Radmilo V. Radovanović Стотину година живота – Az élet száz éve

 

Radmilo V. Radovanović Divin 28. avgust 1957. –

Стотину година живота
 
Стојиш заборављен иза закључаних врата
Скрхан у болу и рукама снова
Зао осмијех скриваш као нека уста тврда
Твој живот виши је од бола мањи од смрти
Нечија рука коју си тражио ишчезла
Драги лик отишао никад се неће вратити
Спустио си се у своју рупу свој понор
Сад имаш пуно времена за себе
Рачунај стотину година те чека
Покушаваш да створиш акт љубави у пјесми бола
Поетски загрљај је много љепши него љубавни
Сад стојиш и размишљаш о лијепој Јелени из Троје
Њезиним именом назвао си улицу коју гледаш
Све те мање она и улица очаравају
Ти сам крчиш свој пут у неповрат
Не знаш кад ћеш стићи до свог одредишта
Не знаш кад ћеш нестати са земље
Изневјерио си ријечи и своје блиједо лице
Уморан јадан у сутону буљиш попут слијепца
Знаци твојих година болове повезују
Вјетар иза затворених врата хвата биљешке твоје
Ти се повлачиш остајеш ту сам самцат
Сад си коначно схватио шта је стотину година живота
Проналазиш се у оном Шекспировом бити или не бити
 
Izvor: Радмило В. Радовановић: Орфејев жал Артпринт Бања Лука и Клуб умјетничких душа Мркоњић Град, 2021.
 
 
Az élet száz éve
 
Zárt ajtó mögött állsz, elfeledetten,
Fájdalomtól megtörten, kezedben álmaiddal,
Kemény szájként gonosz mosolyt rejtegetsz
Életed több a fájdalomnál kevesebb a halálnál
A kéz melyet kerestél eltűnt
Elment a kedves alak vissza sosem tér
Odúdba húzódtál szakadékodba
Önmagadra most sok időt szánhatsz
Vedd tudomásul száz év vár
Szerelemjelképet fájdalomversben próbálsz teremteni
A szerelmesnél szebb a költői ölelés
Most vesztegelsz és trójai szép Helénára gondolsz
Az utcát melyet bámulsz nevéről nevezted el
Ő és az utca egyre kevésbé kápráztat
Utadat a visszahozhatatlanba magad töröd
Rendeltetési helyedre mikor érsz nem tudod
A földről mikor tűnsz el nem tudod
Cserben hagytad a szavakat és sápadt arcodat
Vakként fáradtan nyomorultan bámulsz az alkonyatba
Éveid megrázkódtatásokat kötnek össze
A zárt ajtó mögött jegyzeteidet szél tépi
Visszavonulsz egyes egyedül maradsz
Most végre megértetted mit jelent az élet száz éve
Abban a shakespeari lenni vagy nem lenni-ben találod meg magad
 
Fordította: Fehér Illés

Snježana Rončević Pismo bratu desete godine rata – Levél bátyámhoz a háború tizedik évében

 

Snježana Rončević Vrbaška 1959. – 

Pismo bratu desete godine rata   Prije sjećanja, bili smo i imali; Živo drvo predačko. Korijen uzemljen sa busenom. Cvjetnu granu za uzglavlje. Mi rodu, plodne uzdanice.   Čuvali smo se riječi pozdrava, posne trpeze, uzvanih i nepozvanih. Bojali smo se znanih i prepoznatih. Bježali od sporih što sustižu.   Skrivali smo ljubav mrtvim jezikom, od sinova, protiv kćeri, u nerod izdomljenih, neporodnih, bez družbenika.   Dočekasmo obećanja; Kamen pod glavu. Mrku kapu. Sjenu na oku… Manji smo, sve dalji. Odžiljeni od korijena.   Sad kad znamo, rode najsamiji, šta ostade, pelin suzom, podjelimo.

Levél bátyámhoz a háború tizedik évében   Emlékezet előtt voltunk, birtokoltunk; Ősi élő fa. A földbe mélyen gyökerezve. Vánkosunk virágos ág. Földim, termő támaszom.   Óvakodtunk a terített asztal körüli meghívottak és hívatlanok köszöntésétől. Féltünk ismerősöktől és felismertektől. Menekültünk utolérő lassúaktól.   Halott nyelven rejtettük a szerelmet, fiunktól, lányunk ellen, a megtört hazátlanba, meg nem születettbe, társtalanul.   Megértük az ígéretet; Fejünk alatt a követ. Szerencsétlenséget. Szemünkön árny… Töpörödünk, távolodunk. A gyökerektől elszakítva.   Most, mikor tudjuk, társtalan földim, ami maradt, virágpor-könnyel osztjuk meg.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 50.

