Keresés ebben a blogban

2025. október 16., csütörtök

Miodrag Jakšić Raskorak – Nézeteltérés

 

Miodrag Jakšić Beograd, 16. april 1969. – 

Raskorak
 
Naljutiš se, ponekad.
Pa, ćutiš.
Tada, kad tražiš.
Raskorak,
izmedju želje i mogućnosti,
uvek je najveća razdaljina
koju čovek, u životu,
pokušava da predje.
Najduže traje i nikada se ne savlada.
Ipak, probaš.
Pa, ćutiš.
Naljućena.
 

Nézeteltérés
 
Néha felfortyansz.
Majd hallgatsz.
Akkor, amikor követelsz.
Nézeteltérés,
mindig az óhaj és a lehetőség közötti
távolság a legnagyobb,
melyet az ember életében
megpróbál átlépni.
Leghosszabban tart, sosem győzi le.
Mégis, megpróbálod.
És hallgatsz.
Feldúltan.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2025. október 15., szerda

Nenad Grujičić Чергар – A sátoros cigány

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Чергар
 
У мени се настанио па песме миришу.
А у крошњама ветрић и сирово небо.
Даљина од које се пати.
То осећа и вранац везан уз моју сенку.
Остављам га кад одлазим по воду.
Дуго се огледам у језеру као вила.
Неопажен вратим се пред ноћ.
Мој прелепи коњ једва чујно фркне.
Суварке бацим под котлић.
Плавкаста ватра мази као бивша љубав.
На њој крчка танки паприкаш.
Окусићу га чим утихну жабе.
Та музика успављује као дим.
Са залогајем на рубу ћу шуме да спавам.
Земља је најближи мајчин длан.
Овако ћу па онако намештати лице.
Све док се не ушушкам у лахор.
И док ме тама не прекрије сребром.
Као да ме и није било.
Нити ће икад игде више бити.
 

A sátoros cigány
 
Belém költözött, költeményillatú.
A fák koronáiban meg a szél és a tiszta ég.
Gyötrő messzeség.
Ezt az árnyamhoz kötött pej is érzi.
Elhagyom, mikor vízért megyek.
A tóban, tündérként, hosszan nézem magam.
Az éj előtt észrevétlenül térek vissza.
Gyönyörű lovam alig hallhatóan horkant.
A bogrács alá száraz gallyat dobok.
A kékes láng, akár a volt szerelem, dédelget.
Rotyog a paprikás.
Megkóstolom, amint elhallgatnak a békák.
Mint a füst, altat ez a zene.
Egy falattal, az erdő szélén térek nyugovóra.
A föld a legközelebbi édesanya.
Így, majd úgy helyezgetem arcomat.
Mindaddig, míg a szellő el nem altat.
És míg a sötét ezüsttel be nem takar.
Mintha nem is lettem volna.
Többé immár sehol sem leszek.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Грујучић: Дарови, Орфеус, Нови Сад, 2009.

2025. október 14., kedd

Zvonko Karanović Nežno i meko – Gyengéden, lágyan

 

Zvonko Karanović Niš 3. oktobar 1959. –

Nežno i meko
 
Čudno
zaista čudno
odala si sve tajne kojih si se mogla setiti
meni
koji je te tajne brižljivo čuvao za tebe
i zaboravio ih
a kažeš da bi tvoja leđa
rado osetila dosadu hermelinskog krzna
i da si jednom sanjala Hrista
kako plače pred vratima
crkve
ali ga nisi pustila unutra
jer je imao blato na sandalama
 

Gyengéden, lágyan
 
Különös
tényleg különös
minden lehetséges titkot elárultál
nekem
aki ezeket a titkokat számodra őrizte
és elfeledte
de állítod hátad
szívesen érezné a hermelin-szőrme unalmát
és egyszer Krisztusról álmodtál
ahogy a templom előtt
sír
de nem engedted be
mert saruja sáros volt
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Živko Nikolić Сатанин слап – A sátán zuhataga

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Сатанин слап
 
Има неко кој још од постања
није заспао него је све време
будан наду у прах одевао.
 
***
Ако ниси у његову моћ веровао
и спокојно си кроз ноћ ишао,
зашто с осмехом његов лик дочараваш?
 
***
Увек када му поменеш име
сети се да си можда и сам
од његових власи постао.
 
***
Због њега ћеш изгубити и дрво
под које би се од невремена склонио.
Оно што остане стварно је твоје.
 
***
Веруј ономе што осећаш:
горчини коју у грлу носиш,
немиру који ти ремети било.
 
***
Ако и то будеш изгубио, спремај се
на пут с кога се нећеш вратити, јер
вечност је пред тобом почела да помаља лице.
 

A sátán zuhataga
 
Van, aki a teremtéstől kezdve
nem aludt, egész idő alatt,
éberen, a reményt porba öltöztette.
 
***
Ha hatalmában nem hittél
és az éjszakában nyugodtan sétáltál,
alakját mosolyogva miért idézed?
 
***
Mindig, mikor nevét említed,
jusson eszedbe, talán te magad is
szálaiból lettél.
 
***
Miatta veszíted el a fát is,
mely alá a viharban menekülnél.
Az, ami marad, tényleg a tiéd.
 
***
Higgy annak, amit érzel:
a mellkasodban hordott keserűségnek,
a szívverésedet zavaró nyugtalanságnak.
 
***
Ha azt is elveszíted, készülj
az útra, melyről vissza nem jössz, mert
előtted arcát immár az öröklét mutatja.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Певање, прах и нада/ Le chant, la poussiere et lʼespoir, Књижевно друштво Свети Сава, Српски песници париског круга/ Poètes serbes du cercle parisien Београд/Paris, 2014. стр. 22.

Ilija Šaula Свуда је небо око нас – Mindenütt az ég van körülöttünk

 

Ilija Šaula Karlovac, 4. decembar 1963. – 

Свуда је небо око нас
 
Пусто ми лето без нашег надопуњавања:
мислима, речима, сновима.
Често помислим на тебе:
са жељи да ствараш и уживаш
у делу живота скројеном по твојој мери.
 
Сликам, па бих волео да си ту,
Пишем, па бих волео да питам – је л’ добро?
Шетам, волео бих да те сретнем,
погледам у небо, знам да горе ниси.
Нема те ни на дрвету,
у трави бих те видео, у води.
Ех како бих те волео у води,
претерано искрено.
 
Али кад завирим себи у груди,
видим те радосну,
осмехом усмереним према срећи.
 
Отварам врата широм, склопим очи, и пожелим...
Небо је свуда око нас,
Један корак дуг два живота,
Душа слике лови …
 
Izvor: autor
 
 
Mindenütt az ég van körülöttünk
 
Puszta a nyár: egymás gondolatokkal,
szavakkal, álmokkal kiegészítése nélkül.
Gyakran gondolok rád:
alkotsz és élvezed
az általad szabott életet.
 
Festek, szeretném, ha itt lennél,
Írok, jó lenne, ha megkérdezhetném – rendben van?
Sétálok, veled akarok találkozni,
az égre tekintek, tudom, nem vagy fönn.
A fán sem vagy,
a pázsiton, a vízben kereslek.
Igen, a vízben, igazán ott
 hancúrozni.
 
De ha mellkasomba nézek,
látom, vidám vagy,
mosolyod boldogságot sugároz.
 
Tárom az ajtót, szemem hunyom és kívánom…
Mindenütt az ég van körülöttünk,
Egy lépés két élet hossza,
A lélek képekre vadászik…
 
Fordította: Fehér Illés


2025. október 13., hétfő

Neda Gavrić На Велику Госпојину – Nagyboldogasszony ünnepén

 

Neda Gavrić Banja Luka 27. 07. 1980. – 

На Велику Госпојину
 
На Велику Госпојину
Смањио се један човек
Тридесет(и)три пута
Мољен
Тридесет(и)три пута
Замољен
Да попије, макар кап
Водице.
На Велику Госпојину
Смањила се једна љубав
Тридесет(и)три пута
Исплетена бројаница
Тридесет(и)три пута
Изневерена
Све до задњег зрнца.
 

Nagyboldogasszony ünnepén
 
Nagyboldogasszony ünnepén
Kisebb lett egy ember
Harminc(és)háromszor
Kértem
Harminc(és)háromszor
Megkértem
Igyon, legalább egy csepp
Vizet.
Nagyboldogasszony ünnepén
Eltűnt egy szerelem
Harminc(és)háromszor
Fordultam a rózsafűzérrel
Harminc(és)háromszor
Hagytam cserbe
Az utolsó gyöngyszemig.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2025. október 12., vasárnap

Obren Ristić Сутрашњи варвари – А jövendőbeli szertelenek

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

Сутрашњи варвари
 
Ако бих град зидао дворе и куле камене
Овде бих древне довео мајсторе
Оне у вековима минулим заборављене
Оне који једини су вични да моје намере
 
Тек наслуте И праву меру Тачан угао
Изласка и заласка сунца и месеца спрам
Бесконачности у пени, зрак по зрак, кам
На камену. Њима ће се само казати ко
 
И како ће будуће насеобине, те куће
Небеске населити. И невеста чија ће
Безданим темељима своје девичанство дати
 
Јер само ће они, из векова давних неимари
Ветрове дивље моћи потчинити и призвати
Нови сунчев зрак. Ти сутрашњи варвари.
 
 

А jövendőbeli szertelenek
 
Ha kastélyokat kőtornyokat várost építenék
Ősi mesterembereket bérelnék
A századok által elfeledetteket
Akik terveimet megvalósítani egyedül képesek
 
Csak sejtik A pontos méretet Milyen szöget
Zár a napkelte és napnyugta meg a holdtölte
A végtelenben, sugár a sugárral, kő a kővel.
Nekik csak említeni kell, a jövőben
 
Ki milyen településen, varázslatos házba
Készül letelepedni. És a mátka
Szüzességét kinek a portáján adja el
 
Mert csak ők, az ősi építészek képesek
Az új napsugarakat megidézni, a vad szeleket
Megfékezni. А jövendőbeli szertelenek.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: У горама чудо, Исток, Књажевац, 2017.