Predrag Bjelošević: Ићи – Menni

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. –

Ићи   Идемо. Заједно. Са зидовима. Испред себе.   Ко посрне. Још има изгледа. Да ће дижући се. Поново. Поносно. Или уплакан посве. Пред свој јединствени зид стати.   Ко не посрне. Постаће зид. Штит и препрека. Истовремено. За оне који долазе. Иза нас. Као у сумрак. Искуства.   Ко не посрне. Постаће зид. И за све оне. Који нас наивно. Зинулих уста слиједе.   Мислећи. Да зидове смо. Само због њих. Који долазе. Прескочили.   Надајући се. Да све. Што прескочено је. Прије њих. Неће морати и сами. Да прескачу.

Menni   Gyerünk. Együtt. Magunk előtt. A falakkal.   Aki botlik. Még remélhet. Hogy felemelkedve. Ismét. Büszkén. Vagy zokogva. Egyedüli fala elé állhat.   Aki nem botlik. Fal lesz. Pajzs és akadály. Ugyanakkor. Azoknak, akik jönnek. Utánunk. Sötétedéskor. Tapasztalat.   Aki nem botlik. Fal lesz. Azoknak is. Akik bennünket gyanútlanul. Tátott szájjal követnek.   Azt gondolva. Falak vagyunk. Csak miattuk. Akik jönnek. Átugranak.   Bizakodva. Hogy mindent. Amit már átugrottak. Előttük. Nekik nem kell. Átugorni.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Предраг Бјелошевић: Заједно са зидовима Удружење Књижевника Републике Српске, Бања Лука и Штампар Макарије, Београд 2020. стр. 10.

Radmilo V. Radovanović Тужна пјесма – Szomorú vers

 

Radmilo V. Radovanović Divin 28. avgust 1957. –

Тужна пјесма
 
Узалуд сад пишеш о оцу мајци завичају Херцеговини
Тужна су твоја јадања јадиковке сјећања
Године су прошле прошлост мало памтиш
Твој сан синоћ биле су трешње зреле
Повратак на праг своје куће препуне смирења
Да ту изговориш ријеч у соби драгој
У тишини што звони бојом твога гласа
Ту си некад тражио љепоту летио за њом
Ту си окусио радост живота на камену што стоји
Ту си видио своје мале сирене вољене одбачене
Ту се десио један велики тренутак смијех и буђење
Одатле си донио овдје тужну пјесму у оку
Сјећаш се кад си родитељима рекао лаку ноћ
Сад из те таме једно те проклетство чека
Црква на Хуму је затворена поноћних звона нема
Ту више никога да неко некога закопа
Трује нас далеке вечерња ватра југа и туга
Постајеш сам власник таме у погледу свом
Стављаш неке горде ријечи као стихове своје
Твоја патња самог бога љути
Ти си закључао сва врата бившег дома
Ходницима празним нек стоглаве гује шиште
Сад си се сјетио онога чега се ниси никад сјећао
То је та звијезда која те одатле давно повела
То си ти некад сад жив и здрав
 
Izvor: Радмило В. Радовановић: Орфејев жал Артпринт Бања Лука и Клуб умјетничких душа Мркоњић Град, 2021.
 
 
Szomorú vers
 
Hiába írsz most apáról anyáról hercegovinai hazádról
Keseregsz panaszkodsz emlékeid szomorúak
Elmúltak az évek a múltból alig valamire emlékszel
Tegnap az érett cseresznyéről álmodtál és
A megnyugvást nyújtó otthonod küszöbére lépsz
Majd az oly kedves szobában beszélsz
A csendben mely hangod színével cseng
Itt kerested egykor a gyönyört és röppentél utána
Itt azon a kövön melyen állsz érezted meg szép az élet
Itt láttad meg a szeretett eldobott kis sziréneket
Itt történt meg az a nagy pillanat mosoly ébredés
Szemedben a szomorúságot innen vitted magaddal
Emlékszel mikor szüleidnek jó éjt kívántál
Most abból a homályból rád átok vár
Zárva a Dombon a templom elmarad az éjféli harangszó
Hogy valaki valakit eltemessen itt senki sincs
Távoli esték szomorú tábortüze mérgez bennünket
Tekinteteddel a homály tulajdonosa leszel
Saját soraidként büszke szavakat rakosgatsz
Szenvedésed csak istent bőszíti
Egykori otthonod ajtaját te zártad be
Százfejű kígyók sziszegjenek az üres folyosókon
Most jut eszedbe az amire sosem emlékeztél
Ez az a csillag amelyik téged innen elvezetett
Ez voltál és vagy most aki él és egészséges
 
