Faiz Softić Sretan dan – Önfeledt nap

 

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Sretan dan   Sretan sam kad cijeli dan ne vidim nikoga osim svojih ukućana. Tada rano zaspim I teške ne snijevam snove.   Sretan sam kad vazdan ne pričam sa ljudima. Oni obično tuđu pustoš mojoj dodaju – čemera svoga čemeru mome doliju.   Sretan sam i nedjeljom kad moja draga sprema rižu na svoj način i kaže: koliko zrna u loncu toliko živih riječi u čovjeku.   Sretan sam nedjeljom. Koja me digne nada sve. Na visoravan, gdje se rano zaspi I teški se sni ne snijevaju.

Önfeledt nap   Boldog vagyok ha egész nap családomon kívül senkit sem látok. Akkor korán térek nyugovóra Lidérces álmok nem gyötörnek.   Boldog vagyok ha az emberekkel nem kell beszélgetnem. Csak nincstelenségemet tetőzik – keservemhez saját keservüket adják.   Boldog vagyok vasárnap is mikor kedvesem a rizst a maga módján készíti és hozzáteszi: ahány szem az edényben annyi élő szó az emberben.   Vasárnaponként boldog vagyok. A hétköznapok fölé emel. Fennsíkra, ahol korán térnek nyugovóra És lidérces álmok nem gyötörnek.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 95. str.

Željka Avrić Реке и даље теку – A folyók továbbra is folynak

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

Реке и даље теку   у нама протичу реке без повратка њихове воде су мутне обале уклете личе на наше савести успаване узбуркане извиру у маглама таласају немирима уливају у забораве   ми чекамо на подигнутим мостовима а реке и даље теку   у нама превиру реке заблуда пенушају страсти ковитла бујица валови прскају сузама корита ћуте равнодушност дубине  прете тишином рибе се подсмевају удици дављеници хватају за сламку за врат   ми стојимо на супротним странама а реке и даље теку   у нама промичу реке сећања дани се нижу и мрсе као перле  јутра се радују буђењу месечина несаници у свакој речи тражимо тајни знак ћутања постављају питања шта је у капи  на стени под врбом у виру   ми долазимо и одлазимо а реке и даље теку

A folyók továbbra is folynak   vissza nem térő folyók folynak bennünk vizük zavaros a felhők átkozottak lelkiismeretünkre hasonlítanak elszunnyadtak felkavartak ködben erednek nyugtalanul lebegnek feledésbe merülnek   felépített hidakon várakozunk a folyók meg továbbra is folynak   bennünk tévhitből eredő folyók fortyognak szenvedélyek pezsegnek örvények kavarognak a hullámok könnycseppekkel fröcskölnek a meder egykedvűen hallgat a mélység csenddel fenyeget a halak a csalit kinevetik a fuldoklók szalmaszálba kapaszkodnak   ellenkező oldalakon állunk a folyók meg továbbra is folynak   bennünk emlékekből eredő folyók folynak a napok gyöngyökként sorakoznak a reggel az ébredésnek örül a holdfény a virrasztásnak minden szóban titkot keresünk a csend kérdez mi van a sziklán a kalapban a fűz alatt az örvényben   jövünk és megyünk a folyók meg továbbra is folynak   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Ladik Katalin Egy – Jedan

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Egy   Amikor felébredt, a világ mozdulatlan és süket volt.                              Borges   Ez a repedt fal álomkórtól terhes. Ki ez a darázs fölöttem? Ki ez a nő, aki meszel bennem? Ha mindez, ami körülvesz ~ fal, ha én darázs vagyok és bennem ez a rovar ~ ember, akkor hol végződöm én, s hol kezdődik az ember?

Jedan   Svet, kad se probudio, nepomičan i gluh je bio.                          Borhes   Ovaj napukli zid od dermljivosti pati. Ko je ova osa iznad mene? Koja je ta žena, koja u meni kreči? Ako je sve što me okružuje – zid, ako sam ja osa a taj insekt u meni – čovek, onda gde se ja završavam i gde počinje čovek?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600524

Podolszki József 15. Taposatlan föld – 15. Neutabana zemlja

 

Podolszki József
Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

15. Taposatlan föld   Csak miután visszafordult veszi észre nyomokat nem hagyott taposatlan a föld amerre járt és egy újabb fordulat untig elég ne tudja merről merre tart irányt az égről olvasna le de felhőjárás madár és szél szóba vele nem áll

15. Neutabana zemlja   Samo kad se okrenuo primeti tragove nije ostavio gde je hodao zemlja je neutabana i jedan nov obrt sasvim je dovoljan da ne zna odakle kuda kreće pravac bi sa neba čitao ali kretanje oblaka ptica i vetar s njim ne priča   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Podolszki József: Barna, Forum 1982. Kőtábláim válladra ciklusból 64. old.

