Tara Đukić Šta je ’’Volim te’’ – Mi a “Szeretlek”

Tara Đukić

Šta je ’’Volim te’’

Šta je ’’Volim te’’
U poređenju sa jednim ’’Dođi’’ kad si iznemogla i bespomoćna
U poređenju sa jednim ’’Ne idi’’ nakon neizvesnosti koja se batrga

Šta je ’’Volim te’’
U poređenju s jednim ’’Zaželeo sam te se’’ onda kad nisi moja
Sa jednim ’’Mrzim te’’ kad nemaš snage da se otrgneš od mene

Šta je ’’Volim te’’
U poređenju sa jednim ’’Gde si?’’ koje nije trebalo da se pošalje
Sa jednim ''Čija si?!'' koje kao eho odzvanja kroz uzdahe dok te ljubim
Sa jednim prodrhtalim ''Mila...'' dok ti jednom rukom stiskam butinu, a drugom svoje slepoočnice

Šta je ’’Volim te’’
U poređenju sa ćutanjem
U poređenju sa načinom na koji se gledamo
Kao dva ponosna psa kod kojih gubi onaj koji prvi spusti glavu
Kod nas gubi onaj koji prvi upadne u pregibe iskušenja
Ko prvi pohrli
Ko prvi obgrli.

Šta je ’’Volim te’’
U poređenju sa našim napetim dijalozima
Noćima umočenih u čežnju
U poređenju sa tvojim odgovorom na moje pitanje zašto ne smem da ti se približavam
’’Zbog ovoga’’ govoriš
Podižući obe ruke oko mog vrata
Stežući me čvrsto, dok te mišići na tankim ručicama ne zabole od straha da ću otići.

Šta je ’’Volim te’’
U poređenju sa brojem ljudi koje smo morali da pogazimo
U poređenju sa količinom emocija koje smo morali da potisnemo
U poređenju sa odricanjem koje smo morali da prihvatimo
Da bismo se našli jedno pored drugog.

Šta je ’’Volim te’’
U poređenju

S Nama?

Izvor: https://www.facebook.com/inspmagazine/posts/419567774878834:0

Mi a “Szeretlek”

Mi a “Szeretlek”

Ahhoz képest ha hallod “Gyere” mikor elcsigázott, tehetetlen vagy

Ahhoz képest ha hallod “Ne menj” a körülötted ólálkodó bizonytalanságban

Mi a “Szeretlek”

Ahhoz képest ha hallod “Megkívántalak” akkor amikor az enyém vagy

Ha hallod “Gyűlöllek” mikor nincs erőd tőlem elszakadni

Mi a “Szeretlek”

Egy “Hol vagy”-hoz képest amit nem volt kötelező elküldeni

Egy “Kié vagy”-hoz ami míg csókollak sóhajok között visszhangzik

Egy reszkető “Kedvesem...”-hez amíg egyik kezemmel combodat, a másikkal meg halántékomat szorítom

Mi a “Szeretlek”

A hallgatáshoz képest

A tekintethez képest

Két büszke kutya közül az veszít aki először hajtja le fejét

Közülünk az veszít aki először esik a kísértés hálójába

Először indul

Előszőr ölel.

Mi a “Szeretlek”

A feszült vitáinkhoz

A vágyba mártott éjjelekhez képest

A feltett kérdésemre adott nem merek közeledni hozzád válaszodhoz képest

“Ezért” mondogatod

És mindkét karoddal átölelsz

Magadhoh szorítasz míg izmaid a vékony karokon félelmükben hogy elmegyek el nem ernyednek.

Mi a “Szeretlek”

Ahhoz képest hogy hány ember kellett eltaposnunk

Ahhoz képest hogy milyen érzéseket kellett visszaszorítanunk

Ahhoz képest hogy milyen próbatételeket kellett felvállalnunk

Hogy egymás mellett lehessünk.

Mi a “Szeretlek”

Hozzánk

Képest?

