Redžep Nurović Platonska ljubav – Plátói szerelem

Redžep Nurović Lukare kod Novog Pazara 15. juli 1945. –

Platonska ljubav  Dođi, mila. Našao sam tu rijeku suza zaljubljenih duša. Da na njenim obalama i mi sjednemo – ja s jedne, ti s druge strane. Neka i naša suza u njene vode kane, premda kažu da  ovu je rijeku odavno popila suša.

Plátói szerelem Gyere, kedves. Megtaláltam a szerelmes lelkek könnyéből eredő folyót. Mi is üljünk le partjára– én az egyik, te a másik oldalára. Hulljon a mi könnyünk is vizébe, még akkor is ha állítják, régen felszippantotta a szárazság. Fordította: Fehér Illés

Irfan Horozović Lišće umire dok mi hodamo – Míg gyalogolunk elhalnak a levelek

Irfan Horozović - Banja Luka 27. aprila 1947 –

Lišće umire dok mi hodamo koliko znači u tišini šum jedan koliko znači u tišini šum naša ljubav je otišla i mi smo ostali sami šta da radimo sada sami u ovoj noći šta da radimo sada sami

Míg gyalogolunk elhalnak a levelek mennyit jelent a csendben egy zörrenés mennyit jelent a csendben a zörrenés tűnt szerelmünk és egyedül maradtunk mit tegyünk most egyedül ebben az éjben mit tegyünk most egyedül Fordította: Fehér Illés

Izvor: Irfan Horozović Kaleidoskop Šahinpašić Sarajevo 2006. str. 12.

Petrőczi Éva Laura keringő – Laurin valcer

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Laura keringő Nemerey Éva és Ludwig Károly emlékére* Pécs. Ezerkilenszáznegyvenkilenc februárja, madárszív-fagyasztó téli éjszaka – és egyetemi bál. Kreolbőrű anyám a halványsárga (kölcsön) taftruhában – a végzetére vár. És jön egy pengeéles, sápadt, kicsit pökhendi diákgyerek. Összefogódznak, s együtt keringenek. Keringőjük és kerítőjük a Laura ; két távoli sírban is egyszerre moccan meg poruk erre a dallamra. *a szerző szülei

Laurin valcer U spomen Eve Nemerei i Karolja Ludviga* Pečuj. Zimska noć februara hiljadudevetstočetrdesetdevete kad se i srca ptica smrzavaju – bal fakulteta. Mama kreolka u svetložutoj (posuđenoj) svilenoj haljini – svoju sudbu čeka. I jedan žestok mladić stiže, bledunjav, pomalo drzak. Zagrle se i zajedno se vrte. Laura je njihov valcer i usud; i u dva udaljena groba na tu melodiju njihove mošti istovremeno se pomeraju. *roditelji autora Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Jász Attila (árnyék) – (senka)

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

(árnyék) Magam mögött húzom az árnyékom, súrlódik az aszfalton, noha suhan- nia kéne, el ne kopjon még idő előtt, el ne szakad- jon a szerelmes viszony, ami összeköt a lenti és a fenti világgal, amíg, amíg csak lehet.

(senka) Svoju senku iza sebe vučem, na trotoaru se trti, iako bi kliziti tre- bala, da se pre vremena ne ovešta, da se odnos za- ljubljenosti ne pokida, što me sa donjim i gornjim svetom spaja, dotle, dotle god je moguće. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.barkaonline.hu/szepirodalom/18-versek/5237-jasz-attila-versei

Bartha György Röviden – Ukratko

Bartha György Újvidék 1954. március 26. –

Röviden ma csodálatosan kellemes illatod van mint minden újraébredt révült reggel míg mellettem fekszel vénülő vallomás

Ukratko danas ti je miris očaravajući prijatan kao svako novobuđeno omamljeno jutro dok pored mene ležiš ostarela ispovest Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/4500-bartha-gyorgy-versei-roviden-koteltanc

Faiz Softić Vlašićki čoban – Vlašić-i* pásztor

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Vlašićki čoban Omalen, Ispred stada golema, Jaše na magarcu Skoro ko vojskovođa. Magarac sijed i samar sijed. Na samaru: vreća, sjekira i oklagije. Poljem se iza njega Vunena jegulja vije. Vlašićki čoban Poznaje ćud ovce svake A hiljadu ih ima. Deset gore, deset dolje – tu je negdje, veli. I jastuk i jorgan Od vlašićkog neba Preci mu skrojili. Triput noću ustaje. Triput mokri. Triput potepa magarcu. Triput se javi šarovu sa druge strane stada. Vlašićki čoban Čizme rudare nosi. Kad se sagne Rudu da pogura U butine mu udaraju. Oči mu crvene od klekovog dima. Sjeda za večeru, jede polako, Ko da od nebesa uzima.

Vlašić-i* pásztor A hatalmas nyáj előtt Alacsony ember, Akár egy hadvezér, Ül a szamáron. Szürke a szamár és szürke a málha. A málhában: szekerce, görgő és puttony. Utána a mezőn gyapjúcsík kanyarog. A Vlašić-i pásztor Minden bárány titkát ismeri, pedig ezrével vannak. Tíz ide vagy oda – mit számít, mondja. Vánkosát, takaróját Ősei Vlašić-i Égből fonták. Éjjel háromszor kel. Háromszor vizel. Háromszor suttog a szamárnak. Háromszor szól a kutyának, a nyáj túloldalára. A Vlašić-i pásztor Bányászcsizmát hord. Ha lehajol, A rudat meglökni, Oldalát üti. Borókafüsttől vörös a szeme. Vacsorázik, lassan fogyaszt, Mintha az égtől csenne. * Vlašić (Vlasity) – 1943 méter magas hegy Közép-Boszniában. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Faiz Softić :Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 77-78. str.

Mišo L. Korać Jesen stiže dunjo moja – Én birsem közeleg az ősz

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Jesen stiže dunjo moja Ništa nijesmo rekli  ni ja ni ti Samo Smo se gledali ...  A nikada , Nikada prije toga Nijesmo bili zajedno a već je po nama padala kiša kao onako usput... Bila je jesen poklonila si mi žuti list sa mojim imenom ispisanim na njemu! Kiša je umivala lišće, lišće i lišće... Vjetar je svirao sjetno (nešto kao D mol) po granama platana... Šaputao sam; volim te, volim te, volim te... Vjetar je moju riječ pjevao, i pjevao... Ti si plakala i suze su kao kapi padale po izlogu... Kap po kap... Kap po kap... Gledala si u knjigu "Ana Karenjina" Ja sam ti izmislio novo ime jedno za tebe jedno za jesen... ...Ana ...Anijas... I već sam bio tvoj "Vronski " Smještajući se u izlog i gurajući sa knjigama obasipao sam te lalama, zumbulom, ruzmarinom, i poljupcima... Crvenkasto lišće padalo je na tvoju glavu, na tvoja ramena na moja ramena, onda bi se smijali zaljubljeno... Iz kafea se čula sjetna pjesma "Jesen stiže dunjo moja" A po nama lišće, lišće, i lišće, i tvoja bijela kragna preko školske kecelje preko ramena... Preko mog crnog sakoa... Uspomena uspomena... Jesen 1966, ta pretužna molska jesen... Za nama ostaje pjesma "A i ti mene iznevjeri dunjo moja, otišla si slavuj šuti lišće žuti"... Ja sam samo strahovao da se ne pretvoriš u zvuk, i pjevao da te zadržim... "Jesen stiže dunjo moja, ne miriše više cvijeće zumbul, lale, jorgovani"... Stihovi, stihovi, stihovi... Jesenji platani sa urezanom pjesmom i tvojim imenom na njemu... "S’ cvjetnih grana lišće pade, snjime ode moja ljubav, moja mladost, moje nade"... I svake jeseni zajesenim u šum u kišnu kap u (ne) zaborav... "Jesen stiže dunjo moja"...

Én birsem közeleg az ősz Nem szólaltunk meg se te se én Csak Csak néztük egymást... De soha Soha azelőtt Nem voltunk együtt és máris eső áztatott bennünket csak úgy útközben... Ősz volt nevemmel jelzett sárga falevelet kaptam tőled ajándékba! Eső fürdette az avart, az avart és az avart... Szomorúan dalolt a szél (talán D-mólban) a juhar ágain... Suttogva mondtam; szeretlek, szeretlek, szeretlek... A szél ezt a szót dalolta és dalolta... Sírtál és a könny csepp a csepp után hullott a kirakatra... Csepp a csepp után... Csepp a csepp után... Egy regényt “Anna Karenyinát” nézted Én meg új neveket találtam ki egyet neked egyet az ősznek... ...Anna ...Aniász... És már a te “Vronszkijod” voltam A kirakatban helyezkedve és a könyvek között esetlenkedve tulipánokkal, jácintokkal, rozmaringgal, csókokkal árasztottalak el... Fejedre, válladra, vállamra piros levelek hullottak, akkor nevettünk szerelmesen... Szomorkás dal hallatszott a presszóból “Én birsem közeleg az ősz” Rajtunk meg levelek, levelek és levelek iskolás kötődön és válladon meg fehér gallérod... Fekete zakómon... Emlék emlék... 1966 ősze, az a szomorú akkordú ősz... Utánunk marad a dal “Én birsem te is hűtlen lettél hallgat a csalogány elmentél sárgul a levél”... Csak éppen féltem hogy hanggá ne változz és énekeltem hogy megtartsalak... “Én birsem közeleg az ősz, a jácintnak, tulipánnak, orgonának illata már elillant“... Sorok, sorok, sorok... Őszi juharfák és rajtuk a dallal neveddel vésett ágak... “Leestek a levelek a virágot termő ágakról, velük együtt tűnt el szerelmem, ifjúságom, reményem”... És minden ősszel őszbe borulok a susogásba minden esőcseppbe a feled- (hetetlenbe) “Én birsem közeleg az ősz”... Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor