Dušan Gojkov № ¼ - № ¼

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

goog_1611442125№ ¼   moj tata ima tužno lice umorno tri para naočara koje menja zavisno od situacije moj tata zagledan u reku lagano puni lulu razmišlja o nečemu što se nije desilo moj tata nije lep nije bogat ali ženio se nekoliko puta moj tata se čudno osmehuje sam sebi dok šeta knez mihailovom ulicom sa rukama na leđima šeširom na glavi u mornarskom kaputu kao neki penzioner razmišlja o partiji šaha koju je započeo jutros preko elektronske pošte sa prijateljem iz šangaja moj tata kako izgleda čitavog života voli jednu jedinu ženu moj tata čita deset novina i skoro dve knjige dnevno i nije pametniji od toga bar tako kaže moj tata ima trideset dve varjače svaku za poseban sos on luk seče brže i sitnijeod neke bake tetke ili ujne uzgred moj tata povremeno krišom plače kao seckao je luk a onda prošapće na nekom stranom jeziku ode mladost moj tata zatvorenih očiju prepoznaje koje vino su mu sipali samo ako ga pomiriše a dok piše tiho pevuši ariju iz neke opere koju ja nisam ni slušala moj tata je nekad svakog dana jahao a sad samo tužno gleda konje u manježu ili hipodromskom padoku moj tata ume da dugo ćuti ili da dugo priča moj tata zna svakojake sitnice koje vam nikada u životu neće zatrebati moj tata uvek zna gde mu je koja knjiga u biblioteci i šta na kojoj stranici koje knjige piše iako mu biblioteka izgleda prilično neuredno i natrpano moj tata obožava pecanje ali nikad nije kupio štap za pecanje moj tata prima puno pisama i paketa sa knjigama i časopisima iz različitih država pa ga poštar ne voli a ja subotom skidam markice sa koverti i slažem ih u album moj tata u snu govori na francuskom grčkom ili nekom drugom meni nepoznatom jeziku moj tata skuplja plišane medvediće tobože da se deca igraju kad dođu moj tata piše naliv perom koje puni zelenom tintom iz male bočice moj tata gaji cveće ali mu svaki fikus i svaka ljubičica čak i običan ruzmarin uvenu za dve nedelje moj tata nosi somotske pantalone džemper i sako od tvida kaže da mu je udobno ali samo izgleda odrpano moj tata voli da dok šetamo kroz dorćol objašnjava ko je živeo u kojoj zgradi šta je radio čime se bavio koji arhitekta ju je podigao meni je to dosadno moj tata popodne kuva čajeve sa bergamotom jasminom ili vanilom služi ih uz kolačiće sa pekmezom ili medom i veoma retko priča priče o putovanjima moj tata ne nosi sat kaže ne treba mu i nigde ne žuri zato povremeno i kasni moj tata voli da igra tango ali to se ne igra sa ćerkama a i noga kuk i kičma