Dušan Gojkov № 20 - № 20

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 20   evo opraštam se od tebe dragi moj ni ona tvoja ulica što vodi do parka koju sam toliko voleo zbog poslastičarnica ne zove se više isto ni sladoleda više nema   ovom alejom nekad su hodali tadeuš i vasko za njima sen jednog desetogodišnjeg dečaka na raspustu   sve do vodotornja pa onda levo do belih klupa kugle šimšira vlažne su kao i tad nekad davno   bronzane žabe koje su u boljim danima vodu prskale sad su suve zarđale   čak i stara pumpa je nestala ipak pred paviljonom ostali su neki davni mirisi cvrkut ptica   evo jutro je ponovo i nije više onako lep dan kao juče nedelja je porodični ljudi sede u svojim domovima pripremaju ručkove vole se svađaju preziru ili već nešto   danas idem natrag da bih sutra prekosutra već bio doma   smešno   navikao sam se i na onu bocu mleka novine pred vratima izjutra topao kroasan susetke što šetaju sićušne pse krmeljivu concierge   a ovde nekad davno sumrak osvetljen samo vatrom kamina u kojem su cepanice fino pucketale mirisale na dom   srednji talasi na starom prastarom radio aparatu sa „magičnim okom” (johanesburški simfonijski orkestar, gustav maler, recimo)   šolja toplog čaja komad svežeg mramornog kolača debeo džemper neka dobra stara knjiga   da li je ikada bilo ičeg od ovog grada od te kuće od te sobe od tog mira i tišine da li je postojalo   išta   ne znam više ništa ne znam ništa   otkako je posečeno onih sedam jablanova pod prozorima

№ 20   nos búcsúzom tőled cimborám annak a parkba vezető utcádnak a neve is változott amit a cukrászda miatt annyira szerettem  és fagylalt sincs többé   ezen a fasoron egykor tadeus1 és vasko1 sétáltak mögöttük meg szünidőben egy tizenéves gyerek   egészen a víztoronyig majd balra a fehér padig a puszpáng levelei mint egykor nedvesek   a jobb napokat megélt vizet csorgató bronz békák most szárazak rozsdásak   még a régi pumpa is eltűnt mégis a csarnok előtt megmaradt valami a régi illatból és a madárcsicsergés   íme ismét reggel van és már nem oly szép mint a tegnap vasárnap lévén a családos emberek otthon tartózkodnak ebédet készítenek szeretik netán lenézik egymást pörölnek   ma visszaindulok hogy holnap holnapután már otthon legyek   nevetséges   megszoktam azt az üveg tejet is reggel az ajtó előtt az újságot a meleg a croissant a kutyákat sétáltató szomszédasszonyokat a csipás házmestert   itt valaha a szürkületben csak a kandalló tüze világított melyben otthon-illatot terjesztve hasábfák pattogtak   középhullámok a „varázsszemmel” rendelkező ősrégi rádióból (mondjuk Gustav Mahler és a Johannesburgi szimfonikusok)   egy csésze meleg tea egy darab márványkalács meleg dzsemper jó könyv   volt-e valaha is valami ebből a városból házból szobából nyugalomból csendből egyáltalán   létezett-e   nem tudom immár semmit sem tudok   amióta az ablak előtt azt a hét jegenyefát kivágták   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 41-42.

Gulisio Timea A bűnbak – Dežurni krivac

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

A bűnbak   Hiányzol magadból   Ha úgyse tölt be semmi Mindegy Hogy más vagy én   Az elhanyagoló Anyák finomságával ölelsz Csókod egy rafinált Diplomatáé   Azzal riogatnak hogy Tönkreteszel Hálás lennék Ha még tudnál mit   Szeretsz nem szeretsz   Mindenkinek kell valaki Akire ráfoghatja Elrontott életét

Dežurni krivac   Iz sebe nedostaješ   Ako te ionako ništa ne ispuni Svejedno je Da li neko drugi ili ja   Sa nežnošću Nehajnih majki grliš Poljubac ti je poljubac rafinirane Diplomate   Straše me da me Uništavaš Bila bi zahvalna Kad bi još nešto mogao   Voliš ne voliš   Svako nekoga treba Koga okriviti može Da mu je život uništio   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1991282791090685&set=a.1399809060238064.1073741827.100006269500360&type=3&theater

Jász Attila A világ végéig – Do kraja sveta

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

A világ végéig   A világ végén kisütött a nap. Végre. Végtelen lassú hullámok ostromolják a hatalmas, kopár sziklafalakat. Csak szél, szél, szél, zúgás és óceánmoraj. Egy világítótorony, más semmi. Szél, végtelen és nyugodt víztömeg, és a világ vége. Mint a mesében, olyan földön túlian szép. Az utolsó kép is lehetne az életemben. A világ végéig elnézném. Hasonlóak vagyunk, ugye?   (Cabo da Roca, 2017 május vége)

