Szabó Palócz Attila Az apatura ilia haláltánca – Samrtni ples apature ilie

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Az apatura ilia haláltánca Ó, édes Szapphóm, ölelésed oly szoros, s én mégis csak egy árnyat érzek, s bár mondják: Ez helyes! – temetni még nem akarok. Büszkeség kimondani, mert ma már szégyen: láttalak a borús égen. Gongüla és Anakrótia vagy Phaón? Csak azt ne mondd, hogy mindhárom! – örvendve a szónak s jó bornak, bár készültek sokan megváltani a világot, hidd el nekem, csak a rím kedvéért ettek piláfot. És most szólj, Szapphó, valóban oly vadak az érzelmek? Vagy csak te láttad (és láttattad) úgy? Végeredményben nem számít, hisz konok korok elé nézünk, néha talán félünk, de... Igen, volt még valami: Szapphó néni.

Samrtni ples apature ilie O, slatka moja Sapfa, zagrljaj ti je tako čvrst, ja ipak samo jednu senu osećam, i mada kažu: Tako je! – sahraniti još ne želim. Sa ponosom kažem, jer danas je već sramota: na oblačnom nebu video sam te. Gongila i Anaktorija ili Faon? Samo nemoj to tvrditi, da svi zajedno! – mada radovajući se rečima i dobrom vinu mnogi su se spremili svet spasiti, veruj mi, pilava samo zbog rime su jeli. I sad, Sapfa reci, osećaji su zaista tako divlji? Ili samo si ti videla (i dala da se vidi) tako? Na koncu konca sve jedno je, ta tvrdoglava razdoblja stižu, možda katkad bojimo se, ali... Da, bilo je još nešto: teta Sapfa. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Petrőczi Éva Októberi ének – Oktobarska pesma

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Októberi ének Sötétedik. Reviczky utca-torkolat; csaknem húsz évig itt cikázott és szaladt taní-tani, a hálátlan pesti ég alatt. És mára boldog attól is, ha esti lépeit köszöntve egy ál-régimódi utcai lámpa, az álmok baktere, fehéredő hajára szétszórja fényeit.

Oktobarska pesma Smrkava. Ušće ulice Revicki; maltene dvadeset godina pod nezahvalnom nebom Pešte vaspi-tati* tu je jurio i sevao. A danas već je i zbog toga sretan, ako pozdravljajući njegove večernje korake jedna lažno-starinska ulična lampa, stražar snova, njegovu sedu kosu ozari. *Stih iz pesme: Moj rođendan Atile Jožefa Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Göldner Ildikó Mikor ébredéskor – Kad prilikom buđenja

Göldner Ildikó Baja, 1950. november 2. –

Mikor ébredéskor Mikor ébredéskor már az újabb éjszakát várom egy húron pendül mindkét semmirekellő hű barátom életem és halálom

Kad prilikom buđenja Kad prilikom buđenja već novu noć čekam oba moja dva ništavna prijatelja život i smrt na istom instrumentu sviraju Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://versholdak.hu/mikor-ebredeskor/

Enes Halilović Linea – Linea

Enes Halilović Novi Pazar 05. mart 1977. –

Linea I prođoše vremena. Tolika prođoše vremena, a nijedna kazaljka nije se pobunila. Nijedna sekunda nije se umorila. Ni zub vremena nije stradao od karijesa. Ni dan se nije izgubio, ni sedmica, ni godina. Ni sat za satom nije zakasnio. Nijedan tren nije pretrčao tren. Nigdje se ništa nije razvezalo. Ni minut se nije okliznuo. I dođoše vremena.

Linea És elmúlt az idő. Annyi idő elmúlt, de egyetlen óramutató sem lázadt fel. Egyetlen másodperc se fáradt el. Az idő fogát a fogszuvasodás nem kezdte ki. Egyetlen egy nap se, hét se, év se veszett el. Óra sem késett le óráról. Percet egyetlen perc sem hagyott el. Sehol semmi sem vált nyilvánvalóvá. A pillanat sem botlott meg. És eljött az idő. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://okf-cetinje.org/enes-halilovic-diskretna-matematika/

Sead Husić Mostarska/Posvećeno P. Zupcu – Mosztári/Zubac P.-nek ajánlva

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Mostarska/Posvećeno P. Zupcu Govorio sam joj da je glupa. Govorio sam o teškim modrim kišama što su onda nad Mostarom lile. Govorio sam joj o elegijama što su nad nama kao dudovi, zreli i plavi, padali. Govorio sam joj onda kad je nad Mostarom nebo okrvavljeno bilo i most pod kojim sam sanjao o njoj – svijetloj i plavoj – porušen bio... Govorio sam joj o Svetlani! Govorio sam joj: ne budi glupa, ne budi derište. Govorio sam o Emini i kako i danas kiše padaju nad Mostarom. Govorio sam joj kako ne bih mogao tek tako                                                              tamo s nekom Svetlanom. Pobogu? Kako bih mogao?! Govorio sam joj u kasnu jesen, poturajući joj Liriku Itake, kako sam ljetos gledajući u kajsije sjećao se Svetlane, tamo neke... Kako sam u to mlado ljeto pronašao smiraj na ulici, mostarskoj i kišnoj, čekajući Kajana u studentskom, poput plava dječaka koji čeka da dođu po njega. Govorio sam joj. Sve sam joj govorio. Kako ću otići. Kako ću pisati pisma. Kako ću tamo negdje sanjati o njoj koja se sjeća mene kako prstima – kao po mojim stihovima, kao po ružama... Govorio sam joj da je glupa. Govorio sam o teškim modrim kišama što su onda nad Mostarom lile. Govorio sam joj. Sve sam joj govorio. Govorio sam joj o jednoj Svetlani i tamo nekim mostarskim kišama!

Mosztári/Zubac P.-nek ajánlva Mondogattam, buta vagy. És a Mosztárt áztató súlyos, kék esőkről beszéltem. Az érett és kék eperként körülöttünk hulló bús sorokról beszéltem. Akkor szóltam hozzá, mikor Mosztár felett véres volt az ég és a híd, amely alatt róla álmodtam – a fényes és kék – lerombolt volt... Tündéről beszéltem neki! Mondogattam: ne légy buta, ne légy szertelen. Emináról beszéltem és ahogyan Mosztárt most is esők áztatják. Arról beszéltem, hogy csak úgy, ott, holmi Tündével nem tudnék. Istenem? Hogyan is                                                        tudnék?! A késő őszről beszéltem, Itaka költészetét erőltetve, ahogyan a nyáron, az érett barackot látva egy Tünde jutott eszembe... Ahogyan azon a fiatal nyáron, az egyetemi városban, szőke fiúként, aki arra vár, jőjjön valaki érte, Kajanra** várva a mosztári, esőáztatta utcán, megleltem                                               nyugalmam. Beszéltem. Mindenről beszéltem. Hogy elmegyek. Hogy leveleket írok. Hogy ott valahol róla álmodok, róla aki emlékszik arra, ahogyan ujjaimmal – mint költeményeimen, mint a rózsákon... Mondogattam, buta vagy. A Mosztárt áztató súlyos, kék esőkről beszéltem. Beszéltem. Minderől beszéltem. Egy Tündéről beszéltem és ott holmi mosztári esőkről! *Zubac, Pero (1945) – az egyik vezető bosnyák(?), szerb(?), jugoszláv(?) költő. Legismertebb verse: Mosztári esők (Mostarske kiše) - https://feherilles.blogspot.rs/2013/05/pero-zubac-mostarske-kise-mosztari-esok.html **Azon az estén, Kajan Ibrahim (1944) – bosnyák irodalmár mosztári könyvbemutatóján  a promotor szerepében a fiatal költő lépett fel. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Milica Petričević 24. – 24.

Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

24. Ako bi ti bio Ti isti onaj čovjek toplih ruku još toplije duše sa svemirom u očima. Ako bih ja bila Ja ista ona djevojčica iz snoviđenja Tvoja Dvadeset ljeta unazad Izgubljene godine više ne bi bile izgubljene. I znao bi da ona stranica nikada prazna nije ni bila.

24. Ha te ugyan az a csillagokkal tele szemű meleg kezű még melegebb lelkű ember lennél. Ha én Én lennék ugyan az az álombéli Húsz évvel ezelőtti Lánykád Az elveszett évek nem lennének elveszettek. És tudnád az az oldal sosem volt üres. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Faiz Softić *** (Uzmi jednu dlaku) – *** (Végy egy szőrszálat)

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

*** Uzmi jednu dlaku ispod lijevog pazuha i posadi je gdje si mislio orah. Drugu, iz lijevog pazuha, posadi gdje si mislio trešnju. I tako redom: usij se u se. Kad pronikneš: lisje svijetom prospi. Skrivenog u kaleme smrt te neće naći. Zalud će njušiti basamake. Ko pseto izgladnjelo.

*** Végy egy szőrszálat  a bal hónaljad alól és ültesd el ahová diófát akartál. A másikat, a jobb hónod alólit, ültesd el ahová a cseresznyefát akartad. És így sorjában: magadat önmagadba ültesd el. Ha kikelsz: a leveleket szórd szét a világban. A halál az oltóvesszőben meg nem talál. A hágcsókat hiába szaglássza. Kiéhezett kutyaként. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 17. str.