Nikola Vujčić Nesanica – Virrasztás

 

Nikola Vujčić Velika Gradusa 27. juni 1956. – 

Nesanica
 
Zemlju i nebo spaja crna, masna boja.
U daljini, svetla u prozorima su male rupe koje
održavaju disanje. Zgrade su grozdovi ucvetali,
cvast im polako opada. Jedna visoka, kao resa,
visi o peteljci blede mesečine. Gledam je, kasno noću,
sa svog prozora, stresa sa sebe svetlost
da bi, i ona, utonula u noć.
 
Izvor: https://strane.ba/nikola-vujcic-tri-pesme/
 
 
Virrasztás
 
A földet és az eget sűrű, fekete szín köti össze.
A távolban, az ablakokban a fény légzést-fenntartó
apró lukak. Az épületek virágba-borult fürtök,
 a virágok lassan hullanak. Egy rojt-hosszú
a holdsugár kocsányán lóg. Nézem, késő éjjel,
ablakomból, lerázza magáról a fényt,
hogy maga is az éjbe merüljön.
 
Fordította: Fehér Illés

Snježana Rončević Postanja – Teremtés

 

Snježana Rončević Vrbaška 1959. –

Postanja   Sve povesti postanja rodiše prazninu. Sačinila bih ovu po trajanju posebnom.   (Nisam na ovom svetu da bih bila dobra i poslušna. Postavljam pitanja i tražim odgovore, ne želeći da duša izgori u ćutanju.)   Ne prkosim, ali promenila bih neke brojeve. Prepravila neki spis. Dodala više čvorova, neobičnom tragu na zlatovezu.   Tvorac je tvrdim smislio erotiku, sakriven u parnom kupatilu, od pretakanja uzbudljivih boja jeseni.   Tu bi bila priča o početku. (Nikad pre nismo privoleli dušu, da spozna lepotu spajanja tela.)   Verovali smo, dušino je, stavljati pečate na naše nedorečenosti. (Posebnost su joj naša trajanja i trpljenja.)   U životu pak uvek ima nekog, ko poznaje nekog ko zna da su se ispreplela tela, i da je tako počelo nicati seme postanja.   Tako je bilo, ako veruješ Bože, u moj slučaj, nešto drugačiji.

Teremtés   Minden teremtés-történet űrt szül. Ezt, időtállóságát tekintve, sajátosnak alkotnám.   (Nem azért vagyok ezen a földön, hogy jó és szófogadó legyek. Kérdezek és feleleteket várok, hogy a lélek a csendben ne égjen el.)   Nem lázadok, de egy-egy számot átdolgoznék. Egy-egy iraton változtatnék. Az aranyhímzés furcsa nyomára több csomót tennék.   Állítom, az erotikát a teremtő gőzfürdőben, az elragadó őszi színáradattól rejtve találta ki.   A kezdetek története itt lenne. (Eddig a lelket sosem késztettük a testegyesülés szépségének felismerésére.)   Hittük, rejtettségünkre a pecséttétel a lélek feladata. (Egyedisége szívósságunk és tűrőképességünk.)   Az életben viszont mindig akad valaki, aki ismer valakit, aki tudja, a testek összefonódtak és a teremtés magja így kezdett csírázni.   Isten, ha hiszed, így volt, esetemben valahogy másként.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Snježana Rončević Pustanja Besjeda Banja Luka 2009. str. 75.

Nenad Grujičić Разлагање живог бића – Élőlény-fejtegetés

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Разлагање живог бића   Не би требало ваљда да браним ово што пишем?   Испоставиће се да постављам замку                         и увлачим Вас                         у џунглу стихова.   Рекли сте кроз нос: А                         и ти пишеш поезију? Па да видимо?   Ја сам дрхтао                         и разлагао дугачку пјесму                         на дијелове: У први иду људи у други било шта у трећем је опадало лишће кроз четврти текла вода кроз пети крв                         и тако даље                         до неког бесконачног броја                         којим се обиљежава тај                         последњи комадић            мога знања. Само уз помоћ поезије!

Élőlény-fejtegetés   Talán nem kellene megvédenem ezt amit írok?   Még kitűnik csapdát készítve                         a sorok rengetegébe                         rángatlak Benneteket.   Fanyalogva mondtátok:   Nahát                         te is költő vagy? No lássuk?   Remegtem                         és egy hosszú verset                         részeire bontottam: Az első részben emberek voltak a másodikban bármi a harmadikban lehullott levelek a negyedikben víz folyt az ötödikben vér                         és így tovább                         egy végtelen számig                         amely tudásom                         utolsó részét                    jelöli. Csak a költészet segítségével!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујичић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

Милан Орлић: Мали од палубе, морнар, морски вук – Fedélzetsegéd, tengerész, tengeri farkas

 

Милан Орлић Панчево 15. новембар 1962. – 

                                                                           Мали од палубе, морнар, морски вук

  

Пре него што сам, као и сваки бродски мали, по својој

вољи палубу, рибао

на коленима, и доручак у кабину, капетанову односио:

дивио сам се: сунцу,

златастом, док површину мора, намрешкава: позлатом

сјаја свог. Дивио се

таласу, плимном док корито, бродско, као љуску орахову:

из газа најдубљег:

издиже над пеном таласа. Дивим се, једанко сада као и

тада: галебу: силној

птици, господару царства: приобалног, морског, небеског.

Што морнарима

односи и доноси, крхке: гласове наде и спаса, из бродолома

сваковрсних. А као

морнар: искусни већ, том сам рогу изобиља: сјај полирао,

све што умем и могу:

поклањао сам, штедро, без ценкања и рачуна. Не очекујући

и не тражећи: ништа:

дариван сам, увек, лепшим и бољим. Певао сам, не кријем,

певао и у олуји, клетој:

осећајући, много више него знајући, да ће се из измаглице,

нужно: са пучине,

из дубина, праокеанских, са висина недохватних: однекуд,

незнано откуд, богиња

промолити, пребела: богиња пене, захвалности и молитава,

морнарских, што данас

бродоломника, колико сутра: у вука морског, преображава.

 

Извор: Милан Орлић: Из бродског дневника, Мали Немо Панчево, Градска Библиотека Вршац, 2021. стр. 44-45.

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                 Fedélzetsegéd, tengerész, tengeri farkas

 

Még mielőtt, mint minden fedélzetsegéd, a fedélzetet

mostam, készéggel,

térdelve és a reggelit a fülkébe, a kapitányéba vittem:

csodáltam: a napot,

az aranysárgát, ahogy a tenger felszínén vibrál: aranyszínű

sugarával. Csodáltam

a hullámokat, ahogy az árapállyal a hajót, dióhéjként:

a legmélyebb gázlóból:

a tarajos hullám fölé emelik. Csodálom, most is, mint

egykor: a sirályt: a fenséges

madarat, a part, a tenger, a menny: az egész császárság urát.

Mert a tengerészeknek

hozza és viszi: a remény és a megmentés hangját, a különféle

hajótörésekről. Mint

tengerész: immár edzett, ezt a bőségkaskát: csiszoltam, úgy

ahogy tudtam, bírtam:

adakoztam, bőségesen, alkudozás, számla nélkül. Cserébe nem

vártam: semmit sem:

mindig szebbet, jobbat kaptam, ajándékba. Daloltam, nem titkolom,

daloltam a viharról is, az átkozottról:

éreztem, sokkal inkább, mint tudtam, valahonnan a ködből,

törvényszerűen: a szárazföldről,

a mélyből, az ősóceániból, az elérhetetlen magasságból:

az ismeretlenből, előbukkan

az istennő, a hófehér: a habok, a hálaadás, a fohász, a tengerészek

istennője, aki ma

hajótörötté, holnap viszont: tengeri farkassá változik.

 

Fordította: Fehér Illés

Vlasta Mladenović Jasna – Jasna

 

Vlasta Mladenović Šarkamen kraj Negotina 17. mart 1956. – 

Jasna             Sve žene imaju tvoju glavu           i nose tvoje haljine                                   Nikita Stanesku   O zašto si krenula za mnom, koji ne zna kuda ide, tragom patnje i mučeništva, ljubeći moju pesmu i trpeći grešku, sudbinu pesničku tešku? Velika je tajna, svetlost kojoj stremim, dok me ti pratš, senko moja verna, ljubavi beskrajna.

Jasna1             Minden nőn a te fejed           és ruháidat hordják                                     Nichita Stӓnescu   Ó, miért indultál utánam, az után, aki nem tudja, hová megy, a keserv, a kereszt nyomán, verseimet szeretve, hibáimat, a nehéz költői sorsot eltűrve? Talány a fény, amely felé törekszem, amíg követsz, hű árnyékom, végtelen szerelmem.   1Jasna (ejtsd: Jāsznā) – szerb női név   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Vlasta Mladenović: Jasnina poljana, Presing, Mladenovac, 2024. str. 10.

Obren Ristić Конституисање нове општинске власти – Kinevezték az új városvezetést

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Конституисање нове општинске власти   Далеко на истоку, у Сербији, можда Као на каквом отоку сивом Читам поново Јесењина, Пушкина И религиозног Фјодора Достојевског.   Ах, руски мученици! Ах, руски писци – највећи на свету!   У градској болници виче мој деда И ислужену осамдесетогодишњу удину Пружа Да му намакну цевчицу и кесу.   Мокро је, Фантастично је свуда!   У свечаној општинској сали На крају овога лета уз све почасти Народ поставља нову градску власт.   Ах, српски народ! Ах, српски народ!

Kinevezték az új városvezetést   Messze keleten, Szerbiában, talán Mint valami szürke szigeten Újra Jeszenyint, Puskint és A vallásos Dosztojevszkijt olvasom.   Ó, orosz mártírok! Ó, orosz írók – világnagyságok!   Nagyapám a városi kórházban ordít, Kiszolgált, nyolcvanéves kukiját Nyújtja, Vegyék le rála a csövet és a zacskót.   Nedves, Mindenütt fenséges!   A városháza ünnepi termében E nyár végén, ünnepélyes keretek között A nép kinevezte az új városvezetést.   Ó, szerb nép! Ó, szerb nép!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.

Ady András Oroszos filózás egy nem-cseresznyés nem-kertben – Rusko filozofiranje u jednom ne-vrtu sa ne-trešnjama

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Oroszos filózás egy nem-cseresznyés nem-kertben   soha a büdös életben nem fogok emlékezni arra hogyan jöttem miként jöttem be hol az az ajtó vagy mi a jó frász amit kinyitottam hogy ide érkezzem hogy mindig ide megérkezzek s minden reggel kinyissam az ablakot hátrahúzzam a székem letegyem a táskám kivegyem kávéstermoszom szendvicsem s ledolgozzam ami kirótt ami kiosztatott kiszabatott rám... a kurva hétszentségét hogy soha nem fogom tudni ebbe a mindennapi életbe hogy érkeztem és vaduljak meg ha érteni fogom valaha hogy miért is fontos tudnom... s miért nem elég hogy teszem az életem s az eszem is teszem hogy valameddig ezt még megteszem...

Rusko filozofiranje u jednom ne-vrtu sa ne-trešnjama   u ovom prokletom životu nikad se neću sećati na to kako sam na koji način ušao gde su ta vrata ili neka prokleta stvar što sam otvorio da bi tu stigao da uvek ovamo stignem i svakog jutra prozor da otvorim da stolicu nazad povučem da tašnu dole stavim da termos sa kafom i pripremljen sendvič izvadim i da to što mi je predodređeni za mene predodredio odradim… neka ide sve do đavola nikad neću saznati kako sam u taj svakodnevni život stigao i neka podivljam ako ću ikad da shvatim zašto mi je važno da znam… i zašto mi nije dovoljno što živim svoj život i na neki način mozgam da ću to još do neke granice da radim…   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Ady András: Triptichon, Csíkszeredai kiadóhivatal, 2024.