Bíró Tímea részlet – odlomak

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

részlet a félelem egyik télálló fajtája átsüt a falakon, az épületekben megremeg a szigetelés. nem találja a mézeskalácsházakat, a díszes fakeretbe foglalt, bizakodó tekinteteket az ablaküveg túlsó oldalán. kevesebb zsebre-tett kezű ember mászkált az utcán, mert volt mit fogni, ki lehetett tapintani a gerincet, az arc- és a szívéleket. a konyhában a béke meleg kifújt levegője itatta át a bőrt és filmkockaszerűen mosolyogtunk a gőzben. a paranoia gazdátlanul hánykolódott a sarkokban és a párkányok alatt. és egyesek megálltak. az ég, a fák, a szecesszió, a lámpafény alatt, de ma már menekülés közben nem lehet ölelkezni. csak egy túlfeszített ködös kergetőzést folytatunk le magunkban, a kijárat a száj lesz, de arra inkább nem merészkedünk, növekedjenek bennünk a ciszták, a kezelhetetlen csomók, és a télálló félelem. a temető középpontján állva a jobb és a bal oldalon is van halottam, nem tudok dönteni, liberálisra gyászoltam magam? egyik délután leültettem velem szemben a rákot, és felszólítottam, hagyja abba az ásatásokat. anyámban egy sötét lyuk tátongott, hangtalanul tűrte a munkálatokat, tudtam, hegedű szeretne lenni, hogy visszaköltözzenek belé a dallamok. kitöltik a teret a fúrások és magasba emelkednek a daruk, más családok is csonkítják a jövőt. a fák törzseit próbára teszi a széles vállú szél. egy francia gyerekkórus éneke körkörösen diktálja bennem az ütemet. a kiábrándultak éjszakánként a földbe bújtatott szókincset ássák ki és próbálják megtisztítani a nyelvet. váltják egymást, mert néhány napon belül minden értelmét veszti. Fáradtan fekszenek az ágyban, közelükbe csak a csend merészkedik. más ingerekkel tanultak meg élni, és valahogy fel kell dolgozniuk, a balta nem csak eszköz, fegyver is lehet.

odlomak strah što zimu podnosi preko zidova zrači, na građevinama izolacija drhti. kuće od medenjaka, okićeno uokvirene ozarene poglede sa druge strane prozorskog stakla ne nalazi. na ulici u džepove umetnutim rukama manje ljudi su hodali, jer bilo je šta uhvatiti, moglo se kičmu, rub lica i srca opipati. u kuhinji kožu toplina izduvanog vazduha mira prožimala i u pari smo se poput filmskih kadrova osmehivali. paranoja u ćoškovima i ispod atula napušteno se koprcala. i neki su zastali. ispod neba, drveća, secesije, svetla uličnih svetiljki, ali danas tokom bekstva grliti se više ne može. u sebi samo nategnutu, maglovitu jurnjavu sprovodimo, izlaz su usta, ali u tom pravcu ići se ne usuđujemo, neka u nama ciste, tvrdokorni čvorovi i strah što zimu podnosi rastu. usred groblja stojeći pokojnike i sa leve i sa desne strane imam, odluku ne mogu doneti, jesam li tokom korote liberalna postala? jednog popodneva raka sam ispred sebe stavila i pozvala ga da prekine iskopavanja. u majci crna rupa zjapila, radove bez reči podnosila, znala sam, violina bi volela biti da se melodije u nju ponovo usele. Prostor bušotine ispunjavaju, gorostasne dizalice u vis se dižu, budućnost i druge porodice krnje. Stabla širokog ramena vetar iskušava. u sebi ritam pesma francuskog dečjeg hora kružno diktira. oni koji su razočarani tokom noći u zemlju sakriveno rečničko blago iskopavaju i pokušavaju jezik očistiti. jedan drugog smenjuju jer tokom nekoliko dana smisao svega se gubi. u krevet toliko umorno ležu da tek tišina im se usudi približiti. živeti drugim podražajima su učili te nekako moraju shvatiti da sekira nije samo alat, može i oružje biti.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://irodalmijelen.hu/2019-okt-03-1421/megkoronazott-felelmek

Vasa Pavković Међу сенкама – Árnyak között

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Међу сенкама   Шака што личи на пса... Њена сенка која Личи на ноја...   Једно у друго: као што Ритуал понекад Из симболичког Пређе у реални облик...   Суша. Мећава. Шта још? Ритам. Тишина.   Удар таласа о бок Насуканог пловила...   Мој живот – као Сенка подигнуте руке – Што лаје на звезде И пусте просторе Између њих.

Árnyak között   A kutyára hasonlító mancs… A struccra hasonlító Árnya…   Egyik a másikban: ahogy Olykor a rítus Jelképes alakból Valóságba vált…   Szárazság. Hófúvás. Mi még? Ritmus. Csend.   A megrekedt vízi jármű oldalát Verő hullámok…   Életem – mint A felemelt kar árnya – A csillagokra És a köztük lévő Üres térre ugat.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vasa Pavković: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 62.

Faiz Softić Gljiva – A gomba

 

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Gljiva   Nekad bijah čaša vina što se cakli kao oko – Tunelima nigdje kraja a ja gljiva u hatuli – rasipa se svjetlost crna. Vehne gljiva zalivena. A sad zbogom crne ptice što na misli slijetaste u po noći kad žarulja već zamire. Dovedite bijelog konja da uskočim u zengije I od sebe do u sebe da pobjegnem. Sviće jutro, puca zora, I mrak curi u pećinu gdje samrtni jek se čuje.

A gomba   Egykor mint a szem csillogó pohár bor voltam – Végtelen az alagút én meg gomba vagyok a szögletben – terjed a fekete fény. Sorvad a locsolt gomba. És most, lámpaoltáskor az éj közepén gondolatra szálló fekete madarak, isten veletek. Fehér lovat hozzatok, nyeregbe szállok És magamból magamba menekülök. Virrad, hasad a hajnal, A barlangba, ahonnan a halálsikoly hallatszik, homály csorog.   Fordította: Fehér Illés

Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu – Bihor, 2016. 107. str

Snježana Rončević Nekrolog dnevnih heroja – A napi hősök gyászbeszéde

Snježana Rončević Vrbaška 1959. – 

Nekrolog
dnevnih heroja
 
Oslušni! Ne trepći!
Mrtvi smo junaci slikovnica.
Ti i ja, montirane fotografije.
Teret čuvarima porodičnih negativa.
 
Iz varke u obmanu, prolepetasmo,
krilima kroz požare. Spašeni?!
Ni krstom uslišeni, pepelom
neokaljani. Krv sa noža u uvir
vrela uvodnismo. I ostarismo.
 
Mrtvi su nam epski citati.
Neskromni za život; ti i ja
precrtan smo grafit, poderana čitanka.
 
Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 49.
 
 
A napi hősök
gyászbeszéde
 
Hallgatózz! Ne pislogj!
Képeslapok halott hősei vagyunk.
Te és én, összeállított fényképek.
Teher a családi negatívok őrzői számára.
 
Cselfogásból fondorlatba, átjutottunk,
tüzeken keresztül szárnyakkal. Megmentettek?!
Kereszttel se megértetten, hamuval
se behintetten. A késről a vért az örvénylő
forrásba mostuk. És megöregedtünk.
 
Eposzaink idézetei halottak.
Az életre ne méltóak; te és én
áthúzott grafit vagyunk, eltépett olvasókönyv.
 
Fordította: Fehér Illés
  

Suzana Rudić Sve dobre žene mese hleb – Minden jó asszony kenyeret dagaszt

 

Suzana Rudić Ruma 16. oktobar 1996. –

Sve dobre žene mese hleb
 
Posle podne fotografišem se za intervju u
studiju sa bisernom minđušom,
mikro kamerom bola.
Za sto dinara odajem počast jednominutnoj sreći.
U nemosti, spremna sam rašiti reč, privezati za povoj novorođenčadi.
I pre rođenja mi je dat visak da premerim telo svoje,
na koju strminu naginje.
 
I znam, duboko u sebi znam
iza brava, žene u meni i meni pre mene,
mese hleb raslabljenim rukama.
U mleko uzavrelo udrobljena nada,
paučinasta sazveđža detinjih pogleda.
Gluvo doba. Na konopcu okačene senke kljucaju u jetru.
Grlo žedno suza rasutih u krvoredna stabla na dlanu.
Iza brava, dobre žene  mese hleb,
hrskavice im titraju uz filharmoniju detoniranog sna.
Glavom između dovratnika  prišivaju zakrpe na razvenčane temelje.
Potvrđuju anamnezu ognjišta, nizanje đerdana oko vrata.
U žili iskucana zavetovanja.  
 
Iza brava, sve dobre žene,
vidaju šilom i majčinom dušicom rubove na koje sleće
izdah  raskopčanih želja.
Pokreću cirkulaciju milovanjem krušne mrve i đavolu staju na žulj vaskrsavajući iz mulja.
Predu vunicu na koju nižu ugarke za ne ,,Daj Bože’’.
Metu krajevima kose, procvetalih podočnjaka  apostrofe sete posle kojih se čitaju
pobelele cedulje.
 
Izvor: autor
 
 
Minden jó asszony kenyeret dagaszt
 
Délután a stúdióban, gyöngyfüggővel, mint riportalanyt
a fájdalom mikorkamerájával
fényképeznek.
Tiszteletemet egypercnyi boldogságért száz dinárért adom.
A csendben készen állok a mondatelemet szétszedni és az újszülött gyolcsához kötni.
Az ingát, hogy felmérjem, testem melyik lejtő felé hajlik,
még születésem előtt kaptam.
 
És tudom, mélyen, legbelül tudom,
a rács mögött, bennem és még előttem, nekem, az asszonyok
elgyengült kezekkel kenyeret dagasztanak.
A tejben felforrt összezúzott remény
a gyerektekintetek pókhálószerű csillagképei.
Éjszaka. A kötélre akasztott árnyak a májban forrnak.
A tenyéren a torok véres fasorok szétszórt könnyeire szomjas.
A rács mögött, a jó asszonyok kenyeret dagasztanak,
porcogóik a meghiúsult álmok dallamára rezegnek.
Ajtófélfa közötti fejjel foltozzák a szétválasztott alapokat.
Megerősítik a családi tűzhely kórtörténetét, a nyakláncok fűzését.
A vérerekbe oltott fogadalmakat.
 
A rács mögött, minden jó asszony
árral és kakukkfűvel gondozza a széleket, ahová
a széttárt vágyak lehelete száll.
A zsemlemorzsák keringését simogatással érik el, a sárból feltámadva meg a sátán tyúkszemére lépnek.
Gyapjúszálat fonnak melyre üszköket sorakoztatnak, a „Sose lehet tudni“ alkalomra.
Hajukkal söpörnek, karikás szemekkel hiányjelekre emlékeztetnek, majd
vaskos címkéket olvasnak.
 
Fordította: Fehér Illés

Nádasdy Ádám Maradni, maradni – Ostati, ostati

 

Nádasdy Ádám Budapest, 1947. február 15. – 

Maradni, maradni   Az átzuhanás, az megterhelő. Ilyenek: az elalvás, a fölébredés, a megszeretés, a meggyűlölés; amikor vendégek várhatók, a boltban a tanácstalan álldogálás, hogy házigazdává átalakuljak; a vendégség után pedig a bútor, mert vissza kell tolni megint privátba.   Ezek a nehezek. Amikor maradok, az jó: az alvásnak mestere vagyok, és ébren lenni nagyon szeretek. Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van szerelmem, illetve ha nincs. De átzuhanni egy beállításból egy másikba, az összekuszál.   Maradni szeretnék, mindig maradni: ha ébren vagyok, élesen figyelni, ha alszom, mélyebb gödörbe leásni; magányos levesporokat fölönteni, vagy élettársi szennyest kotorászni. Átzuhanni: az fáj. A változás szűk száján átcsúszni, az horzsolás.

Ostati, ostati   Pad, opterećuje. Tu spada: spavanje, buđenje, milošta, mržnja; očekivanje gostiju, smušeno dreždanje u dućanu, da se u domaćina pretvorim; a posle gostovanja pak nameštaj, jer treba vratiti u privatan položaj.   To su teške stvari. Kad ostajem, to je dobro: majstor sam spavanja, a volim i da budan budem. Sretan sam ako ima puno gostiju i ako ljubu imam, odnosno ako je nema. Ali pad iz jednog položaja u drugi, to zbrku stvara.   Voleo bi ostati, uvek ostati: ako sam budan, na sve motriti, ako spavam, u dubini jame kopati; usamljene gotove supe razblažiti ili zajednički veš prevrtati. Pad: to boli. Preko uske staze promene kliznuti, to je grebanje.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/nadasdy-adam-maradni-maradni.html

Kukorelly Endre Elszánt legyek – Neka budem odlučan

 

Kukorelly Endre Budapest 1951. április 26. – 

Elszánt legyek   Elszánt legyek, az nem visel meg úgy. Mást is mondott, elég sokat beszélt, sokkal többet, mint amennyit szokott.   Hogy mit, arra már nem emlékszem. Vagy nem nagyon. Emlékszem rá, de nem nagyon. Valami különbségről, többször is   használta, ezt a szót, most úgy tűnik, mintha egy ideig csak ugyanazt hajtogatta volna, különbség, különbség, hogy ne legyen   csönd. Csak hogy ne legyen csönd. Aztán abbahagyta. Én nem néztem oda. Hogy hová nézünk és mi hallható így a legvégén valaminek?   A hangjára nem emlékszem. Vagyis emlékszem egy hangra, de hogy mély volt-e vagy magas, vagy milyen, már nem tudom.   Kiment az ajtón. Ültem csak tovább. A maradék bort volt még megittam. Ennek tíz éve már. Nem csukta be az ajtót. Este volt. Bámultam ki a résen.

Neka budem odlučan   Neka budem odlučan, to te toliko ne iscrpi. I drugo što-šta je rekla, puno govorila, od uobičajenog mnogo više.   Šta, na to se više ne sećam. Bolje rečeno kroz maglu. Sećam se, ali kroz maglu. Nekakve razlike, taj izraz je   više puta koristila, sad mi se tako čini da jedno vreme samo isti izraz ponavljala, razlika, razlika, da razbije   tišinu. Samo da razbije tišinu. Posle je prestala. Ja ju nisam pogledao. Gde li gledamo i šta se može čuti ovako, sasvim na kraju nečega?   Kakav glas je imala, ne sećam se . U stvari sećam se jednog glasa, ali da li je dubok ili visok bio ili kakav, više ne znam.   Izašla je. Samo sam dalje sedeo. Ostatak vina još popio. Od onda deset godina su prošle. Vrata nije zatvorila. Veče je bilo. Ja sam otvor promatrao.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://irodalmijelen.hu/2014-okt-12-2038/honap-koltoje-ha-almod-mely-kukorelly-endre-versei