi a a tudatlanság Tévedés Érdemi rész Képes vagy-e önmagadban megtalálni A mélyben Vagy minden ugyanaz Egyszerű Fehérség   Mi a szó Hallgatás Lélek-beszéd Képes vagy-e ajak tenyér nélkül Felismerni Mi az űr Mi a kín   Gombóc a torokban Képes vagy-e feslett álmok nélkül Érinteni Vagy minden távoli Por és berkenyetermés   Mi a születés Lét És a vég Képes vagy-e jobb kezed három ujjával Lélegzetet venni Mi a sors Mi a hagyaték Meg a létezés Képes vagy-e a seholban Sivár elmével valamit is leírni Vagy minden csak egy lépés Keserű zuhanás a feneketlen mélységbe   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Анђелко Заблаћански: Ноћи бучјег зова, УПС Глушћи, 2020. стр. 88-89.

Hodo Katal Berlin – Berlin

 

Hodo Katal Vrbe kod Tutina 10. aprila 1958. –

Berlin Možeš li misli da skupiš, starče, Samoga sebe, da sjetiš se? Vidiš li dugu posle kiše Što dvije polovine spaja Tvoga krvotoka? Sva obzorja neba Bacaš u jezero Wann Sa slikom zida Što stanuje u mozgu nebesa. Znam, onaj što po vatri gazi Misli da skupi ne može, Ne može da počne život Od bola, Od savesti, Od čežnje. Lebdiš, grade, uzdižeš se, Hrana ti je sjećanje Na samoga sebe, na pjesmu Što vri, sa tvojih trgova mladosti.

Berlin Te aggastyán, tudsz-e még gondolkodni, Önmagadat vissza tudod-e idézni? Eső után látod-e A vérköröd két pólusát Összekötő szivárványt? A láthatárt, A menny tudatában fészkelő Fal képével együtt A Wann tóba dobod. Tudom, a tűzben gázoló Gondolkodni képtelen, A fájdalomtól, A lelkiismerettől, A vágytól Képtelen új életet kezdeni. Lebegsz, te város, sóhajtozol, Emlékek éltetnek, Az, amilyen voltál, az ifjúság terén Felcsendülő  dal. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Slađana Milenković Stih otkucava srce – Szív diktálta sorok

 

Slađana Milenković Sremska Mitrovica 26. novembar 1973. –

Stih otkucava srce   Sad kad sam ja došla u godine dubokih bora Ne znam više za tvoj zeleni pogled proleća Stanem na vrata i čekam Da se sagneš iz oblaka nerazgovetne oluje.   Neminovan rastanak s vetrom otkucava srce Kad povlačenje se svira jutro i povečerje Pogled sivi zamagljen traži svetlost Sad kad sam ja došla u sećanje nekog leta   Dok još maštaju o meni sedokosi mladići Neminovni talasi zaborava zapljuskuju šetalište nekad užarenih pogleda predali smo ga lako, zarad promenade jeseni, hrleći u bolje sutra koje nikad ne dolazi.   Ničeg se ne sećam više. Ili se sećam? Nekakve obale, možda, ne znam čije, nekakvih predela i ljudi ali ni čamaca, ni slika, ni vina, Udaljeni jedrenjak sećanja propinje se ponekad na horizontu kad se sagneš iz te oluje oblaka zelenim prolećem pogledaš moje blede bore i poljupcem vetra opet otkucava neminovan stih godine poezije.

Szív diktálta sorok   Most hogy a mély ráncok évébe értem Zöld tavasz tekintetedet többé nem ismerem Ajtóban állva várom Hogy a kusza viharfelhőből lehajolj.   Szív diktálja a széltől való elkerülhetetlen búcsút Mikor a reggel és a napszállta takarodót fúj Most hogy egy nyár emlékébe értem Fényt homályos szürke tekintet keres   Most míg ősz ifjak álmodoznak rólam Az egykor forró tekintetek promenádját a feledés kérlelhetetlen hullámai csapdossák, a soha nem érkező jobb jövőbe rohanva könnyedén töröltük, az ősz sétányáért. Immár vissza semmit sem idézek. Vagy mégis? Holmi holmi nem tudom kié partokat, talán, holmi tartományokat és embereket, de se csónak, se kép, se bor. Az emlékezet távoli vitorlása néha a horizontra lép, mikor abból a viharfelhőből lehajolva sápadt ráncaimra zöld tavasszal tekintesz és csókjával a szél ismét a költészet évének elkerülhetetlen sorát diktálja. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://nigdine.com/sladjana-milenkovic-pesme/