Živko Nikolić Склопљених очију – Behunyt szemmel

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Склопљених очију   склопљених очију снажније осећам оно што волим твоје усне твоје очи осмехнуте   и сав онај сјај који из тебе допире   и видим како се твој крхки стас претапа у капи и пада непрестано на уснули град   ти си најлепши пљусак и целог ти себе завештавам далеко да ме однесеш загрљајем да ме сакријеш   4. – 12. 12 .1996. Београд

Behunyt szemmel   behunyt szemmel erősebben érzem azt amit szeretek ajkadat mosolygós szemedet   a belőled áradó fényességet   és látom ahogy törékeny tested cseppé válik és állandóan a szendergő városra esik   a legszebb záporeső vagy lényedből magamat öröklöm messzire vigyél öleléseddel rejtsél   1996. 12. 4. – 12. Belgrád   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Željka Avrić Стадо – Sokadalom

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

Стадо   идемо ћутке погнутих глава за руке пред ноге   кротко и ћутке ходимо кроз мрак у нигдину   ћутке стижемо до краја пред зид   тако смо и онда ишли

Sokadalom   némán megyünk lehajtott fővel kézenfogva   szófogadón némán megyünk a sötétben a sehol-sincsbe   némán érkezünk a fal elé nincs tovább   akkor is így mentünk   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Bíró Tímea Lyukas zsebek – Probušeni džepovi

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  –

Lyukas zsebek   apró gyöngyszemek a tejbegrízszemcsék a porcelántányérban kávézacc nehezedik a csésze aljára nehezedik az ágytál s nehezedik a szabadlábon futó bezártság is a betört ablakok szülte huzatban lemorzsolódott a hátáról a türelem „férj el magadban férj el magadban” kiáltozta a megsüketült szívkamrák felé hogy futott régen az anyja elé aki hazahozta a kórházbó1 a plazmakekszet amit neki vittek hogy legyen itthon ne csak margarinos kenyér a plafon bizonyos részein csillagképek tündökölnek áramlik be a kéményfüst a többi házból szürkére meszelték a gyermekkora falát hogy később majd szeresse a szivárványt a szervek böjtölése gyakran lekapcsolja szembogarában a lámpafényt mire az összegubancolódott függönyrojtokat kifésüli ismét befúj az ablakon a szél olyan otthonosan ül bele a megfáradt közönybe mintha soha nem látott apja ölébe ülne

Probušeni džepovi   na porculanskom tanjiru zrnca krupice sitni biseri su na dnu šolje ostaci kafe se talože otežava se noša otežava se i zatvorenost šta slobodno trčkara u razbijenim prozorima rođenoj promaji sa njegovih leđa se strpljenje smrvljuje „stani u sebi stani u sebi” vikao je prema ogluvelim komorama srca davno je bilo kad je prema majci trčao koja je keks što je u bolnici dobila kući nosila da kod kuće ne samo hleb sa margarinom bude na određenim mestima plafona sazvežđa blistaju iz ostalih kuća dim iz dimnjaka ulazi njegov zid detinjstva su sivo okrečili da kasnije neka dugu voli lampu u zenici oka njegovoj post organa često ugasi dok splitane rese zavesa iščešlja vetar preko prozora opet duva u umornu ravnodušnost tako vično sedi kao da je u krilu nikad viđenog oca   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 16-17. old.

Gergely Tamás Közelről perzsszag – Iz bliza miris paljevine

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Közelről perzsszag        Tarkóig elföldelve. Szemközt vele, felkantározott lovon, tisztes.      - Legyen vége már!      Katona tüzel. Holt dögkeselyű hull elé.      - A te madarad. Rád várt.      Megrántja a zablát a tisztes, felágaskodik a ló.      Orrában a kiégett gyutacs szaga.      - Lőj!      - Szükségünk van rád.      - Legyen vége már!      Katona tüzel. Holt dögkeselyű hull elé.      - A te madarad. Rád várt.      Megrántja a zablát a tisztes, felágaskodik a ló.      Orrában a kiégett gyutacs szaga.      - Lőj!      - Szükségünk van rád.

Iz bliza miris paljevine        Do potiljka je ukopan. Nasuprot njemu, na konju u sedlu oficir je.      – Neka se završi!      Vojnik puca. Ispred njega lešinar pada.      – Evo tvoje ptice. Tebe je čekala.      Povuče uzde, konj poskoči.      U nosu mu je miris izgorelog pripaljača.      – Pucaj!      – Još si nam potreban.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gergely Tamás: Latorcza kontinens, Mentor, Marosvásárhely, 1998.

Méhes Károly Percnyi pontossággal – Sa strogom tačnošću

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Percnyi pontossággal
 
Megérkezik, ez annyit jelent: most épp ott van,
leül, mered maga elé, férfi létére kötöget,
egy kontyos asszony néz be hozzá,
fojtott, rekedt hangon mondja: Szörnyűség.
 
Aki azt hangoztatja, lassan telik az idő,
aki panaszkodik, hogy repülnek az évek,
mind hazudik. Olyan ez, mint a szakáll:
növekszik, levágják, növekszik.
 
Egy kakaóbarna szobában
az óraütéseket és a lassú cippzár-
zizzenéseket nagyon pontosan
egészítik ki a sóhajok, amik szintén
percnyi pontossággal szállnak el.
 
Ott van vagy ott volt, teljesen mindegy,
ha megérkezett, többé nem tud elutazni.
A kontyos asszony ujjára tekerinti
a szakáll hosszú szálait, mint a fonalat.
 
Aztán elhangzik egy bádogkongású szó,
miközben némi zene szűrődik a ványadt
tapéta mögül. A hideg, száraz kéz
végtelen hosszúságú sálat hajtogat,
olyan, mint a rétes.
 
Felnéz, rikoltásszerűen nevet,
a kezek összefonódnak.
Valami kiborul, valami legurul
az asztalról, valami eltörik,
valami esni kezd az égből.
 
Sötét van. Egy-egy roppanás,
mintha tűzben égne minden. Ha
a testük átvenné azt a mozgást,
ahogyan a szívük ugrál, őrült,
halálos táncba kezdenének.
 
Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.
 
 
Sa strogom tačnošću
 
Stiže, a to znači: baš sad je tamo,
seda, ispred sebe gleda, plete a muškarac je,
žena sa punđom ga gleda,
prigušenim, hrapavim glasom kaže: Užas.
 
Oni koji naglašavaju, vreme sporo teče,
koji se jadaju da godine lete,
ama baš svi lažu. To je kao brada:
raste, podrežu, raste.
 
U jednoj kakaobraun sobi
udarce sata i sporo šuštanje
ciferšlusa uzdasi što takođe
sa strogom tačnošću odlete
vrlo tačno dopunjuju.
 
Tamo je ili je tamo bio, sasvim je svejedno,
ako je stigao otputovati više ne može.
Žena sa punđom duge niti brade
poput nekog vlakna na prst mota.
 
Posle čuje se reč šta poput pleha zvoni,
dok neka muzika iza trošne tapete
prodire. Hladna, suva ruka
beskonačno dugačak
savijači sličan šal savija.
 
Gore pogleda, drečanju slično se smeje,
ruke se isprepletu.
Nešto se prevrne, nešto sa stola
se kotrlja, nešto se razbije,
nešto iz neba počinje padati.
 
Tama je. Po koji prasak,
kao da sve vatra guta. Ako bi
im tela ono kretanje, kako
njihovo srce skače, preuzela, sulud,
smrtonosan ples bi započeli.
 
Prevod: Fehér Illés

Dušica Mrđenović Osude – Ítéletek

 

Dušica Mrđenović Sombor 23. oktobra 1990. –

Osude   U uraganima uzdaha obično nas guši samo tuđa prašina. Svoje se, nekako volšebno, oslobađamo iskašljavajući osude.

Ítéletek   A sóhajok viharában rendszerint csak az idegen por fojtogat.   A sajátunktól, csodamód, az ítéleteket kiköhögve, megszabadulunk.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2020/09/poezija-dusica-mrenovic.html

Risto Vasilevski Čuvar polja – A mezőőr

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

Čuvar polja
 
treba čuvati polje, hleb, ptice.
protok vode od izvora do uvira. letinu.
jesen. treba postati hrt, ući pod zemlju,
čuvati seme podzemnih plodova. treba se
vinuti u vazduh, uhvatiti svaki trepet.
 
postaviše me za čuvara. kupiše mi dvogled
s čojinom optokom. omče. opute od kože
odrane životinje. (treba vezati nekog
za stub, za odvodni kamen). dadoše mi
pušku, nož, svu vlast. rekoše: čuvaj
polje, čuvaj komad zemlje (stvorene
od pene mora i vazduha). čuvaj sebe.
 
prošla su mnoga plemena (nisu ga takla).
snimala su ga odozdo, odozgo, sa svih
strana. poslednja nam dadoše krasne mape.
na njima se lepo vidi: naše polje. kraj
polja more. reke, jezera, raskrčene šume.
sve su otkrila, nemaš se kud sakriti.
 
rekoše mi: čuvaj zenice svoje.
pokazaše mi međe, granice u vazduhu. sad
motrim na njih, sav se u oko pretvaram. na
javi i u snu. i mislim: kome su one potrebne?
toliko sam ih puta prelazio, u igri i zbilji.
javno i tajno. i uvek im se vraćao
kao najlepšem izvoru, kao stožeru svoje svesti.
 
osećam: meni je polje tesno. kao kamenu
u nedrima. meni treba širina. prostor. svet.
ali šta ću: uzmem pušku, usmerim mušicu.
preko međe. u nečija leđa. u nečiji život.
vrebam svačiju lobanju. Pretim im, uzvraćam
na pretnje. pokazujem zube. baš sve.
 
niko se ne šali. svako čuva svoje polje.
od čega? od koga? (ili: za koga?). vekovi
minuše i sve je ostalo na svome mestu.
brda i planine, lišće i drveće, vas kosmos.
samo ljudi su grebli, međe pomerali.
uz bitke i krv. uz bitke i smrt. ja
i dalje čuvam polje. znam i čije.
znam i zašto. samo se pretvaram...
 
Izvor: autor
 
 
A mezőőr
 
őrizni kell a mezőt, a kenyeret, a madarakat.
a patak vizét a forrástól a torkolatig. a termést.
ősz. agárrá kell válni, föld alá menni,
földalatti termések magjait őrizni. a levegőbe
kell emelkedni, minden rezdülést elfogni.
 
mezőőr lettem. zöld posztó tokban messzelátót
kaptam. kötélgyűrűt. nyúzott állatbőrön
utasításokat. (valakit karóhoz, útmenti
kőhöz kell kötni). adtak puskát,
kést, hatalmat. mondták: őrizd
a mezőt, őrizd a földrészt (a tengerhabból
és a levegőből teremtettet). őrizd önmagad.
 
sok törzs vonult el mellette (nem bántották).
fényképezték felülről, alulról, minden
oldalról. az utolsó remek térképeket adott.
azokon szépen látszik: a mezőnk. mezőnk mellett
a tenger. a folyók, a tavak, a kivágott erdők.
minden nyitott, elbújni nincs hová.
 
nekem mondták: szemed világára vigyázz.
megmutatták a mezsgyéket, a határokat a levegőben.
most azokra vigyázok, vigyázó szemmé válok.
a valóságban és álmomban is. mindez kinek kell?
annyiszor mentem át rajtuk, képzeletben és tényleg is.
nyilvánosan és titokban. azokhoz mindig, mint
a legszebb forráshoz, tudatom alappilléréhez mentem.
 
érzem: nekem szűk a mező. akár a kőnek
a kebel. nekem a tágasság kell. a tér. a világ.
de mit tehetek: veszem a puskát, célzok.
a határon túlra. valaki hátát, valaki életét.
koponyákra lesek. Fenyegetek, fenyegetésre
fenyegetéssel válaszolok. fogam fehérjét mutatom.
 
senki sem viccel. mindenki saját mezejét védi.
mitől? kitől? (vagy: kinek?). századok
múltak és minden a helyén maradt.
a dombok és a hegyek, a levélzet és a fák, az űr.
csak az emberek raboltak, határokat mozdítottak.
ütközetek és vér árán. ütközetek és halál árán. én
a mezőt továbbra is őrzöm. azt is tudom, kiét.
azt is tudom, miért. csak tettetem magam…
 
Fordította: Fehér Illés