Julija Kapornjai Muzejska šetnja – Múzeumi séta

 

Julija Kapornjai Vrbas, 23. januar 1966. – 

Muzejska šetnja   U doba neolita kao i danas bilo je važno jesti i prinositi žrtveniku ono što je vredno žrtvovanja To dokazuju glinene posude pravljene po meri čoveka i žitarica koje su držali u njima kao i krvi životinje koju bi prolili Dame su tada nosile tkane haljine kakve bih rado i ja obukla Nešto ranije, između 35. i 20 hiljadite godine p.n.e. rađa se savremeni čovek da bi ga nežno savijenog poput fetusa smeštali u grobnice sa nekom od ukrašenih činija u naručju ili omiljenim nakitom Kao što se i mi noću sklupčamo i ostanemo dugo budni brojeći zvezde i moleći se boginji Insomnija da svoje lice okrene od nas

Múzeumi séta   Az Újkőkorszakban ahogy ma is fontos volt azt enni és az oltár elé helyezni amit áldozatként érdemes bemutatni Ezt az emberméretű agyagedények és a benne tartott gabona bizonyítják valamint az állatok szétszórt vére A hölgyek akkor szőtt ruhákat viseltek melyeket én is szívesen felvennék Valamivel korában, i. e. a 35. és 20. ezredév között született meg a mai ember hogy gyengéden újszülöttként összekuporodva ölében holmi díszkancsóval vagy kedvenc ékszerével a sírba helyezzék Ahogy mi is éjjelenként összegörnyedve csillagokat számlálva sokáig ébren maradunk Insomnia istennőt kérve fordítsa el tőlünk a fejét   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Jovica Đurđić Непозната семенка – Az ismeretlen mag

 

Jovica Đurđić Glogovica 1949. – 

Нeпозната семенка   Видимо је име јој не знамо Не знамо шта ће из ње никнути   Немушта пуна неке тајне Загонетно се осмехује на длановима   Где да је посејемо с колико сунца Тишине с колико капи да је напојимо   Хоће ли цвет мириса или трн отрова Да пусти око сјајем да испуни   Сасечена у коленима зеленим Да ли ће нови пустити лист   Све мање знамо све више је гледамо Никнуће она кроз нашу душу напуклу

Az ismeretlen mag   Látjuk de nem ismerjük Mi lesz belőle nem tudjuk   Szótlan titkokkal telt Tenyerünkön titokzatos a mosolya   Hová is ültessük mennyi napfény érje A csendben mennyi vízzel öntözzük   Illatos virága vagy mérgező tüskéje lesz Színével elkápráztat-e bennünket   Zöld térdénél ha elvágják Hajt-e új levelet   Ahogy nézzük egyre kevésbé ismerjük Gyökeret engedni megtört lelkünkben fog   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Јовица Ђурђић: Кошута и лопоч, The roe and water lilies, Vikend knjiga, Beograd  2000. str. 30.

Mišo L. Korać Susret izvan crne rupe – A fekete lyukon kívüli találkozás

 

Mišo L. Korać
Sombor 10. mart 1950. – Podgorica, 18. septembar 2021.

Susret izvan crne rupe
 
Jedva se dan provukao do kapije kroz koju niko nije prolazio. Možda bi i pokušao proći ali na toj strani svijeta nije bivalo
nikoga... Odsustvo svega za njega
je bio izazov da pokuša da usmjeri
strane svijeta onako kako misli da
prave putanju kroz koju je već prolazio...
Odavno, pola vijeka se susret nije događao taman koliko i prestanak njegove želje da se to dogodi....
Čitav svemir se povukao ka crnoj rupi čiju svrhu nikad i niko nije protumačio... A misao ga je vodila ka tome da priželjkivani susreti se mogu desiti u tom nikakvom prostoru... a susret sa nepoznatim je jako upečatljiv a i ne da se ne dešava.... Susret izvan crne rupe... I naša mogućnost za prepoznatljivošću biva iz očiju:
...Imala je oči kao staklo
kao celofanska hartija
zar ona svoje tijelo
moje tijelo u ludačku
košulju da uvija...
Pisao je MK, zaslijepljen milionima zvijezda kosmičkog svoda i sjećanjima, preko koga je milujući prelezio zvuk melodičnog i sjetnog tona Čardaša, gubeći se u Dunavskim valovima...
Uzdah rekao bih više deceniski i to onako dubok i bolan označavao je svu tugu preživljenog i katarzičnog života junaka moje priče
a možda mene kao bivšeg junaka priče koja se pretvorila u Ikarov lijet ne dosegnuvši crnu rupu koja nas vječito isčekuje i prijeti našim nebeskim dušama, na putu do vječnosti ili prapočetku nepoznatog.
A zvona, da li nas prate zvona.
Ko zna?
 
