Dušan Savić Gotova stvar – Kész tény

 

Dušan Savić Banja Luka 21. avgust 1952. –

Gotova stvar          Na ulaznim vratima oglašava se zvono. Zvonjava i nervozno kucanje ubrzo prelazi u žestoko udaranje. Ona zna ko lupa. Očekuje ih danima. Celu noć ne spava. Zidni časovnik pokazuje pet časova. Zaustavlja dah. Usnulog sina pritišće na grudi. Ne otvara. Pri svakom udarcu dete se trza. Nakratko nastaje mrtva tišina. Rukom prigušuje dečje disanje. Trenutni muk ne sluti na dobro. Odjednom, prolama se tresak. Izbijena vrata lupaju po patosu kao eksplozija granate. Ona vrisnu, zajeca sin. Laserske lampe osvetljavaju ih u mraku. Poslednji u grupi prispelih okreće prekidač. Prostor ispuni svetlost. U sobi pet policajaca i dva civila. Kao da je potraga za drogom.        – Gospođo J. M., dužnost mi je da vam uručim sudsko rešenje koje niste preuzeli lično. Dete je dodeljeno ocu. Ovde potpišite! – strogo službeno naređuje sudski izvršitelj. Pruža joj parče hartije.        Žena uzmiče, jače privija dete na grudi, ne potpisuje. Ne želi da čuje nikakvo objašnjenje. Zna kako je pripao ocu. Glavni policajac kreće na mig sudskog izvršitelja. Pokušava da joj uzme dete. Grudi joj se nadimaju i ispušta vrisak. Dete se zagrcnu od plača. Oprezno se povlači prema balkonskim vratima. Drugi uniformisani poslušnik je brži. Zaustavlja je. S naporom joj otimaju dete. Pritrčavaju ostali, hvataju ženu, zavrću joj ruke. Počinje žestoka borba. Raspomamljena, dobija neslućenu snagu. Udarci nogama sevaju po cevanicama mučitelja. Nekako se otrgnu i jurnu na dva otimača koji su, sa sinom, već u dvorištu. Policajci prsima zagrađuju dete i koračaju prema službenom vozilu. Očajnički pokušava da dohvati dete. Uspeva da ga zgrabi za nogu. Iz sobe istrčavaju ona trojica prethodno savladanih. Izbezumljenu majku ruše na zemlju. Dete spontano zabija policajcu zube u vrat. On vrisnu i popusti stisak njegove ruke. Dovoljno da mali ratnik izmigolji i potrči prema komšijskoj bašti. Nastaje opšti metež. Svi trče za detetom. Trči i sudski izvršitelj. Jedino onaj drugi, zagonetni civil, stoji nepomičan. Majka prva sustiže sina. Vešto ga grabi u trku. Možda bi i uspela da joj policijsko vozilo ne prepreči put. Ponovo je ruše na  zemlju zajedno  s prestravljenim  detetom. Sinčić urliče i uporno doziva majku. Nemoćna ispušta očajnički krik, kao jauk samrtnika. Dva policajca odjednom se povlače u stranu. Sigurno imaju decu. Ostala trojica su revnosni. Ne popuštaju ni za milimetar. Naredba mora da se izvrši bez pogovora. Sudski izvršitelj zapisuje u rokovnik kako majka odbija da potpiše zapisnik. Uplakanog dečkića guraju na zadnje sedište automobila. Kao kofer.      Majka zanemi. Stoji na mestu kao zaleđena. Ne trepće.      – Ovde se poštuju zakoni! – zaurla ugriženi policajac i zalupi vrata policijskog vozila koje brzo nestaje iza okolnih kuća.      Zagonetni, drugi civil ponizno otvara desna vrata prostornog Land Rovera i propušta sudskog izvršitelja. Ovaj polako seda, pokraj sedišta odlaže podeblju tašnu punu rešenja i nadmeno izgovara:      – Gotova stvar! – Agitata res!      Vozač lagano zatvara vrata i trkom prelazi na drugu stranu. Službeno sudsko vozilo lagano napušta dvorište kuće obespravljene majke. Dete ništa nisu pitali...

Kész tény        Megszólal a bejárati csengő.  A csengetés és az ideges kopogtatás hamarosan kemény ütésváltássá változik. A nő tudja, ki dörömböl. Napok óta őket várja. Egész éjjel virraszt. A falióra öt órát jelez. Eláll a lélegzete. Alvó fiát magához szorítja. Ajtót nem nyit. A gyerek minden ütésre megrándul. Pillanatnyi halotti csend. Kezével a gyerek lélegzetét tompítja. A csend fenyegető. Egyszerre, robaj. A kitört ajtó robbanásszerűen csapódik a padlóra. A nő sikolt, a gyerek felzokog. A sötétben lézerlámpák világítanak. A csoport utolsó tagja a kapcsolót babrálja. Villanyt gyújtott. A szobában öt rendőr és két civil. Mintha drogot keresnének.      – J. M. asszony, a bírósági végzést, amit nem akart átvenni, személyesen kell átadnom. A gyereket az apának ítélték. Itt írja alá! – utasítja szigorúan a bírósági végrehajtó. Darab papírt nyújt az asszonynak.      Hátrál a nő, gyerekét szorosabban magához húzza, nem ír alá. Magyarázatot sem akar hallani. Tudja, hogyan került az apához. A rendőrfőnök a végrehajtó szemmozdulatára indul. El akarja venni a nőtől a gyereket. Mellkasa tágul, visít. A gyerek zokog. Óvatosan megy a balkon felé. A másik szófogadó egyenruhás gyorsabb. Megállítja a nőt. Erőszakkal veszik el tőle a gyereket. A többiek is odasietnek, lefogják a nőt, karját csavarják. Elkeseredett harc kezdődik. Felbőszülten hihetetlen energia szabadul fel benne. Lábával a kínzók sípcsontját rugdossa. Valahogy kiszabadította magát, a két rabló után veti magát, akik a gyerekkel együtt már az udvarban vannak. A rendőrök kordonnal fedik a gyereket és a hivatalos jármű felé mennek. Kétségbeesetten próbálja a gyereket elérni. A lábát sikerül megfogni. Megjelennek a szobában imént legyűrtek. Földre lökik a megtört anyát. A gyerek önkéntelenül harap a rendőr nyakába. Felüvöltött és szorítása enyhült. Elég volt ahhoz, hogy a kis harcos keze közül kicsússzon és a szomszéd kert felé szaladjon. Általános a zűrzavar. Mindenki a gyereke után szalad. A végrehajtó is. Csak az a másik, a rejtélyes civil áll mozdulatlanul. A gyereket az anya éri el. Futtában ügyesen kapja fel. Talán sikerrel is jár, ha a rendőrkocsi útját nem állja. A megriadt gyerekkel együtt ismét a földre teperik. Ordít a gyerek, egyre anyját szólítja. Az anya tehetetlenségében reményvesztett halandóként jajdul. A két rendőr visszakozik. Biztosan van gyerekük. A másik három kitartó. Jottányit sem engednek. A bírósági ítéletet végre kell hajtani. A végrehajtó felírja, az anya a jegyzőkönyv aláírását elutasítja. A síró gyereket a hátsó ülésre tuszkolják. Mint egy bőröndöt.      Elnémul az anya. Dermedten áll. Nem pislant.      – Itt tisztelik a törvényt! – ordítja a megmart rendőr. Becsapja a rendőr-kocsi ajtaját és eltűnnek a házak között.      A titokzatos másik civil alázatosan nyitja ki a tágas  Land Rover ajtaját és beengedi a végrehajtót. Kényelmesen leül, az ülés mellé helyezi az aktákkal tele táskát és pöffeszkedve mondja:      – Kész! – Agitata res!      A vezető lassan becsukja az ajtót, szalad a másik oldalra. A hivatalos bírósági gépkocsi lassan hagyja el a jogfosztott anya udvarát.       A gyereket senki sem kérdezte.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Savić: Glavnom ulicom, Gradska Biblioteka Karlo Bijelicki Sombor, 2019. str. 65-67.

Zoran Bognar Оглас – Hirdetés

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Оглас
 
На овом месту оглашавам:
веома сам тежак човек за ово време;
Номад сам бескраја –
самородан, независтан, непоткупљив, слободан…
Никад ми ништа није било опроштено:
нити што сам рекао, нити што сам урадио;
ни оно што нисам, нити што… постојим…
Имам порушени родни град…
и још неколико градова где се осећам добро.
Верујем у породицу, Бога, краља и отаџбину.
Славим Светог Архангела Михаила
у име Оца, Сина и Светога Духа…
Отац сам.
Имам Мирну жену и кћер Месеца,
имам сјајног брата, Зен-мистика из Мелбурна,
имам анђела чувара, свеум из Бафала,
волшебног Маестра, тихог обновитеља са Врачара…
и Бардина, сродну душу у Бечкереку мочварном.
Власник сам Клуба Бардова.
Син сам лунарне Сербие и соларног Медитерана.
Живим, медитирам и пишем у лаковерном Сингидунуму,
на божанственој тераси која гледа на све четири стране света,
на тераси окупаној хладом двеју бреза и два ораха…
Имам космичко срце/Аладинову светиљку у грудима,
имам увек времена, стрпљена и добру вест за пријатеља…
Ништа не тражим, желим само да се зна…
 
Izvor: Зоран Богнар: Крв и мед, Младеновац. 2021.
 
 
Hirdetés
 
Ezen a helyen teszem közzé:
nehéz ember vagyok ebben az időben;
A végtelen vándora –
makulátlan, független, megvesztegethetetlen, szabad...
Nekem soha, semmit sem bocsátottak meg:
azt sem, amit mondtam, azt sem, amit tettem;
még azt sem, ami nem vagyok, még azt sem... létezem...
Szülővárosom lerombolt...
és még néhány város, ahol jól érzem magam.
Hiszek a családban, Istenben, királyban és hazában.
Szent Mihály arkangyalt magasztalom,
az Atya, Fiú és Szentlélek nevében...
Apa vagyok.
Mirna¹ a feleségem, lányom a Hold lánya,
ragyogó fivérem a melbourni Zen-látnok,
őrangyalom a buffalói lángész,
barátom a titokzatos Mester, a vracsari csendes újjáépítő...
és Bardin a lélektársam, a becskereki mocsárvilágból.
Bárdok Egyletének tulajdonosa vagyok.
A lunáris Szerbia és a szoláris Mediterrán fia vagyok.
Az isteni, a világ mind a négy irányába tekintő teraszon,
a két nyír és két diófa árnyékában fürdő teraszon
élek, gondolkodok és írok a hiszékeny Singidunumról...
Szívem kozmikus/ mellkasomban Aladdin lámpája,
időm, türelmem, barátom számára jó hírem mindig van...
Semmit sem kérek, csak tudatom...
 
¹Mirna – szerb női név. Jelentése: békés, szelíd
 
Fordította: Fehér Illés

Vlasta Mladenović Не плашим се више – Többé nem félek

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. – 

 

Не плашим се више   „Господе, како се овде брзо смркава.“                                        Данило Киш   Не плашим се више да омркнем. То је довољно за почетак, први корак, да савладам мрак, утваре, сенке, опсене. Јесте мрачно и јесте страшно, овде може свашта да ти се деси, подла је мисао ташта. Мој пут је дуг, осуђен на вечност, гледам смрт у очи и, гле чуда, она се боји, јер лажно сведочи. Зна да ништа не значи, зато се повлачи.

Többé nem félek   „Uram, itt milyen gyorsan sötétedik.”                                         Kiš Danilo   Többé nem félek a sötétben. Kezdetnek, első lépésnek ennyi elég, hogy homályt, kísértetet, árnyat, látomást legyőzzek. Igen, sötét van és borzalmas, itt veled minden megtörténhet, az öntelt gondolata aljas. Hosszú az utam, örökkévalóságra ítélt, szembe nézek a halállal és lám, fél, mert hamisan vall. Tudja, semmit sem ér, ezért inkább visszalép.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Власта Младеновић: Драинац и друге песме, Културисток-Пресинг, Младеновац 2018. стр. 17.

Szente B. Levente Remény – Nada

 

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Remény   madárka fürdik. szép zongorafutam, esőcseppekben - didergő szivárvány.

Nada   ptičica se kupa. prijatan zvuk klavira, u kapima kiše – ozebla duga.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Jász Attila Lepkeszárnyon – Na krilima leptira

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Lepkeszárnyon
 
Reggelre az ágy melletti kis szekrényen a pohár vízbe belefulladt
egy éjszakai lepke. Nem hallottad vergődő haláltáncát, álmodtál.
Akaratod ellenére idegen helyre költöztél. A házban nem volt net,
csak könyveket lehetett olvasni. Meg kertészkedni a belső udvaron.
Figyelni a lepkéket kávéval kezedben, ahogy a virágok szirmain
egyensúlyoznak. Ahogy egyikről a másikra szállingóznak. Élnek,
élsz, álmodban is. Bárhol legyél is. Bármi legyél is. Jó reggelt!         
 
Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs, Budapest  2019.
 
 
Na krilima leptira
 
Ujutro je na ormariću pored kreveta u vodom punoj čaši udavljen
noćni leptir nađen. Nisi čuo njegov samrtni ples, sanjao si.
Na strano mesto mimo tvoje volje si se selio. U kući neta nije bilo,
samo si knjige mogao čitati. I u sredini dvorišta gradinariti.
Sa čašom kafe u ruci leptire promatrati kako na laticama
cveća balasiraju. Kako sa jednog cveta na drugi lete. Žive,
živiš, i u snovima. Bilo gde si. Bilo šta si. Dobro jutro!
 
