Ady András Volare – Volare

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. – 

Volare   még mindig álmodott éberálmodott ha úgy jobban tetszik egy helyről ahol majd ha madárlesre akar menni csak buszra kell szállnia ha könyvtárba akart menni a polgármester jött utána a hivatali mercedesszel ha meg virágot akart venni szíves örömest írhatott alá előtte eltartási szerződést a virágáruslánnyal… tudják ugye hogy nekik kik egy életen át kínálják a mindennapi szépet nincsen sem állami sem magánnyugdíjuk… még mindig álmot éberálmodott egy helyről mindennek mi világ a világ mindenének mert ott abban a nem-ébrenlétben az ég befogadó volt a föld hazaváró a föld mélye meg alvilág nélküli s mert ez a világ létezett csak park kellett hozzá parkban a padon egyetlen ember ki ugyanígy ugyanakkora szemekkel álmodott

Volare   još uvek je budan sanjao ako vam se više sviđa o jednom mestu gde na vrebanje ptica samo na bus treba da uđe ako biblioteku želi da poseti gradonačelnik službenim mercedesom dolazi po njega a ako pak cveće želi kupiti pre bi vrlo rado mogao da potpiše ugovor o starateljstvu sa prodavačicom cveća…valjda znate da oni koji tokom čitavog života svakodnevnu lepotu nude nemaju niti privatnu niti državnu penziju… još uvek je budan sanjao o jednom mestu gde svega ima što na svetu postoji jer tamo u postojanju izvan budnosti nebo te prihvati zemlja doma čeka a dubina zemlje je bez podzemnog sveta i jer je taj svet postojao samo je trebao još u parku na klupi jedan jedini čovek da bude koji na isti način otvorenim očima sanjao   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Ady András: Triptichon, Csíkszeredai kiadóhivatal, 2024.

Méhes Károly Meg még – Još uvek

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Meg még
 
Ezek a napok, mikor minden olyan normális.
 Nem történik semmi más, mint az élet, halad saját
 kerékvágásában, könnyen feledhetőn -
 ezek a napok a leggyanúsabbak. Este,
 mikor már összes kések helyükön pihennek
 eltörölgetve, és a naplóban is csupán
 egy szűkszavú bejegyzés jelzi, hogy ez
 a nap is megtörtént, este - jön valami
 minden békén túli sziszegés és recsegés.
 Nem hallucináció, nem a lélek partjának
 csobbanása. Tisztán hallani, még csak
 fölülni, sem fülelni nem kell hozzá:
 sziszeg és recseg mindaz a szép és jó,
 amiről megint elhittem, hogy lehet -
 És az ágy melegsége egy pillanat alatt
 kihűl, és a sötétben remegő kézzel
 arcomhoz érek: megvagyok-e még?
 Mert ma, most is csak az történt, mint
 mindig: hogy nem haltam meg még!
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Još uvek
 
Ovi dani, kada je sve tako uobičajeno.
Ništa drugo se ne dešava, samo život u vlastitoj
kolotečini teče, lako zaboravljivo –
ovi dani su baš sumnjivi. Uveče se
kad svaki nož na svom mestu obrisano
odmara te u dnevniku tek
jedna kratka beleška označava da je
i taj dan prošao, uveče – iznad svakog spokoja
nekakvo siktanje, škripanje stiže.
Nije halucinacija, nije pljusak obale
duše. Jasno se čuje, ne treba
niti ustati, niti osluškivati:
sikće i škripi sve ono lepo i dobro
o čemu sam poverovao da je moguće –
I toplina kreveta se u momentu
ohladi, u mraku lice drhtavom rukom
dotičem: postojim li još uvek?
Jer danas, sada se sam to desilo kao
neprestance: još sam živ, još uvek!
 
Fordította: Fehér Illés

Gergely Tamás Tótágas – Naglavačke

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Tótágas        Vadmalac különös pózban találta a komáját: két kezén állt, fejjel lefele.      – És ezt mért csinálod? – kérdezte, amikor látta, hogy barátja, komája, elvtársa nem cigánykereket vet, hanem ez a természetes testtartása.      – Barátom, az egész világ tótágast állt, miért pont én maradnék ki? A végén már kenyérjegyhez sem jutok. Meg hát van egy fiam, az egyetemre nem vették fel, vásárolok neki egy trafikot…      – De hát a fejed? – firtatja tovább az ügyet Vadmalac – nem lesz abból baj, hogy a vér a fejedbe tolul? Már most olyan, mint egy hámozott cékla…?      – Ne se törődj – válaszol a koma, majd a lábunkkal gondolkozunk. Az én bakancsom különben 44-es.

Naglavačke        Vepar je svog jarana u neobičnom stavu našao: na dve ruke, glavom prema dole.      – Zbog čega to sad radiš? – upitao je videvši da njegov prijatelj, kum, drugar ne cigansko kolo baca nego je to njegov prirodan položaj.      – Prijatelju, čitav svet naglavačke stoji, zašto bi baš ja izostao? Na kraju ni bon za hleb neću dobiti. Usput imam i jednog sina, primili su ga na fakultet, kupit ću mu jednu trafiku…      – Ali tvoja glava? – zapitkuje dalje Vepar – nećeš imati problema zbog toga što će ti krv preplaviti glavu? Već je i sad takav kao da je oljuštena cvekla…?     – Ma ne brini – odgovaja jaran, sa nogama ćemo razmišljati. Ionako nosim cokule broj 44.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Ladik Katalin Micsoda bűvös teher – Kakav čaroban teret

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Micsoda bűvös teher   Micsoda bűvös teher ez a rettentő  zsák! Liget: kiégett, keserű  madarak. Tó: habzó  ebek.  Felhő: megvakult tükör.

Kakav čaroban teret   Kakav čaroban teret je taj užasan džak! Gaj: izgorele, gorke ptice. Jezero: psi sa penom na ustima. Oblak: oslepljeno ogledalo   Prevod: Fehér Illés

Forrás: chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/http://adattar.vmmi.org/cikkek/13467/hid_1986_07-08_03_ladik.pdf

Vladimir B. Perić 32. етида – 32. etűd

 

Vladimir B. Perić Šabac 20. oktobar 1976. –

32. етида               Време постојано метрономски откуцава: тик-ток, тик-ток... Сећања се враћају као гудало, константно наниже. Носталгија уклијава у крвоток и болно леди жиле. Раселине се утискују у меку земљу, брег остаје без неких стабала, а нека постају бела...  Очи невољно гледају уназад и траже црну пругу да повуку.             Сада... нека се тренутак протегне у недоглед. Још нисмо умрли; ово је већ прошлост и у њој могу доста. Сећањем наслојавам трајање, постојање, бивствовање. Сада…                         …из будућности чезнем за овим тренутком, а из прошлости сам већ добацивао довде; и кад имам 32 ја имам 23 и две и три. И када оплакујем живог човека ја се радујем њему јер мртав није... Погледај око себе! Свуда су шаблони, репродукције, невољни циклуси умногостручени милијардама пута: имаго-лутка-ларва-јаје…беба-дечак-човек-деда… Зато себе бацам у старачки очај; зато измишљам питања и питам те док ми ниси нестала; зато се борим за сваку грану породичног стабла; зато пишем о твом црном инструменту и дајем ти да читаш ‒ да откидамо од смрти, од времена, од трајања… Ово се сада дешава зато што се никада неће десити… Могући светови се урушавају у један а ја сам срећан, пресрећан… и зато живим за немирење; зато верујем у системске грешке, причу са безброј завршетака, у светле пукотине, у слободу на крају…               … путујемо …

32. etűd               Az idő mentronóm pontossággal jelzi: tik-tak, tik-tak… Az emlékek vonókként jelennek meg, állandóan lejjebb. A sóvárgás a vérkeringésbe gyökerezik, az ereket fájdalmasan fagyassza. A repedések a puha földbe süppednek, a hegy néhány fa nélkül marad, néhány fehér lesz… A szem kelletlenül tekint vissza, a fekete síneket keresi, hogy magával húzza.             Most…a pillanat a végtelenbe húzódjon. Még nem haltunk meg; ez már a múlt és benne sok mindent tehetek. A létet, az életet, a valóságot emlékezettel tagolom. Most…               …a jövőből ebbe a pillanatba vágyok, a múltból meg eddig jutottam; és 32 évesen 23 és kettő és hároméves vagyok. És mikor az élő embert siratom, örülök, mert még nem halott… Nézz szét! Mindenütt mintadarabok, műnyomatok, milliárdszor sokszorosított fásult ciklusok: imágó-baba-lárva-tojás… újszülött-ifjú-felnőtt-apó… Ezért önmagam öreges kétségbeesésbe hajítom; ezért kérdezősködök, kérdem tőled, míg nem tűntél el; ezért küzdök minden családfa-ágért; ezért írok fekete hangszeredről és megengedem, hogy olvass – hogy elváljunk a haláltól, az időtől, a folytonosságtól… Ez, mert sosem fog megtörténni, a jelenben történik… Egymásba roskadnak a lehetséges világok, én meg boldog vagyok, nagyon boldog… és ezért élek a nyugtalanságért; ezért hiszek a szisztematikus hibákba, a számtalan befejezéssel végződő mesébe, a fényrepedésekbe, a végén a szabadságba…               …utazunk…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Владимир Б. Перић: Етиде оп. 4, УК „Кораци” Крагујевац, 2021.

Nenad Grujičić Tobogan - lavirint – Tobogán - útvesztő

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Tobogan – lavirint   Riječ se podešava uvođenjem emotivnosti dužinom posljednjeg sloga naglašenim mjestima      i sopstvenom vrpcom      što se odmotava      do dalekih predjela      neslućenog sklada što se po ko zna koji put obnavlja pomoću podjetinjenih pogleda na svijet.   Praksa pokazuje: Ono što liči na zamku odskočna je daska čiji ugib stvara energiju čini formulu s iznenadnim nepoznanicama.      Ja vidim jasno putanju po kojoj klize riječi      ili jezgro ove pjesme      što mijenja boju moga lica.

Tobogán – útvesztő   A szó az érzelmek az utolsó szótag a hangsúlyos részek hatására módosul      és önmaga      kibontakozásával      messzi tájak      hihetetlen összhangja felé halad ami az ifjú tekinteteknek köszönve ki tudja hányadszor megújul.   A gyakorlat bizonyította: Ami csapdára hasonlít energiát teremtő ugródeszka váratlan ismeretlenekkel tele képletet képez.      Tisztán látom a kiválasztott szó útvonalát      vagy e vers      arcom színét változtató magvát.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0

Željka Avrić Кафанско бдење – Kávéházi virrasztás

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. – 

Кафанско бдење   ово је ноћ слободних уметника без покрића пред добровољно изгнанство устаљен  дневни распоред и обавезну паузу за протезање мисли   још ову ноћ побошћу кафански барјак у душу са винским талогом са јатом ноћних птица браћу ноћне фрајле уморан од себе и сличних   већ сутра у реду пристојних грађана стајаћу за шећерну вуну и горку со са сећањем налик на мутно стакло у смеху од дуванског кашља   ноћас ћу бити кристално чист срца у прашини постаћу трен осет празнина сред песме што боли и сломљеног стакла ничег се сећати нећу

Kávéházi virrasztás   ez a fedezet nélküli szabadúszó művészek éje az önkéntes száműzetés előtti megszokott napirend és a kötelező szünet a gondolat-nyújtózkodásra   még ezen az éjen kitűzöm a kávéházi lobogót lelkemben bor-üledékkel éjjeli madár-rajokkal örömlányok testvéreivel magamtól és a hozzám hasonlóaktól elfáradva   már holnap homályosan emlékezve vattacukorért és keserű sóért a tisztességes polgárok között állok majd sorba dohányköhögéssel mosolyogva   ma éjjel kristálytiszta szívvel a porban pillanat érzék üresség leszek a szomorú vers és a törött üveg közepén emlékezni semmire sem fogok   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor