Keresés ebben a blogban

2022. november 1., kedd

Kántás Balázs Gyilkosság – Ubistvo

 

Kántás Balázs Budapest, 1987. szeptember 7. –

Gyilkosság
 
Hősiesen bírta,
míg el nem találta az a bizonyos
géppisztolysorozat.
Ott kezdődött és ott végződött minden,
azon a sarkon, ott, ahol az emlékek
és a jelen foszforeszkálva egymásba láncolódott.
A csókok, az ólomszavak, a vér,
mind olyasvalamik, miknek szerepük,
helyük volt ott és akkor, ezek
a szilánkok állították össze a teljes képet.
Ahogy a torkában felbugyogott a vér,
úgy érezte, annyira nem is fáj,
és érdekes módon tudatosult
benne, hogy érte, általa
talán még a halálnak
is van valami értelme…
 

Ubistvo
 
Herojski se držao
dok ga onaj rafal mašinke
nije pogodio.
Sve je tamo počelo i završilo se,
na onom ćošku, tamo, gde su se uspomene i
sadašnjost u drhtavom sjaju ispreplele.
Poljupci, olovne reči, krv,
sve su takve činjenice koje su tamo i tada
mesto i ulogu imale,
sliku su ove treske sastavile.
Kako mu je krv u grlo šiknula,
tako je osetio da bol nije ni užasna
i na neki način postao je svestan
toga, da zbog njega, preko njega
možda još i smrt ima
nekakvog smisla…
 
Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=13280

Polgár Kristóf Agapé és Faustus – Agape i Faustus

 

Polgár Kristóf Szolnok 1997. – 

Agapé és Faustus
 
A tagadás kelyhéből nagyot kortyolót,
csókkal üdvözöld szentajkú szépség.
A doktorúr kedvese mégis milyen nő?
 
Aki színes fiolákba rejtette
az istenkáromlást, csak az 
szeret igazán múzsát
és illik is hozzá, hogy lovag legyen ő.
Te pedig legyél boszorkányhegyen,
a kajmánok királyával diskuráló
cserzett bíborfelhő.
 
Sokan odavesztek az érzelmek frontján.
A halandóság iróniáját rejtsd 
fátyol alá és fordulj el a gyásztól.
 
A járatlan út széléről tépett virág
szebbet mesél, ha megtanítják.
Forgasd kevesebb eszmével
a szerelmes szót, és ne
imával kergesd a megváltást.
 
Fogyassz még az emlékek torán
a levesből és a tortából is repetázz.
Neked sült a velő és hozzá édes
az áfonyaszósz. Rólad szól a tószt
és téged köszönt a vendégsereg.
 
Ne félj, drága, a kárhozat egy túlértékelt látomás.
 
 

Agape i Faustus
 
Lepotice svetih usana poljupcem pozdravi onog,
ko iz pehara poricanja velik gutljaj uzima.
Ipak, miljenica gospodina doktora kakva je žena?
 
Muze istinski samo taj voli
koji je bogohuljenje
u obojene fiole sakrio,
a i pristaje mu, da riter on bude.
A ti pak na brdu veštica
uštavljen rumen oblak budi
što sa kraljem kajmana diskutira.
 
Na frontu osećaja mnogi su stradali.
Ironiju smrtnosti ispod vela
sakrij i koroti leđa okreni.
 
Sa ivice neprohodnog puta skinut cvet
lepše priča, ako ga nauče.
Zaljubljenu reč sa manje
ideja okreći te iskupljenje
ne sa molitvom goni.
 
Na gozbi uspomena uzmi
još begove čorbe i od torte repetu.
Moždina je tebi pečena i uz to
sladak sos borovnice. Zdravica o tebi govori,
mnoštvo gostiju tebe pozdravlja.
 
Ne boj se, draga, usud je tek precenjen privid.
 
Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2018-szep-23-2004/tagadas-helye

2022. október 31., hétfő

Turczi István: Civiliter mortuus – Civiliter mortuus

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Civiliter mortuus
 
november
bangitalevelek sodródnak
lerongyolódott fák közt imbolyog a fény
árnyak tekerednek kopott kőpadokra
celofánba burkolózik a lehellet
 
egy férfi
részeg vagy elnyomta az álom
mint egy hamuszobor magába roskad
félúton felejtett kezében ködöt szorongat
mellén napilapot zizgel a szél
 
a férfi
egyre mozdulatlanabb
olvasás közben érte a szívroham
pár tétova oldalpillantás tanácstalan arcok
szánalom vagy csak üres kíváncsiság
 
itt járt
N. N. — ismerte valaki?
felismeri? sietnek az emberek ki
érne rá ilyenkor hamar esteledik hamar
árnyak tekerednek kopott kőpadokra
látszólag minden változatlan
 

Civiliter mortuus
 
novembar
smežuraju se listovi crne udike
svetlost između ogolelih drveća treperi
trošne kamene klupe senke obavijaju
dah se u celofan umotava
 
jedan muškarac
pijan li je ili se u san utonuo
poput kipa od pepela u sebi se rušio
na pola puta zaboravljenom rukom maglu stiska
na prsima vetar dnevni list ljulja
 
muškarac
nepomičan postaje
srčani udar ga je tokom čitanja pogodio
po koji neodlučan pogled zbunjena lica
sažaljenja ili tek prazne znatiželje
 
ovde je bio
N. N. – da li ga je iko poznavao?
prepoznaje? ljudi su u žurbi ko bi sad
vremena imao u to doba mrak rano pada
trošne kamene klupe senke obavijaju
naizgled ništa se nije promenilo
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 65. old.

 

Bratislav M. Milanović Priznanje – Vallomás

Bratislav M. Milanović Aleksinac 1950. –  

Priznanje
 
Gradovi, gradovi u daljini,
mada vas nisam upoznao vaše lampe
na mojoj koži gore
i ja ih priznajem.
 
Priznajem da me nema:
da neko drugi, mojim korakom
odmerava prostor do tople večnosti.
Priznajem da sve je laž u rečima
o magli, o gušenju, o sečivu
zastrašenom ponad moje glave.
 
Opasnim sam očima gledao
utuljene zublje na raskršćima:
vrzina kola sa mladim vilama
i vilenjacima nad vašim krovovima:
u vašim uredima.
 
Skidali su mesec na papir
– veliku rošavu guku –
palili nepotrebne životinje,
uspostavljali gordu harmoniju
između trbuha i mirne budućnosti.
 
Divno su mi ispijali limfu:
budila se fosforna svetlost
u njihovim telima, na moju radost,
na veliku moju radost.
 
Gledajte ih: pravedni vaši svici
razjedaju vazduh, love moje rečenice:
oči moje nad jasnim trgovima.
Zahtevaju reč neopozivu o svemu
što se zbilo u mojim snovima.
 
I, evo, priznajem, da sam ljubio vodu, i zemlju,
da sam disao, govorio istinu
kao da sam smeo, kao da sam
na to imao pravo.

Vallomás
 
Városok, messzi városok,
igaz, nem ismertelek meg benneteket, de
lámpásaitok az én bőrömön égnek
és ezt beismerem.
 
Beismerem, nem vagyok:
lépteimmel a teret a meleg öröklétig
valaki más méri.
Beismerem, hazug minden szó, ami
a ködről, a fuldoklásról, a fejem feletti
ijesztő késről szól.
 
Vészjósló szemmel néztem
a kereszteződések tompa lámpásait:
a fiatal tündérek és szirének
nyűzsgését, teőitek felett:
hivatalaitokban.
 
Papírra tették a holdat
– a hatalmas rücskös daganatot –
feleslegesen állatokat gyújtottak fel,
a bendő és a nyugodt jövő között
büszke összhangot teremtettek.
 
Belőlem a nyirkot szívták gyönyörrel:
testükben, örömömre,
kifejezett örömömre,
foszforos fény ébredt.
 
Nézzétek: igazságos szentjánosbogaraitok
kikezdik a levegőt, mondataimat vadásszák:
szemem a tiszta vidék felett.
Visszavonatatlan szót követelnek mindenről,
ami álmomban történt.
 
Íme, beismerem, csókoltam a vizet és a földet,
lélegeztem, igazat szóltam,
mintha bátor lennék, mintha
arra jogom lett volna.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.kul-tim.net/14/07/2009/poezija/bratislav-milanovic-vrata-u-polju/

2022. október 30., vasárnap

Vidak M. Maslovarić Tumačenje sna – Álomfejtés

 

Vidak M. Maslovarić Bozinci kod Andrijevice 1950. – 

Tumačenje sna
 
Iz sna ćeš izaći sa nevericom
i nejasnim tragom u dnu oka,
bićeš Božja čestica
koja teskobno traje
izmedju slika bez boje,
i tu ćeš kajati sve svoje
izmaklo za tren.
 
Bićeš mutna voda,
šuma koja ne lista, a tu je,
bićeš trista čuda,
a nećeš znati koje je tvoje,
bićeš tmica i tamnica
svojoj duši, kojoj je
svejedno koja je strana sveta,
i koje gluvo doba je najpodesnije za beg.
 
I kuda bežati iz svoje glave,
u koji zaum preostali stići,
kako se navići na košmare,
na vreme u kome trenuci ne postoje,
već sve traje bolno neprekidno.
 
 

Álomfejtés
 
Álmodból szemed mélyén ködös képpel,
hitetlenkedve jutsz ki,
képek és színek között
szorongva élő
Isteni részecske leszel
és minden elszalasztott pillanatért
itt fogsz lakolni.
 
Zavaros víz leszel,
lomb nélküli erdő, de itt vagy,
mint számtalan csoda,
hogy mi a tiéd, nem fogod tudni,
lelkednek, melynek mindegy,
a menekülésre melyik világtáj,
mely napszak a legalkalmasabb,
homálya is, fogháza is leszel.
 
És saját fejünkből hová menekülni,
melyik megmaradt reménységbe,
hogyan alkalmazkodni a zűrzavarhoz,
a pillanatokat nem tartalmazó időhöz,
igen, minden váltig, fájdalmasan tart.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.poetasdelmundo.com/continent/europa/POETS-1611377547-8425

Predrag Bjelošević Паучина – A pókháló

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. – 

Паучина
 
На периферији живота
У угловима живе заборавности
Тамо гдје се таложи тишина
На крајевима и почецима вијекова
У сјетном ћурлику свирале
На небеској таваници што прокишњава
 
Испод  посусталог кревета
На тек љубљеним уснама
Омотана око језика
Испредена на трепавицама
Запретена у тихе јецаје срца
 
Она нас веже
Читавим бићем
За
Великог невидљивог слинавца
Што испреда блиставе нити
У име сигурности
 
Однекуд
Из митског заштићеног предјела
Како би бар на тренутак
У часовима свијести
И сами ухваћени у његову свилену мрежу
 
Могли у миру размишљати
О будућности живота
                                     Заведеног у замку
Искрзаних очинских застава
 
 

A pókháló
 
Az élet peremén
Az élő feledékenység sarkaiban
Ott ahol a csend honol
A századok kezdetén és végén
A hangszer komor sarkában
Az átázó mennyei padláson
 
A lankadt ágy alatt
A nyelv köré göngyölt
Éppen csókolt ajkakon
A szemöldökre fonva
A szív zokogásába merülve
 
Egész lényével
A
Hatalmas láthatatlan gyermekhez
Köt bennünket
Ahhoz aki a csillogó szálakat
A biztonság nevében fonta
 
Hogy valahol
A mitológiával védett területen
Tudatos óráinkban
Hálójában legalább egy pillanatra
Mi magunk is foglyok legyünk
 
És a jövendő életről
                 Az őseink zászlóival díszített
Kastélyba zártról
Nyugodtan gondolkodhassunk
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2022. október 28., péntek

Đorđe Kuburić Време вукова – A farkasok ideje

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Време вукова
 
по Беpгману
 
Прогонио сам те.
Напао сам те подмукло, док си пецао.
Знао сам да ниси ту:
да си на површини воде, сједињен са трзајима пловка.
А лаукнуо сам и ујео те за ногу.
Лупао сам те шакама као тешким крилима.
Питао си се, можда, како се овај демон искрао из ноћи.
Зграбио си ме, очајан, за косу
и разбио ми главу о камен.
Па си ме спустио у воду.
Док сам умирао, грактао сам попут птице.
Потом је моја мртва, дечија глава
изронила на површину
подсећајући те, мој проказани оче,
да време вукова је
и да је зло нарасло.
Никада те нећу оставити
и ништа од онога што учиниш
неће ми промаћи.
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Зашто волим виски и друге изабране песме. Нишки културни центар, 2006.
 
 
A farkasok ideje
 
Bergman után
 
Üldöztelek.
Alattomosan támadtam rád, míg pecáztál.
Tudtam, hogy nem vagy itt:
hogy a szárcsa mozdulataival összeforva a víz felszínén vagy.
Megkönnyebültem és lábadba haraptam.
Tenyeremmel, mint súlyos szárnyakkal, vertelek.
Talán feltetted a kérdést, ez a szörny az éjből hogyan került ide.
Hajamat kétségbeesetten ragadtad meg
és a kövön szétverted a fejemet.
Majd a vízbe engedtél.
Fuldokolva, madárként rikoltoztam.
Végül halott, gyerek fejem,
ahogy a víz felszínére került,
áruló apám figyelmeztetésére emlékeztetett,
ez a farkasok ideje,
mérhetetlen a gyalázat.
Sosem hagylak el
és tetteidet mindvégig
kísérem.
 
Fordította: Fehér Illés