Sebestyén Péter Antarktisz hegyvidéke – Gorski kraj Antarktisa

Sebestyén Péter Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Antarktisz hegyvidéke Kínosan ügyelj, hogy ne lépj a koldusokra odalenn. A türelem első játszótere ez, félhomály, hólétocsogás. Odafenn pótdíjat szednek az erre rendeletben feljogosított személyek, akik mind az ismerőseid. Hovatovább rend lesz. Az első vagon üres. Temérdek az utolsó talpalatnyi hely, s a pokolfehér szerelvény vígan siklik el. Az ötödik vagy hatodik megálló lesz az, amiről a fagyott csontvelő sem akar tudni, csak a hétpróbás emlékezet. Feltételes végállomás. A mozgólépcsők itt is tele vannak, mindenki lefelé sorjázik, mindenki lefelé sorvad el. A csarnokból kilépve friss a lég, taxit keresel, s a távolban tavasz simogatja Antarktisz hegyvidékeit.

Gorski kraj Antarktisa Da dole na prosjake ne staneš i te kako pazi. To je prvo igralište strpljivosti, polumrak, tapkanje u kaljuži. Gore na to uredbom ovlašćeni doplatu uzimaju, a oni su redom svi tvoji poznanici. Malo pomalo uspostaviće se red. Prvi vagon je prazan bio. Zadnji pedalj zemlje je nebrojen, a pakleno bela kompozijija veselo se udaljava. Biće peta ili šesta stanica ta, za koju ni smrznuta koštana srž ne želi znati, samo prepredeno sećanje. Potencijalna zadnja stanica. Pomične stepenice i tu su pune, svi prema dole se redaju, svi prema dole se smanjivaju. Dvoranu napustivši vazduh je svež, taxi tražiš a u daljini gorski kraj Antarktisa proleće miluje. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Sebesty%C3%A9n_P%C3%A9ter-1967/Antarktisz_hegyvid%C3%A9ke

Faiz Softić Mapa doma moga – Otthonom képe

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Mapa doma moga Mapu doma moga gavran kljunom crta. Vrata i prozore boji u crveno. Kandžama crnim na šiljak mi stao – i već stoljećima vreba nerođeno. Niko da me pita odakle ću ulaz jer ja lovac mrki na izlaske sunca volio bih kuću sa šenli sobama – a s prozora vidik, ko lovnica, puca. Vidio sam ljude dvoglave u vrtu, s po četiri ruke mladice mi sijeku. Zalud vapim k nebu: mene nigdje nema – u psu, u gavranu, niti u čovjeku. Mapa doma moga pod kamenom spava. Ja bez ruku stojim na slijepom nišanu. Na sve strane bdijem i opet ne vidjeh onog što mi solju zapečati ranu.

Otthonom képe Otthonom képét csőrével holló rajzolja. Az ajtókat, ablakokat vörösre festi. Karmaival nyakamba kapaszkodva – évszázadok óta a meg nem szülöttet lesi. Nem kérdi senki, a bejáratot hol találom, mert én a zord vadász a nepkeltét egy házban üres szobában  szeretném – az ablakban meg él a vadászszenvedély. A kertben kétfejű embereket láttam, négy kézzel vágták a fiatal növényeket. Hiába könyörgök: magamat sehol se találom – se a kutyában, se a hollóban, de az emberben sem. Kő alatt nyugszik otthonom képe. Karok nélkül, vak célpontban állok. Virrasztok, de sebemre a gyógyírt mégsem találom. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 17. str.

Gordana Todorović Ljubavni poziv nepostojećem – Szerelmes levél a nemlétezőnek

Gordana Todorović

Drajinci 1933 – Beograd 1979.

Ljubavni poziv nepostojećem

Dođi, da pokušamo.
Ja znam da ću opet stajati negde, daleko izvan nas,
naslonjena na zid u najudaljenijem kutu sobe na
četvrtom spratu.
Gledaću velikim očima,
sa jako ucrtanim ponorima na svom licu,
sa dosta ironije
možda,
i sa nešto malo sažaljenja:
šta rade ovi ljudi?
Svejedno.
Ja sam najzad razumela da ono
što je u jorgovanu nije nimalo važno.
Za sanjanje nisu postelje potrebne.
Pitanje je sasvim drukčije postavljeno:
da li ćemo zatreperiti zajedno
kao one dve žice na Rilkeovoj violini,
iz kojih gudalo mami isti zvuk.
Ali ni on nije znao
na kakvom smo ludom instrumentu strune mi
i ko je majstor, koji nas drži u ruci. 

Svejedno.
Nije mi potreban čovek da bih mogla sebe da lažem.
I suviše volim samoću, a da bih mogla ostati sama.
I suviše mi smeta galama, a da bih mogla ostati sama.
Lutala sam već dovoljno.
Lutaću još dovoljno na svom putu između dva drveta
na svom putu od kolevke do mrtvačkog sanduka,
od jednog ležišta do drugog.
Pa zašto onda ne bi došao ipak ti,
iako znam da ne postojiš?
Bio bi mi kao voda.
Ništa ne volim kao vodu,
hladan mlaz kroz grkljan,
nikad mi nije dosadila,
nikad je dovoljno nije bilo.
Onaj bokal vode što za svakim obedom popijem
sasvim sama
neka ti bude dokaz
da bi mi bio dovoljan jedan čovek,
samo da te nađem.
Ko zna pre koliko vremena su
nemilosrdni bogovi zavidljivo rasekli mene na dve
polovine
i sad tražim onu drugu.
Nadam se da si to ti, iako znam da ne postojiš.
Svejedno.
Ja nemam svoje trenutke kome da dam
i zato te zovem.
Dani se lako ispunjavaju satima i minutima,
u mesecu je broj dana tačno određen
i svaka godina ima dvanaest izbrojanih meseci.
Godine, meseci, nedelje, dani, sati,
horizontalne i vertikalne linije na tačnoj tabeli,
ispunjeni kvadrati sa crvenim, crnim i plavim
sadržajem. 

Dođi.
Da pokušamo.
Možda se s tobom neću osećati kao uvek u tuđem
oku,
kao tužna, nespokojna avet među mirnim
mrtvacima.
Stajaću.
Gledaću na žalost i opet i izdaleka.
Ko zna,
možda smo jedno drugom tečnost, koja ispunjava
vrč do vrha.
Da li da te blagoslovim,
da li da te proklinjem, što ne postojiš?

Izvor: http://opusteno.rs/knjizevni-kutak-f21/dodji-da-pokusamo-gordana-todorovic-t20749.html

Szerelmes levél a nemlétezőnek

Gyere, próbáljuk meg.

Tudom, ismét valahol csak állok, rajtunk kívül,

a negyedik emeleten, a legtávolabbi szobasarokban

a falhoz támaszkodva.

Tágra nyitott szemekkel nézek,

arcomon mély barázdákkal,

gúnyosan

talán,

és némi sajnálkozással:

mit csinálnak ezek az emberek?

Mindegy.

Végre megértettem mi az

ami az orgonában egyáltalán nem fontos.

Álomszövéshez heverők nem kellenek.

A kérdés egészen másként hangzik:

vajh együtt rezdülünk-e

mint Rilke hegedűjén az a két húr

amelyekből a vonó egyazon hangot kelt életre.

De ő sem tudta

milyen bolond hangszer húrjai vagyunk

és ki az a mester, aki kezében tart bennünket.

Mindegy.

Hogy áltassam magam, férfire nincs szükségem.

Túlságosan szeretem a magányt ahhoz, hogy egyedül élhessek.

Túlságosan zavar a hangzavar ahhoz, hogy egyedül élhessek.

Eleget bolyongtam már.

Utamon, a bölcsőtől a koporsóig,

a két fa között, egyik fekhelytől a másikig,

eleget bolyongok még.

Hát miért nem jönnél éppen te,

még akkor is, ha tudom, nem létezel?

Vizem lennél.

A víznél jobban semmit sem szeretek,

a garaton keresztül friss sugár,

sosem untam meg,

sosem volt elegendő.

Az a kancsó víz, amelyet minden étkezéskor megiszok,

teljesen egyedül,

az bizonyítsa,

számomra egy ember elég lenne,

csak megtaláljalak.

Ki tudja mennyi edeje,

hogy kettészeltek a kegyetlen, írígy

istenek

és most azt a másikat keresem.

Remélem te vagy az, még akkor is, ha tudom, nem létezel.

Mindegy.

Nincs akinek perceimet adhatnám,

ezért hívlak.

A napok órákkal, percekkel könnyen kitölthetők,

a hónapban a napok száma is meghatározott

és minden évben tizenkét hónapot lehet megszámlálni.

Évek, hónapok, hetek, napok, órák,

vízszintes és merőleges vonalak az egzakt táblán ,

piros, fekete és kék tartalommal töltött

négyzetek.

Gyere.

Próbáljuk meg.

Talán szemedben, mint mindig, nem érzem majd magam

idegennek,

nyugodt tetemek között szomorú, nyugtalan

kísértetnek.

Állok.

Nézek sajnos és ismét a távolba.

Ki tudja,

talán egymás üdítői vagyunk, amelyek a kancsót

színültig töltik.

Mert nem létezel,

áldjalak-e vagy átkozallak?

Fordította: Fehér Illés

Izet Sarajlić Rođeni 23. strijeljani 42. – 23-ban születtek 42-ben kivégzettek

Izet Sarajlić

Doboj, 16. mart 1930. – Sarajevo, 2. maj 2002.

Rođeni 23. strijeljani 42.

Večeras ćemo za njih voljeti
              Bilo ih je 28
              Bilo ih je pethiljada 28
              Bilo ih je više nego što je ikad u jednoj pjesmi bilo ljubavi
Sad bi bili očevi
Sad ih više nema.

              Mi koji smo po peronima jednog vijeka
Odbolovali samoće svih svjetskih Robinzona
Mi, koji smo nadživjeli tenkove i nikog nismo ubili
Mala velika moja
              Večeras ćemo za njih voljeti.

              I ne pitaj jesu li se mogli vratiti
I ne pitaj je li se moglo natrag
Dok je posljednji put crven ko komunizam
Goreo horizont njihovih želja
Preko njihovih neljubljenih godina izbodena i uspravna
Prešla je budućnost ljubavi

              Nije bilo tajni o polegloj travi
              Nije bilo tajni o raskopčanom prvom dugmetu
Tamo gdje se svršava vrat
Nije bilo tajni o klonuloj ruci s' ispuštenim ljiljanom

              Bile su noći, bile su žice
              Bilo je nebo koje se gleda posljednji put
              Bili su vozovi koji se vraćaju prazni i pusti
              Bili su vozovi i makovi
              I s' njima, s' tužnim makovima jednog vojničkog ljeta
              S' divnim smislom podražavanja
Takmičila se njihova krv.

               A na Kalimegdanima i Nevskim Prospektima
               Na južnim bulevarima i kejovima rastanka
Na cvijetnim trgovima i mostovima Mirabo
Divne i kad ne ljube
              
Čekale su Ane, Zoje, Žanet
Čekale su da se vrate vojnici
A ako se ne vrate
Svoja neljubljena ramena daće dječacima

               Nisu se vratili
               Preko njihovih streljanih očiju prešli su tenkovi
Preko njihovih nedopjevanih marseljeza
Preko njihovih izrešetanih iluzija
              
               Sad bi bili očevi, sad ih više nema
               Na zbornom mjestu ljubavi sad čekaju kao grobovi
Mala velika moja
Večeras ćemo za njih voljeti.

Večeras ćemo za njih voljeti.

1953.

Izvor: http://www.vuksfrj.se/kultura/knjizevnost/voljeti.html

23-ban születtek 42-ben kivégzettek

Ma este értük szeretünk.

              28-an voltak

              Ötezer 28-an voltak

              Többen voltak mint amennyi szeretet egy versben valaha is volt

Most apák lennének

Már nem léteznek.

              Mi akik egy század veszteglőjén

Átvészeltük a mindenkori Robinzonok magányát

Mi, akik túléltük a tankokat és senkit sem öltünk meg

Hatalmasom, kedvesem

               Ma este értük szeretünk.

               És ne kérdd, visszatérhettek volna-e

És ne kérdd lehetett volna-e visszatérni

Míg utoljára vörösen mint a kommunizmus

Sóvárgásuk láthatára égett

Meg nem élt összeszabdalt büszke éveiken

Átgázolt a jövő szerelme

               Nem volt titok a lenyomott fűben

               Nem volt titok az első kigombolt gombban

Ott a nyaknál

Nem volt titok a liliomot kiejtő ernyedt kézről

               Voltak éjszakák, voltak szögesdrótok

               Volt utoljára tekintett mennybolt

               Voltak üresen visszatért vonatok

               Voltak vonatok és makkok

               És velük, egy katonanyár szomorú termésével

               Magasztos ihlettel

Versenyzett vérük.

              A Kalimegdanokon és Nevski Prospekteken

              A déli körutakon és a búcsú kikötőiben

A virágtereken és Mirabeaui hidakon

Az akkor is ha nem csókolnak gyönyörűek

Annára, Zojára, Zsanettre vártak

A katonák visszatértére vártak

És ha nem térnek vissza

Nemcsókolt vállukat a romlatlanoknak adják

               Nem tértek vissza

               Kivégzett szemükön el nem énekelt himnuszukon

Szétlőtt álomképeiken

Keresztül tankok mentek

               Most apák lennének, már nincsenek

               A szerelem gyülekezőhelyén mint sírok várnak

Hatalmasom, kedvesem

Ma este értük szeretünk.

Ma este értük szeretünk.

1953.

Fordította: Fehér Illés

Petrőczi Éva A gyertyaláng szól – Plamen sveća reče

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

A gyertyaláng szól A gyertyaláng szól: (nincs, hová rejtsék, ágy és véka alá bár tegyék a testét) „A fényt elorozni, bárkié légyen, nem lehet úgysem. Aki világol: takarhatatlan. El is elrejtsék, ezer alakban, hamu-alakban, üszök-alakban, szénné vált húsban előjön ismét.”

Plamen sveća reče Plamen sveća reče: (nema mesta gde bi ga sklonili, niti ispod merice, niti ispod kreveta) „Svetlost utajiti, makar čiji je, nemoguće je. Ko svetli: nesklonjiv je. Mogu ga bilo gde kriti, u pepelu, u ugarku, u ugalj pretvorenom mesu, opet će izbiti.“ Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 43. old.

Balázs József Hóesés – Sneži

Balázs József 1947. augusztus 30. –

Hóesés A szürke égből hullott könnyek földre érve gyöngyök lettek

Sneži Iz sivog neba pale suze na zemlji u bisere su pretvorene Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Podolszki József Barangoló törzsek – Nomadi

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Barangoló törzsek

Sátraik előtt

a sötétedés biztos határán

pipájuk füstje

szekercék éle

körbe barangol

szürkület kószál a lekek között

és a varázsló

minden titkok első tudója

is beleborzad

*

Puszták porát hordja a szél

csonka fűtövek közt lapul

készülődik már a sivatag

régi áldozások nem segítenek

vadászok hiába járnak oda

több napi lovaglás se kerít vadat nyilaikra

érintetlenül várják a csapdák a ravasz vadorzót

a halászok varsái is napra kerülnek

iszapos víztől sárosan

pásztorok barmai éles levelű gaznak megörülnek

veszőben az élet

bűbájos zacskók és dobok se hoznak változást

halotti torra se futja

hogy megnyugtassák a szaporán elhulló lelkeket

ember áldozat kell

mondja a táltos

meleg vére ahogy kiömlik

a szívben rekedt alvadt duzzadás

belei ráncos tüdőlebenye

még megmutatná mi honnan várható

s kiválasztják az ártatlanokat

kiket az ármány még ez ínségben is félve elkerült

és felszentelt karddal vad éneklések kürtök és dobok zsivajában

a legidősebb jós végzi a szertartást

mit fehér lován ülve néz néma iszonyattal a fejedelem

bor kerül az ivótülökbe

kézről kézre jár a vérrel sűrítet

de ez sem elég

a táltos most koponyát követel edénynek

abból igyanak áldomást hogy a csapásnak vége legyen

s történik minden kedve szerint

ám a puszták pora elülni nem akar

vadak az erdőbe halak a folyóba vissza nem térnek

szitkozódásokká nőtt könyörgések lármája hirdeti

beteljesül ím a végső ítélet

*

Táltos áll magában

nyugodt az arca nincsenek díszei

kezéből a bűvös szerszámok hiányzanak

szavára nem kíváncsi a had

kopják és íjak erősítik férfiak lelkét

az asszonyokkal meg nincs mit beszélni

szól hát a kúthoz kemény szavakkal

ám a kevés józanok már meg nem részegülnek

és a részegültek feje sem tisztul

forr a vér

fröccsen magasra a hadúr fája előtt

hol borral vegyítik és isszák a vezérek

öblös kupákból

hangjuk messzire zeng az eskütevőknek

*

Végszóra érkezik a pásztor

némán nézi a szétszéledőket

döntést hoztak itt a nemzetség férfiai

míg ő karámok közt figyelte füvek pusztulását

hallgatta barmok száraz hörgését

mert a víz a víz van kiveszőben

fonnyad a világ

itt van elhozta végső bizonyságát

minden romlásoknak

furulyacsonk lapul iszákjában

tenni kell tenni kell valamit emberek

mondja a kiürült sátortér előtt

da a szavaktól telített levegő

kiveti hangját

*

Távolra vetődött

barangoló törzsek

hazát keresnek

vándorlások kora

de akad közöttük hódításra termett

ki követni tudja a kóbor szellemet éji időben

és támadnak sűrű sorokba zárt harcos követői

isznak eskütevő vért a kupából

lesznek vezérei az eltévelyedett laza csapatoknak

kürt szava zeng hadak vonulnak

tárt még a világ

*

Csak dalai maradtak a kóbor nemzetségnek

legendákat cipel nyeregkápa alatt

múltat puhítva

barangol egyre

hazát énekelve

Forrás: Podolszki József Barna, Forum 1982. 19-23. old.

Nomadi

Ispred svojih šatora

na sigurnoj granici sutona

dim lula

oštrice sekira

kruži

među dušama sivilo luta

i vrač

prvi znalac svake tajne

takođe zadrhti

*

Vetar prašinu pustare nosi

između sakatih gomila trava se skriva

pustinja se već priprema

stara žrtvovanja ne pomažu

lovci u lov zalud kreću

njihove strele divljač ne nalaze

lukavog krivolovca stupice netaknuto čekaju

od mulja uprljane vrše ribara

na suncu samuju

stoka pastira oštrolisnom korovu se obraduje

život se gubi

promenu krasne kese i bubnjevi ne donose

i samrtna gozba izostane

da sve češće izgubljene duše umire

ljudska žrtva je potrebna

reče čarobnjak

kako njegova topla krv curi

u srcu zaostalo zgrušeno nabreknuće

njegova creva naborani zalisci pluća

još bi pokazali odakle šta se može očekivati

i izaberu nedužne

koje je zavera i u oskudici uplašeno zaobišla

i prosvetljenom sabljom u metežu divljih pesama truba i bubnjeva

obred nastariji prorok vrši

što poglavar na belom konju s užasom promatra

u kalež krvlju zgusnuto vino se sipa

iz ruke u ruku kola

ali ni to nije dovoljno

čarobnjak sad za posudu lobanju zahteva

da se udar sudbe završi neka halvaluk iz toga piju

i sve se prema njegovoj žeji dešava

ali prašina pustare se ne stiša

divljač u šumu ribe u reku se ne vraćaju

galama u proklinjanje pretvoreno preklinanje oglašava

zadnji sud evo ostvaruje se

*

Usamljeno stoji čarobnjak

lice mu je smiren ukrase skinuo

u ruci čarobne predmete ne drži

četa ge ne sluša

duše muškaraca koplja i strele jačajau

a sa ženama nema šta da se priča

pa tvrdim rečima bunaru govori

ali malobrojni prisebni više se zanesu

niti glave opijenih se ne bistre

krv ključa

ispred stabla poglavara visoko prsne

gde veziri sa vinom mešaju te

iz oblih pehara piju

glas zaverenika daleko se čuje

*

Pastir na kraju obreda stiže

razilazeće nemo gleda

muškarci plemena odluku su doneli

dok je on nestanak trave među oborima promatrao

suv hropot stoke slušao

jer voda voda se gubi

svet vene

tu je konačan dokaz

svake propasti

u prtnjači patrlj frule mu je

ljudi treba treba nešto učiniti

ispred ispražnjenog trga šatora kaže

ali glasovima pun vazduh

njegov glas potisne

*

U daljinu stigla

lutajuća plemena

domovinu traže

era seoba je

ali među njima i za osvajanje stvorenog ima

ko nestalan duh tokom noći pratiti zna

i ratoborni sledbenici u gustim redovima se javljaju

iz pehara krv zakletve piju

i raskalašene čete vezire će dobiti

čuje se rog vojske su u pokretu

svet je još otvoren

*

Od nomadskih plemena tek su pesme ostale

ispod sedla omekšavajući prošlost

legende nosa

o domovini peva

i neprekidno luta

Prevod: Fehér Illés