Turczi István: Gép-templom – Mašina-crkva

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Gép-templom
 
Leleplező ez a szabályosság.  Sehol  egy önmagáért való
kitüremkedés,    kóbor    vonal,    torzó  vagy   formákból
kitagadott disszonancia. Szinte  fáj,  és  megaláz,  ahogy
monstrumként  magaslik  föléd.  Előtte  állsz,  de  mintha
megadóan térdepelnél egy  gép-templom oltára előtt,  és
szemed      újhitű     áhítattal      függesztenéd     a     hol
üvegkupolának, hol baziliszkusznak  tetsző,   végtelenbe
futó  ablakokra.   A   geometrikus   csendben   erőlködés
nélkül  hallani  egy  imát.  Te  imádkozol,   anélkül,  hogy
tudnád.  Te   könyörögsz  bebocsáttatásért.  Ruhádat  te
szaggatod, hamut fejedre te szórsz.  Holnapi emlékeket,
még     ki      sem     mondott    szavakat    morzsolgatsz
rózsafüzérként. A folytatás oltalmáért esedezel  az  örök
szüntelenség   színe   előtt.   Pedig  ha  jobban  figyelsz,
megláthatod  azt  a  lépcsőt  a lábazatban, ahonnan van
hová. Nincs még veszve semmi.
 
Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus Budapest, 2011.
 
 
Mašina-crkva
 
Ta  pravilnost razotkriva. Nigde  neke izbočine,  zalutale
crte,  torzo  ili  iz forme  izvrnute  disonancije koja sama
za  sebe  postoji.  Na  neki način boli  ti  i  vređa te kako
poput monstruma u vis  se  uzdiže. Ispred  nje stojiš, ali
kao  da  pomirljivo  ispred  oltara   mašine-crkve   klečiš
i  čežnjom  nove  vere  promatraš   prozore  koje  se   u
nedogled protežu a tebi se čas staklenom  kupolom čas
baziliskusu čine.  U  geometrijskoj   tišini  jedna  molitva
bez  naprezanja  se  čuje.  Ti  se  moliš  bez  toga  da bi
znao.  Za   dozvolu   za   ulazak  ti  preklinješ.  Odelo  ti
cepaš, na glavu pepeo ti posipaš. Sutrašnje uspomene,
još   neizgovorene   reči    poput   brojanice   premećeš.
Ispred   pozornice   večne  neprekidnosti   za   zaštitom
nastavka  se  moliš.  A da  malo  više  paziš  mogao  bi
u podnožju  onu stepenicu  videti  odakle ima kud.  Još
ništa nije izgubljeno.
 
Prevod: Fehér Illés

Neda Gavrić Љубав врата отвара – А szerelem ajtót nyit

 

Neda Gavrić Banja Luka 1980. – 

Љубав врата отвара   У девојачкој соби Све је исто. Осим девојке. Чује се бука испред врата, Неко куца. Неко вани тражи кључ Од собе Од срца. Она ни не слути, Врти ране К'о увојке. И чека љубав.

А szerelem ajtót nyit   A lányszobában Minden, ahogy volt.   A lányt kivéve.   Nesz az ajtó előtt, Kopogtatnak. Valaki kinn kulcsot keres. Ajtót, szívet Nyitna.   A lány nem is sejti, Hajtincseit Sebeként gyötri.   És szerelemre vár.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.literaryworkshopkordun.com/cirilica/strana/1615/ljudi-oziljci?fbclid=IwAR36c7a9f3XW_B7pUckpZ9dQEGIaX6SsaEFM-G3IajywVDpIu5IAlqlybRk

Jovana Marojević Материце: poema obscura, део IV 16. – Мéhek: poema obscura, IV - 16. rész

 

Jovana Marojević Nikšić 23. 05. 1985. –

 Материце: poema obscura
 
Део IV - 16.
 
