Ratko Petrović Naš tajni jezik – Titkos nyelvünk

Ratko Petrović Beograd 24. jul 1983. –

Naš tajni jezik Kad nas ne bude pod ovim nebom, nestaće i sve naše šifre, tajni kodovi… Naš tajni jezik ljubavi. A, tako smo ga tečno govorili… Ti i ja. Svi naši trenuci, otići će u zaborav. Jer ljubav nije kamenje da ostaje kao svjedok. Neko će drugi, negde u Asunsionu, Rimu, Olsu, Sjevernom polu… Ili već tu, u ulici, govoriti isti taj jezik sličan našem. Isto tako, leptirasto lepršav, isto tako, blesavo sladak. Čitaj mi s usana, usnama. Tako ćemo se uvijek sporazumjeti, i nikad nećemo reći ništa pogrešno. Neću negdje pri kraju, kad mi ostane još stotinak koraka, da se kajem, jer te nisam dovoljno ljubio… Jer nisam bio mlad i srećan, koliko je trebalo, i kada je trebalo! Neću da te tražim, kad budem stariji od zvijezda, kad mi malo vremena ostane. Hoću da zajedno gorimo, i da se zajedno gasimo. Da zajedno treperimo, isto da sanjamo… Da svaki, topli, dašak koji izdahneš, udahnem ja… Usta na usta. Srce na srce. Neko će drugi, u Parizu, Njujorku, Havani… ili već tu, pod ovim divljim sazvježđem, koje smo mi okupili… za nas, govoriti, ovaj isti, blesavi, jezik ljubavi. Jedini jezik na svijetu, stvoren samo za dvoje…

Titkos nyelvünk Ha már ez alatt az ég alatt nem leszünk, eltűnik jelszavunk, a titkos kód... Szerelmünk titkos nyelve. Pedig milyen tisztán beszéltük... Te és én. Feledésbe merül együttlétünk. Mert nem kő a szerelem, hogy tanúként megmaradjon. Valaki más, valahol Asunciónban, Rómában, Oszlóban, az Észki sarkon... Vagy éppen itt, az utcán nyelvünkhöz hasonló nyelven beszél majd. Ugyan olyan pillekönnyeden, ugyan olyan bolondosédesen. Ajkamról ajkaddal olvass. Így mindig megértjük egymást, egymást sosem sértjük. A vég közelében, maradék százvalahány lépésemmel azért, mert eleget nem csókoltalak, ne búsuljak... Mert nem voltam fiatal és boldog, akkor és amennyire kellett! Nem a csillagoktól idősebben, fogytán az idővel akarlak keresni. Együtt lángoljunk, együtt hamvadjunk. Együtt vibráljunk, álmodozzunk... Minden meleg leheleted én szívjam be... Száj a szájra. Szív a szívre. Majd valaki más, Párizsban, New Yorkban, Havannában... vagy itt, a csillagos ég alatt, amelyet mi folglaltunk el... értünk, ugyanezen a csacska nyelven, a szerelem nyelvén beszél. A világ kettőre teremtett egyetlen nyelvén... Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.mladiniksica.me/nas-tajni-jezik-ratko-petrovic/

Đorđe Šćepović Lobanja – A koponya

Đorđe Šćepović Podgorica 6. aprila 1983. –

Lobanja Niti jedna ptica Ne zna pjevati Kao što to zna lobanja Obična, neugledna lobanja Davno zakopana Lobanja, u draču zarasla U kuću uzidana lobanja niti jedna ptica ne umije najaviti jutro kao što to čini lobanja u travu zarasla sa kamenom srasla lobanja napuštena, davno pokopana raspjevana lobanja

A koponya Egyetlen madár Sem tud úgy énekelni Ahogy a koponya tud A közönséges, jelentéktelen Régen elföldelt koponya Koponya, a kóróval benőtt Befalazott koponya egyetlen madár sem képes úgy jelenteni a reggelt ahogy a koponya teszi a fűvel benőtt kővel összenőtt koponya az elhagyott, régen elföldelt nótás kedvű koponya Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2017/09/lobanja-ore-scepovic.html

Dragana Tripković Grč – Görcs

Dragana Tripković Cetinje 26. aprila 1984. –

Grč Nijema usta nad prostotom bez znakova kajanja i poštovanja. Gole misli obogaljene. Nepogrješivost bezličja turobno se poriče. Dobro mi je samoj... bez igdje ikog. Žao mi je što si lud. Ja te ne želim povrijediti. Duboki ponos davi osjećaj. To je vatra u snu, suluda želja, bezrazložan strah. Tiho iskazan vrisak ostavlja dodir u zaborav. U tebi ključa grijeh dok se pitam Kako da sačuvam mir Zatvoreno tijelo se našlo na otvorenom. Žena... kroz oči različitih ljudi. Bez izgovora, niko ne može da voli ono što sam Ja... onako kao ja.

Görcs Tisztelet és bűnbánat nélküli néma ajkak a közönségesség felett. A nyomorúság csupasz gondolatai. A jellegtelen csalhatatlanságát komoran tagadják. Jó nekem így egyedül... bárhol bárki nélkül. Sajnálom, bolond vagy. Nem akarlak megbántani. Büszkeség fojtotta érzelmek. Ködképben láng, esztelen kívánság, indokolatlan félelem. Tapintást az emlékezetből halk sikoly töröl. Míg magamtól kérdem nyugalmamat Hogyan őrizzem meg benned vétek forr A zárt test nyílt pályán találta magát. Nő... különböző emberek szempontjából. Nincs mentség, senki sem szeretheti azt ami Én vagyok... úgy ahogy én. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.sveske.ba/bs/content/odabrana-poezija-2-dragana-tripkovic

Mišo L. Korać Tri dugara – Három barát

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Tri drugara – Priče iz solitera – Đole Glavonja, Macko Prpa i Paja Ledeni, tri drugara, tri musketara iz moga kvarta nerazdvojni od malena bez para, ono roditelji razdvojeni, nezaposleni, valjaju sitnice da djeca prežive, da se sačuvaju, da ih maknu sa ulice; znate već klasika, navika... /Il, tako nešto/. Dogovore se vjerujte vješto da se u podrum sakrivaju da lijepak duvaju... I tako potraje duvanje jedno vrijeme... kao: Što je "kul", odeš u oblake, izmišljaš doživljaje, razne teme, prepričavaš događaje, uspomene... Ali.!? Ne ide, ne funkcioniše... Macko Prpa odustane, kao boli ga kad ustane glava, povraćanje, ne može u školu, njemu se spava, živi u bolu i take, isprike otprilike. Đole Glavonja inače krpa, u neki biznis s matorim se utrpa... Kao prodaje na veliko djelove, trguje sa svijetom: Hong-Kong, Indokina, Malezija; Žali se ne umije da računa, da se sabere... Stari se dere: "Koji sam te krasni školovao, u glavi ti malarija"... I tako lijevi razlozi, uglavnom, duvanje zaobilazi... Jedino Paja Ledeni ostane... Sa duvanjem nikada da prestane, nema hrabrosti, valja neku Anu-Ikebanu velika ljubav; vremenom lagano pređe na marihuanu... Kao to je "Kul" ti je vic i bogme za godinu ili duže navuče se na špric... Prođu godine, deset, dugo vremena... E sada nema natrag, Paja Ledeni dođe Đoletu Glavonji na prag. Treba mu šušta, lova... "Znaš, kao skidam se počeću život iznova". E, oćeš... Đole ugledan građanin bavi se politikom... Da ga ukokaš ne da pare nikom. A i smeta mu sa Ledenim da ga vide... "Čuješ, Ledeni, evo još ovoga puta, evo, i pride. Al, nemoj više ne ide“... Jedva prevali preko zuba, kurvinski prema bivšem drugu i zatvori mu vrata, "Zbogom, prekini ne mogu s tobom izvini..." Ledeni pošizi ode kod Macka kod Prpe... Macko Prpa..! U je....! Profesor na fakultetu. Zakuca Ledeni, Macko se pravda: "Vjeruj mi moj medeni nemam, mala plata, žena, djeca, znaš ono, ovo, obaveze"... Opali kao iz topa. Sve nešto bez veze. Znaš ja sam crko, istina - diploma, sve je u redu. Al, sam tropa zapao u bijedu. Imam prijatelje hoćeš da te liječe to ti je kul najpreče... "Čovječe, ne možeš uvijek tako"... Paja Ledeni stajao dugo, plakao kao dijete.. (Muvale mu se slike iz solitera.) Duvanje lijepka i sve to nekako tužno sjećanje. Macka Prpe žena kao od kamena (ne šljivi podsjećanje) iz sobe viče, ono, čeprka kamence... "Macice, ko je to tamo ? Mršni ga samo pa dođi ovamo, srculence"... Tu noć Ledenom, ne morate vjerovati, suze su tekle kao vodopadi. I kad je negdje pred samu zoru odlučio šta da uradi skočio sa mosta pravo u rijeku bilo mu dosta nakaradi... Sjutra sahrana. Par bližih rođaka ono...Dva metra raka... Dogovori oko plaćanja... Raziđe se svijet na humci jedino ostane ostavljen Anin cvijet... A u novinama negdje u uglu njegova slika, riječi stoje kao da drugarstvo brane... "Posljednji pozdrav Paji Ledenom prije sahrane... Našem drugaru otišao je da se odmori. Nije znao da stane, da progovori kad treba. Htio je da se navuče na skroz... Kao, baš nam je žao neka mu prosto bilo. (Koje sve laži, jao..! ) Bio je leden ko kamen nije nam milo, Htio je "Haša" da se natrpa i tome slično..." U potpisu lično stali: Đole Glavonja, biznismen i dr Macko Prpa...

Három barát – Toronyházi mesék – Kobak Gyura, Prpa Mackó és Jeges Pájó, lakótelepünkön éltek, gyerekkoruktól kezdve elválaszthatatlanok, három barát, három muskétás, szüleik külön éltek, szegények, munkanélküliek, hogy a gyerekek túléljenek, hogy megvédjék őket, hogy ne az utcára kerüljenek, turkáltak; ősi módszer, hagyomány... /Vagy valami hasonló/. Megbeszélték, higgyétek el, ügyesek voltak, az alagsorban titokban ragasztót fújnak... És egy ideig fújták a ragasztót... így: Ez "cool", a felhők közé röppensz, kitalált élményekről, meg nem történt esetekről, emlékekről mesélsz... De.!? Nem megy, nem működik... Prpa Mackó visszalép, szövegel, felkeléskor fáj a feje, hányingere van, nem mehet az iskolába, aluszékony, fájdalom gyötri, hát így, légbőlkapott kifogások. Kobak Gyura ügyeskedik, apjával közösen üzletel... Állítólag nagyban alkatrészeket árul, világszerte kereskedik: Hongkong, Indokína, Malézia; Panaszkodik, nem tud számolni, összeadni... Az öreg meg ordítozik: "A francnak taníttattalak, fejed maláriás”... Mondvacsinált kifogások, a ragasztófújást elkerüli... Jeges Pájó egyedül marad... Rendületlenül fújja a ragasztót, bátortalan, holmi Anna-Ikebanával hempereg, nagy szerelem; idővel marihuána következett... Milyen "Cool", ez vicc és istenemre egy év múlva vagy később fecskendő következik... Múltak az évek, évtized, hosszú idő... Nincs visszaút, Jeges Pájó Kobak Gyura ajtaján kopogtat. Készpénzre van szüksége... " Elvonókúrára megyek, új életet kezdek“. Majd ha fagy... Gyura tekintélyes polgár, politikus... Ha megfujtod, pénzt akkor sem ad. És zavarja ha Jegessel együtt látják... "Ide figyelj Jeges, most még egyszer, itt van, meg is toldom. De, többé ne gyere, nem megy...” Összeszorított fogai közül sziszegte a régi barátnak és becsukta előtte az ajtót, "Isten veled, nemkívánatos egyén vagy, bocsánat...“ Jeges felháborodva ment Mackóhoz, a Prpához... Prpa Mackó...! Ó, b...! Egyetemi tanár. Jeges kopogtat, Mackó szabadkozik: "Hidd el barátocskám, nincs, kicsi a fizetés, itt az asszony, gyerekek, tudod, hogy van, kötelességek”... Egy szuszra mondja. Badarságok. Sehol se vagyok, igaz - diploma, minden rendben. De, tropa vagyok, koldússzegény. Vannak barátaim, akarod, hogy gyógyítsanak, ez cool, a legfontosabb... "Ember, nem élhetsz mindig így”... Jeges Pájó sokáig ott állt, sírt, mint egy gyerek... (Toronyházi képek jutottak eszébe.) A ragasztófújás és ehhez hasonló szomorú emlékek. Prpa Mackó felesége, mintha sziklából lenne, (emlékekre fittyet hány) a szobából, díszköveket matatva kiabál... "Mackó, ki az ott? Küldd a francba és gyere ide, szivecske”... Jegesnek, akkor éjjel, hiszitek vagy nem, vízesésként folyt a könnye. És úgy hajnaltájt döntött, leugrott a hídról, a folyóba, mindenből elege volt... Másnap temetés. Néhány rokon meg... Két méteres gödör... Tanácskozás, a számlát ki kell fizetni... Szétszéledtek, a hanton egyetlen virágszál maradt, Annáé... Az újság egyik sarkában fényképe, alatta a szöveg mintha bartátságukat védené... "Jeges Pájó temetése előtti utolsó üzenet... Barátunknak, aki pihenni tért. Nem tudott talpra állni, mikor kellett, beszélni. Valahogy mindig csusszant... Utána a fájdalom maradt, legyen neki könnyű a föld. (Jaj, micsoda hazugságok...!) Jéghideg volt, akár egy kő, zavarba ejtő, “Cuccot” kért, hogy bepakoljon meg hasonló... " Aláírták, személy szerint: Kobak Gyura, vállalkozó és dr Prpa Mackó... Fordította: Fehér Illés

Izvor: Miso L.Korac Soliter u Podrumu Obodsko slovo Podgorica str. 2002. 9 – 16. 

Mehmed Đedović U ludnicu – A bolondokházába

Mehmed Đedović Miljanovci 18. decembar 1970. –

U ludnicu Da mi bi Da se dokopam ludnice Pa da samo šutim Barem desetak dana Jutra da dočekujem Sa onima koji drugačije vide svijet Jer od pametnih Sam gotov S pameti skrenuo

A bolondokházába Valahogy A bolondokházába akarok jutni Hogy hallgathassak Legalább tíz napot Azokkal várhassam a reggelt Akik a világot másként látják Mert kikészítettek A bölcsek Eszemet vesztettem Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Tijana Rakočević Ovo nije stih – Ez nem vers

Tijana Rakočević Podgorica 23. juni 1994. –

Ovo nije stih Ovo je trabunjanje Ovo su kilometarski trenuci U kojima sloboda proviruje i pita ima li koga Neka mi oproste Što ne mogu pisati Kao da sam progutala Deset bilijarskih kuglica Kao da mi je muka Neka mi oproste Neka mi oproste ne znaju šta čine Sve moje oči uprte u sivilo Sve moje poglede zabačene kao Donji Raspamet Delegacije sa riječima poput socijalni dijalog Vi ste gospodo Oličenje svega što mrzim Jad najjadnijeg jada Vi ste gomila malih metaka heftalice Vi ste oni od kojih mi dođe da pobijem Roditelje rodbinu i koga već stignem usput Nužno zlo u nužniku života Psujem kao kočijaš A tako ne rade lijepo vaspitana đeca Neka mi oproste Jer ovo je oproštajno pismo Znate imam randevu sa sedmim spratom Možda to bude jedini broj koji ću voljeti Ako završim na jednoj od onih tendi Kao u filmovima Sedam sedam nula nula Kakva šteta kakva šteta Ovo je mogla biti dobra pjesma Ovo je mogao biti kič u mome stilu Ovo je mogla biti ljubav sa čepovima na ušima Ovako Zadovoljimo se jednim pristojnim Oče naš I natrag u ludnicu Jer sve je ovo priznaćete Jer sve je ovo Tupo Prolazno I ne zanima nikoga

Ez nem vers Karattyolás Kilóméteres pillanat Amelybe szabadság kandikál és kérdi van itt valaki Bocsássanak meg Írni képtelen vagyok Mintha tíz biliárdgolyót Nyeltem volna Mintha rosszul lennék Bocsássanak meg Bocsássanak meg nem tudják mit csinálnak Szemem a szürkeséget látja Tekintetem Alanti Fejvesztésként rejtett Társadalmi párbeszédet kínáló küldöttségek Uraim önök Megtestesítői mindannak amit utálok A legnyomorabb nyomor nyomora Önök a tűzőgép apró lövedékeinek halmazai Önök azok akik gyilkosságra késztetnek Szülőket rokonságot akit éppen érek Szükséges rossz a muszáj létben Csak káromkodok Pedig a jólnevelt gyerekek ezt nem teszik Bocsássanak meg Ez búcsúlevél Találkám van a hetedik emelettel Talán ez lesz az egyetlen általam kedvelt szám Ha valamelyik vásznon fejezem be Mint a filmeken Hetes hetes nulla nulla Milyen kár milyen kár Ez jó vers lehetett volna Ez giccs a magam módján lehetett volna Ez szerelem dugókkal a fülben lehetett volna Így Elégedjünk meg egy illedelmes Miatyánkkal És vissza a bolondok házába Mert mindez vallják be Mert mindez Butaság Átmeneti És senkit sem érdekel Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://zrcalo.me/?p=5115

Nagy L. Éva Oldódás tört időben – Opuštanje u prelomljenom vremenu

Nagy L. Éva Kecskemét 1954. április 26. –

Oldódás tört időben Szétporladt idő, eltörpült percek, ujjaim közül lassan kiperegnek. Rakosgatnám össze apró szemcséit, de már nem lehet, mert a fény kopogtat az árnyon, és a zúzmarák is olvadnak a fákon.

Opuštanje u prelomljenom vremenu Raspršeno vreme, između mojih prstiju usitnjeni trenuci polako nestaju. Sastavljaja bi one usitnjene čestice, nije moguće jer na senci svetlost stoji i na drveću i inje se topi. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://montazsmagazin.hu/nagy-l-eva/