Izvor: autor
 
 
A fekete lyukon kívüli találkozás
 
Alig vonszolta el magát a nap a senki által át nem lépett kapuig. Talán megpróbálta volna átlépni, de a világ azon oldalán senki sem volt...
A minden-hiány számára
kihívást jelentett, a világtájakat
úgy irányítani, hogy
a már ismert úton mozogjanak...
Réges-rég, találkozás, amióta már nem akarta, éppen fél évszázada nem történt...
Az egész világűr a létezésének értelmét senki által meg nem magyarázott fekete lyuk felé mozdult... Ám gondolatai arra ösztökélték, hogy a kívánt találkozások abban a semmi-térben történjenek... az ismeretlennel való találkozás meg különösen magával ragadó és meg sem történik... A fekete lyukon kívüli találkozás... És a felismerhetőséget szemmel érzékeljük:
...Szeme mint az üveg
mint a celofánpapír
hát testét
testemet kényszerzubbonyba
pont ő öltözteti...
Írta a kozmikus tér csillagrendszerétől és emlékektől elvakított MK, akit a dallamos, szomorú, Duna hullámaiba vesző csárdás hangja simogatott...
A több évtizedes sóhaj, az a mély és fájdalmas a mesém hőse által átélt megpróbáltatásokat, katartikus életét jelentette,
de talán az enyémet is, mint az Ikarosz röptévé változott mesém volt hősét, de az öröklét vagy az ismeretlen eredet felé vezető úton a szüntelenül bennünket váró és mennybéli lelkünket fenyegető fekete lyukat el nem érjük.
A harangok meg, a harangok kísérnek-e minket.
Ki tudja?
 
Prevod: Fehér Illés 
 

Gergely Tamás Rothadás, murok – Trulenje, mrkva

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Rothadás, murok   Vadmalac a komájától tudakolta: – Hogy van az, hogy a pincében tárolt muroknak mindig az egyik vége kezd rothadni? Komája megvakarta a feje búbját, mielőtt válaszolt volna: – Hogy legyen fejlődése a dolognak. Ezt már Vadmalac is el tudta képzelni. Ilyeténképpen nyugtázta az állást: – Ja.

Trulenje, mrkva   Vepar je pitanje svom jaranu postavio: – Kako je moguće da u podrumu smeštena mrkva truliti uvek s jednog kraja počne? Jaran, pre no što je odgovorio, glavu počešao: – Da proces ima svog razvitka. To već i Vepar je mogao zamisliti. Činjenično stanje ovako je sumirao: – Da.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#20

Kovács András Ferenc Költészettankák – Poezijatanke

Kovács András Ferenc Szatmárnémeti 1959. július 17. – 

Költészettankák   Én sokan vagyok. Én kevesen is vagyok. Én néha vagyok. Nem az, kiről azt hiszik – ő az. Az nem én vagyok. Az ismeretlen Az könyvkukac vagy mimus. Az megszállott vagy balek. Az gyáva: költő – mindenki helyett meghal. Az másik halál. Az ordenáré hazug. Az tyúkperekről, disznóóltűzvészekről zeng. Az felgyújtja magát. Az halhatatlan. Az hiszékeny vagy főnix. Az ostoba vagy szabad. Az merész: költő – túléli minden versét. Az másik magány. Az két betű közt szorong egy névmásban. Az egyes szám – többes személy egyéb ragrendszerekben. Ragozhatatlan. Az ravaszkodó vagy csak szelíd – nem látott például könyvmáglyákat, csak lágermúzeumot. Az másik hiány – az értelem kegyelme. Hangok hiánya – más törvényhez tartozó gravitáló szavaké. Sokallom magam. Keveslem magam. Vagyok. Én éppen vagyok. Nem az, kiről azt vélik – ő volt. Az nem én leszek.

Poezijatanke   Ja previše me je.      Ja i premalo me je. Ja koji put postojim. Ne taj za koga veruju – taj je. Taj nisam ja.   Nepoznat je Knjigočatac ili oponašalac. Taj je zanesenjak ili smetenjak. Taj podvirep: pesnik je – umesto svakoga umre.   Ta druga smrt. Prostak je lažov. Ta o spletkarenjima, požarima brloga peva. Ta sebe zapali.   Taj je besmrtan. Taj je lakoveran ili feniks. Taj je blesav ili slobodan. Taj smeon: pesnik je – svaku pesmu nadživi.   Ta druga samoća. Između dva slova u zamenici se stiska. Jednina je – više lica u ostalim sistemima sufiksa.   Nepromenljiv. Taj je lukav ili samo krotak -  na primer lomaču knjiga nije video, samo lagermuzej.   To je drugačiji manjak – milost razuma. Manjak glasova – reči koje drugim zakonima pripadaju gravitiraju.   Smatram da me je previše. Smatram da me je premalo. Postojim. Upravo postojim. Ne taj, za koga tvrde – on je bio. Taj neću biti ja.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.babelmatrix.org/works/hu/Kov%C3%A1cs_Andr%C3%A1s_Ferenc-1959/K%C3%B6lt%C3%A9szettank%C3%A1k