Snježana Rončević Raskrsnica na putu za nigdinu – Kereszteződés a sehol-sincs felé vezető úton

 

Snježana Rončević Vrbaška 1959. –

Raskrsnica na putu za nigdinu1   Diko, dockan je. Pusti, neka ljubav, u kući mrtvih riječi zanoći.   Rasedlaj konja. Vrati glasnika. Ljuba ti se, nenavikla draganju, predomišlja.   Vileni prosci dobuju pred vratima, na rđavoj bravi vid oštreći.   Penelopa je u Kirkinu halju odjevena. Zveketom izgubljenih ključa, uspavane vulkane pokreće.   Rasprosti samačku postelju. Kroz tavnu noćcu, dobri moj, pepelu će nas vratiti lava, uspavane.   15. pesma ciklusa Nigdine leta posvećen pesniku Marku Grbiću

Kereszteződés a sehol-sincs felé vezető úton1   Késő van, kedvesem. Hagyd, hogy a szerelem a halott szavak házában éjszakázzon.   Vedd le a nyerget a lóról. Udvarláshoz nem szokott szerelmed latolgat.   Szemüket rossz záron csiszolva az ajtó előtt tündér-koldusok dobolnak.   Penelopé Kirke ruhájába öltözött. Szunnyadó vulkánokat elveszített kulcsok csörgésével mozdít.   Tárd a magányos fekhelyet. A kárhozott éjen keresztül, jóságosom, minket, delelőket a hamunak a láva ad vissza.   1A Marko Grbićnek szentelet Sehol-sincs a nyárban ciklus 5. verse   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 22.

Srđan Malešević Путнику – Vándor

 

Srđan Malešević Vukovar, 1971. –

Путнику   Када кренеш на далек пут, Понеси пар ствари, Можда ће ти требати... На пример, понеси очев сат, Иако већ дуго не ради, Понеси га, чисто да те потсети На безбрижне дане. Понеси и везицу жалфије, Да ти кофер замири, Па кад га успут отвориш, Да те опусти и да те смири. Ко бело парче хартије...   Кад кренеш на далек пут, Мораш понети иглу, Што материно носи име. Сигурно ће ти требати. Кад срце даљина распара И виола бола зацвили, Да имаш га крпити чиме.   Понеси и ону мараму, Којом си брисао сузе Свиленој росној ливади Недозрелих априла. Па кад се стазе изгубе, Под сивим тромим облаком И кад их магле сакрију, Ти ту мараму извади, И растерај невиде Као са сватовским барјаком.   Кад кренеш на далек пут, Немој без сидра и једра, И мајушне грудве соли, Понеси их да нико не види, Ко зна шта ће се десити, Кад прођу јутра ведра, У оној која те воли.   И онај белутак понеси Који си у грчу стискао, Увек кад крену громови, Можда ће грмети опет. Ако се невоља деси, Кад будеш тешко дисао, Да имаш чиме бранити То сунце на новој адреси.   Беркасово 29.06 2019.

Vándor   Ha hosszú útra indulsz, Vígy magaddal néhány apróságot, Talán szükséged lesz rá… Vidd magaddal apád óráját, ha évek óta nem jár, akkor is, Vidd magaddal, csаk azért, hogy A gondtalan napokra emlékeztessen. Vígy magaddal egy csokor zsalfiát, Hogy bőröndöd illatos legyen, És út közben, ha kinyitod, Csitítson, nyugtasson. Fehér papírlapként…   Ha hosszú útra indulsz, Anyád nevét viselő Tűt is vígy magaddal. Biztosan szükséged lesz rá. Ha nyüszít a fájdalom, És a messzeség szívedet tépi, Legyen mivel foltozni.   Azt a kendőt is vidd magaddal, Mellyel éretlenek áprilisában, A selymes, harmatos mezőn, Könnyedet törölted. Ha az út a szürke, lomha Felhők közt eltűnik, Vagy a köd takarja, Vedd elő azt a kendőt És mintegy esküvői zászlóval, Oszlasd szét a homályt.   Ha hosszú útra indulsz, Horgony és vitorla, meg egy Töredék só nélkül ne indulj. Úgy vidd, hogy senki se lássa, A vidám reggelek múltán, Abban, akit szeretsz, Ki tudja mi zajlik.   Azt az általad villámlásokkor Görcsösen szorongatott Kavicsot is vidd magaddal, Lehet még villámlás. És ha rád szakad az ég, Meg nehezen lélegzel, Legyen mivel, az új címen is, Azt a napot védeni.   Berekszó, 2019. 06. 29.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.facebook.com/srdjan.malesevic/posts/pfbid02CpGMu6e4KZxxgEpGVUmZQLetojkLBsiDEXUudmQJoJesgResMsdjfgSfVtmhRw9Tl

Predrag Bjelošević Рж васељења – Az űr RZse

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. – slika slikara Zorana Markovića 

Рж васељења   Рж је ушао у црно Да би свијетлио Рж свијетли Да би спознао таму   Ја сам његова плава сјенка По којој Мрак гази Ја знам шта је терет Мрака Ја знам шта су његов ђубар И зелене хракотине на лицу   Али Рж ће једнога дана Разоткрити таму Освјетлити било таме И ја ћу бити ослобођена   Терета цокуле Мрака Када се круг затвори до краја А трава поново шикне   Слободно на све стране Рж мирис Ширећи васељеном Рж  ће васељена Мирисати изнутра

Az űr RZse   RZs a sötétségbe tartott Hogy világítson RZs világít Hogy felismerje a homályt   Én kék árnyéka vagyok Melyen a Homály gázol Én tudom mi a Homály terhe Én tudom arcán mi az a piszok És az odaköpött zöld nyálka.   De RZs egy nap Feltárja a homályt Megvilágítja a homály ütőerét Én is végre megszabadulok A Homály bakancsának terhétől  Ahogy a kör bezárul A fű meg újra nő Szabadon minden irányba Illatot az űrben RZs terjeszt Az űr belső illata RZs ajándéka   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Valentina Novković Bajalica o bolu – Mese a fájdalomról

 

Valentina Novković

goog_59621052Bajalica o bolu   Jednom smo se voleli oko vatre u vreme uštapa kada su vračevi zube menjali za travke što šaputati umeju. Ta nas je ljubav staništa koštala te se s kraja na kraj sveta premećemo, kockice bacajući za dane neparne.   Jednom smo se voleli dok je vetar strugao sreću sa obloženih prozora iza kojih su se deca oko kolača svađala. Sada se nemi pravimo kada nas nebo upita: na kojoj ste strani sveta prodali srca za šaku vašarskih čarolija.   Jednom smo se već voleli na sapima troglavih planina u koje čeljad ne zalazi dok bajalice o krilatom bolu ne nauči.   Zato se sada slepi pravimo pred onim što bi nas u ponore moglo prizvati. Ponore ponovnoljubvene.

Mese a fájdalomról   Egyszer szerettük egymást, a tűz körül, holdtölte idején, amikor a varázslók fogaikat suttogni képes füvekre cserélték. Az a szerelem kedvenc helyünkbe került, kockákat vetve, a világ   egyik sarkából a másikba hányódunk.   Egyszer szerettük egymást, míg a szél a szerencsét a takart ablakról csikarta, amely mögött édességért kölykök harcoltak. Most csak hallgatunk, ha az ég rákérdez: szíveteket, egy marék vásári bűvöletért, a világ melyik sarkában adtátok el.   Egyszer már szerettük egymást, a háromfejű hegyháton, ahová egyén a nélkül, hogy a szárnyas fájdalomról szóló mesét megtanulná, nem megy.   Ezért most az előtt, ami kettőnket a szakadékba, az új szerelem szakadékába vinne, szemet hunyunk.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2021/02/nove-pesme-valentina-novkovic.html

Jász Attila Átutazóban – U proputovanju

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Átutazóban   Meglepő, ha a fák egészen az ablakig érnek. Egy tömbház padlásán aludni átutazóban. A tetőablakból a várra látni, mellette minaret, fölötte fehér oszlopsírokkal teli új temető a domboldalon. Fölötte megint csak fák. Hatalmasak, ritkák, egészen az égig érnek. Nem akarsz itt élni. Alattad és fölötted fák.   Minden más a már megszokott díszlet csupán.   (Bosznia, Doboj, 2017. jún. 30.)

U proputovanju   Iznenađujuće je, ako drveća do prozora sižu. U prolazu, na tavanu jedne višekatnice spavati. Sa prozora tavana tvrđava se vidi i minaret, iznad na padini brežuljka novo groblje je pun belim grobovima oblika stuba. Iznad su opet drveća. Ogromni, retki, skroz do neba dopiru. Tu ne želiš živeti. Drveća su ispod i iznad tebe. Sve je drugačije sem uobičajene dekoracije.   (Bosna, Doboj, 30. juni 2017.)   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs, Budapest  2019.

Gergely Tamás Fentről – Sa visine

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Fentről        Újabban felvett szokása szerint fentről figyelte őket, mintha egy magas fáról. A társait. Ő, Vadmalac.      Nem emlékszik már, hogyan kezdte, mi küldte, kényszerítette fel őt a magasba. Talán mert ott fenn nem hallatszik annyira a röfögésük, mely egyre inkább zavarta...      Elszégyellte magát a gondolatra. "Megváltoztam!", gondolja. Ő egy Tolsztoj, egy van Gogh.      Fentről viszont azt látja, mintha szalagokat lengetnének, zászló vagy mi. Nyújtogatják, de túl rövidek a sávok, nem érnek össze egyetlen egésszé.      - Sok indulatból nem lesz ép gondolat - mondja Vadmalac, természetesen magának –, a gyűlölet gyűlölet marad.

Sa visine        Po nekom  novom običaju sa visine ih je promatrao, kao sa nekog visokog drveta. Svoje drugove. On, Vepar.        Više se ne seća kako je počeo, u vis šta ga je slao, prisilio. Možda tamo gore njihovo groktanje, što ga je sve više smetao, tako intenzivno se ne čuje…        Zbog toga, na tu pomisao se postideo . „Promenio sam se!”, mrmlja. On je jedan Tolstoj, jedan van Gog.        Sa visine pak tako mu se čini, kao da trakama mašu, možda zastavama. Rastežu, ali pruge su prekratke, jedinstvenu celinu nikao da stvore.        – Iz mnoštva uzrujanosti zdrava misao neće biti – kaže Vepar, naravno samo sebi – mržnja ostaje mržnja.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#58

Turczi István: Esküvő – Svadba

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

goog_205786428Esküvő   Megtanultunk mindent sorban leróni a múltnak ami jár — ha már nekünk teremtetett a világ legalább ezegyszer bejárjuk mélyútjait. S míg én jobbára képzelődöm te összetört tányérunk cserepeit becses amulettként őrzöd régi szokás szerint. Szemedben szelíden hullámzó édesvizi tavak nevetésed mint dióbéleső hull reám. Előttünk csodák fehér tömbjei mandula-kő mirtusz orchideák megroggyant szőlőhegyek nedvükkel adakoznak a fák szent állatok bókolnak bárhová nézel zavarbaejtő gazdagság köröskörül és kifogyhatatlanul hajt a vágy. Korhely legénybúcsúval köszönt bódító tavasz-szombatunk a fürdőben végre lemoshatjuk öröklött káromlásszagunk kenőasszonyok frissítik testünket bőrünkből patakzó rózsaolaj-könnyek hisz a fájdalom maga is megtisztulás.   Megtanultunk mindent sorban leróni a múltnak ami jár — hüpe-baldachin alatt állunk: megtévedt történelemelőtti pár s a templom mögül tisztán kivehető ciprusok kegyes susogása mazel tov — mazel tov — mazel tov —

Svadba   Redom sve smo naučili da to što prošlosti pripada namirimo – kad je već svet za nas stvoren bar jednom dubine trebamo obići. Dok ja uglavnom sanjarim ti po starom običaju delove naših razbijenih tanjira kao vredne amajlije čuvaš. U tvom oku su slatkovodna jezera što talasaju a osmeh tvoj kao kiša jezgre oraha me obasipa. Ispred nas su bele gromade čuda stena od badema mirta orhideje srušena brda grožđa stabla sokove pružaju svete životinje se klanjaju bilo gde pogledaš blagostanje je što zbunjuje i žudnja te neiscrpno tera. Naša opojna proletnja subota raskalašenošću pozdravlja nasleđen miris huljenja u hamamu konačno možemo sprati naša tela maserke osvežavaju iz naših koža suze ružinog ulja teku ta i sama bol je pročišćenje.   Redom sve smo naučili da to što prošlosti pripada namirimo – ispod hipe-baldahina stojimo: predistorijski zabluđen par a iza crkve jasno se čuje milosrdan šum čempresa mazel tov – mazel tov – mazel tov   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 35. old.