Do kraja sveta   Na kraju sveta sunce je zasjalo. Konačno. Ogromne zidove stena, golet beskonačni, spori valovi opsedaju. Samo vetar, vetar, vetar, hujanje i brujanje okeana. Jedan svetionik, ništa više. Vetar, beskonačna i mirna masa vode i kraj sveta. Kao u bajci, prava vanzemaljska lepota. U mom životu i poslednja slika bi mogla biti. Do kraja sveta bi gledao. Slični smo, zar ne?   (Kabo da Roka, 2017, koncem maja)   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs könyvkiadó Budapest 2019.

Gergely Tamás El – Nestade

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

El        – Az maga a béke volt, tudd meg.      Ezt Vadmalac mondta, amikor a komája elmesélte, hogy látott valami selymes, könnyű jelenséget elsuhanni.      – Madár volt, békegalamb? – kérdi Vadmalac.      – Inkább egy vékony kendő, melyet a szél visz magával.     – Hova lett?      – Elvitte, el, beletűnt az ég kékjébe.     – Vagyis tőlünk el.

Nestade        – Shvati, sam mir je bio.      To je Vepar rekao kad mu je jaran ispričao da je primetio kako nekakva svilenkasta, lagana pojava odlepršala.        – Ptica je bila ili golub mira? – pita Vepar.        – Rekao bi da je jedna tanka  marama bila šta vetar sa sobom nosi.        – Gde je nestala?        – Odnešena je, odnešena, u plavet se izgubila.      – Znači za nas više ne postoji.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://ujnepszabadsag.com/2022/06/05/repriz/?fbclid=IwAR0wNeIlItFXiqOeOAdwZlpeo_gZIEJjXgEE2pXw-OFEPoyvPx-n6_yG47A

Turczi István: Térképek, legendák – Geografske karte, legende

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Térképek, legendák
(Izráel földjén)
 
                                   Először a szorongás,
turistajegyhez szoktatott, civil képzeletem rettentő hírek
martaléka. Figyeltem lélegzetvisszafojtva, hol az a szempár,
mely tőlünk kéri számon népe sorsát, kinek villan kezében
a fegyver, mikor robban egy „megszentelt” bomba?
 
                                  Gépünk leszállt;
taps és megkönnyebbülés. Arcunk európa-fehéren fénylett a
motorzajtól szűkölő tel-avivi est neonfolyosói közt...
Vártak minket, persze, töredezett tekintetű, régi barátok,
és kíváncsiságuk pórázára kötve baráti idegenek.
 
                                  Azóta két hét telt el;
„véget ért az évezrednyi vonulás az álmatlanságban”.
Királyok, rabbik, karavánok meneteltek húnyt szemem mögött,
sorsok mozdultak bennem, hangok követtek, összegyűlt
szavaimat forró, keleti szél sikálta fehérre.
 
                                  Minden megtörtént:
térképek, legendák ösvényein kúszik az Idő felém,
ez itt a Kezdet Földje, halál és születés hajléka,
köröskörül a teremtés szétszórt titkai. Mennyi kő,
és káprázó meztelenség, por-lakoma, sziliciumhajnalok!
 
                                  Az tudja csak,
kit néhanap meglátogat a fény, a reszketés és a szomj,
kire napfény korbácsa Izráel földjén negyvenet csapott,
kinek agyag-száján nyomot hagy vízcseppek lázas lüktetése,
az tudja csak, miért átokszínű az alkonyat...
 
                                  Végül a nyirkos homály;
végtelen imatekercsét az est kibontja. Átélem újra,
miként mar belém a sejtés, viperaként hozzám dörgölőzik,
testemre kúszik és lassan átkarol. Mire fölébredek, már késő:
szívemben megfejtetlen, ősi jelek, s a véraláfutásos csend
Isten mérgét oltotta belém.
 
Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 25-26. old.
 
 
Geografske karte, legende
(Na tlu Izraela)
 
                                   Prvo strepnja,
moja na turističku kartu naviknuta građanska mašta je žrtva
užasnih vesti. Dah zaustavivši sam tražio, gde su te oči
koje za sudbu naroda nas prozivaju, oružje u čijoj ruci
sevne, kad će jedna „posvećena” bomba eksplodirati?
 
                                  Avion se spustio;
aplauz i olakšanje. Naša lica su između neonskih koridora
od buke prestravljene telavivske noći evropsko-belo sjala …
Čekali su nas, naravno, stari prijatelji izlomljnih pogleda
i na povraz znatiželje vezani prijateljsko nastrojeni stranci.
 
                                  Dve nedelje su prošle;
„milenijumsko kretanje u besanici se završilo”.
Iza mojih zatvorenih očiju su kraljevi, rabini, karavane prolazile,
u meni sudbe se pokrenule, glasovi me pratili, moje nagomilane
reči na belo vruć, istočni vetar ribao.
 
                                  Sve se dogodilo:
prema meni Vreme na stazama geografskih karata, legendi puzi,
to tu je Zemlja Početka, dom smrti i rađanja,
svuda okolo razbacane tajne stvaranja. Koliko stena i
zaslepljujuća golotinja, gozba prašine, zore silicija!
 
                                  Samo taj zna,
koga koji put svetlost, drhtaj i žeđ posećuje,
na koga na tlu Izraela bič sunca četrdeset puta udario,
na čijim glinenim ustima vruće kucanje kapi vode trag ostavlja,
samo taj zna, suton boju prokletstva zašto ima…
 
                                  Na kraju vlažna tama;
veče beskonačnu rolnu molitve otvara. Ponovo preživljavam
kako me slutnja ujeda, poput guje se približava, na telo mi
puzi i polako me obgrli. Dok se probudim, već je kasno:
u srcu mom su nedokučivi, drevni znaci a krvava tišina
u mene bes Gospoda usadila.
 
Fordította: Fehér Illés

Katarina Sarić Razvučena pjesma – Kinyújtott vers

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

Razvučena pjesma
 
/Od gusjenice do leptirice/
 
Znaš li?
 
Da razvukla sam ti ime
kao žvakaću gumu preko musavog lica nedozrelog djeteta
preko krila ptice rugalice svake ove svakcijate stranice
razvukla ti namješten osmijeh i predaju kolodvorsku
s koljena na koljeno kao štafetu prenošenu
sa subote na subotu onih impotentnih protesta
nedjeljnih popodneva raspisanih konkursa:
,,G-din Savršeni traži novu ženu“
svježu
dovršenu
nepotrošenu
 
Da vratiću se
Živa živcijata
od suzavaca razmazana hartija
glasnica oteklih od svršavanja
 
Vratiti kao raspjevana lasta
pjesma epska uz gusle rastegnuta.
 
Razvukla sam te u liniju duž stomaka
kao slatko od višanja sa jezika
na udolinu ispod pupka
zagolicala
Razvlačiće je neki drugi
Znaš li?
ubuduće
iz ruke u ruku
od usta do usta
Kao tijesto za kiflice sa džemom oklagija
dječije slagalice, poštapalice, brzalice
mezu uz lozovaču ljutu domaću
 
Kao uštirkan stolnjak uvijen oko gležnjeva zdravica
/Uflekaćemo ga prosutim sokovima kad noć padne kao zavjesa/
meka glina podatna za oblikovanje
regularnih modula
 
U predsoblju će
kao suvenir
ostati one vojničke cokule u kojima sam željela svijet da mijenjam
Visokom štiklom zamijenjene
naoštrenom olovkom
crtaće me snenu protegnutu
iz gusjenice ženu
od brade do bokova izvučenu
cijelu cjelcijatu
probuđenu!
 
Tebi pod čeličnim prstima izmigoljenu
guju ispod kamena
a za dlaku ti pripitomljenu
Troglavu alu, storepu beštiju
onu nekad tvoju
 
Drugi će je sada gledati kako se svlači
I to znaš li?
Pod suncem zmijsku košuljicu presvlači
Drugi upijati dok se cijedi
kao sa usana zrela pljuvačka
ovlaženo sa štrika pred kišu rublje
 
Složiće je prsti na brzinu pokupljeni
Dok ti ćeš gledati iz daleka
Zavijati
kao gladna godina
na stomak prazan
Kao
žedan preko vode
preveden.
 
I da. Biće ti žao.
Znao ili ne znao.
 
Izvor: https://nigdine.com/katarina-saric-pesme/?fbclid=IwAR3Nje3RKHdITTftjqeDfsDeVwCkVEwsP9ifxUBnFnV_rXjLZzmnnuD2JEc
 
 
Kinyújtott vers
 
/A hernyótól a lepkéig/
 
Tudod-e?
 
Nevedet
holmi éretlen gyerek nyálas arcán a fecsegő poszáta szárnyán
ezeken az össze-vissza oldalakon rágógumiként nyújtottam ki
kinyújtottam talmi mosolyodat és a stafétaként
nemzedékről nemzedékre szombatról szombatra átvitt
állomási megadást azokat a vasárnap délutáni
impotens tüntetéseket a kiírt pályázatokat:
„Tökéletes G-vallér új asszonyt keres”
frisset
üdét
kívánatosat
 
Igen visszatérek
Elevenen egészben
a könnyfakasztó gáztól maszatos papírlap
a kielégítésektől megdagadt hangszálaival
 
Mint daloló fecske
mint guszlán elnyújtott eposz térek vissza.
 
Hason keresztül húzott vonalra nyújtottalak ki
mint a nyelven szétmállott meggyízt
a köldök alatti lankáson
csiklandoztalak
A nőt mások fogják nyújtani
Tudod-e?
ezután
kézről kézre
szájról szájra
Akár a nyújtófa a gyümölcsízzel kevert kiflitésztát,
a kirakójátékokat, a töltelékszavakat, a nyelvtörőket
házi pálinka mellett az ínyencségeket
 
Akár a köszöntő csuklója köré csavart kikeményített asztalterítő
/Mikor az éj függönyként leszáll kiöntött szörpökkel pecsételjük/
szabályos egységek alakítására
szolgáló lágy agyag
 
Az előszobában
mint emléktárgy
marad az a két katonabakancs melyekben meg akartam váltani a világot
Immár tűsarkú cipőben
kihegyezett ceruzával
rajzolnak majd engem az álmodozót
a tetőtől talpig
hernyóból kihúzott nőt
a teljes egészében
örökmozgót!
 
A vasmarkodból kisiklott
kőalatti
majdnem megszelídített kígyót
A megrögzött locsogót a százfarkú bestiát
azt aki egykor a tiéd volt
 
Most mások nézik majd a nő hogyan vetkőzik
És ezt tudod-e?
A napsütésben kígyó-inget vált
Mások szívják magukba
ahogy az ajakról érett nyálként
akár eső előtt a kiteregetett nyirkos fehérnemű csepeg
 
Sebtében felszedett ujjak rakosgatják a nőt
Te meg messziről nézed majd
Nyüszítesz
mint az üres gyomrú
meddő év
Mint
a vízen át szomjasan
vezetett.
 
Ja. És szánod-bánod.
Akár tudod akár nem tudod.
 
Fordította: Fehér Illés

Zoran Bognar: Ako imaš bar jedan razlog da dišeš – Ha legalább egy okod van arra, hogy lélegezz

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Ako imaš bar jedan razlog
da dišeš
 
Recimo da su se pitanja nagomilala
a odgovora nema,
da nikoga tvog više nema
i da si ostao potpuno sam
sa svojim strahovima i demonima,
sa svojim himerama i nemirima...
 
Recimo da nema više ni smisla ni volje
i da si potpuno siguran
da su na svetioniku ugašena sva svetla;
da ti je srce (pre)puklo i krvari
i da će se od sada tvoje telo i duh
samo vući po zemlji.
Nećeš se buniti, nećeš huliti;
pokorno ćeš prihvatiti prokletstvo svoje...
 
Ipak,
ako imaš bar jedan razlog da dišeš
oslobodi se (što pre) tog pakla
koji nosiš u sebi
ili će se on osloboditi tebe...
Čovek niti živi, niti umire uzalud.
Ako imaš bar jedan razlog da dišeš...
diši punim plućima
i menjaj tokove sudbine
svakog novo(rođeno)g dana...
 
Beograd, 2013.

Izvor: Zoran Bognar: Insomnija, bele noći Nova Poetika Beograd 2018.

Ha legalább egy okod van arra,
hogy lélegezz
 
Tegyük fel, felhalmozódtak a feleletre
váró kérdések,
körülötted senki sincs,
félelmeiddel és kísérteteiddel,
démonaiddal és szorongásaiddal
teljesen egyedül maradtál…
 
Tegyük fel, nincs többé értelem, akarat
és biztos vagy abban,
hogy a világítótorony immár nem világít;
hogy szíved meghasadt és vérzik
és ezután tested is, lelked is
csak kúszik a földön.
Nem lázadsz, nem káromolsz;
átkodat alázatosan fogadod…
 
Mégis,
ha legalább egy okod van arra, hogy lélegezz,
a magadban hordott pokoltól
(minél előbb) szabadulj,
vagy ő szabadít fel…
Nem mindhiába él és hal meg az ember.
Ha legalább egy okod van arra, hogy lélegezz....
minden új(szülött) nap
tele tüdővel lélegezz
és irányítsd a sorsot…
 
Belgrád, 2013.
 
Fordította: Fehér Illés