У венама ми је свраб старице. Неко је на мојој доњој усни подметнуо три ватре
да ме подсјете на гријех оца ми и мајке,
и мој.
На количину просутог сјемена. За најмање три моје материце. За Материце свих жена.
Кад је Мјесец млад, и жеђ се надима.
Кад зов пулсира из давнина,
а ја се растегнем као одрана кожа и примим сав ваздух
и постанем гајда, животињска акустика, и крикнем!
Боли ме надланица,
сврби ме рука мог свирача, перем је,
трљам до укрвљења,
хоћу да прође урлик епитела,
да на смрт искрвари урлик неутјешан,
урлик богаљима што се не надају новим рукама, спавачима,
јаловим грлима,
свим откинутим ушима вриштим урлик бешуман!
Земљо, покопај их!
 
Izvor: Јована Маројевић Материце: poema obscura Арто Подгорица 2019.
 
 
Мéhek: poema obscura
 
IV - 16. rész
 
Vénáimban anyókák viszketegsége. Alsó ajkamra suttyomban valaki három tűzfészket rakott,
hogy apám, anyám és saját bűnömre
emlékeztessen.
Az elherdált mag mennyiségére. Legalább három méhemre. Minden asszony Méhére.
Mikor szomjúság kínoz, Újhold idején.
Mikor a hívó szó múltat idéz
én meg nyúzott bőrként nyúlok, a teljes  levegőmennyiséget befogadom,
bőrdudává, állati  hangzavarrá válok és felsikoltok!
Fáj a csuklóm,
karom, zenészem karja viszket, csutakolom,
véresre dörzsölöm,
múljon a hámréteg sikolya,
tűnjön el a vigasztalan sikoly,
mert új kezekben nem reménykednek, a nyomorékokért, alvókért, meddő torkokért
elhangzott sikoly,
minden letépett fülért sikoltok, nesztelen sikoltás!
Anyaföld, temesd el őket!
 
Fordította: Fehér Illés

Duška Vrhovac I da znaš – Jegyezd meg

 

Duška Vrhovac Banja Luka 24. mart 1947. – 

I da znaš   I da znaš da se dešava da nebo duboko u zemlju silazi dešava se a ti ne znaš ni kada ni kako misao nestane i duša se izgubi.

Jegyezd meg   Jegyezd meg előfordul hogy az ég mélyen a földbe süpped előfordul te meg azt sem tudod a gondolat és a lélek mikor és hogyan vész el.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/photo?fbid=10151353034063774&set=a.39525483773

I

Snježana Rončević Rđava brava i lanac sa ognjišta – Rozsdás zár és otthonról lánc

  

Snježana Rončević Vrbaška 1959. – 

Rđava brava
i lanac sa ognjišta
 
Ispod nokta mi raste korov kuće.
Ispod dlana boso dijete jauče.
Prepoznatljivo tinja strah
u boju ilovače iz ravnice.
 
Prokleti smo.
Sva su nam staništa tijesna.
Sve topline – kopije vatre.
Svi pragovi – porušene kuće.
Svi prozori – razroke mačije oči uprte u noć.
 
U velikim robnim kućama
privremenih gradova, kradem kofere.
 
Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 38.
 
 
Rozsdás zár
és otthonról lánc
 
Körmöm alatt gaznövény nő.
Tenyerem alatt mezítlábas gyerek jajgat.
A síkság sárgaföld színében
észrevehetően félelem pislákol.
 
Átkozottak vagyunk.
Szűk minden megálló.
Minden meleg – tűzutánzat.
minden küszöb – lerombolt ház.
Minden ablak – éjbe meredő kancsal macskaszem.
 
Ideiglenes városok
áruházaiban, bőröndöket lopok.
 
Fordította: Fehér Illés

Dušan Savić San – Álom

 

Dušan Savić Banja Luka 21. avgust 1952. – 

San        Budim se u košmaru. Skoro svake noći ponavlja se isti san. Putujem na različite lokacije. Nekada vozom, autobusom, a nekad automobilom. Nikad ne letim! Na poslednje, sinoćnje putovanje išao sam biciklom. Prilično sam se izmorio okrećući pedale cele noći.      Put traje, a za mnom ostaju autoputevi i staze. Stižem u nepoznat grad s nekim zadatkom kojeg ne dokučujem. Prvog prolaznika zaustavljam i pitam gde sam, a on mi odgovara da sam u gradu. Nema imena. Počinjem da se plašim nepoznate sredine jer ne mogu da se orijentišem. Ulazim u prvi hotel. Novac mi je dovoljan za samo jedno noćenje. U sobi ležim i ne mogu da zaspim. Prisiljen sam da posmatram senke koje promiču po plafonu. Do jutra. Želim da se vratim kući. Recepcioner me upućuje kako da izađem i pronađem put kojim sam stigao u njihov grad. Po pravilu redovno zalutam i stižem tamo gde više nema asfalta. Našao sam se na periferiji ovog bezimenog grada. Hvata me panika. Noćas je bila najžešća. Polomio sam bicikl. Daleko je do kuće. Šta da radim? Očajan sam!      U poslednjem momentu spasonosno zvoni telefon. Cvrkutav ženski glas saopštava mi radosnu vest:      – Dobar dan gospodine. Želim da vas obavestim da ste postali srećni dobitnik velike nagrade naše kompanije. Od srca vam čestitam...      Ne, ne prekidam je! Poštujem i ostajem ljubazan. Teško se danas opstaje. Devojka se svojski trudi da negde ne zaluta u ovim teškim vremenima.      Svi ponekad negde zalutamo. Samo ostaje pitanje šta je bolje: na javi ili u snu!

Álom        Lidércnyomásra ébredek. Szinte minden éjjel ugyanaz az álom kísért. Utazom. Hol vonaton, hol autóbusszal, néha gépkocsival. Sosem repülök! Utolsó, tegnap esti utamra kerékpárral indultam. Egész éjjel a pedált nyomva igen csak kifáradtam.      Hosszú az út, mögöttem autósztrádák, csapások maradnak. Számomra nem érthető feladattal érek az ismeretlen városba. Megállítom az első járókelőt és kérdem, hol vagyok. Válasza: városban. Névtelenben. Félek az ismeretlen környezetben, mert képtelen vagyok tájékozódni. Az első hotelbe térek. Pénzem csak egy éjszakára futja. Fekszem a szobában, az álom elkerül. Kénytelen kelletlenül a mennyezeten mozgó árnyakat figyelem. Reggelig. Haza akarok menni. Az ügyeletes megmagyarázza, hol a kijárat és hogyan találom meg azt az utat, amelyen ebbe a városba jöttem. Rendszerint eltévedek, most is oda érek, ahol már nincs aszfalt. E névtelen város szélére. Rettegek. Az éj volt a legkeservesebb. Eltörtem a kerékpárt. Messze otthonomtól. Mit tegyek? Kétségek gyötörnek!      Az utolsó pillanatban megmentő telefon csörren. Csilingelő női hang jelenti az örömhírt:      – Jó napot uram. Szeretném közölni, cégünk nyereményjátékának boldog nyertese. Szívből gratulálok…      Nem szakítom félbe! Tisztelem, barátságos maradok. Manapság nehéz a felszínen maradni. A hölgy valóban törekszik, hogy ezekben a nehéz időkben ne tévedjen el.      Mi mindannyian eltévedünk valahol. De marad a kérdés, mi a jobb: a valóságban vagy az álomban!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Savić: Glavnom ulicom, Gradska Biblioteka Karlo Bijelicki Sombor, 2019. str. 19-20.

Anđelko Zablaćanski Еротика – Erotika

 

Anđelko Zablaćanski Glušci kod Bogatića 4. decembar 1959. –

Еротика   Страх те је - а чезнеш да оседлаш пропетог пастува док трепериш у јари над бескрајем зрелости жита и росом расцвале булке а врела као летњи дан у мирису покошене траве.

Erotika   Félsz – de a tűző napon a frissen kaszált fű illatában a végtelen érett búzatábla a harmatos pipacsmező felett a forróságban remegve hőn vágyott kívánságod hogy az ágaskodó csődör nyergébe szállj.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Анђелко Заблаћански: Перо, метафоре, тинта, Удружење књижевника Србије, Београд. 2021. стр: 20.