Keresés ebben a blogban

2017. október 5., csütörtök

Sead Husić Svojina – Vagyonom


Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Svojina

Sjećam se da sam mislio ovo što sada mislim,
ali se plašim pišem li ono što mislim
ili samo mislim da pišem.
Jer meni se moja
misao odveć sviđa,
ali ovo što pišem nekako mi sliči
na jednu kasabu i bosansku golu sirotinju,
a o toj sirotinji ne mogu puno govoriti.

Smatram da ona ne pripada meni.
Meni je nametnuto – duboko smatram –
i to što mislim da sirotinja ne
pripada meni.

Vagyonom

Emlékszem, azt gondoltam, amit most is,
de félek, azt vetem-e a papírra, amit gondolok,
vagy csak gondolom, hogy körmölök.
Mert amit elgondolatam,
eleve tetszik,
de az, amit most írok, valahogy
egy helységre és bosnyák nyomorra hasonlít,
ám erről a nyomorról, nem sokat tudok mesélni.

Vallom, nem hozzám tartozik.
Rámerőszakolt – hittel vallom –
az is, hogy úgy gondodolom, a nyomor
nem hozzám tartozik.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Sead Husić: Na tragu modernizma, Klepsidra, Kreševo, 2015. str. 39.

2017. október 4., szerda

Podolszki József Kitartó menetelésben – U istrajnom hodu

Képtalálat a következőre: „podolszki józsef”

Podolszki József
Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.



Kitartó menetelésben

Kitartó menetelésben ormok barnállanak
hol rögtönzött hidakat robbantok majd veled
kamnitit vitezit trotil
bűvös szavak varázslatomhoz
erdők borzadnak és kígyó riad
az olajfa elveti bogyóit
ember munkálkodik
szorongástömítés sziklaréseken
kamnitit vitezit trotil
pihenj szerelem
vigyázzba ösztönök
csak sikerüljön ez a haslövés
mozdulatlan cél a hármas vonalon
kimérten készülök
valahol kitört háborúk félig ivott sörök
eldobott cigaretta járőrcsizmák alatt
nősikolyt hallok a gyönyör peremén
kamnitit vitezit trotil
törmelék a lélek ujjaim között
véradás kétnapos szabadság fejében
mert ha kell
akár a véremet is
zengett az eskü
kamnitit vitezit trotil
megszűnt a jeladás
dekódolhatatlan csend hüvelyébe tévedt
minden erőnk
aztán esni kezd
burkolt kísértetek hagyják el a csúcsot
tömött sorokban
mennek s nem beszélnek
csak fegyverzetük zörög nyirkos bőrükön

U istrajnom hodu

Vrhovi se u istrajnom hodu braune
gde ću s tobom improvizirane mostove u vazduh dići
kamnitit vitezit trotil*
čarne reči za moju čaroliju
šume se groze, zmija se straši
svoje bobiće maslina odbacuje
čovek deluje
u raspuklinama stena nadev zebnje
kamnitit vitezit trotil
ljubavi odmaraj se
nagoni u stav mirno
samo nek taj hitac u stomak uspe
na trostrukoj crti nepomičan cilj
ukočeno se spremam
negde izbijeni ratovi napola prazne flaše piva
ispod čizama stražara odbačena cigara
na rubu strasti krik žene čujem
kamnitit vitezit trotil
između mojih prstiju duša je krhotina
u ime dvodnevnog odmora davanje krvi
jer ako treba
čak i moju krv
orila je zakletva
kamnitit vitezit trotil
signalizacija je prekinuta
sva naša snaga je
u čauru nerazgovetne tišine zalutala
posle je kiša počela
u gustim redovima
vrh skriveni aveti napuštaju
koračaju i ne pričaju
na vlažnim kožama im samo oružja zveketaju

*izmišljene reči pesnika

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Barna, Forum Ujvidék, 1982. 30. old. 

2017. október 3., kedd

Pinczési Judit Az első ember – Prvi čovek


Pinczési Judit – Farkas István: A látnoknő
Debrecen 1947. október 1. – Budapest 1982. augusztus 12.

Az első ember

Az első ember, aki elesett
lélegzetét és hangját rám hagyta, arcomra
bízta hátizsákját, huzatos csendjét és
csontjait. Azóta arcom
nyitott gödör, melybe levágott
redőnyként emberi sorsok zuhannak.

A világ nagy tévedése ez –
hiába sírás,
hiába igyekezet.

Én a másik parton vagyok,
a vergődő karok lüktetése messze.
A fulladó szájak rángása letakarva.
Szívem, felnégyelt bolygó,
virágokban és fákban elvonulsz.

Mégis átfonom a legkisebb árnyat
is. Beleszövöm magam végső
nyugalomba. Rámdől a zuhanás, kibontakozik.
A parton kiáltás, vérző őrtüzek,
Figyelek, várok és fogalmazok.

Prvi čovek

Prvi čovek, ko je pao
ostavio mi je uzdisaj i glas, svoju naprtnjaču,
provetrenu tišinu i kosti mom licu je
poverio. Od onda moje lice je
otvorena jama u koju poput otkinutih zastora
ljudske sudbe se stropoštaju.

Zabluda je to sveta –
zalud je plač,
zalud je trud.

Na drugoj obali sam,
puls mornih ruku je daleko.
Trzaji prigušenih usta su pokriveni.
Srce moje, čerečena planeta,
u obliku cveta i stabla prolaziš.

Ipak i najmanju senku
zagrlim. U konačnu tišinu
se upletem. Pad na mene se naslanja, razvija.
Na obali krik, krvave vatre stražarnice.
Posmatram, čekam i sastavljam.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Pinczési Judit: Láng volt az élet Magvető - Budapest,1986. 137-138.

2017. október 2., hétfő

Lennert Móger Tímea Újfent – Iznova


Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Újfent

Látni akarlak
a szerelem vak,
időnként látom Istent,
beszélgetünk:
csend,
szavakká formálódom,
-szerelmes az író,
szerelme az írás-
szavakká formáló domb:
elnyúlok rajta,
patakba fúl a hang,
aranymosó kaland,
az elmémnek lelke van,
most szabadult el,
rádtalál újfent,
délibáb túltengés,
szerelem- emlék,
mintha gyerek lennék
megront,
megrohan,
felnőnék boldogan…

Iznova

Tebe sam željna
ljubav je slepa,
katkad vidim Boga:
razgovaramo:
gluhoća,
u reči se pretvaram
-pisateljka je zaljubljena,
pisanje ljubi-
brežuljak rečima se formira:
na njemu se protežem,
glas u potoku se gubi,
pustolovina pranja zlata,
mudrina mi dušu ima,
sad se oslobodila,
iznova te je otkrila,
fatamorgana prekomerna,
ljubav- uspomena,
kao da sam devojčica neka
kvari me,
to je navala,
rado bi odrasla...

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://timea-versei.doroszlo.net/html/2008.htm

2017. október 1., vasárnap

Petrőczi Éva Magyar rekviem – Mađarski rekviem


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Magyar rekviem

A megfeszítés
sem szakszerű itt:
cserélgetik
a jobb s a bal latort,
kergetik körbe-körbe
statiszták légióit,
s a rozoga keresztre
kontárul szegezik fel
az Embernek Fiát.
Mađarski rekviem

Tu ni raspeće
nije stručno izveden:
levog i desnog paćenika
izmenjuju,
legije statista
Sina Čovečjeg
proganjaju
i na trošan križ
izvitopereno zakivaju.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 37. old.

2017. szeptember 30., szombat

Szente B. Levente (hát mégis) – (ipak)


Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

(hát mégis)

…úgy fognak,
mint őrző kutyák
a vadszagot, mikor
a mindig keresőt lehagyja
most a koldus, a vándor,
a hazatérő, miként
egy kilincset,
kézről-kézre
adnak, szorítanak,
el nem engednek,
csak jönnek és jönnek,
belém lépnek
emlékestül,
ott sokasodnak,
itt gyülekeznek,
úgy tesznek , mintha
otthon lennének,
bennem élnek-halnak,
leköpnek és lenyalnak,
arcul ütnek, megcsókolnak,
lelaknak, más nevében
megáldanak, taposnak,
ó, mit kibír a test, ha szárnyal
az önmagát kereső lélek,
micsoda rettenet, ahogy közben
mardos a hideg belülről,
a test-tájaim szócsaták zúzzák, törik,
fogvacogva már, csontjaim
kificamodva, loholunk hát mégis
a semmi közepén, véges-végig,
valahova, el, el innen, csal el, mondják
vacogva az emberek –
aztán néha mikor elhagynak,
szomorúan bár, de emlékezem:
csöppnyi meleg kéne,
lehetne tenyered
szívem melegében,
de ki vagyok én, ha
te is ezt érzed…

(ipak)

...kao psi čuvari
miris divljači
tako me hvataju, kad
imućni za prosjakom
lutalicom, povratnikom
zaostaje, kako
jednu kvaku
iz jedne u drugu ruku
daju, stiskaju,
ne ispuštaju,
samo dolaze i dolaze,
sa uspomenama
u mene prodiru,
tamo se gomilaju,
tu se okupljaju,
prave se kao
da su doma,
u meni žive i umiru,
pljuju me i poližu,
šamaraju, ljube,
napuštaju, u tuđem imenu
me blagoslove, gaze,
o, telo svašta podnosi, ako
duša koja sama sebe traži lebdi,
užas je kako me usput
zima iznutra ujeda,
predele mog tela prepirke drobe,
već cvokotam, kosti su mi
iščašene, ipak u središtu ništa
jurimo, od početka do kraja,
nekud, dalje, dalje odavde, kažu
ljudi cvokotajući –
posle kad me koji put ostavljaju,
sa setom, ali se sećam:
delić topline bi trebala,
u toplini mog srca
možda tvoj dlan,
ali ko sam ja ako
i ti isto osećaš...

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2017. szeptember 28., csütörtök

Góz Adrienn Szabadka – Subotica

 
Góz Adrienn Debrecen, 1974. február 14. –

Szabadka

Szabadkán jártunk. Úgy hét éves voltam. Egy háznál
Aludtunk, sötét szőnyegekkel, meleg színek között.
Éreztem, hogy ez elegáns.

Cukrászda, a fagylaltot fémtálkákban hozták, talpakon.
Ez nagyon meglepett. Az íz. Már nem tudom, mi volt,
És kaptam egy fehér cipőt.


Forrás: a szerző


Subotica

Bili smo u Subotici. Negde oko sedam godine sam imala. U nekoj
Tamnim sagovima, toplim bojama ispunjenoj kući smo spavali.
Osećala sam da je elegantna.

Slastičarna, sladoled su u metalnim činijama sa postoljem doneli.
Iznedila sam se, okusa više se ne sećam,
I bele cipele sam dobila.

Prevod: Fehér Illés