V. P. Игралиште крај канала – A kanális melletti pálya

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Игралиште крај канала   Стајао сам на ивици широког канала, кроз жичану ограду посматрајући фудбалски терен локалног зонаша. Полупоцепану мрежу на ближем голу.   Изнад канала, на другој страни, дизали су се дивовски јаблани – али не знам да ли су били дивовски због моје тадашње дечачке висине или су одиста били исполини...   Публика је долазила у хаосу, задржавала се поред аут линија извучених белом кречном бојом. Плави дресови играча беху избледели као сиво небо над игралиштем.   Одлучивао сам да ли да прескочим канал или останем с ове стране жице и игралишта и посматрам предстојећи фудбалски меч. А кад се зачула сучева пиштаљка,   прескочио сам канал, као да сам имао крила, провукао се испод жице и ушао у публику са коца и конопца – осећајући нејасну радост.   Ничег се другог не сећам јасно – ни резултата, ни туче навијача, ни доласка полицијске марице, мада секвенце старог филма назрем у илуминацији.   Све то памтим само због тог скока, уствари, скока којим сам се придружио пролетерској гомили, одједном сасвим задовољан... на неки начин.   На неки начин спокојан у ишчекивању свега што ће се из тог потеза изродити доцније – сутра, прекосутра, кроз четрдесет година, ево данас...

A kanális melletti pálya   A széles kanális szélén álltam, a helyi alacsony osztályban játszó csapat focipályáját a drótkerítésen keresztül néztem. A közelebbi kapu szakadozott hálóját.   A másik oldalon a kanális fölé hatalmas jegenyefák emelkedtek – igaz, nem tudom, akkori gyerek magasságom miatt tűntek hatalmasoknak, vagy tényleg azok voltak…   A közönség rendezetlen sorokban érkezett, a fehér mésszel kihúzott partvonal mellett tartózkodott. Akár a pálya feletti szürke ég, a játékosokon a kék mezek kifakultak voltak.   Tanakodtam, átugorjam-e a kanálist, vagy az elkövetkező mérkőzést a drótkerítés és a pálya ezen oldalán maradva nézzem. De ahogy a bíró a sípjába fújt,   mintha szárnyaim lettek volna, ugrottam át a kanálist, a drótháló alatt átbújtam és a közönség között találtam magam – érthetetlen örömérzés fogott el.   Tisztán, másra, nem emlékszem – az eredményre se, a tömeg-verekedésre se, az érkező rabszállító kocsira se, a régi film részleteit, ritka, visszatérő pillanatokban sejtem.   Mindezt azért az egy ugrás miatt jegyeztem meg, tulajdonképpen az ugrásért, mellyel a proletár tömeghez csatlakoztam, megelégedetten… valamilyen módon.   Valamilyen módon a várakozásban megnyugodva, maga a tett, ugyan milyen következményekkel jár – holnap, holnapután, negyven év múlva, íme ma…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Васа Павковић: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 25-26.

Đorđe Kuburić *** (Сви демони) – *** (A kísértetek)

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

***   Сви демони све мачке и наказе сви пси и све змије сви су изашли ноћас из књига и рукописа које сам сустао оставио отворене на столу и сви они све але и сва та чудовишта умигољила су ми у сан распршила космос успоствила хаос тмину непознати архетим којег никад нећу схватити

***   A kísértetek a macskák és a torzszülöttek a kutyák és a kígyók ma éjjel az asztalomon nyitva hagyott félretett könyvekből és kéziratokból egyszerre másztak ki és ők mindannyian mindahány rém és lidérc álmomba tekeredett szétszórták a világegyetemet káoszt homályt teremtettek ismeretlen ős-lenyomatot amit megérteni sosem fogok     Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ђорђе Кубурић: Зашто волим виски и друге изабране песме. Нишки културни центар, 2006.

Zoran Bognar Crni kosač – Fekete kaszás

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Crni kosač   Hej ti, Crni kosaču, ti jedini besmrtniče kršten mudrošću i Luciferovom krvlju u beloj noći; ti što imaš ključeve od svih grobova i pomićeš teške kamene ploče što razdvajaju humke zemlje; ti što nas kroz milenijumske vetrove učiš da nema smisla ni u životu, ni u smrti, jer živeti znači graditi jedrenjak i škrinju istovremeno; ti što nam svakodnevno iz dubine praznine i veličine (nepre)bola svedočiš da nijedan život nije večan, da nijedna smrt nije večna, i da postoji samo umiranje i ponovno rađanje... odmori se i ti malo, napravi pauzu... bar jedan ubogi dan...   Beograd, 2018.

Fekete kaszás   Te Fekete kaszás, te egyedüli halhatatlan, aki a fehér éjben bölcsességgel és Lucifer vérével keresztelt; te, aki minden sír kulcsával rendelkezel és a halmokat, földeket elválasztó súlyos kőlapokat mozgatod; te, aki az évezredes szeleken keresztül arra tanítasz bennünket, értelmetlen úgy az élet, mint a halál, hisz míg élünk, vitorlást és koporsót egyszerre építünk; te, aki naponta az űr mélyéből és a kín nagyszerűségéből tanúsítod, egyetlen élet sem örökös, egyetlen halál sem örökös, csak elmúlás és újjászületés van… pihenj te is egy kicsit, állj meg… legalább egyetlenegy napra…   Belgrád, 2018.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.zoranbognar.com/pesme

Jász Attila Enyhe fuvallat – Lahor

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Enyhe fuvallat
 
A világ bármelyik részén ülhetnék így a teraszon éjjel,
bor, szőlő és gyertya mellett, a horizonton tenger, előtte
a parti házak ablakai kivilágítva. Alattam egy olajfaliget,
felettem reflektorként a telihold. Mellette néhány mozdu-
latlan felhőfoszlány, órák óta bámulom.  Nem mozdulok
én sem, enyhe fuvallat jelzi az olajfák hegyén, még élek,
nem állt meg az idő teljesen. Néha azt hiszem, mindezt
csak képzelem. Pedig annyi ok lenne szomorúnak lenni.
 
(Vodnjan, Horvátország)
 
Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs könyvkiadó Budapest 2019.
 
 
Lahor
 
Ovako  noću  na terasi u svetu bilo gde bi mogao sedeti,
pored  vina,  loze  i  sveća, na horizontu je more,  ispred
osvetljeni prozori priobalnih kuća. Ispod mene maslinjak
je,  iznad  kao  reflektor pun mesec. I po koji nepomičan
obris  oblaka,   satima  posmatram.  Ni  ja  se ne  mičem,
na   vrhu   maslina   tek   lahor   označava,  još  sam  živ,
vreme  nije  potpuno  stalo.  Koji  put  mislim  da sve to
samo zamišljam. A toliko razloga ima da budeš tužan.
 
(Vodnjan, Hrvatska)
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Nedvzöld – Sokzelena

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Nedvzöld   Születésnapi ajándék Muhi Sándornak        Ültek a folyó partján. Vadmalac meg a komája.        - Figyeled?- mondta Vadmalac. - Ma olyan "nedvzöld" a színe.      A koma egyre csak mormolta:        - Nedvzöld, nedvzöld.      Majd Vadmalachoz fordult:        - Ennek a folyónak ezer színe van. Mert te adsz nevet nekik.      - No - válaszolta Vadmalac.      Leszakított egy fűszálat, azt a mancsában szétmorzsolta, s az eredményt megmutatta a komájának: valóban nedvzöld színe lett.

Sokzelena   Rođendanski dar Šandoru Muhiju          Na obali reke su sedeli. Vepar i njegov jaran.        – Vidiš li? – reče Vepar. – Danas kao da je „sokzelena”.        Jaran mrmlja, ponavlja:        – Sokzelena, sokzelena.        Pa se Vepru obratio:        – Ova reka hiljadu boja ima. Jer joj nazive ti deliš.        – No – odgovori Vepar.        Otrgnuo je vlas trave šta sa šakama razmrvio a rezultat jaranu pokazao: dobivena boja je zaista sokzelena.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#183

Kántás Balázs Gyilkosság – Ubistvo

 

Kántás Balázs Budapest, 1987. szeptember 7. –

Gyilkosság   Hősiesen bírta, míg el nem találta az a bizonyos géppisztolysorozat. Ott kezdődött és ott végződött minden, azon a sarkon, ott, ahol az emlékek és a jelen foszforeszkálva egymásba láncolódott. A csókok, az ólomszavak, a vér, mind olyasvalamik, miknek szerepük, helyük volt ott és akkor, ezek a szilánkok állították össze a teljes képet. Ahogy a torkában felbugyogott a vér, úgy érezte, annyira nem is fáj, és érdekes módon tudatosult benne, hogy érte, általa talán még a halálnak is van valami értelme…

Ubistvo   Herojski se držao dok ga onaj rafal mašinke nije pogodio. Sve je tamo počelo i završilo se, na onom ćošku, tamo, gde su se uspomene i sadašnjost u drhtavom sjaju ispreplele. Poljupci, olovne reči, krv, sve su takve činjenice koje su tamo i tada mesto i ulogu imale, sliku su ove treske sastavile. Kako mu je krv u grlo šiknula, tako je osetio da bol nije ni užasna i na neki način postao je svestan toga, da zbog njega, preko njega možda još i smrt ima nekakvog smisla…   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=13280

Polgár Kristóf Agapé és Faustus – Agape i Faustus

 

Polgár Kristóf Szolnok 1997. – 

Agapé és Faustus   A tagadás kelyhéből nagyot kortyolót, csókkal üdvözöld szentajkú szépség. A doktorúr kedvese mégis milyen nő?   Aki színes fiolákba rejtette az istenkáromlást, csak az  szeret igazán múzsát és illik is hozzá, hogy lovag legyen ő. Te pedig legyél boszorkányhegyen, a kajmánok királyával diskuráló cserzett bíborfelhő.   Sokan odavesztek az érzelmek frontján. A halandóság iróniáját rejtsd  fátyol alá és fordulj el a gyásztól.   A járatlan út széléről tépett virág szebbet mesél, ha megtanítják. Forgasd kevesebb eszmével a szerelmes szót, és ne imával kergesd a megváltást.   Fogyassz még az emlékek torán a levesből és a tortából is repetázz. Neked sült a velő és hozzá édes az áfonyaszósz. Rólad szól a tószt és téged köszönt a vendégsereg.   Ne félj, drága, a kárhozat egy túlértékelt látomás.

Agape i Faustus   Lepotice svetih usana poljupcem pozdravi onog, ko iz pehara poricanja velik gutljaj uzima. Ipak, miljenica gospodina doktora kakva je žena?   Muze istinski samo taj voli koji je bogohuljenje u obojene fiole sakrio, a i pristaje mu, da riter on bude. A ti pak na brdu veštica uštavljen rumen oblak budi što sa kraljem kajmana diskutira.   Na frontu osećaja mnogi su stradali. Ironiju smrtnosti ispod vela sakrij i koroti leđa okreni.   Sa ivice neprohodnog puta skinut cvet lepše priča, ako ga nauče. Zaljubljenu reč sa manje ideja okreći te iskupljenje ne sa molitvom goni.   Na gozbi uspomena uzmi još begove čorbe i od torte repetu. Moždina je tebi pečena i uz to sladak sos borovnice. Zdravica o tebi govori, mnoštvo gostiju tebe pozdravlja.   Ne boj se, draga, usud je tek precenjen privid.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2018-szep-23-2004/tagadas-helye