ga bole pa ima izgovor moj tata malo spava puno sanja ustaje pre svitanja i obavezno dremne posle ručka petnaestak minuta budi se kad priđem i šapnem mu kukuriku moj tata ume da piše i levom i desnom rukom podjednako moj tata ne voli da sprema kuću ali je kod njega uvek bolesno čisto moj tata ne voli ni da pegla ali su mu maramice uvek savršeno ispeglane moj tata voli mačke ali nema mačku moj tata po zidovima ima puno slika i crteža konja koje mu poklanjaju prijatelji slikari tropski šešir i čuturice od metala drveta presovane kože moj tata izlazi napolje sa štapom jer je davno pao sa konja sav se polomio moj tata poznaje imena i mirise raznih lekovitih biljaka moj tata na pijaci provodi po dva tri sata birajući povrće moj tata ne tuče decu osim ako guraju dva prstića u struju moj tata je kao mlad preplivao savu kod ušća kaže da mu sad to ne bi palo na pamet moj tata je nekad davno kao student arheologije iskopao mnogo starih grobova ali nije našao ništa zlatno ili mnogo vredno samo nekakvu keramiku bronzu i kamenje moj tata je silne godine proveo na južnim morima ne znam gde su ta mora valjda negde na jugu tad je naučio da jede štapićima i još svašta moj tata ne voli da ide u posete radije prima goste u svojoj kući pa ih onda tera da jedu a kod njega hranu niko ne odbija moj tata ume od papira da napravi kapu brodić i čašu – žabu ne ume moj tata objavljuje knjige ali od toga para nema pa mora da piše i za radio ili novine moj tata povremeno izgleda tupavo kao da ništa ne razume i da nema pojma ni o čemu ali sigurno ga neko negde voli i za njim tuguje a ja imam skoro jedanaest godina pa znam te stvari moj tata je jednom seo u katran na obali dok smo se sunčali pored reke strašno uprljao nove pantalone morale su da se bace moj tata predveče čita sa lupom u ruci moj tata je jednom upao u bazenčić sa zlatnim ribicama u botaničkoj bašti dan-danas pričaju posetiocima kao najbolji vic da se jedan pesnik kupao u tom sićušnom bazenu moj tata se razvodi kad mu žena makar jednom sredi papire na pisaćem stolu moj tata gleda stare crtane filmove i smeje se više nego deca moj tata izgleda hipnotisano kad sviraju korsakova moj tata je najveći stres u životu doživeo kad mu je crko šporet moj tata voli da pušta zmajeve na vetru svakog proleća kupuje novog zmaja i već godinama ide u skadarliju da na dan poezije zvanično pusti vodoskok dok neki drugi ljudi dižu zastavu moj tata je srećan čovek iako se to na njemu ne vidi baš svaki dan moj tata je veliko dete ma koliko to sakrivao onim naočarima sa početka pesme

№ ¼   apám arca szomorú fáradt három szemüvegét alkalmakként váltogatja apám a folyót nézve pipáját lassan tölti töpreng a meg sem történtről apám nem szép nem is gazdag de többször nősült apám míg a knez mihajlova sétányon hátratett kézzel kalappal a fején matrózkabátban mint holmi nyugdíjas sétál önmagát szórakoztatva furcsán mosolyog közben az elektromos postán keresztül sanghaji barátjával reggel megkezdett sakkpartijára gondol apám úgy tűnik egész életén keresztül egyetlen egy nőt szeret apán naponta tíz újságot és akár két könyvet is olvas de ettől nem lesz okosabb legalábbis ezt mondja apámnak harminckét főzőkanala van külön minden szószra egy-egy a hagymát a mamától a nagyitól vagy a nagynénitől gyorsabban vágja és apróbbra mellesleg apám néha titokban sír állítólag hagymát vág majd idegen nyelven suttogja oda az ifjúság apám csukott szemmel ha megszagolja felismeri poharába milyen bort töltöttek míg ír számomra ismeretlen operaáriákat dúdol apám egykor minden nap lovagolt most csak szomorúan nézi a lovakat az istállóban vagy a hippodrom kerítése mögött apám képes hosszan hallgatni de mesélni is apám mindenféle az életben sosem kellő apróságokról tud apám akkor is ha rendetlennek tűnik mindig tudja könyvtárában melyik könyv hol áll és melyik könyv melyik oldalán mit ír apám imád pecázni de pecabotot sosem vett apám különböző országokból sok levelet és könyvekkel folyóiratokkal tele csomagokat kap ezért a postás nem szereti én meg szombatonként a borítékokról a bélyegeket leáztatom és albumba helyezem apám álmában franciául görögül vagy számomra ismeretlen nyelven beszél apám plüss-medvéket gyűjt állítólag ha jönnek a gyerekek játszhassanak apám kis üvegből zöld tintával töltött töltőtollal ír apám virágokat tart de minden fikusz és minden ibolya még az egyszerű rozmaring is két hét alatt elhervad apám bársony nadrágot kardigánt és tweed zakót hord állítja így kényelmes de csak toprongyos apám szeret a dorćolon1 sétálni közben elmondja melyik házban ki élt mivel foglalkozott ki építette de mindez nekem unalmas apám délutánonként bengamott jázmin vagy vanília teát főz lekváros vagy mézes kaláccsal együtt kínálja és utazásairól csak nagy ritkán mesél apám órát nem visel állítja neki nem kell sehová sem siet ezért időnként késik is apám szereti a tangót de lányaival sosem táncol mellesleg csípője is gerince is fáj hát jó kifogás apám keveset alszik sokat álmodik pirkadat előtt kel ebéd után kötelezően negyed órát szundít akkor ébred amikor fülébe súgom kukurikú  apám úgy a jobb mint a bal kezével egyformán ír apám takarítani nem szeret de nála mindig minden betegesen tiszta apám vasalni sem szeret de zsebkendői mindig tökéletesen vasaltak apám szereti a macskákat de macskája nincs apám szobájában a falak tele vannak festő-barátitól kapott lovat ábrázoló képekkel fémből fából préselt bőrből készült csutorákkal meg ott a trópusi kalap apám bottal jár mert egyszer a lóról leesve összetörte magát apám ismeri a különböző gyógynövények neveit és illatait apám a piacon zöldségféléket válogatva több órát tölt apám a gyerekeket nem veri hacsak két ujjukat az áramba nem dugják apám fiatal korában átúszta a szávát a torkolatánál állítja most eszébe sem jutna apám mint archeológiai egyetemista sok régi sírt tárt fel de aranyat vagy igazán értékes tárgyat sosem talált csak holmi keramikát bronztárgyakat meg köveket apám hosszú éveket a déli tengereken töltött nem tudom hol vannak azok a tengerek talán valahol délen akkor tanult meg pálcikákkal enni meg még sok minden mást apám nem szeret vendégségbe menni inkább otthonában a vendégeket szereti akiket étellel kínál amit senki sem utasít el apán tud papírból sapkát hajót meg poharat készíteni – de békát nem apám több könyvet írt de azért pénzt nem kapott így kénytelen a rádiónak és az újságoknak írni apám néha mintha buta lenne mintha semmit sem értene fogalma semmiről sem lenne de biztosan szereti valaki és kesereg miatta én majdnem tizenegy éves mindezt tudom apám egyszer a folyó partján míg napoztunk kátrányba ült nadrágját bemocskolta el kellet dobni apám napnyugtakor nagyítóval olvas apám egyszer a botanikus kertben az aranyhalas tóba esett manapság is mint legjobb viccet mesélik egy költő ebben a tavacskában fürdött apám válik ha az asszony akár egyszer is íróasztalán a papírokat rendezi apám szereti a régi rajzfilmeket és a gyerekeknél is többet nevet apám megbabonázottnak tűnik mikor korsakov műveit hallgatja apám életében a legnagyobb megrázkódtatás a tűzhely lerobbanása apám szereti a sárkány-eregetést minden tavasszal újat vesz évek óta a skadarlijára2 megy hogy ott míg egyesek felhúzzák a zászlót ő a vízesést avatja apám boldog ember még akkor is ha ez minden nap nem látszik rajta apám egy nagy gyerek ezt azokkal a vers eleji szemüvegekkel akár mennyire is leplezni akarja   1Dorćol (ejtsd: Dortyol) – belgrádi, egykor török lakta városnegyed a Duna mentén 2Skadarlija (ejtsd. Szkādārlijā) bohém negyed Belgrád központjában   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 37 – 40.

Đorđe Kuburić Машта као бршљан расте – A képzelet borostyánként nő

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. – 

Машта као бршљан расте
 
Кажу да машта је сестра лажи.
Да опасна је и може да убије.
Тако је, канда.
 
Док лешкарим, са рукама под главом,
сам на свету,
њушећи, попут необузданог коња, ноћни планински ваздух
(пода мном пласе миришљавог, тек покошеног сена;
нада мном озвездано небо),
 
помишљам, наслућујем:
машта, припитомљена, постаје сестра истине,
рођака стварности.
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Песме из дворишта. Народна Библиотека „Стефан Првовенчани“, Краљево, 2016. str. 24.
 
 
A képzelet borostyánként nő
 
Mondják, a képzelet a hazugság nővére.
Veszélyes, ölni is képes.
Úgy tűnik, így van.
 
Míg fejemet karomon nyugtatva heverészek,
egyes egyedül,
és az éji magaslati levegőt zabolátlan lóként szaglászom
(alattam frissen kaszált, illatos szénakévék;
felettem a csillagos ég),
 
elképzelem, sejtem:
a képzelet, a megszelídített, az igazság nővére,
a valóság rokona.
 
Fordította: Fehér Illés

Jász Attila Galambok tere – Trg golubova

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

goog_335266495Galambok tere
 
Kiengedték a szürke galambokat a templomból.
A téren gyülekeznek, pocsolyákból isznak közben.
Ma nem lesz esküvő, fotózás, ahogy felreppennek
a futó jegyespár előtt éppen. Borongós, esős ősz lett
a váratlan tavasz helyett. Mindenki megnyugodhat,
vannak biztos dolgok az életben. Villamos dübörög el
hajnalban az ablak alatt. Félálomból visszaalszol.
 
Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs könyvkiadó Budapest 2019.
 
 
Trg golubova
 
Ispustili su sive golubove iz crkve.
Na trgu se okupljaju, usput iz lokvi piju.
Danas neće biti venčanje, fotografisanje, kako baš
ispred zaručnika polete. Umesto iznenadnog proleća
je tmuran jesen sa kišom stigao. Svako se može
smiriti, u životu postoje sigurne stvari. Ispred prozora
zorom tramvaj juri. Iz polusna opet u snu utoneš.
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Nőnap – Dan žena

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Nőnap        Gondolkozott Vadmalac, mit is adhatna Malackának. Rózsa már volt, tulipán úgyszintén, a festők közül Rembrandt.      ”Mi is egy ajándék?”, töprengett el… ”Egy tárgy, amit adunk, s ami az érzéseink kifejezi.”      ”Ezek szerint az ajándék néma.”      És teljesebb, mint néhány szó jelentése együtt. Egy egyszerű bővített mondaté. Alkalmanként kicifrázott. Esetleg megcsuklott hangú elhebegett. Vagy csak suta.      ”A kék eget kapod tőlem”, mondta Malackának, akit az ő nagylelkűsége könnyekig meghatott.

Dan žena        Razmišljao je Vepar, Prasici šta bi mogao dati. Ruža je već bila, lala takođe, a od slikara Rembrant.      „Šta je ustvari poklon”, zamislio se… „Predmet, što dajemo da bi osećaje izrazili.”      „Prema tome poklon je nem.”      I celovitije je od značenja nekoliko reči. Od jedne jednostavno proširene rečenice. U određenim slučajevima iskićene. Eventualno ganuto izgovorene, Ili je samo nepretna.      „Od mene plavo nebo dobijaš”, rekao je Vepar Prasici, koju je njegova velikodušnost do suza tronula.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://lenolaj.hu/2022/03/08/gergely-tamas-nonap/

Turczi István: Remény – Nada

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Remény   – még egy arc: Verseghyé –   Nézd, a zárka ablakán beomló fény kristálytenyerén mint porlad szét a remény nevű szomjas fluidum, mely a szív kiszáradt szikláin él, és a végtelen csöndbe merülő kövirózsa nedvéből táplálkozik.

Nada   – još jedno lice: Veršegijevo1 –   Gledaj, kako se žedan fluid zvan nada, što na isušenoj steni srca živi, te sokom u beskrajnu tišinu utonulom čuvarkuće se hrani, na kristalnom dlanu preko prozora aresta prodirajuće svetlosti, raspršuje.   1Ferenc Veršegi (Verseghy Ferenc – 1757-1822 –) je mađarski pesnik     Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 45. old.

Zoran Bognar Mrtvi su jedini svedoci – Egyedüli tanúk a halottak

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Mrtvi su jedini svedoci
 
Možda smo svi mi u pravu, a možda su i oni.
Možda je sve što govorimo stvarno istina.
Možda su naše posledice prouzrokovane
njihovom istinom. Možda su njihove
posledice prouzrokovane našom. Možda su
njihovi noževi bili oštriji, možda su
naši bili brojniji. Možda nam nikad neće  moći
oprostiti, a možda ni mi nećemo njima.
Postoje neke stvari koje se ne mogu oprostiti.
Možda su njihove posledice prouzrokovane
njihovom istinom. Možda su naše posledice
prouzrokovane našom. Možda je reč MOŽDA
samo ironični simbol čitanja između redova.
Možda su oni bučnije rušili kuće, možda
smo mi sve to radili tiše. Možda je tačna izreka
da ko preživi istoriju piše. Ali vreme teče kroz
cediljku istorije kao što niz krvavu reku teče
poruka u boci:
„NE TRUJTE NAS VIŠE ISTINAMA
DVOJNIM. DOSTA JE BILO.
MRTVI SU JEDINI SVEDOCI.”
 
Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 46.
 
 
Egyedüli tanúk a halottak
 
Talán mindannyiunknak igaza van, és talán nekik is.
Talán minden, amiről beszélünk, tényleg igaz.
Talán minden, ami velünk történik, azt
az ő igazságuk okozza. Talán ami velük
történik, azt mi okozzuk. Késeik
talán élesebbek voltak, nekünk meg talán
több volt. Nekünk talán sosem tudnak
megbocsátani, ahogy talán mi sem nekik.
Léteznek megbocsáthatatlan dolgok.
Talán ami velük történt, azt az ő
igazságuk okozta. Talán ami velünk történt,
azt mi okoztuk. Talán a TALÁN szó
csak sorok között olvasott ironikus szimbólum.
Ők talán a házakat hangosabban rombolták, talán
mi csendesebben tettük. Talán pontos a tétel,
a történelmet a túlélő írja. De az idő a történelem
szűrőjén keresztül folyik, mint ahogy a palackban
az üzenet véres folyón úszik:
„BENNÜNKET TÖBBÉ KETTŐS IGAZSÁGGAL
NE MÉRGEZZETEK. ELÉG VOLT.
EGYEDÜLI TANÚK A HALOTTAK.”
 
Fordította: Fehér Illés

Anđelko Zablaćanski Minuti tišine – A csend pillanatai

 

Anđelko Zablaćanski Glušci kod Bogatića 4. decembar 1959. –

goog_125742604Minuti tišine   Šta život ima s tim ako u pogledima još ima žara mada, ćutnjom beremo cvetove lijandera za nas i svaki minut tišine daljinu grebe, para a znamo da u našim gordostima umro je tetreba glas   Šta život ima s tim ako posle trenutaka nemih reč nas truje umesto da leči i svakom od nas je više do sopstvene sujete stalo nego do dve obične a nebesima bliske reči čak i kad znamo da je svega zemnog još tako, tako malo   Šta život ima s tim ako noć nikad ne svane  pre negoli se  dve duše dodirnu kroz nigdinu žigosane istom samoćom kô dve gole javorove grane čekajući da neko  drugi pokaže im života suštinu   Šta život ima s tim ako su život oni sami i svaka im greška mislima vajana a oni u najsvetlijem danu odani tami a moć praštanja najdublja tugom čuvana tajna.

A csend pillanatai   Élet az, ha tekintetünkben még él a lelkesedés, de a leander virágait hallgatással szedjük és a csend minden pillanata a messzeséget sérti, egyúttal tudjuk, büszkeségünkben veszett el a fajd hangja örökre   Élet az, ha a néma percek után a szavak nem gyógyítanak, mérgeznek és két egyszerű meghitt kifejezésnél mindkettőnknek saját önérzete többet ér, akkor is, ha tudjuk, minden, ami földi, oly kevés   Élet az, ha sosem virrad, mert a sehol-sincsen keresztül a két, ugyanazzal a magánnyal megbélyegzett lélek nem ér össze, hisz két csupasz juhar-ágként arra vár, hogy az élet lényegét valaki más mutassa meg nekik   Élet az, ha vétkük bennük, akik az életet jelentik, gondolatukban fogan, és fényes nappal is a homály elkötelezettei, a megbocsátás hatalma meg szigorú, keserűséggel őrzött titok.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.casopiskvaka.com.hr/2022/06/anelko-zablacanski-minuti-tisine.html?spref=fb&fbclid=IwAR39WYMpubvLx6HjeswnJ3kGPcnhRTJczwjFWZpm86FHoNY5NzAYRByUHJc