Prevod: Fehér Illés

Turczi István: A hordó – Bure

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

A hordó   (I.) Ahol a Nagyhideghegy elsőt tüsszent, és egész az Ipolyig folyatja le nyálát, ott láttam először, hogyan készül. Kocsánytalan tölgyet hoztak szekéren. Nagyapám bajuszmozgása mutatta: mit, miért, hová. Le a kérget, ki az odvát, szálirányban felhasítva, ami ép. Vékonydongájú voltam én is, úgy tizenkét éves, kétbalkezes városi lélek. Később láttam, ahogy a szabad ég alatt szárított dongákat összepászította, körbe- vágta, befenekelte, végül abroncsot húzott rá. „Ez üres”, kiáltottam, mikor belestem a lyukon. „Ne bánd”, mozdult nagyapám ádámcsutkája, „a hordó egyszer úgyis megtelik.”     (II.) A kádáripari időknek vége. Elillant évek szőlőhegyén állunk, körös-körül emlékeink érett fürtjei. Összeérnek az ízek, élesebbé válik sok apró részlet. Álmaink visszahulló alkonyívén mennyi ismerős madár! Hallgat az út, csak mi beszélünk. Boldogsága a parafa dugónak, ha ár sodorja. A levegő résein ki-be járnak az egymásra préselődött, régi szavak. Az élet és a bor idelenn folyik, nem fönt, a magunk mértékén kívül ácsolt égi karám szféráiban. Itt vagyunk, és mégis másutt. Miféle egyezséget kötöttünk a sorssal?! Belenézünk a lyukba, és azt kérdezzük: „Ez üres?” „Nem az”, mozdul nagyapám ádámcsutkája ma is. A hordó egyszer úgyis megtelik.

Bure   (I.) Gde Velikahladnagora prvi put kihne a njena slina skroz do Ipolja curi, tamo sam prvi put video, kako se pravi. Na kočiji hrast bez peteljki donesen. Ded pomacima brkova je pokazivao: šta , zašto, gde. Koru dole, srž vani, što je zdravo u pravcu niti cepati. Ja sam tanušan bio, dvanaestak godina staro, nespretno gradsko dete. Kasnije sam video kako ispod vedrog neba sušene duge sastavio, rezao, dno postavio i na kraju obruč navukao. „Prazan je”, povikao kad sam preko rupe upao. „Ne brini”, pomerila se dedina jagodica, „bure će se jednom ionako napuniti. ”     (II.) Vreme kablara je prošlost. Na vrhu vinograda prošlih godina1 stojimo, oko nas sazreli grozdovih naših uspomena. Ukusi spojeni, mnoštvo sitnih detalja su jasniji. Na povratnom svodu sutona naših snova koliko poznatih ptica! Cesta samo šuti, tek mi pričamo. Blaženstvo je čepa od pluta ako ga struja nosi. Stare nagomilane reči preko otvora vazduha unutra-vani trčkaraju. Život i vino tu, dole teče, ne gore, u sferi nebeskog obora stvorenog izvan naših merila. Tu smo, ipak negde drugde. Sa sudbom kakav smo sporazum potpisali?! Pogledamo u otvor i pitamo: „Zar je prazno? ” „Nije”, pomeri se dedina jagodica i danas. Bure će se jednom ionako napuniti. 1Naslov jedne pesme Endres Adija   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.esolap.hu/authors/2-turczi-istvan/1884.html

Gergely Tamás Érvényes – Punovažan

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Érvényes   Juhász Gábornak        Komája egy olyan medvét látott az erdőben, amelyik üdvözölte őt.      - Bíz'isten, felemelte a mancsát, amikor meglátott.      Vadmalacnak az volt a józan napja, így szólt hát:      - Biztosan szeder után nyújtózkodott.      - Á, dehogy nem is volt ág a közelben.      - Na és melyik mancsát emelte? - tudakolja erre Vadmalac.      - A balt, látom még most is.      Mit válaszol erre Vadmalac...      - Tiszta szerencse. Akkor az érvényes üdvözlet volt.      Komája nem érti.      - Mert jobbjukat a diktátorok emelik.

Punovažan   Gaboru Juhasu        Jaran je takvog medveda video u šumi, koji ga je pozdravio.      – Boga mi, kad me je ugledao, podigao šapu.      Vepar je tog dana baš trezven bio, pa tako se oglasio:      – Zasigurno kupinu je brao.      – Ma ne, u blizini grana nije bila.      – No dobro, koju šapu je digao? – interesirao se dalje Vepar.      – Levu, još i sad vidim.      Šta na to Vepar odgovori…      – Prava sreća. Jer u tom slučaju pozdrav je punovažan bio.      Jaran ne shvaća.      – Jer desnu diktatori dižu.   Fordította: Fehér Illés

Forrás: : https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#66