Marno János Majd eljön érted – Doći će po tebe

 

Marno János Budapest 1949. március 3. –

Majd eljön érted   A ház bezárva, apja a ruhás- szekrényben, nadrágjait és zakóit öltve. A szekrény fekete és öblös, hajnali fúvósötös, valamint ő mint az apja műve. Akár az első hanglemez, egy táskalejátszóval, 1964-ben, szintén tőle, és most kerüljünk kijjebb, a konyha felé, ahol tetőzni fog a dráma. Előbb azonban még az előszoba. Beleborzong a hideglelő szóba, hó- és sárcipők, félretaposva, mögötte apja izzó agyagszobra ásít, mint az életben annyiszor, ha valami őrülten kiborította. Most pedig semmi oka. Vagy álmodna? Lába fityeg, mintha madzagon lógna, és felfigyel a rázkódó ajtóra, melyet fogva tart még a rigli. (Ritka menetű, hosszúszárú facsavar, melynek a fejét egy szárnyas vagy tollas, forgatható fogantyú pótolja.) És elenged csakhamar mégis a fa, rés tárul, a sötétből kifestik a nővére arca, hova tegye, honnan kapja a fényt, a lámpa befelé ég, fülében csak a szekrény hangja, 1- 977, halottját karon ragadja, belekarol s a konyhába vonszolja, a hang nem hagyja abba. S ott sincs nyugta. Székbe gyömöszöli testét, a szék sárga, mint a szalma, és vizes, mint tenyere, talpa. Apját szólítja, hogy távol tartsa, lévén a ház egybe- nyílva belül. És mert magyarázattal tartozik neki. Beengedtem, mondja, hogyne engedtem volna be, elvégre ő is csak egy Marno, nem zárhatod ki, egy Marno ugyanonnan, ahol most te, mondja, tudván, hogy ezt maga sem érti. A nővére meg egykedvű és néma. Nincs is benne semmi értenivaló. Hanem csupán hallgatni kell tudni. Meg- hallani, ha talajt ért benned a hó.

Doći će po tebe   Kuća je zatvorena, otac u gar- derobnom ormaru hlače i sakoe oblači. Ormar je crn i prostran, jutarnji duvački kvintet, nadalje on kao očevo delo. Kao prva gramofonska ploča, sa gramofonom, 1964., također od njega, i sad vani idemo, prema kuhinji, gde će drama kulminirati. Ali još pre predsoblje. Zadrhti zbog hladnih reči, cipele za sneg i blato, nakrivo gažene, iza užaren kip oca od gline zeva, kao toliko puta, kad je zbog nečega ispao iz takta. Sad pak za to nikakvog razloga. Ili sanja? Noge mu se klate, kao da na kanapu vise, pažnju na vrata obraća koja se tresu ali reze još drže. (Dugačak zavrtanj od drva sa retkim rezovima čiju glavu neka okretna ručica sa krilom ili perjem nadomesti.) Ipak i drvo ubrzo popušta, širi se otvor, iz mraka lice sestre se iscrtava, gde da stavi, svetlost odakle dobiva, sijalica iznutra gori, u ušima joj tek zvuk ormara, 1- 977 svoju pokojnicu za ruke hvata, uhvati za ruke i u kuhinju vuče, glas se ne prekida. Ni tamo ne miruje. Svoje telo na stolicu prisili, stolica je poput slame žuta i mokra kao njen dlan, stopalo. Oca priziva, neka ju na distancu drži, jer kuća iz- nutra je spojena. I duguje mu objašnjenje. Pustio sam, kaže, kako ne bi pustio, pa i ona je samo jedna Marno, ne možeš ju isključiti, jedna Marno od tamo gde si ti sada, kaže, znajući da to ni on sam ne shvata. A sestra pak je ravnodušna i nema. Nema tu šta da se razume. Samo ćutati treba znati. Ču- ti ako sneg u tebi tlo dotiče.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://reader.dia.hu/document/Marno_Janos-Narcisz_keszul-17833

Gergely Tamás Valahol – Negde

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Valahol   - Ha én itt állok - kezdte el filozófiai fejtegetését Vadmalac -, akkor nem ott állok. Komája nem értette, hová akar kilyukadni, hát csak nyugtázta a hallottakat: - Egyszerre két helyen nem lehet. - Hát lehet - próbált Vadmalac kibújni a fizika törvényei alól -, lehet azt, hogy a testem itt, a lelkem ott? Ősz volt. Bent is: a sörtéjük szürkéllett. Komája fogta a sarlót, amivel a bozótot vágni szándékozott, azelőtt búcsúzásképpen motyogta: - "Valahol", az is egy hely...

Negde   - Ako ja tu stojim – počeo je vepar svoju filozofiju  - onda tamo ne stojim. Jaran nije shvatio gde bi hteo stići pa to što je čuo tek prihvatio: - Istovremeno ne možeš biti na dva mesta. - Možda je moguće - pokušao Vepar zakone fizike opovrgnuti – moguće  li je da mi je telo tu a duša tamo? Jesen je bio. I unutra: čekinje su im sive bile. Jaran je uhvatio srp čime je šikaru nameravao seći i pre odlaska izustio: - „Negde”, i to je jedno mesto…   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#143

Turczi István: Édes száj – Slatka usta

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Édes száj
 
Minden nő és minden bor és minden csokoládé
egy nyelvemlék.
Hol tejszínes, hol keserű, füstös, konyakmeggyes,
hozzá kevés menta íz, vagy erős cukorérzet.
Az sem baj,
ha könnyen olvadó, és mézet csurgat le a garaton.
Néha roppan benne a kakaóbab-töret.
Puhán, ahogy az íz barnája árad.
Ez a vers is a papírra csordul, és szétkenődik,
mint a napon felejtett csokoládé.
Nő, bor, csoki.
Emlékük szabad és fönséges maradt.
Csak a tanulság rögzíthető. Megszabadulva
az ízlelés dogmáitól,
buta elvárásainkat végleg hátrahagyni.
Hisz lehetnénk akár boldogok is.
Az arcunk fénylik, a szemünk csillog,
néhány jobb mozdulat súrolja a valóságot.
Ahogy a koraesti, karamelles fényben
feloldódnak az aprósüteménnyé préselt szavak,
és héjukat elhagyják sejtéseink,
a pillanat már-már illúzióba hajló.
De téged nem téveszt meg a bukolika.
Rég tudod, mi vár ránk, árnyékvetőkre,
az ízek orkeszterében mi vár ránk, önhitt
haláltudókra.
Megfésülködsz a feltámadó szélben,
tested lenyomatát átnedvesíti a felporzó zápor.
Vakuzó szemed, szemöldököd diadalíve, és a szád,
ez az édes száj,
egyszerre mozdul, amikor kimondod:
tejcsoki íze van a levegőnek eső után.
Így mondtad, és ennek már harminc éve.
 
Forrás: : https://www.esolap.hu/authors/2-turczi-istvan/1529.html
 
 
Slatka usta
 
Svaka žena, svako vino, svaka čokolada
po jedna jezična uspomena.
Čas sa šlagom, čas je gorka, dimljena, sa konjakom,
uz to okus nane ili izrazit osećaj slatkog.
Nije loše
ako se lako topi i niz ždrelo med curi.
Kat-kad lomljevina od kakao graha krkne.
Mekano, kako boja okusa buja.
I ta pesma na papir kapa i razliva se,
kao na suncu zaboravljena čokolada.
Žena, vino, čokolada.
Njihova uspomena ostala je slobodna i uzvišena.
Tek pouka se može fiksirati. Od dogmi kušnje
oslobođeno,
glupa iščekivanja zauvek ostaviti.
Ta i sretni bi mogli biti.
Naša lica sjaje, oči blistaju,
nekoliko boljih pokreta stvarnost dotiču.
Kako u predvečernjoj, karamelastoj svetlosti
u poslastice presovane reči se razvežu
te naše slutnje ljusku napuštaju,
tren je već skoro idiličan.
Ali te bukolika neće zavesti.
Odavno znaš šta nas, gonioce senki čeka,
u horu okusa šta nas, samouverene znalce smrti
čeka.
U oživljenom vetru se češljaš,
otiska tvoga tela pljusak moči.
Sjaj tvoga oka, slavoluk obrve i usta,
ta slatka usta,
istovremeno se miču kad izgovoriš:
posle kiše vazduh okus čokolade ima.
Tako si rekla i to pre trideset godina.
 
Prevod: Fehér Illés