Kántás Balázs Gyilkosság – Ubistvo

 

Kántás Balázs Budapest, 1987. szeptember 7. –

Gyilkosság   Hősiesen bírta, míg el nem találta az a bizonyos géppisztolysorozat. Ott kezdődött és ott végződött minden, azon a sarkon, ott, ahol az emlékek és a jelen foszforeszkálva egymásba láncolódott. A csókok, az ólomszavak, a vér, mind olyasvalamik, miknek szerepük, helyük volt ott és akkor, ezek a szilánkok állították össze a teljes képet. Ahogy a torkában felbugyogott a vér, úgy érezte, annyira nem is fáj, és érdekes módon tudatosult benne, hogy érte, általa talán még a halálnak is van valami értelme…

Ubistvo   Herojski se držao dok ga onaj rafal mašinke nije pogodio. Sve je tamo počelo i završilo se, na onom ćošku, tamo, gde su se uspomene i sadašnjost u drhtavom sjaju ispreplele. Poljupci, olovne reči, krv, sve su takve činjenice koje su tamo i tada mesto i ulogu imale, sliku su ove treske sastavile. Kako mu je krv u grlo šiknula, tako je osetio da bol nije ni užasna i na neki način postao je svestan toga, da zbog njega, preko njega možda još i smrt ima nekakvog smisla…   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=13280

Polgár Kristóf Agapé és Faustus – Agape i Faustus

 

Polgár Kristóf Szolnok 1997. – 

Agapé és Faustus   A tagadás kelyhéből nagyot kortyolót, csókkal üdvözöld szentajkú szépség. A doktorúr kedvese mégis milyen nő?   Aki színes fiolákba rejtette az istenkáromlást, csak az  szeret igazán múzsát és illik is hozzá, hogy lovag legyen ő. Te pedig legyél boszorkányhegyen, a kajmánok királyával diskuráló cserzett bíborfelhő.   Sokan odavesztek az érzelmek frontján. A halandóság iróniáját rejtsd  fátyol alá és fordulj el a gyásztól.   A járatlan út széléről tépett virág szebbet mesél, ha megtanítják. Forgasd kevesebb eszmével a szerelmes szót, és ne imával kergesd a megváltást.   Fogyassz még az emlékek torán a levesből és a tortából is repetázz. Neked sült a velő és hozzá édes az áfonyaszósz. Rólad szól a tószt és téged köszönt a vendégsereg.   Ne félj, drága, a kárhozat egy túlértékelt látomás.

Agape i Faustus   Lepotice svetih usana poljupcem pozdravi onog, ko iz pehara poricanja velik gutljaj uzima. Ipak, miljenica gospodina doktora kakva je žena?   Muze istinski samo taj voli koji je bogohuljenje u obojene fiole sakrio, a i pristaje mu, da riter on bude. A ti pak na brdu veštica uštavljen rumen oblak budi što sa kraljem kajmana diskutira.   Na frontu osećaja mnogi su stradali. Ironiju smrtnosti ispod vela sakrij i koroti leđa okreni.   Sa ivice neprohodnog puta skinut cvet lepše priča, ako ga nauče. Zaljubljenu reč sa manje ideja okreći te iskupljenje ne sa molitvom goni.   Na gozbi uspomena uzmi još begove čorbe i od torte repetu. Moždina je tebi pečena i uz to sladak sos borovnice. Zdravica o tebi govori, mnoštvo gostiju tebe pozdravlja.   Ne boj se, draga, usud je tek precenjen privid.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2018-szep-23-2004/tagadas-helye

Turczi István: Civiliter mortuus – Civiliter mortuus

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Civiliter mortuus   november bangitalevelek sodródnak lerongyolódott fák közt imbolyog a fény árnyak tekerednek kopott kőpadokra celofánba burkolózik a lehellet   egy férfi részeg vagy elnyomta az álom mint egy hamuszobor magába roskad félúton felejtett kezében ködöt szorongat mellén napilapot zizgel a szél   a férfi egyre mozdulatlanabb olvasás közben érte a szívroham pár tétova oldalpillantás tanácstalan arcok szánalom vagy csak üres kíváncsiság   itt járt N. N. — ismerte valaki? felismeri? sietnek az emberek ki érne rá ilyenkor hamar esteledik hamar árnyak tekerednek kopott kőpadokra látszólag minden változatlan

Civiliter mortuus   novembar smežuraju se listovi crne udike svetlost između ogolelih drveća treperi trošne kamene klupe senke obavijaju dah se u celofan umotava   jedan muškarac pijan li je ili se u san utonuo poput kipa od pepela u sebi se rušio na pola puta zaboravljenom rukom maglu stiska na prsima vetar dnevni list ljulja   muškarac nepomičan postaje srčani udar ga je tokom čitanja pogodio po koji neodlučan pogled zbunjena lica sažaljenja ili tek prazne znatiželje   ovde je bio N. N. – da li ga je iko poznavao? prepoznaje? ljudi su u žurbi ko bi sad vremena imao u to doba mrak rano pada trošne kamene klupe senke obavijaju naizgled ništa se nije promenilo   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 65. old.

 

Bratislav M. Milanović Priznanje – Vallomás

Bratislav M. Milanović Aleksinac 1950. –  

Priznanje   Gradovi, gradovi u daljini, mada vas nisam upoznao vaše lampe na mojoj koži gore i ja ih priznajem.   Priznajem da me nema: da neko drugi, mojim korakom odmerava prostor do tople večnosti. Priznajem da sve je laž u rečima o magli, o gušenju, o sečivu zastrašenom ponad moje glave.   Opasnim sam očima gledao utuljene zublje na raskršćima: vrzina kola sa mladim vilama i vilenjacima nad vašim krovovima: u vašim uredima.   Skidali su mesec na papir – veliku rošavu guku – palili nepotrebne životinje, uspostavljali gordu harmoniju između trbuha i mirne budućnosti.   Divno su mi ispijali limfu: budila se fosforna svetlost u njihovim telima, na moju radost, na veliku moju radost.   Gledajte ih: pravedni vaši svici razjedaju vazduh, love moje rečenice: oči moje nad jasnim trgovima. Zahtevaju reč neopozivu o svemu što se zbilo u mojim snovima.   I, evo, priznajem, da sam ljubio vodu, i zemlju, da sam disao, govorio istinu kao da sam smeo, kao da sam na to imao pravo.

Vallomás   Városok, messzi városok, igaz, nem ismertelek meg benneteket, de lámpásaitok az én bőrömön égnek és ezt beismerem.   Beismerem, nem vagyok: lépteimmel a teret a meleg öröklétig valaki más méri. Beismerem, hazug minden szó, ami a ködről, a fuldoklásról, a fejem feletti ijesztő késről szól.   Vészjósló szemmel néztem a kereszteződések tompa lámpásait: a fiatal tündérek és szirének nyűzsgését, teőitek felett: hivatalaitokban.   Papírra tették a holdat – a hatalmas rücskös daganatot – feleslegesen állatokat gyújtottak fel, a bendő és a nyugodt jövő között büszke összhangot teremtettek.   Belőlem a nyirkot szívták gyönyörrel: testükben, örömömre, kifejezett örömömre, foszforos fény ébredt.   Nézzétek: igazságos szentjánosbogaraitok kikezdik a levegőt, mondataimat vadásszák: szemem a tiszta vidék felett. Visszavonatatlan szót követelnek mindenről, ami álmomban történt.   Íme, beismerem, csókoltam a vizet és a földet, lélegeztem, igazat szóltam, mintha bátor lennék, mintha arra jogom lett volna.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.kul-tim.net/14/07/2009/poezija/bratislav-milanovic-vrata-u-polju/

Vidak M. Maslovarić Tumačenje sna – Álomfejtés

 

Vidak M. Maslovarić Bozinci kod Andrijevice 1950. – 

Tumačenje sna   Iz sna ćeš izaći sa nevericom i nejasnim tragom u dnu oka, bićeš Božja čestica koja teskobno traje izmedju slika bez boje, i tu ćeš kajati sve svoje izmaklo za tren.   Bićeš mutna voda, šuma koja ne lista, a tu je, bićeš trista čuda, a nećeš znati koje je tvoje, bićeš tmica i tamnica svojoj duši, kojoj je svejedno koja je strana sveta, i koje gluvo doba je najpodesnije za beg.   I kuda bežati iz svoje glave, u koji zaum preostali stići, kako se navići na košmare, na vreme u kome trenuci ne postoje, već sve traje bolno neprekidno.

Álomfejtés   Álmodból szemed mélyén ködös képpel, hitetlenkedve jutsz ki, képek és színek között szorongva élő Isteni részecske leszel és minden elszalasztott pillanatért itt fogsz lakolni.   Zavaros víz leszel, lomb nélküli erdő, de itt vagy, mint számtalan csoda, hogy mi a tiéd, nem fogod tudni, lelkednek, melynek mindegy, a menekülésre melyik világtáj, mely napszak a legalkalmasabb, homálya is, fogháza is leszel.   És saját fejünkből hová menekülni, melyik megmaradt reménységbe, hogyan alkalmazkodni a zűrzavarhoz, a pillanatokat nem tartalmazó időhöz, igen, minden váltig, fájdalmasan tart.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.poetasdelmundo.com/continent/europa/POETS-1611377547-8425

Predrag Bjelošević Паучина – A pókháló

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. – 

Паучина   На периферији живота У угловима живе заборавности Тамо гдје се таложи тишина На крајевима и почецима вијекова У сјетном ћурлику свирале На небеској таваници што прокишњава   Испод  посусталог кревета На тек љубљеним уснама Омотана око језика Испредена на трепавицама Запретена у тихе јецаје срца   Она нас веже Читавим бићем За Великог невидљивог слинавца Што испреда блиставе нити У име сигурности   Однекуд Из митског заштићеног предјела Како би бар на тренутак У часовима свијести И сами ухваћени у његову свилену мрежу   Могли у миру размишљати О будућности живота                                      Заведеног у замку Искрзаних очинских застава

A pókháló   Az élet peremén Az élő feledékenység sarkaiban Ott ahol a csend honol A századok kezdetén és végén A hangszer komor sarkában Az átázó mennyei padláson   A lankadt ágy alatt A nyelv köré göngyölt Éppen csókolt ajkakon A szemöldökre fonva A szív zokogásába merülve   Egész lényével A Hatalmas láthatatlan gyermekhez Köt bennünket Ahhoz aki a csillogó szálakat A biztonság nevében fonta   Hogy valahol A mitológiával védett területen Tudatos óráinkban Hálójában legalább egy pillanatra Mi magunk is foglyok legyünk   És a jövendő életről                  Az őseink zászlóival díszített Kastélyba zártról Nyugodtan gondolkodhassunk   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Đorđe Kuburić Време вукова – A farkasok ideje

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Време вукова
 
по Беpгману
 
Прогонио сам те.
Напао сам те подмукло, док си пецао.
Знао сам да ниси ту:
да си на површини воде, сједињен са трзајима пловка.
А лаукнуо сам и ујео те за ногу.
Лупао сам те шакама као тешким крилима.
Питао си се, можда, како се овај демон искрао из ноћи.
Зграбио си ме, очајан, за косу
и разбио ми главу о камен.
Па си ме спустио у воду.
Док сам умирао, грактао сам попут птице.
Потом је моја мртва, дечија глава
изронила на површину
подсећајући те, мој проказани оче,
да време вукова је
и да је зло нарасло.
Никада те нећу оставити
и ништа од онога што учиниш
неће ми промаћи.
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Зашто волим виски и друге изабране песме. Нишки културни центар, 2006.
 
 
A farkasok ideje
 
Bergman után
 
Üldöztelek.
Alattomosan támadtam rád, míg pecáztál.
Tudtam, hogy nem vagy itt:
hogy a szárcsa mozdulataival összeforva a víz felszínén vagy.
Megkönnyebültem és lábadba haraptam.
Tenyeremmel, mint súlyos szárnyakkal, vertelek.
Talán feltetted a kérdést, ez a szörny az éjből hogyan került ide.
Hajamat kétségbeesetten ragadtad meg
és a kövön szétverted a fejemet.
Majd a vízbe engedtél.
Fuldokolva, madárként rikoltoztam.
Végül halott, gyerek fejem,
ahogy a víz felszínére került,
áruló apám figyelmeztetésére emlékeztetett,
ez a farkasok ideje,
mérhetetlen a gyalázat.
Sosem hagylak el
és tetteidet mindvégig
kísérem.
 
Fordította: Fehér Illés