Fordította: Fehér Illés

Željka Janković Almost blue – Almost blue

Željka Janković Kragujevac, 23. mart 1989. –

Almost blue Te večeri kraj obale U moru alkohola Podvig je bio naći Kap pijaće vode I ona se za tu slamku Što joj je pružio Uhvatila kao Davljenik. Morski lahor Par tonova bluza I plava špilja Samoće Dok pevušila je Blue moon On svirao je Almost blue I baš u tom „zamalo“ Beše sva njihova nada. I razlika. Žongliranje Željom. Žalobna Železnica Žilave Žudnje I žulj od žileta laži. Šačica Domaštane Stvarnosti Šapat Vrišteće Strave i šamar odšetalih šansi. Sebična Sloboda Sebstva. Kako to već dolikuje, Pobednik ne voli Osvrtanje. Al’ noćas ga ta ćudljiva melodija Prominula sa ploče u čajdžinici Vraća na obalu, Bremenitu bluzom, Budalastim bivanjem u bivšoj budućnosti, Kojom ona hoda sa nastranom nasladom Grejući se opiljcima kondicionala prošlog. Kaže, Sve je drugačije Sem tvoje ušne školjke. I bas ključa tvojih kukova. I još ti u oku onaj putokaz Što smo, zaneseni, zaobišli Plešuci pod plavim pogledima plime. Ali, žalo se više ne kikoće Svetlucavo zelenkasto Tek pokatkad zatalasa mu se osmejak U dnu brka Gde veslaju neki drugi prsti Optočeni zlatom. S leve strane obale duva vetar Koščata šaka treperi prazna Zjapi. Vapi.

Almost blue Azon az estén a parton Az alkoholtengerben Művészet volt Egy cseppp ivóvizet találni És a lány abba a szalmaszálba Amit a fiú nyújtott Fuldoklóként Kapaszkodott. Tengeri fuvallat Néhány blues taktus És a magány Kék barlangja Míg a lány A Blue moon-t énekelte Addig a fiú Az Almost blue-t játszotta És pont abban a “majdnem”-ben Reménykedtek. És különböztek. Varázslás Vágyakkal. Állhatatos Álmodozás Siralmas Sínpárja És koholmányél okozta kérges tenyér. A valóság Tenyérnyi Káprázata A rikoltó Rémület Sutyorgása és az elkószált lehetőségek csapása. Szűkmarkú Szabadság Szédelgése. Ahogyan az már illik A győztes a széljegyzeteket Nem szereti. De ma éjjel az a szeszélyes dallam A lemez mellől a kávézóból A partra vitte, A bluessal terheltre, A múlt jövő bolondos színterére Ahol a lány torz gyönyörrel a volt Feltételes mód szilánkjaival melegedve sétál. Állítja, Fülkagylóidat Kivéve minden más. És csípőd basszuskulcsát. És szemedben még ott van az az útjelző Amelyet a kék apály tekintete alatt Fellelkesülten táncolva elkerültünk. De a tengerpart többé nem kuncog Zöldesen csillogva Bajúsza mélyén Ahol arannyal kürölvont Idegen ujjak eveznek Mosolya csak néha villan. A szél a bal partról fúj Üresen remeg a csontos kéz Kirekesztett. Kérlel. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://zexyjankovicfr6.blogspot.rs/

Julijana Marinkovik Taјна – Titok

Julijana Marinkovik Resen 22. jul 1972. –

Тајна Вратата од нашата куќа секогаш беше отворена низ неа влегуваше правливото глуварче и ми ги скокоткаше мислите со своите тајни Навечер некој ќе ми шепнеше на уво: – Оглуве ли пак од твоето глуварче!? Никој не забележа дека јас само му ги кријам тајните на моето глуварче

Titok Házunk ajtaja mindig nyitott volt a poros pitypang szabadon jött be és titkával gondolataimat bizsergette Este valaki mintha suttogta volna: – Pitypangod miatt lettél süket!? Senki sem vette észre hogy csak pitypangom titkára vigyáztam Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.hrvatskiglas-berlin.com/?p=179803

Radomir D. Mitrić Kenotaf za Ernesta i Agnes fon Kurovski – Üres síremlék Ernestért és Agnes von Kurowskyért

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Kenotaf za Ernesta i Agnes fon Kurovski

umesto žalobnosti pomisli na rajolik prizor esplanade
malekona. na bogove monmartra koji su mi ovoga jutra
došli na poklonjenje. samuraj sam, olovo je moj bušido,
koitalna sam zmija čiji je rep ukrućen, moja ljubav sija
u noći poput elektrode, var je dubok, plinski, autogeni,
spajajući razlomljeno, napuklo i ubogo. ja sam velika bela
psina, s raljama u koju staju sve šume apenina, agnes,
sećaš li se, celo to leto, bio sam tvoj cepelin, tvoj hrist
i adam, torpedo bejah za tvoju podmornicu. s crnih si
najlonskih čarapa na mene slala električne munje,
u dlanove moje, frkćući, kao na pindu zevs kad presretnu
tifona, pucali su federi poljskih kreveta, sa stropova
otpadao je malter vavilona, gorelo je, kao nebo nad
sajgonom, kao telo svinje sprženo brenerom. rekla si:
tvoja je krv vrela, ti moraš na jug, ja idem gore severnije.
bio sam poput crvenokošca kojem su otrgli vampum pred
vešalima, svi moji totemi behu srušeni, svetilišta popaljena.
mora sam ruma preplovio u tvoje ime, bejah cubano sato,
caballero, revolveraš bez pravog izazivača, od sećanja
na tvoje telo stvorio sam mitologiju, tvoje oči otvarahu
mi pute kojima nikad ne mišljah da bih mogao poći.
ostrvljen bejah, svakom si mi sabljarkom koju ulovih,
iznova probola srce, uplašena bela golubice santerije,
sa dušom đavola. nedelja je, drugojulska, 1969.
anno domini, vreme je da upalim vatre kvazara u čađavim
očima dvocevke, i da se erida konačno smiri, a moj davni
brat, paradžanov, snimi film o nama, bojom prezrela nara.

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.rs/2018/01/kenotaf-za-ernesta-i-agnes-fon-kurovski.html

Üres síremlék Ernestért és Agnes von Kurowskyért

keserűség helyett az esplanade malencón mesés látványára

gondolj. a montmartre-i istenekre akik ma reggel

előttem tisztelegtek. szamuráj vagyok, busidóm ólom,

merev farkú közösülésre vágyó kígyó vagyok, szerelmem

elektródaként izzik az éjben, mély a forradás, autogén,

kettétörtet, hasadtat, szánalmasat összeköt. nagy fehér kutya

vagyok, appeninek erdőit átfogó állkapcsokkal, ágnes,

emlékszel, azon a nyáron zeppelined voltam, krisztusod

és ádámod, búvárnaszádod torpedója. fekete

nylonharisnyádból elektromos villámokat küldtél

tenyerembe, prüszkölve, mint mikor zeusz tüphón

elé vágott, tört a tábori ágy rugózata, a mennyezetről

babilon vakolata hullott, lángolt, mint a saigoni ég,

mint a disznó perzseléskor. mondtad: forró a véred,

délre kell menned, én északabbra megyek.

vöröscsontú voltam, akiről kagylóövét a bitó előtt

szakították le, bálványaim elpusztítva, szentélyeim

felgyújtva. nevedben rumtengereken keltem át, voltam

cubano sato, caballero, kihívó nélküli revolverhős,

testedre emlékezve mitológiát teremtettem, előttem

szemed soha nem álmodott utakat nyitott meg.

számkivetett lettem, minden kifogott kardhallal

szívemet döfted át, a santeria fehér ijedt galambja,

sátánlélekkel. vasárnap van, július másodika, 1969.

anno domini, ideje kormos kétcsövű puskám kvazárlángjait

meggyújtani és végre árész megnyugodhat, ősi testvérem,

paradzsanov meg, túlérett gránátalma színű filmet készíthet rólunk.

Köszönöm Sebestyén Péternek a fordítás során nyújtott értékes kiegészítéseket.

Zahvaljujem se Peteru Šebešćenu za korisne savete tokom prevođenja.

Fordította: Fehér Illés  

Lőrincz P. Gabriella Illeszkedés – Prilagođavanje

Lőrincz P. Gabriella Beregszász 1982. március 23. –

Illeszkedés Illene már mindent tudni Mindenkit ismerni Figyelni a jó modorra Elvárások szerint élni A koldusnak mindig adni Megérteni az útszéli kurvákat A részegeseket meghívni egy felesre És megszeretni a politikust Mosolyogva vasalt ingben járni Sohasem másnapos hunyorral Csak jót írni meg szépet és igazat Illene már illeni ide

Prilagođavanje Bilo bi pristojno sve znati Svakoga poznavati Uljudnost opaziti Prema očekivanjima životariti Prosjaku uvek dati Priproste uličarke shvatiti Pijane na neku crkavicu pozvati I političare zavoleti U ispeglanoj košulji smeškajući hodati Nikad omamljeno žmirkajući Samo o lepom i istinitom pisati Bilo bi pristojno tu pristajati Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2017-jan-30-1049/illeszkedes-lorincz-p-gabriella-versei

Petrőczi Éva Adriai elégia – Jadrasnka elegija

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Adriai elégia Szüleimnek „Hogyha kiáltanék, ki hallana engem az angyalok rendjéből…?” Rainer Maria Rilke: Első duinói elégia (Nemes Nagy Ágnes fordítása) A „bubamara” lottón öt pénzt nyertem, de nem lett tőle soká jó a kedvem, mert napra-éj csak kísértettetek: te köményszemű kisfiú-apám, tüdőgyulladásból alighogy kikelve, önhitt mosollyal, matróz-öltözetben, majd ötven évvel később, megszögelt csípőddel, de egyre csak rajongva: tenger, tenger. S te, anyám, Matulji szépe, és hatvanhat nyarán kedvence az öreg Volosko kétnyelvű matrónáinak, szobra a Nyárnak, bronzba öntve, míg engem kínkeservesen fogott, ha megfogott a Nap. Tegnap már úsztam – mintha ti, magát rég kettétépő páros kagyló messzesodródott szárnyai, velem szívtátok volna be a víz átható hableány-szagát. „Hogyha kiáltanék…” talán küldene választ a tenger, halk „Non omnis moriar”-t. Malinska, 2010. július 26-án

Jadrasnka elegija Mojim roditeljima “Kad bi kriknuo, iz redova anđela ko bi me čuo...? Rajner Marija Rilke: Prva devinska elegija Na lotu „bubamara“ petaka sam dobila ali moja radost kratkog veka je bila, jer danima i noćima samo ste me iskušavali: ti oče moj dečačkog izgleda sa očima kumina, odmah posle  prebolele upale pluća sa samosvesnim omehom u mornarskom odelu skoro pedeset godina kasnije u kukovima sa čavlima, ali ushićeno: more, more. I ti, majko moja, lepotico Matulja i leta šezdesetšeste miljenice dvojezične matrone Voloske, statuo Leta, u brocu si izlivena, dok me je Sunce tek jedva, ako uopšte opržilo. Juče sam već plivala – kao da ste vi daleko odbačenih krila paru odavno razdvojenih školjki, prodoran miris vode po rusalki zajedno sa mnom udisali. „kad bi kriknula...“ možda bi voda u vidu tihog „Non omnis moriar”-a odgovor dao. Malinska, 26. jula 2010. Fordította: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 78-79. old.

Markovic Radmila Verebek – Vrapci

Markovic Radmila Beograd 1940. november 4. –

Verebek Időnként fölröppen egy-egy ricsajozó szürke verébsereg, rajtuk semmi sem különleges, csak fürgeségük olyan, mint a csintalan gyerek, egyszerre döntenek, és csiripelve a sanyarikafára csapnak le.

Vrapci Povremeno po koje sivo jato vrabaca uz besomučnu graju poleti, ništa naročito na njima, tek im je brzina takva kao u nestašnog deteta, istovremeno odlučuju i dženeriku uz ciku osvajaju. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző