Az akasztás előnye
Láttad azt a felakasztott legyet
az ajtón? Láttad, milyen szépen himbálózott? Csupán saját szárnyaival kis feje körül, cérna nélkül, sosem lenne képes leírni ezt a tökéletes ívet. Ide - oda, ide - oda, ide - oda. Légy-inga. Inga légy!
Fegyelmezett.
|
Prednost vešanja
Jesi li video na
vratima onu
obešenu muvu?
Jesi li video kako
lepo
se njihala?
Oko sićušne glave
samo
sa svojim krilima,
bez konca,
nikad ne bi bila
sposobna tako savršen luk praviti.
Amo-tamo,
amo-tamo,
amo-tamo.
Klatno-muva.
Budi klatno!
Sabran.
Prevod: Fehér Illés
|
A költészetről - az Ezüst híd/Srebrni most fordításkötetemről - fordításaim - kedvenc verseim - gondolatok - magamról O poeziji - o knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most - moji prevodi - omiljene pesme - zabeleške - o sebi
Keresés ebben a blogban
2017. augusztus 21., hétfő
Fülöp Gábor Az akasztás előnye – Prednost vešanja
2017. augusztus 20., vasárnap
Mišo L. Korać Crni barjaktar I. i II. deo – Fekete zászlóvivő I. és II. rész
Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –
I. deo: Pismo
mom bratu
Moj đed Nikola
SAD-e Teksas
Porijeklom
OFF Montenegro.
Ja, Nik
pišem pozdrav od tata
Đorđija
po neki
junak
Karađorđe.
Da, đedo
ponekad
gleda sa
rukom nad očima
preko"Bare"
sa kojih
suza kipti k'o Nijagara...
J am Nik od
majke Dej
mamina mama
je od Afrika,
vi kažete
brat Melez
mi kažemo
Amerika...
Đed Nikola,
Nikol SAD-e
bio pjesnik.
On pjeva
Ja pamti:
"Jebem
ti list na gori
jebem ti
cvijeće u dolu
kad niko
neće da shvati
u kojem
živim boli"
On voli Amerika
On voli Montenegro...
J am
narednik
demokrata.
Đedo priča:
Mi nešto
barjaktar
k'o u
Engleska vitez...
Ja onda crni barjaktar
nešto posebno, hej men...
Ja mrzim
rat...
Sve je
budalo ali
brate ja
vojnik,
a rat je
igra,
bezbol, utakmica...
Kako Đedo
govori:
"Ko će
koga do svoj svoga"
Đedo je imao
muda za tri barjaktara,
ono k'o vitez u Engleska, Lord,
tako nešto..
On ponosan, kad
je ljut kaže:
"Ja
Nikol seljak izniko iz opanaka"
So, no cipelo, prosto gumeno cipelo.
Ja puno prica...Jes, J do...
Ti prica kako tamo na obala...
Meni teško jer mamini crni od Afrika
tatini od Jugoslavija,
Tito,
Balkan
Montenegro...
ono SSN, Televizija...
Piši, moj
brat dal' je istina...
Ja vas
voli...
Tvoj crni
barjaktar
Narednik
Lejk
od Nikol
Nik...
II deo: Odgovor bratu
Moj dragi
Nik
Đedova
uzdanico
da nebi
skapanije i
ovoga rata
Kako bih
saznao perjanico
da naspram
sebe imam brata...
Tvoj otac Nikol i moj Đed Perko
brat od dva brata
sa vjerom u istog boga
imahu još jednoga
što na vrata mjeseca pokuca
te nam stoga
po đedovini
sopstveni
ime muca
te se davno
za onoga rata
pređenu sa
Ilija u Alija
pa mu je
bliža Anadolija
ka tebi
Amerika
no sopstvena
kapija...
Moj Đed Perko
pred samu pogibiju
podiše svezane ruke put boga
iz grla mu
zakrklja vapaj...
“Reci svevišnji mogul' ovakav u raj,
što ima od brata bliže
no da me on ubija"
"Jel' ovaj što nož na grlo spusti
Unuk mog brata Alija
te ga zvasmo brate Ilija
dok nas nenapusti"...
Isti smo
i Ilija
i Alija
i Allfi
svi smo u
nekom
Božijem redu
u kalendaru
pogrešnom
redosledu
i
rasporedu...
Il brat
odlazi,
ili se brat
vraća
u vjeru,
u ovom
metežu
u ratu,
govnima
u blatu, nož
koristi k'a mjeru...
Otac svog
oca mrtvog nosaše
obrnuše niza
stranu svekolike dveri...
Natamnik za
njim viraše
poput
izgladnjele zvijeri...
Bi julski
dan po njima
crvi mu niz
vrat kapaše
put m u se
učini vjekovima
otac oca mrtvog nosaše...
Moj otac, tvoj stric
posta ratnik
u želji da
braću privije
oko svoga skuta
A tu ga orobiše
i prevariše
i sad mu srce
kuca ispod vojničkog
kaputa.
Svak se svom bogu vrati
prikloni.
I mi ćemo
brate Nik
nama je
korijen zajednički,
tek kad
shvatimo da su zakloni
masovni grob
vojnićki...
Moj dragi
Nik
naša su đeca
od onog
mudonje
barjaktara
pa kad nam se oči
poklope na nišanima
pucajmo jedan drugom u
prsa
Jer tu se
bratsvo zatvara...
Do tada Nik
brate po krvi
sa slike đe nam đedovi
vise iznad ormara,
udri junački. muški, prvi
budi nalik
na prađeda barjaktara
što pod barjakom
u sred ljuta boja
po nebu sasijeca glave
u ime glavara
u ime gospodara...
Kad priđemo
bogu na poklon
da nam
grijehe kantarom mjeri
bezglavo
sagnuti u vječni naklon
prepoznaće u
nama zvijeri...
Iz grla
lavež po vasioni
u traganju
vječitom za
korijenima
pitaće Nik
milioni
šta je to
životinjsko u njima...
Zbogom.
Ne zveckaj
oružjem
u ime
slavskog kolaća
ne lomi mi
vrata
na umu imaj
da sam
čovjek
da držim te
za brata
dragi moj
CRNI BARJAKTARE....
|
I. rész: Levél testvéremhez
Nagyapám Nikola
most USA Texas
Származását tekintve
OFF Montenegro.
Én Nik írom Đorđija apa
üdvözöl
Karađorđe
hős utóda.
Igen, nagyapa néha
keze szemellenző használ
néz a „Barán“ túlra
könnye mint Niagara zúdul...
Én am Nik anyám Dej
anyám anyja Afrika,
azt mondjátok a testvér félvér
mi mondjuk Amerika...
Nagyapa Nikola, most USA Nikol
költő volt. Ő énekel
Én megjegyez:
„Izélem a hegyeket
izélem a völgyben a
virágokat
mikor senki sem érti
milyen fájdalom élni”
Ő szereti Amerika
Ő szereti Montenegro...
Én lenni őrmester
demokrata.
Nagyapa meséli:
Mi holmi zászlóvivők
mint Anglia vitéz...
Én akkor fekete zászlóvivő
valami különleges, hej men...
Gyűlölöm háború...
Mindenki bolond
de én katona
a háború meg játék,
baseball, meccs...
Ahogy Nagyapám mondja:
“Ki kit ha nem a sajátját”
Nagyapám három zászlóvivőt
kitett
mint valami vitéz ott
Anglia, Lord,
valami hasonló...
Ő büszke, dühében
mondogatja:
“Én Nikol paraszt a
bocskorból nőttem ki”
So, no cipellő, egyszerű
gumi cipellő.
Én sokat beszél... Jes, Én
do...
Te mesélj milyen ott
part...
Nekem nehéz mert anyámék fekete Afrika
apámék Jugoszlávia,
Tito,
Balkán
Montenegro...
az az SSN, Televizió...
tetvérem, írd meg, igaz-e...
Én benneteket szeret...
A te fekete zászlóvivőd
Lejk őrmester
Nikol Nik-től...
II. rész: Válasz testvéremnek
Kedves Nik
Nagyapa támasza
ha nem lenne pusztulás és
ez a csetepaté
Hogyan tudnám meg te
büszkeség
hogy egy testvérem is él...
Apád Nikol és Nagyapám
Perko
a két testvértőli testvérek
mellett
akik ugyanazon istenben hittek
volt még egy
aki az ajtón kopogtatott
és nagyapai örökségként
egyazon nevet hordott
de még az egykori háború után
Ilijából Alijára váltott
így otthona már veszett otthon
közelebb van hozzá Anadolia
akár hozzád Amerika...
Perko Nagyapám
közvetlenül az elmúlás előtt
isten felé nyújtott összekulcsolt kezekkel
fohászkodott...
“Mindenható, mondd, a
mennyekbe,
tudva, hogy testvérem akár
meg is ölhet,
hogyan menjek”
“Az aki a kést torkunkhoz
szorítja
testvérem unokája Alija
ő ilija volt valaha
míg az otthont el nem
hagyta”...
Nincs különbség
Ilija
Alija
vagy Allfi
mindannyian
Isten naptárában
sorakozunk
csak téves
sorrendben
rangsorban
A testvér ha
elhagyja
hitét
netán
visszatér,
ebben a zűrzavarban,
háborúban,
ganajban
sárban, mérceként kést használ...
Apa az apját holtan hordozta
mindenfelé mindenféle ajtón kopogtatva...
Orgyilkos leselkedett utána
kiéhezett bestiaként hajhászta...
Szerintük áldás hava volt
nyakában pajorok hada
uta évszázados
apa az apát holtan hordozta...
Apám, nagybátyád
katonává vált
csak hogy testvéreit
védőszárnya alá vegye
De kirabolták
és átvágták
és most szíve
katonakabát alatt
dobog.
Mindenki saját istene előtt
hajt fejet.
Testvérem Nick, mi is így teszünk,
közösek a gyökereink,
de majd akkor, ha megértjük,
a fedezékek katonai
tömegsírok...
Kedves Nick
gyerekeink annak
a tökös zászlóvivőnek az utódai
mikor szemünk
az irányzóval találkozik
egymás mellkassát
célozzuk
És itt bezárul a testvériség...
Addig Nick
nagyapáink, akik a szekrényről
fényképről néznek ránk,
utáni vértestvérem,
légy hős, férfi a javából
mint
zászlóvivő dédapánk
aki zászlóval a kezében
az ütközetben
a fejedelem nevében
az uralkodó nevében
fejeket vett...
Mikor isten elé tele
bűnbánattal lépünk
hogy bűneinket mérlegelje
a vadat felismeri bennünk...
A világűrben
a gyökerek után
kutatva
Nick milliók kérdik
mi az a kegyetlenség bennük...
Isten veled.
A szláv gyilkos nevében
fegyverekkel
ne fenyegess
nyakamat ne törd ki
vésd eszedbe
ember vagyok
kedves
FEKETE ZÁSZLÓVIVŐM
testvéred vagyok...
Fordította:
Fehér Illés
|
2017. augusztus 13., vasárnap
Faiz Softić Ispisani dani – Papírra vetett sors
Faiz Softić Vrbe kod
Bijelog Polja 1958. –
Ispisani dani
Ovdje svaka
stopa
zaudara
mišomorom.
Sezona crnih
udovica
neprolazna.
Ova najezda
skakavaca
buha i
komaraca
– je li to
nebeska kazna?
Ovdje pauci
mreže pletu
po
pragovima.
Uzalud sebe
troše
ni muha se
uhvatiti ne da,
pobjegla iz
svog leta.
Plašila od
glogovine
čak i po
jurtinama.
Hoćemo živog
čovjeka
s konzervom
na glavi
kad vjetar
pirne
da svinje
divlje
bježe iz
djeteline.
Samo mah trepavice
dijeli nas od postelje.
U zemlju njireći
ko u slovo sveto,
ispisane
čitamo dane,
a zemlja ko
zemlja
laže
oči zagledane.
|
Papírra
vetett sors
Itt minden lépésnek
egérméregszaga van.
Szakadatlan a fekete özvegyek
korszaka.
Ez a bolhák, sáskák
és szúnyogok áradata
– égből jövő dorgálás?
Itt a pókok hálóikat
a küszöbön szövik.
Küszködésük oly meddő
fogni legyeket sem lehet,
mindahányan leléceltek.
A csatavirágot is
galagonya szőtte be.
Konzervdobozzal a fején
élő ember kell
hogy a szél ha feltámad
a vaddisznók
a herésből takarodjanak.
Egyetlen szempillamozzanat
választ el a fekhelytől bennünket.
A földre akár
a szentírásra nyerítve
olvassuk papírra vetett sorsunkat,
a föld mint föld meg
csalja
a bámuló szemeket.
Fordította: Fehér Illés
|
2017. augusztus 12., szombat
Fekete Vince Stairway to heaven – Stairway to heaven
Fekete Vince Kézdivásárhely
1965. április 7. –
Stairway to
heaven
Hirtelen megtorpan az egykori
helyszíneken, utcákon, tereken,
kavézókban, ahol jóleső fáradtsággal
a tagjaikban a reggelijüket költötték
nem is olyan régen még,
a nagytemplom barokk szószéke
alőtt, a templomtorony körerkélyére
felpillantva, ahová azokon a meredek
falépcsőkön felmásztak valamelyik
nyáron, és ugyanazokat a
szobákat keresi, ugyanazokra a székekre
ül le a sarokbann, a bőrbevonatú
padokra a központ közelében,
ugyanazokat a zenéket hallja,
ugyanazokra a helyekre megy vissza,
mint ahol együtt jártak az erdőkben,
a gombákat, növényeket vizsgálja,
a tavakat figyeli, ahol nem is olyan
rég még..., hát igen,
és városokban jár, amelyek
már nem
ugyanazok többé, a
parkokban, bisztrókban,vendéglőkben,
az üres csónakokban, kis garniszállók,
motelek és panziók falai között
kapja fel – hiába – egy-egy ismerős
hangra a fejét...
|
Stairway to
heaven
Odjedanput zastane
na negdašnjim
prostorima, ulicama,
trgovima,
kafanama gde još ne
tako davno
sa prijatnim umorom
u
udovima doručkovali,
ispred barokne
propovednice
velike crkve,
pogledavši na balkon
tornja gde su se jednog
leta
strmim drvenim
stepenicama
penjali, i iste sobe
traži, u uglu na
iste
stolice, kožom
prekrivene
klupe u blizini
centra sedi,
iste melodije čuje,
na ista mesta se
vraća
gde su u šumama
zajedno hodali,
gljive, biljke
ispituje,
jezera promatra, gde
još ne
tako davno..., da,
i gradove posećuje
koji više
nisu isti,
u parkovima,
krčmama, gostionama,
praznim čumezima,
između zidova
konaka, motela, prenoćišta
čuvši po koji poznat
glas
glavu – zalud –
diže...
Prevod: Fehér Illés
|
2017. augusztus 11., péntek
Riba Ildikó Kétarcúság – Dvojnost
Riba Ildikó Kaposvár 1955. augusztus 11. –
Kétarcúság
vágyaink és világunk halmazán sodródunk tétován kételyek között ellenség vagy egység szeretet vagy gyűlölet létünk élet és halál férfi és nő örök ellentét de boldog szövetségben gondozza gyermekét |
Dvojnost
među sumnjama
na gomili naših želja i htenja
neodlučno se
kotrljamo
razdor ili sloga
ljubav ili mržnja
bit je život i morija
u sretnom savezništvu
div i žena iako su večne opreke
potomke podižu
Prevod: Fehér Illés
|
Csák Gyöngyi Létmorzsák – Mrvice postojanja
Csák Gyöngyi Kisvaszar,
1950. április 28. –
Paradox
Valahányszor
a kísértésnek, ellenálltam magamnak is.
Szerelem
Arcodon
tenyerem meleg bársonya.
Békekötés
Kézfogásba ernyed
pofozásba fáradt tenyerük.
Fény
Világít s közben melegít,
a fény fontos szavaim egyike.
Feltételezés
Lélek nélkül
a test üres madárfészek.
Változás
Büdös folyókat
izzad a föld gyomra rég- óta magából. |
Paradoks
Kad god sam se
oduprela
iskušenju,
i sebi sam.
Ljubav
Na tvom licu
toplina
mog dlana.
Primirje
Naše od šamaranja morne ruke
u rukovanju se smiruju.
Sjaj
Svetli i usput greje,
sjaj jedna je od mojih važnih reči.
Pretpostavka
Bez duše
telo je
prazno gnezdo.
Promena
Želudac zemlje
iz dana u dan smradne
reke izbljuje.
Prevod: Fehér Illés
|
2017. augusztus 10., csütörtök
Sebestyén Péter Egy exhumált tetem noteszéből – Iz beležnice jednog ekshumiranog leša
Sebestyén
Péter Zalaegerszeg, 1967. július 07. –
Egy
exhumált tetem noteszéből
Radnóti
emlékére
Isten ilyen; sose válaszolna November, mintha örökre volna: Füst a vér, remeg a csontvelő. A szép vadállat sosem lapulna: Ha ereszteném, eliramodna. Moccan az ujj és a gödörbe lő. |
Iz beležnice jednog ekshumiranog
leša
U spomen Radnotija
Bog je takav; nikad ne bi odgovorio
Novembar, kao da je večan:
Krv je dim a koštana moždina titraj.
Lepa zver nikad ne bi se skrivala:
Kad bi ju pustio, bi odjurila.
Prst se pomaknuo i u jamu cilja.
Prevod: Fehér Illés
|
Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Sebesty%C3%A9n_P%C3%A9ter-1967/Egy_exhum%C3%A1lt_tetem_notesz%C3%A9b%C5%91l
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)