Fordította: Fehér Illés

Željka Avrić Бдење чисте душе – A tiszta lélek virrasztása

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

Бдење чисте душе   и ове ноћи идем у сусрет светлости   бдећу за Твој свет који ће постати мој јасле и гора вода и врт   бдећу над свима које волим за Тебе у којем живим   чије бих крви и тела достојна да будем који си просветлио и посветио     свуда је ноћ једино Ти у мени   отворићеш ми врата и повести за руку тамо где почиње светлост   у раздан моја ће душа бити спремна

A tiszta lélek virrasztása   megyek, hogy ma éjjel is a fénnyel találkozzak   világodért virrasztok hisz bölcső és bérc  víz és kert az enyém lesz   mindenkiért akit szeretek virrasztok és Érted akiben élek   hogy véredhez testedhez méltó legyek mert felvilágosítottál és felszenteltél   mindenütt a sötét éj egyedül Te   nyitsz ajtót és kezemet fogva oda vezetsz ahol a fény kezdődik   virradatkor lelkem már felkészült lesz   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Жељка Аврић, Несан. Центар за културу, туризам и спорт  Сврљиг, 2020.

Dušan Savić Zapis pod Olimpom – Olümposz alatti jegyzet

  

Dušan Savić Banja Luka 21. avgust 1952. – 

Zapis pod Olimpom        Da  bih  ispričao  priču  prvo  moram  da  nabavim olovku i zamolim je da napiše ono što želim. Tog dana mislio sam da mi nije potrebna dok su mi ruke zauzete vožnjom. I pogrešio sam kao i mnogo puta. U danima odmora zaboravljam ko sam, a još manje mislim o spo- sobnosti putujućeg rapsoda. Njemu ne treba pisaljka jer ne zaboravlja ni svoje, ni tuđe misli. Taj vežba od mladosti i sve odmah kazuje. Ne putuj bez olovke, preseče me misao i zaustavi na benzinskoj stanici. Kupio sam je i preplatio. Ali, ne žalim, možda mi ipak zatreba.      Krenuo sam na Jadran, ali neka sila usmeri moj put ka Tesaliji. Čim sam kročio u zemlju Helena poželeo sam da čitam Homera. Njegove mudre zapise. Da mi ponovo razjasni ono što ljudi nazivaju srećom. Po putu zaklonjenom gustim šipražjem auto poče da štekće na uzbrdici i odmah iza sledeće krivine – veličanstven prizor moćnog Olimpa. Onako krnj, bez vidljivog vrha, brižno umotan u koncentrične krugove sivih oblaka, majstorski je skrivao zlatnu palatu. Delo Hefestovih ruku gde se ovog časa, siguran sam, u razvratu s besmrtnim milosnicama meškolji vrhovni vladar Zevs. A njegova ljubomorom izjedana Hera u podnožju planine proganja smrtne paćenice s kojima je bludničio juče. One u strahu, s buljukom dece, nadljudski se upinju da joj ulaskom na vrata Hada zavaraju tragove i tajnim hodnicima skrenu prema Egejskom moru. U nadi da će dobiti utočište kod Zevsovog brata Posejdona. I da će biti milostiv! Prisećam se, iz Hada nema povratka!      Pre nego što se Boginja majka vrati u njihov dom, prevejani Zevs, već je na izvoru reke Enipea da bi oprao grehe na slapovima skrivenog kupatila. Naravno, Hera ne uspeva da ga pronađe i izluđena do besvesti prevrće palatu naglavačke u potrazi za onim besmrtnim konkubinama koje joj bezobzirno otimaju muža. Dok Hera u svom besu pretražuje zlatne odaje, preljubnik ni ne pomišlja da odustane. Božanski bezgrešni ljubavnik. Vrhovni je i apsolutni vladar, nadglednik svih sudbina. Ne plaši se Hada!      Kad je smislio kako da kazni ljude, jednostavno je naredio Bogovima da im stvore ženu. Dobila je božansko ime Pandora, s preteranim oblinama, podarenom lepotom čudesne Afrodite, isceliteljske moći Apolona, Zevs je učini lenjom, a Hera je zatrova znatiželjom.      Grešan je ljudski rod. Za njih je to primerena kazna!      Nisu li ta Pandora i ta nesrećna kutija, ipak, prevelika kazna za običan svet. Razbludnom Zevsu ovaj dan nije bio baš potaman. Saznao sam to istog časa. Izroni iz onog kružnog sivila, u poluležećem položaju, i prema meni ispruži preteću ruku kao da sam upravo ja taj koji je grešan umesto njega. Iz prsta odasla poprečnu munju i osvetli Olimp koji se okupa nekim čudnim grimizom i potom riknu na mene kao gladna zver:      –Ne izgovaraj to što misliš, znam šta si naumio! Gukneš li, kazniću te kao što kažnjavam neposlušne!      Auto stade. Dreknuh punim glasom:      – Ko si ti da mi pretiš? Manji sam grešnik od tebe!      Zevs se uspravi i razjapi usta, vidno besan, tresnu još tri, sad vertikalne munje, presavi ruke oko pasa i, kao vijak, naglo uvrti u ono koncentrično sivilo koje poče da se širi horizontom kao galopirajući kancer. Nebo polako poprimi boju mrkog uglja. Prilično unezveren tom naglom promenom iz grla mi pisnu neki usiljen smeh, a Zevsa to raspali još više, ispod oblaka pogura vetar i prosu po meni gustu kišu koja me, učas, okupa i promrznu do kosti. Ujedno s pučine udari neko čudo, liči na alauku od onih silnih, džinovskih talasa što besomučno lupaju po obali i visoko dižu milione belih kapljica koje pršte uokolo kao da pada sneg. Izgleda, pridruži mu se i brat Posejdon koji podivlja more kako bi usud bio potpun. Odluka da zajednički isperu sve dobro što se isprati može, odnesu letinu i uboge smrtnike oduče neposluha. Osamdeset četiri časa suri oblaci sa Olimpa ispuštali su silnu vodurinu i odjednom nestade obale. Moje prisilno odredište, mesto Nei Pori, pretvori se u jezero, ne vidi se prst pred nosom kao da je na pomolu sudnji dan. Prepobožni Heleni u neverici počeše prekomerno da se krste.      Bolz βοηθήσει*, bruji molitva iz svih usta.      Balkanski varvarin došao da se nauživa helenskog sunca a Pandora, izgleda, otvori neku novu kutiju. Neka je prokleta Hera što je učini znatiželjnom, a i ti Zevse, šta mi to radiš. Moje kletve gore u meni kao razbuktala slama.      Petog dana stidno se probi sunce. Ne izlazim iz sobe. Vreme za povratak. Proradio je internet. Bolje da nije! Svedok sam smrti meni dragih ljudi.      Stiže mi i nekoliko poruka. Među njima pesme Čarlsa Bukovskog. Kažiprst, nekim čudom, kliknu mišom na pesmu PUT gde šeret Čarls zamera Isusu što se nije smejao na krstu i smehom okamenio svoje ubice. Drži se onog ko je primetio kada si bio nevidljiv, prisetih se da negde zapisa isti taj Bukovski. Šešir dole, moj naklon maestro što mi pravovreme- no pristiže u pomoć!      Ujutro, automobil ponovo ne htede da startuje i potraja dok sam među tolikim Grcima pronašao mehaničara. Ostatak prepodneva sedim u kafani i ispijam kafu za kafom dok ne pristignu majstor. Oko podneva doveze kola sa pozamašnim računom za popravak. Učini mi se kao da sam kod kuće. Neka je ovo sve, pomislih, i zovem konobara. Ne trepnuvši i on tresnu cifru, kao onomad Zevs munju, od koje mi se ponovo zavrti u glavi.      – Gde je fiskalni račun? – pitam konobara iznerviran, a on tvrdi kako mi ga je upravo dao.      – Niste, jesam, niste, jesam, niiiste...      Konobar prekinu ovo verbalno natezanje stavljanjem stisnute desnice na srce i reče:      – Jesam, Zevsa mi!      – Automobil je klizio praznim putem isplakanim Zevsovom kišom. Odlučio sam da se ne osvrćem unatrag. Ako baš budem morao, biće to samo da proverim koliki sam prevalio put.

Olümposz alatti jegyzet        Mesém kezdete előtt először is irónt kell szereznem és meg kell kérnem, hogy azt, amit akarok, jegyezze is le. Aznap azt hittem, míg vezetek, nincs rá szükségem. És mint annyiszor, most is tévedtem. Szabad napokon elfeledem, ki vagyok, még kevésbé gondolok az utazó rapszódosz képességére. Íróeszközre nincs szüksége, hisz nem feledi sem saját, sem más gondolatát. Gyerekkora óta gyakorol, mindent rögtön mond. Ceruza nélkül ne utazz, int a képzet és a benzinkútnál megállok. Megvettem, túlfizettem. De nem sajnálom, valószínű mégis szükségem lesz rá.      Adriára indultam, de egy erő Tesszáliába irányított. A hellének földjére érve rögtön Homérosz bölcs feljegyzéseit akartam olvasni. Hogy újra megmagyarázza, mit neveznek boldogságnak az emberek. A sűrű bokrokkal övezett úton, az emelkedőn fulladozni kezdett az autó, de a kanyar mögött – az Olümposz lenyűgöző látványa várt. Szinte csonkán, a szürke felhők koncentrikus köreivel gondosan betakarva, láthatatlan csúcs nélkül, az arany palotát mesterien rejtette. Héphaisztosz remeke, ahol e pillanatban, ebben biztos vagyok, Zeusz a leghatalmasabb uralkodó a halhatatlan bölcsekkel együtt vigad. A féltékenységgel megmart Héra pedig a hegy alján a gyötrődő nőket üldözi, akikkel még tegnap férje dorbézolt. Félelmükben, a gyereksereggel együtt Hadész birodalmába lépve erejüket megfeszítve nyomtévesztéssel, titkos folyosókon keresztül igyekeztek az Égei tengert elérni. Remélték, hogy Poszeidónnál, Zeusz testvérénél menedékre lelnek. És kegyes lesz! Felidézem, Hadészből nincs visszaút!      Mielőtt az Istennő hazatérne, a ravasz Zeusz már Enipeasz forrásánál van, hogy a vízesés titkos fürdőjében mossa le bűneit. Héra természetesen nem találja meg és a palota minden zugában eszeveszetten kutat azon halhatatlan konkubinák után, akik férjét pimaszul elrabolják. Míg Héra az arany termekben dühösen nyomoz, a házasságtörő férj nem tágít. Isteni tévedhetetlen szerető. Ő a fő és korlátlan úr, minden sors ellenőre. Hadésztől nem fél!      Amikor eldöntötte, az embereket hogyan büntesse, az Isteneknek egyszerűen megparancsolta, teremtsenek neki nőt. Az istenek által teremtett Pandóra jussul kapta Aphrodité csodálatos szépségét, Apollón varázserejét. Zeusz engedte, hogy lusta legyen, Héra viszont kíváncsisággal mérgezte meg.      Bűnös az emberiség. Szerintük ez megfelelő büntetés!      Mégis, Pandóra és szerencsétlen szelencéje az egyszerű világ számára nem túl nagy büntetés. A kicsapongó Zeusz számára ez a nap nem a legkedvezőbb. Ezt abban a pillanatban megértettem. Abból a szürkeségből félig fekve és karját felém fenyegetően nyújtva bukkant elő, mintha helyette éppen én lennék a bűnös. Ujjából villámot szórva Olümposz hegyét csodálatos vörös fénnyel árasztotta el, rám meg éhes vadként kiáltott:      – Gondolatod ki ne mondd, tudom miben sántikálsz! Ha pisszenni mersz, mint a többi szófogadatlant büntetlek!      Megállt az autó. Felordítottam:      – Te, aki fenyegetni mersz, ki vagy? Vétkességem hozzád képest elenyésző!      Zeusz kiegyenesedett, száját kitátotta, nyilván dühösen, még három, most függőleges villámot szórt, karját derekára fonta és csavarként hirtelen pördült abba a most már koncentrikus, vágtató rákként, vízszintesen terjeszkedő szürkeségbe. Az ég lassan barnaszén színű lesz. E hirtelen változástól zavarodottan, torkomból holmi erőltetett nevetés fakadt. Zeuszt ez még jobban felbőszítette, a felhőkből szelet szított, sűrű esőt hozott. Átáztam, csontig fagytam. Majd a szárazföldről valami hatalmas hullámokból eredő, milliónyi fehér cseppből álló, magasba szökő hóvihar-féle csoda szakadt a nyakamba. Mintha hó esne. Úgy látszik, a tengert felkorbácsoló testvére is megjelent, hogy a végzet teljes legyen. Elhatározták, együttes erővel mosnak ki minden jót, amit kimosni lehet, elpusztítják a termést, hogy az egyszerű halandókat a szófogadatlanságtól eltérítsék. Az Olümposzról, a felhőkből nyolcvannégy órán át zúdult a víz és egyszerre csak eltűnt a part. Kényszerű úti-célom, Nei Pori tóvá vált, ujjam, orrom előtt nem látom, mintha az ítélet napja közeledne. A hívő hellének hitetlenkedve kezdtek fohászkodni.        Bolz βοηθήσει*, hallani minden szájból.      A balkáni barbár helléni napon akart sütkérezni, de úgy látszik, Pandóra új szelencét nyitott. Legyen Héra átkozott, mert kíváncsivá tette, te meg Zeusz, mit művelsz. Átkaim lángokban álló szalmakazalként lángolnak.      Az ötödik napon szégyenkezve tört át a nap. Szobámból nem mozdulok. Ideje visszatérni. Internet is van. Bár ne lenne! Több, számomra kedves ember halálának tanúja vagyok.      Néhány üzenetem érkezik. Közöttük Charles Bukowski versei. Mutatóujjam, csoda módra, az egérrel Út című versére kattint, melyben Charles, a huncut felrója Istennek, amiért a kereszten nem nevetett és gyilkosait nevetésével nem változtatta kővé. Ahhoz ragaszkodj, aki észrevette, mikor láthatatlan voltál, jut eszembe ugyanezen Bukowski intelme. Le a kalappal előtted, mester, segítséged időben érkezett!      Reggel az autó megint nem akart indulni és eltartott, míg annyi görög között szerelőt találtam. Délelőtt a továbbiakban a vendéglőben kávéztam, míg a mester meg nem érkezett. Az igen magas számlával együtt az autóval dél körül érkezett meg. Úgy tűnt, otthon vagyok. Legyen, gondoltam és a pincért hívtam. Mint egykor Zeusz a villámot, szemrebbenés nélkül csapta le a kontót, melytől ismét megfájdult a fejem.      – Hol a pénztári számla? – kérdem idegesen a pincért, aki állítja, már ide adta.      – Nem adta, adtam, nem adta, adtam, neeem…      Ezt a huzavonát a pincér szakította meg, jobb kezét szívére téve mondta:      – Zeuszra esküszöm, oda adtam!      – Az autó a Zeusz áztatta üres úton haladt. Elhatároztam, nem nézek vissza. Ha mégis elkerülhetetlen, akkor csak azért, hogy ellenőrizzem, mennyi utat tettem meg.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Savić: Glavnom ulicom, Gradska Biblioteka Karlo Bijelicki Sombor, 2019. str. 58-62.

Hajnal Éva Végre – Najzad

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. – 

Végre   debreczeny györgy verseinek hatására   festett felhőid alatt állok így nem látom magam szürkül járókelők kivihetetlen szemeteszsákok sűrűjében koppannak téli járdán arra gondolok végre kivihetnéd szőnyeged alól a söprést szép esténk ma is lassan feslik

Najzad   pod uticajem pesama đerđa debrecenija1   ispod tvojih ružičastih oblaka stojim tako sebe ne vidim smrači pešaci na pločniku između mnoštva preteških džakova za smeće teturaju na to mislim da najzad bi metenje ispod saga mogao izneti lepo naše veče i danas polako nestaje   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.litera-tura.hu/hajnal-eva-versei-2/

Turczi István: Filozófusbejáró – Ulaz za filozofe

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Filozófusbejáró
 
Írok, áthúzom. Felállok, lefekszem.
Jövök, megyek, csak teám gőzölög.
Semmi izgalom, zaklatott kiváncsiság.
Az idő sóval hinti be a reggeleimet.
Kortyonként elhatárolódom.
 
Egyre nehezebb lesz mondani valamit.
 
Ezt is áthúznám, de aztán mégsem.
Jól jöhet még odaát. Jól jöhet még odaát?
Fűvel benőtt sírok közt járkálok,
a nyomok szép lassan semmivé enyésznek,
és az sem segít, hogy az imént szoktam le
a vágyakozásról. Mindenki magában vezekel.
Nézem a jegyzeteimet, van belőlük bőven:
Platón épp egy költői versenyre készül;
Augustinus egy Rómába induló hajóra száll;
Montaigne hosszasan beszél a betegségeiről,
kopasz fejéről és dús bajuszáról. A „tiszta ész”
nevében ehhez fűznék valamit, de Machiavelli
szerint „ez nem a legalkalmasabb időpont arra,
hogy ellenséget szerezzek magamnak.”
Kierkegaard szakít Reginével, és meg sem áll
Berlinig, ahol szobát vesz ki a Gendarmenmarkt
közelében, de ki sem mozdul onnan. Ellenben
Nietzsche a kreatív lelkesedés korát éli
hosszú sétái során a festői silvaplanai tónál.
Az első világháború akkor ér véget, amikor
Wittgenstein befejezi az Értekezést, amelynek
legutolsó mondata: „Amiről nem lehet beszélni,
arról hallgatni kell.”
 
Jövök, megyek, kihűlt a maradék teám.
Susogást hallok, minden hang egy homokszem,
és egykedvűn pereg. Egykori kezemmel
végigsimítom régi arcomat.
 Csak a mosoly nem ismerős.
A vers, amit mindig meg akartam írni,
csendesen kimúlt.
 
Forrás. a szerző
 
 
Ulaz za filozofe
 
Napišem, precrtam. Ustajem, legnem.
Šećkam po sobi, samo se čaj isparava.
Nikakvog uzbuđenja, uskomešane znatiželje.
Moja jutra vreme posoli.
Gutljaj po gutljaj se ograđujem.
 
Sve teže će biti nešto reći.
 
I to bi precrtao, pa se predomislio.
Preko još može poslužiti. Preko još može poslužiti?
Između travom obraslih grobova hodam,
tragovi pomalo iščezavaju te ni to
ne pomaže da od žudnje sam malopre
odvikao. Svako u sebi se okaja.
Svoje beleške gledam, mnogo ih je:
Platon se baš na takmičenje poezije sprema;
Avgustin se na brod što u Rim plovi ukrca;
Montenj nadugo o svojoj bolesti, ćelavoj glavi i
silnim brkovima priča. U ime „zdravog razuma”
tome bi nešto dodao, ali po Makijaveliju
„za to da sebi protivnika stvorim
nije baš najpogodniji momenat.”
Kirkegor ostavlja Reginu i do Berlina se ne
zaustavlja gde u blizini Gendarmenmarka sobu
uzima ali od tamo se ne miče. Međutim Niče
tokom šetnji pored idiličnog jezera Silvaplana
na vrhuncu kreativne ushićenosti je.
Prvi svetski rat tad se završava kad
Vitgenštajn Raspravu završi čija je zadnja
rečenica: „O čemu se ne sme pričati,
ćutati treba.”
 
Šećkam po sobi, ostatak čaja se ohladilo.
Šuštanje čujem, svaki glas je po jedno zrno peska
i ravnodušno se vrti. Nekadašnjom rukom
svoje lice gladim.
Samo osmeh je stran.
A pesma, koju sam oduvek hteo napisati,
tiho se ugasla.
 
Prevod: Fehér Illés

Jász Attila Gázol át az alkonyon – Preko sutona gazi

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Gázol át az alkonyon   Furcsa mondatokat cipel magában. Talán álmokat, például, hogy égig- érő fa nő benne lassan. Végig- kúszik rajta egy kígyó. A nyakába, a nyelve alá. Derékig levélben álldogál. Nem válaszol senkinek jó ideje már. Papír se zizeg. Hallgatja, hogy az évgyűrűk elérve szíve magasát, egymásra rakódnak. Szorítják, s gázol át az alkonyon, az összegyűrt, eldobált lapokon. Száraz ágait letöri karónak, akár tavasszal a lelkesedést. Nem gátolhatja a növekedést.

Preko sutona gazi   U sebi čudne rečenice nosi. Možda snove, na primer, u nje- mu polako drvo do neba raste. Preko nje- ga zmija puzi. Na vrat pa ispod jezika. Skroz do pojasa u lišću stoji. Već duže vremena nikome ne odgovara. Ni papir ne šušti. Sluša kako mu godovi razinu srca dostižu i jedno na drugo se slažu. Stišću ga, preko sutona gazi, na zgužvanim, odbačenim listovima. Suve grane za kolce lomi, kao ushićenje u proleće. Nije u mogućnosti da rast koči.   Prevod: Fehér Illés

Izvor: http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/3910/akar-egy-szonett-gazol-at-az-alkonyon-egy-tukor-monologja