Méhes Károly Biztatás alvásra – Podsticaj na spavanje

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. – 

Biztatás alvásra
 
Hamis bőr az arcon, nem az övé.
 Mégis félti, ha hozzányúl, porhóként elpereg a semmibe.
 És akkor összetörnek a tükrök is, a borotvák kínjukban
 hasogató fájdalmat éreznek.
 
 Éjszaka erőltetve, megfeszített izmokkal álmodik.
 Látja magát, még él, kisgyerek.
 Hatalmas, napcserzette kéz kulcsot tart a szeme elé;
 ő pedig pici ujjaival fogja, és engedelmesen
 lenyeli a kulcsot. Közben iszonyodva figyeli, hogy egy mély barna
 szem bogarában valaki fuldokol.
 
    *
 
 A galambok úgy csapódnak le a párkányról, mint a kövek.
 És a kő repülni kezdett, mielőtt földet ért volna.
 A harangokat a galambok zúgatják, végigtipegnek
 meztelen női hátukon. Nyikorgó ágy, újság-zizegés.
 Valaki órát húz fel, felnyitja a hátulját, és hagyja
 könnyeit a finom fogaskerekek közé potyogni,
 rozsdásítani.
 A galambok belebújnak a fülbe, és valami torokból
 jövő rettenettel mesélnek a halálról.
 
    *
 
 Végtelenített arc kellős közepén,
 hol az álom kilyukasztja a bőrt és koncentrikus köröket
 vet, naprendszerek villannak el és por-köd csillagok
 hunynak szemet minden halálos bűn fölött.
 A pórusok irdatlan mélységeiből valaki más
 fékeveszett kacagása tört elő.
 De te ne félj, szentem,
 aludj, örökkön örökké,
 bátran.
 
Forrás: Méhes Károly: A másik táj, Pro Pannonia, Pécs 2000.
 
 
Podsticaj na spavanje
 
Na licu lažna koža, nije njegovo.
Ipak čuva, dotakne li poput snega praha u ništa nestaje.
I onda se i ogledala razbijaju, britve u svojim mukama
oštar bol osećaju.
 
Noću usiljeno, napetim mišićima sanja.
Vidi sebe, još je živ, malo dete je.
Ogromna, ispucala ruka ispred njegovog oka ključ drži;
a on sićušnim prstima drži i ključ poslušno
proguta. Usput sa jezom promatra kako se u jednoj dubokoj smeđoj
zenici neko davi.
 
    *
 
 Golubovi se sa atule poput kamena obaraju.
I kamen je počeo da leti pre no što je zemlju dotaknuo.
Zvona golubovi oživljavaju, preko njihovih
golih leđa koračaju. Škripanje kreveta, šum novina.
Neko sat navija, poleđinu otvara i pusti
da mu suze između zupčanika padaju,
neka se rđe.
Golubovi se u uho uvlače i iz nekakvog grla
oslobođene jeze pričaju o smrti.
 
    *
 
 Usred beskonačnog lica
gde san kožu probode i koncentrične krugove
pravi, sunčevi sistemi nestaju i prašine-magle zvezde
svaki smrtni greh opraštaju.
Iz bezgranične dubine pora se nečiji
neobuzdan grohot izbija.
Ali ti, svete moj, ne boj se,
spavaj, večno,
hrabro.
 
Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Ergo – Ergo

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Ergo        Kedvenc fotelében terpeszkedett, az ablakon keresztül a kis juhart bámulta, az a könnyű légmozgástól épp himbálózott.      Nem forgott a fotelben, Vadmalac, még a fejét sem fordította.      ”Ha teljesen mozdulatlan maradok – mondta magának –, az Idő nem vesz észre. Elsuhan mellettem, ergo nem öregszem.”      Ehhez is tartotta magát, még csak nem is pislogott.      ”De ha kicsordul a könnyem?”      Na ez az. Érzelmei is vannak egy vadmalacnak…

Ergo        U voljenoj fotelji se valjao, preko prozora mlad javor gledao što se u blagom vetru ljuljao.      Nije se vrtio u fotelji, Vepar, čak ni glavu nije micao.      „Ako nepomičan ostajem – rekao je sebi – onda me Vreme neće primetiti. Proći će kraj mene, ergo neću da starim.”      Svom obećanju je veran ostao, ni treptao nije.      „A šta onda ako mi padne kap suze?”      Da, to je to. Jedan vepar i osećaje poseduje…   Prevod: Fehér Illés

Forrás:  https://lenolaj.hu/2024/10/01/gergely-tamas-ergo/?fbclid=IwY2xjawFtATFleHRuA2FlbQIxMAABHQ-3kTae-f3htritbbB-Go-IMqg3GvjJNGvAdJNbEvHrTQUmsj8wvuL7xA_aem_Vp108_L6yyaMANeOXvgohw

Živko Nikolić Поглед је додир – A tekintet-érintés

 

Živko Nikolić Koprivnica kod Zaječara 13.11.1958. –

Поглед је додир   поглед је додир чудесна незнанко ма колико разиграно безубо је моје око хтео сам боју осмеха да ти упамтим зашто се тако нарогушена окрећеш када се у истом смеру различитим странама приближавамо   20. 10. 2001. – 29. 10. 2004. Београд/Копривница

A tekintet-érintés   te csodálatos ismeretlen a tekintet érintés szemem akármennyire is játékosan foghíjas szemed színét meg akarja jegyezni miért fordulsz el ily dühösen hisz ugyanabba az irányba különböző irányokból közeledünk   2001. 10. 20. – 2004. 10. 29. Belgrád/Koprivnica   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Живко Николић: Певање, прах и нада/ Le chant, la poussiere et lʼespoir, Књижевно друштво Свети Сава, Српски песници париског круга/ Poètes serbes du cercle parisien Београд/Paris, 2014. стр. 48.

Risto Vasilevski (О)да води – Óda a vízhez

 

Risto Vasilevski Nakolets, 31. januar 1943. –

(О)да води   Вода је магија која не умире, магија која саму себе ствара. Тело је које само себе одржава у свим облицима; мистрија која прави поредак у свим световима; пупчана врпца која све држи на окупу.   Вода је мач који сам себи крчи пут; огледало у коме се све види ма чиме било упрљано; нирвана која може себе и све друго да умири.   Вода је невидљиви кључ за све браве постојања; смола која може све да расточи или да оживи; светлост која се може освештати и по њој обожено ходати, – у којој се ни вера ни крст  не могу изгубити.   В(ода) смо сви ми – текући од рођења до смрти – који се кроз кодове и гене опет враћамо да с њом наставимо живот.

Óda a vízhez   Halhatatlan varázslat a víz, önmagát teremtő varázslat. Minden alakban önmagát fenntartó test; minden világban rendszert teremtő rejtély; mindent összetartó köldökzsinór.   Utat önmagának nyitó kard a víz; tükör, melyben minden látszik bármivel is piszkolt; önmagát és minden mást megnyugtató nirvána.   A víz a lét minden reteszének láthatatlan kulcsa; mindent szétbontani vagy feléleszteni képes gyanta; fény, melyet meg lehet szentelni és rajta istent tisztelve járni, – melyben sem a hit, sem a kereszt nem veszhet el.   Mi mindannyian vízből vagyunk – cseppfolyósak születésünktől halálunkig – mi, akik kódokon és géneken keresztül ismét visszatérünk, hogy az életet vele folytassuk.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Nenad Grujičić Ulice – Utcák

 

Nenad Grujičić Pančevo 12. septembar 1954. – 

Ulice   Dovoljno je da se raspitaš za Jakšićevu ili Knez-Mihailovu      i već si na konju: Tu ti je stari poznanik  koji se osmehuje na ulazu bilo koje kuće      i otvara vrata prije nego si pokucao.   Svejedno je šta ćeš popiti      i šta ispričati      starom znancu kako si do sad živio      i kuda se dao poslije svoje desete godine. On će se pretvarati da sluša jer postao si svoj čovek i sopstvena nada.   Usput se žališ na mnoge bulevare      i bezbrojne ulice tužiš se na imena      čestih nobelovaca patent-stručnjaka      i ostalih što imaju podočnjake.   Urazumiće te nadareni prijatelj u zanosu objašnjavajući kako su ulice munje što raznose duše      i stanovnike do najbližeg oltara samoposluge fabrike ili stadiona.   Zahvaljuješ na crnoj kavi      i savjetima klanjaš se do zemlje zatim zalupiš vrata s najlonskim prozorom      i pred očima      ukaže se prizor: Jedna uličica s tvojim imenom!

Utcák   Elég ha érdeklődsz hol van a Jakšić1 vagy Knez-Mihailo2 utca      és már helyben vagy: Itt van a régi ismerős bármelyik ház bejáratából rád mosolyog      ajtót nyit mielőtt kopogtatnál.   Mindegy mit iszol      régi ismerősödnek      mit mondasz el eddig hogyan éltél      tizenévesen    hova jutottál. Színleli hallgat mert önmagad embere lettél önmagad reménye.   Közben számtalan      körút és utca      miatt zsörtölődsz kifogásolod a gyakran előforduló      Nobel-díjasra feltalálóra és megannyi      karikás-szeműre utaló elnevezéseket.   Tehetséges barátod térít észre elragadtatva magyarázza az utcák villámok a lelkeket      és a lakókat a legközelebbi oltárig önkiszolgálóig gyárig vagy stadionig viszik.   Megköszönöd a feketekávét      és a tanácsokat tisztelegsz majd becsapod magad mögött az ajtót a műanyag ablakkal      és szemed előtt      feltűnik a látvány: Egy utca a te neveddel!   1Đura Jakšić (ejts: Gyúra Jaksity 1832. – 1878.) szerb költő, festő 2Mihailo Obrenović (ejtsd: Mihailo Obrénovity 1823. – 1868. szerb fejedelem)   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=234.0

Biljana Milovanović Živak: Трка – Verseny

 

Biljana Milovanović Živak Požarevac, 7. mart 1972. –  

Трка   Код оних, који се стално такмиче, Такмичење ама баш никада не престаје Чак ни у болести, чак ни у смрти   Неки се хвале својим болестима Не би ли пажњу задобили, а неки их крију, Како би пажњу одвратили   Неки се стиде, јер бити болестан Може значити не бити узоран хришћанин И да те је Господ „казнио”   Здрави се старци хвале својим здрављем, Као да су због тога – што су здрави, Бољи људи, као да су они,   За разлику од болесних, Здравље заслужили. Као да болест бира по заслузи.

Verseny   Az állandóan versenyzők számára A verseny sosem ér véget, Sem a betegségben, sem a halálban   Vannak, akik betegségükkel kérkednek, Hogy felkeltsék a figyelmet, mások titkolják, Hogy elkerüljék   Egyesek szégyenkeznek, mert ha beteg vagy Esetleg nem lehetsz példás keresztény, Hisz az Isten „büntetett”   Az idős edzettek egészségükkel dicsekednek, Mintha azzal – hogy egészségesek, Jobb emberek lennének, hisz ők   A betegekkel ellentétben, Egészségüket kiérdemelték. Mintha a kór érdem szerint választana.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Биљана Миловановић Живак: Ти, међутим, Књижевна општина Вршац, Вршац, 2022.

Željka Avrić Земна п(ј)есма – A föld dala

 

Željka Avrić Banja Luka 15. novembar 1964. –

Земна п(ј)есма   *** дођеш ми у сну босоноги отиску дјетињства   простирко и покрову прах си који исцјељује све   сипиш кроз прсте попут кишног дана почиваљко мог родитеља   падаш на срце као прастара чежња гладна твоје близине     *** кажу не лудуј куда ћеш шта ту има што нигдје нема можда су звијезде ближе али су одавде видније можда је дан добар али је овај бољи можда се љепше пјева али је овако тужније   кажу ћути исто ти дође земља и тамо и овдје   какав је живот којем ништа не фали

А föld dala   *** te gyerekkorom mezítlábas nyoma álmomba lépsz   te terítő és takaró mindent gyógyító por vagy   te szüleim nyugvóhelye ujjakon keresztül esős napként szemerkélsz   a szívet ősi óhajként hódítod közel-létedre vágyok     *** mondják ne bolondulj hová igyekszel ugyan mi van itt ami sehol máshol nincs talán a csillagok közelebb vannak de innen jobban látszanak talán jó a nap de ez jobb talán szebben énekelnek de így szomorúbb   mondják hallgass teljesen mindegy itt is ott is föld van   milyen az az élet amelyben semmi sem hiányzik   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor