Zoran Bognar: Ljubav (više) nije dovoljna – A szerelem (immár) nem elég

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Ljubav (više) nije dovoljna
 
Kažu:
ljudi su stvoreni da bi bili voljeni,
a stvari da bi se koristile.
Haos u svetu je nastao onog trena
kada su stvari postale voljene,
a ljudi (is)korišteni...
 
Ljubav (više) nije dovoljna...
Između nevinosti i poroka,
između strasti i strahova
svi ubijaju svoje ljubavi
dajući doprinos dnevniku beščašća...
 
Ima ljubavi koje slabe samoćom;
ima ljubavi koje jačaju raskidom;
a ima i ljubavi koje se hrane osvetom...
Ne počinju svi krajevi samoćom,
iako su neke samoće nagoveštaj kraja...
Jednostavno, ljubav (više) nije dovoljna...
Ko u ljubavi želi da istrajava
prihvata ulogu mučenika...
 
Svako može ubiti svoju ljubav:
neko ubija poljupcem,
a neko grubim rečima;
neko ubija čvrstim zagrljajem,
a neko nožem u leđa...
 
Svako (od nas) može ubiti svoju ljubav,
iako ne umiru svi (oni) koji su to (i) uradili...
Čak i kad čovek ide da ubija
on mora imati razlog da (i dalje) živi...
Demoni se tada vraćaju svom nalogodavcu,
a senke u svoj prvobitan oblik...
 
Beograd, 2013.
 
Izvor: Zoran Bognar: Insomnija, bele noći Nova Poetika Beograd 2018.
 
 
A szerelem (immár) nem elég
 
Mondják:
az ember, szeretetre teremtett teremtmény,
a tárgyak meg használatra.
A káosz abban a pillanatban keletkezett,
amikor a tárgyakat kezdték szeretni,
az embereket meg kihasználni…
 
A szerelem (immár) nem elég…
Az ártatlanság és a bűn között,
a vágy és a félelem között
adományát a gyalázat naplójához adva
szerelmét mindenki öli…
 
Olykor a szerelem a magánnyal tikkad;
olykor a szerelem váláskor gyógyul;
de van szerelem, mely bosszúval táplálkozik…
Minden vég nem magánnyal kezdődik,
bár van magány, mely véget jelez…
Egyszerű, a szerelem (immár) nem elég…
Aki a szerelemben kitart,
mártír szerepet vállal…
 
Szerelmével mindenki képes végezni:
egyesek csókkal ölnek,
mások durva szavakkal;
van aki szívélyesen ölelve,
más meg kést hátba döfve…
 
(Közülünk) szerelmével mindenki képes végezni,
bár nem mindenki hal meg, aki ezt meg (is) teszi…
Még az is, aki ölni indul,
 (továbbra is) élni akar…
A démonok akkor megbízójukhoz térnek vissza,
az árnyak meg elsődleges alakjukba…
 
Belgrád, 2013.
 
Fordította: Fehér Illés

Snježana Rončević Nigdina naivnih pitanja – Az együgyű kérdések sehol-sincse

 

Snježana Rončević Vrbaška 1959. –

Nigdina
naivnih pitanja
 
Ruka je po navici, dijagnozu,
nerazumljivim rukopisom ispisala.
 
(Srce je mišić.
Služi za pumpanje krvi.
Nije njegovo da razmišlja.)
 
Zamiču sjenke iza ugla,
na poznatom prolazu.
Tako dragi ljudi odlaze.
 
(O kako je užasno,
kako je, neoprostivo užasno,
to trošno raspadanje, svega što živi.)
 
„Nema pitanja bitnijih od
naivnih pitanja.”
              Vislava Šimborska
 
Kako zakopčavaš, sanjiv, jutrom,
poslednje dugme na košulji?
 
Kako se ljutiš na cipele,
kad te ogledalo barice,
u kišnu jesen zavara?
 
…………………………….
 
Ponekad ti glasno, neoprezne riječi,
o prepoznavanju ljubavi izgovaram.
 
I strah moj zastane nad tobom stvarnim.
 
(Svejedno mi je tad! Nisam zaludno zapitana:
Da li je umjetnost, uistinu veća od života?
Da li umjetnost može da zaustavi vrijeme)?
 
Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 24-25.
 
 
Az együgyű kérdések
sehol-sincse¹
 
Szokás szerint a diagnózist a kéz
érthetetlen kézírással írta.
 
(A szív, izom.
A vér szivattyúzására szolgál.
A gondolkodás nem az ő feladata.)
 
A sarok mögött,
az ismert átjárón, árnyak vonulnak.
Így mennek el a nekünk kedves emberek.
 
(Ó, mily szörnyű,
mily megbocsáthatatlanul szörnyű
ez a minden, ami élő szertefoszlása.)
 
„Az együgyű kérdéseknél
nincs fontosabb kérdés.”
              Wisława Szymborska
 
Ingeden az utolsó gombot, reggel,
álmosan, hogyan gombolod be?
 
Hogyan haragszol a cipőre,
mikor az őszi esőben
a pocsolya tükre megtéveszt?
 
…………………………….
 
Olykor, hozzád szólva hangosan ejtem ki
a szerelem felismeréséről szóló gondatlan szavakat.
 
És félelmem valós mivoltod előtt megtorpan.
 
(Nekem akkor mindegy! Nem hiába kérdem:
A művészet tényleg több az életnél?
Képes-e a művészet az időt megállítani?
 
¹A Marko Grbićnek szentelet Sehol-sincs a nyárban ciklus 7. verse
 
Fordította: Fehér Illés

Đorđe Kuburić Зашто волим виски – Miért szeretem a whyskyt

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Зашто волим виски
 
Johnniе Walker – јер обожавам булеваре
Teacher’s – јер учим децу
White Horse – јер упућује на бело
J&B – јер је John Mayall опевао смрт Ј. B. Lenoir
Black&White – јер откидам на црно-беле филмове
Jack Daniel’s – јер му је кум Jumpin’ Jack Flash
Chivas Regall – јер га је пио Хамфри Богарт
Cutty Sark – јер у прошлој инкарнацији бејах морнарем
Јоhn Coltrain’s - јер има деликатан укус саксофона
Edinburgh Castle - јер сам био у Шкотској
Jim Bim - јер нисам био у Кентакију
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Зашто волим виски и друге изабране песме. Нишки културни центар, 2006.
 
 
Miért szeretem a whyskyt
 
Johnniе Walker – mert imádom a körutakat
Teacher’s – mert tanítom a gyerekeket
White Horse – mert a fehérre utal
J&B – mert John Mayall megénekelte Ј. B. Lenoir halálát
Black&White – mert bukok a fekete-fehér filmekre
Jack Daniel’s – mert Jumpin’ Jack Flash a komája
Chivas Regall – mert Humphrey Bogart itta
Cutty Sark – mert a múlt megtestesülésben tengerész voltam
Јоhn Coltrain’s – mert kifinomult szaxofon íze van
Edinburgh Castle – mert voltam Skóciában
Jim Bim – mert nem voltam Kentuckyban
 
Fordította: Fehér Illés 

V. P. Пепео – Hamu

 

V. P. Pančevo 3. februar 1953. –

Пепео
 
Покаткад мислим да ћу написати опоруку
Да спале мој леш и пепео проспу
На тој ливади, близу Девојачког бунара.
 
А онда се предомислим –
Уствари не знам како да поступим –
Као да тело још увек не може прихватити смрт
Као скорашњу извесност.
 
Али кад станем на врху ливаде,
Поред глогових жбунова, и усмерим никон
Ка јаблановима који је пресецају по боковима
Опет разумем своју жељу и прихватам је
Као логичан завршетак живота и почетак смрти.
 
Упутим се благом косином до јабланова
И одатле посматрам снопове узбибане вилине косице
Како се њишу на ветру равномерно, попут речи у успаванки
Тамо-амо, као шеталица у сату, па кренем напред ка искрајку
И даље без одлуке – да ли да оптерећујем кћер тим задатком
Расипања пепела
Или да лежим на старом градском гробљу
Преко праха, очевог и мајчиног?
 
Вратим се назад, док почиње мајска кишица
Без одлуке, а тако ће бити и у будућности...
Знам добро то. Већ сам размишљао и бирао.
 
Ослушкивати ветар, ту у Песку...
Ослушкивати кичу, цврк сенице, јастребов крик,
Цвркут црвендаћа – м о, о, док изнад тла и траве
Лете сви ти лептири – бели и плави и сасвим црни трокути
Кад склопе крила.
 
Izvor: Васа Павковић: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 35-36.
 
 
Hamu
 
Néha arra gondolok, végrendeletet írok:
Hamvasszanak el, a hamut meg azon a Lányka kút
közeli mezőn szórják szét.
 
Majd meggondolom magam –
Tulajdonképpen nem tudom, mit tegyek –
A halált, mint küszöbönálló valóságot a test
Mintha még mindig nem tudná elfogadni.
 
De mikor a mező közepén állva
A galagonya bokrok mellől a Nikont
A jegenyék felé irányítom, ami a mezőt kettészeli,
Kívánságomat ismét értem és az élet logikus végeként,
Illetve a halál kezdeteként fogadom el.
 
Az enyhe lejtőn a jegenyék felé megyek,
Ahonnan a tündéri aranka-kötegeket nézem,
Ahogy a szélben altató-szavakként egyenletesen,
Mint az óramutató, ide-oda hajlongnak, hát elindulok a vég felé,
De még nem döntöttem – terheljem-e lányomat a hamu-szórás
Feladatával
Vagy az öreg városi temetőben
Apám, anyám hamvai felett feküdjek?
 
A nélkül, hogy döntöttem volna, térek vissza
A májusi esőben és a jövőben is így lesz…
Ezt jól tudom. Már gondolkodtam és választottam.
 
Itt a Homokon hallgatni a szelet…
Hallgatni a cinke csivitelését, a héja sikolyát,
A rozsdafarkú csicsergését – ó, ó, míg a talaj és fű felett
A lepkék lebegnek – mikor a fehér, a kék és az egészen fekete
háromszögek szárnyukat összezárják.
 
Fordította: Fehér Illés

Predrag Bjelošević: Огледало, у теби – Tükör, önmagadban

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. – 

Огледало, у теби   Треба имати снаге. И одрећи се. Себе. Онаквог каквим се само ти познајеш.   Јер онаквог каквог те други. Познају. Ти се сигурно не познајеш.   Да је другачије. Деценијама би пролазио. Поред себе. Не препознавши свој лик. У било којем. Постојећем људском облику.   Треба смоћи снаге. И одрећи се себе. Онаквог каквог познајеш. Из огледала. Јер ти никад ниси био он. На улици.   Међу људима. Ил међу псима. Исти. Онај који те од рођења гледа. Тако самозадовољно. И милостиво.

Tükör, önmagadban   Erősnek kell lenni. És lemondani. Önmagadról. Olyanról, akit csak te ismersz.   Mert olyannak, ahogy mások. Ismernek. Te önmagadat biztosan nem ismered.   Ha másként lenne. Évtizedeken át elmennél. Önmagad mellett. Alakodat nem felismerve. Bármilyen. Létező emberi formában.   Légy erős. És mondj le önmagadról. Olyanról, akit ismersz. A tükörből. Mert te ő sosem voltál. Az utcán.   Az emberek. Vagy a kutyák között. Ugyanaz. Aki téged születésed óta néz. Olyan önelégülten. És kegyelmesen.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Предраг Бјелошевић: Заједно са зидовима, Удружење Књижевника Републике Српске, Бања Лука 2020. стр. 9.

Dušan Gojkov № 20 - № 20

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 20   evo opraštam se od tebe dragi moj ni ona tvoja ulica što vodi do parka koju sam toliko voleo zbog poslastičarnica ne zove se više isto ni sladoleda više nema   ovom alejom nekad su hodali tadeuš i vasko za njima sen jednog desetogodišnjeg dečaka na raspustu   sve do vodotornja pa onda levo do belih klupa kugle šimšira vlažne su kao i tad nekad davno   bronzane žabe koje su u boljim danima vodu prskale sad su suve zarđale   čak i stara pumpa je nestala ipak pred paviljonom ostali su neki davni mirisi cvrkut ptica   evo jutro je ponovo i nije više onako lep dan kao juče nedelja je porodični ljudi sede u svojim domovima pripremaju ručkove vole se svađaju preziru ili već nešto   danas idem natrag da bih sutra prekosutra već bio doma   smešno   navikao sam se i na onu bocu mleka novine pred vratima izjutra topao kroasan susetke što šetaju sićušne pse krmeljivu concierge   a ovde nekad davno sumrak osvetljen samo vatrom kamina u kojem su cepanice fino pucketale mirisale na dom   srednji talasi na starom prastarom radio aparatu sa „magičnim okom” (johanesburški simfonijski orkestar, gustav maler, recimo)   šolja toplog čaja komad svežeg mramornog kolača debeo džemper neka dobra stara knjiga   da li je ikada bilo ičeg od ovog grada od te kuće od te sobe od tog mira i tišine da li je postojalo   išta   ne znam više ništa ne znam ništa   otkako je posečeno onih sedam jablanova pod prozorima

№ 20   nos búcsúzom tőled cimborám annak a parkba vezető utcádnak a neve is változott amit a cukrászda miatt annyira szerettem  és fagylalt sincs többé   ezen a fasoron egykor tadeus1 és vasko1 sétáltak mögöttük meg szünidőben egy tizenéves gyerek   egészen a víztoronyig majd balra a fehér padig a puszpáng levelei mint egykor nedvesek   a jobb napokat megélt vizet csorgató bronz békák most szárazak rozsdásak   még a régi pumpa is eltűnt mégis a csarnok előtt megmaradt valami a régi illatból és a madárcsicsergés   íme ismét reggel van és már nem oly szép mint a tegnap vasárnap lévén a családos emberek otthon tartózkodnak ebédet készítenek szeretik netán lenézik egymást pörölnek   ma visszaindulok hogy holnap holnapután már otthon legyek   nevetséges   megszoktam azt az üveg tejet is reggel az ajtó előtt az újságot a meleg a croissant a kutyákat sétáltató szomszédasszonyokat a csipás házmestert   itt valaha a szürkületben csak a kandalló tüze világított melyben otthon-illatot terjesztve hasábfák pattogtak   középhullámok a „varázsszemmel” rendelkező ősrégi rádióból (mondjuk Gustav Mahler és a Johannesburgi szimfonikusok)   egy csésze meleg tea egy darab márványkalács meleg dzsemper jó könyv   volt-e valaha is valami ebből a városból házból szobából nyugalomból csendből egyáltalán   létezett-e   nem tudom immár semmit sem tudok   amióta az ablak előtt azt a hét jegenyefát kivágták   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 41-42.

Gulisio Timea A bűnbak – Dežurni krivac

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. –

A bűnbak   Hiányzol magadból   Ha úgyse tölt be semmi Mindegy Hogy más vagy én   Az elhanyagoló Anyák finomságával ölelsz Csókod egy rafinált Diplomatáé   Azzal riogatnak hogy Tönkreteszel Hálás lennék Ha még tudnál mit   Szeretsz nem szeretsz   Mindenkinek kell valaki Akire ráfoghatja Elrontott életét

Dežurni krivac   Iz sebe nedostaješ   Ako te ionako ništa ne ispuni Svejedno je Da li neko drugi ili ja   Sa nežnošću Nehajnih majki grliš Poljubac ti je poljubac rafinirane Diplomate   Straše me da me Uništavaš Bila bi zahvalna Kad bi još nešto mogao   Voliš ne voliš   Svako nekoga treba Koga okriviti može Da mu je život uništio   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1991282791090685&set=a.1399809060238064.1073741827.100006269500360&type=3&theater