Aranyi László A remete – Pustinjak

Aranyi László Keszthely 1957. április 26. –

A remete
 
      Közömbössé válik a nemzet, az otthon, a család.
Később a „lenni vagy nem lenni” ugyanúgy…
       „A keresőt keresi a keresett”, OL NOAN OL IPAMIS OL NOASMI,
                     féllábú faun ül a hordón, lopótök a feje,
 
Dzsalál ad-Dín Rúmí gázmaszkos démon-rózsák között ébred,
       tudja, csakis a spontán, önfeledt mámor,
                     az újabb és újabb álmokra eszmélés
       teremtő erejű,
              a bomló egyensúly mögött kacagó szakrális anarchia.
 
       Vajon az elkészült vers ad-e vizuális élményt?
              Vagy a strófák szabályos téglalapjai alkotnak
kényszer-rímekkel összefűzött falanx-félét?
 
Ami jó: szétesőnek tűnik,
       kiszámíthatatlanul burjánzó amorf képződmény,
előfordul, tótágast áll egy-egy sora, csak az extatikus dervis-táncát járó
              művész levegővételének ritmusát követi.
 
       Elmosódnak a különbségek.
Eggyé válik Tűz, Levegő, Víz és Föld.
              S a folyamatosan gyorsuló körforgás
       a lélek belső rejtelmei felé vonz.
 
Forrás: http://deakkert.dfmvk.hu/hu/vers/aranyi-laszlo-a-remete
 
 
Pustinjak
 
       Nacija, dom, porodica nezainteresirani postaju.
Kasnije “biti ili ne biti” takođe...
       „Traženik tražioca traži“, OL NOAN OL IPAMIS OL NOASMI,
                     na bačvi jednonogi faun sedi, glava mu je jurgeta,
 
Džalal ad-Din Rumi između demon-ruža sa gasmaskama se budi,
       zna samo spontana, samozaboravna opijenost,
                     uvek nanovo stvaranje snova
       ima moć stvaranja,
              iza poremećene ravnoteže nasmijana sakralna anarhija.
 
       Daje li završena pesma vizuelan doživljaj?
             Ili skladni pravougaonici strofa sa iznuđenim rimama
nekakav povezan falanks stvaraju?
 
Što je dobro: čini se da raspada,
       nepredvidivo bujajuća amorfna tvorevina je,
desi se da joj naglavačke samo jedan red stoji, samo ritam uzdisaja
            umetnika prati koji ekstatičan ples derviša pleše.
 
       Razlike se gube.
Vatra, Vazduh, Voda i Zemlja se stapaju.
              I neprestano ubrzanje kolovrata
       prema tajnama duše privlači.
      
Prevod: Fehér Illés

Sebestyén Péter a papírrepülő búcsúja – oproštaj letilice od papira

Sebestyén Péter Zalaegerszeg, 1967. július 07. -

a papírrepülő búcsúja

Zsuzsának

befejeződött egy befejezetlen magány

huszonegy éve kuporgok komoly szerelmed

negatívjai mögött – a ciklonok délidejében –

kihátrál innen a nyár jégverések tesznek

ártalmatlanná minden mozdulatodban

elmondom még

az utolsó legendákat

hajnali dobszó

                       most nehéz ez a rend

  hiába ülsz a hallgatás holdkrátereiben

  csuklómon a cirkuszos sebeket hiába bámulod

már nincs félelem csak

elszabadultak összes emlékeim –

elmentél elvitted az éjszaka zenészeit  micsoda

csata készül e homályban –

sínekre hanyatlik szédülő fej –

mire megjössz a gótika égbeemelkedik

arany madaraid köröznek a fölégetett

                       városok felett

  túl soká vártam a hóesésre

  az elektromosság lényegét hiába tudom

papírrepülőket hajtogatok nevetésedből

a szélbe lököm őket pulzusom ötperces halálakor

galambcsőrökben végzet se föld se olajág

  hallgatnak

  várnak amíg

  a pórusokon kivérzik minden idő

Forrás: a szerző

oproštaj letilice od papira

Žužani

završila se jedna nezavršena samoća

dvadesetjednu godinu iza negative

tvoje ozbiljne ljubavi čučim – u podne ciklona –

leto se odavde povlači iz svakog tvog pokreta

tuče me onesposobljavaju

ispričaću još

poslednje legende

jutarnja bubnjava

                       težak je sad taj red

  zalud sediš u mesečevim kraterima šutnje

  na ručnom zglobu zalud gledaš rane ćeretanja

više nema straha

uspomene su mi se oslobodile .

otišla si odnela si muzičare noći u tom mraku

kakva borba se sprema –

omamljena glava na tračnice se spušta –

dok stigneš gotika se do neba diže

iznad popaljenih gradova tvoje

                       zlatne ptice kruže

  predugo sam čekao sneg

  zalud poznajem bit elektriciteta

od tvog osmeha letilice od papira pravim

pri petominutnoj smrti mog pulsa u vetar ih guram

usud u kljunu goluba nit je zemlja nit je grana masline

  ćute

  čekaju dok

  putem pora vreme ne iskrvari

Prevod: Fehér Illés

Mišo L. Korać Vratih se da ubijem mrtvu pticu – Visszatértem, hogy a halott madarat megöljem

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Vratih se da ubijem mrtvu pticu             I bilo je poslednji put. ONA prije ONE sjedela je na ivici stolice pored njega dok je on ispijao kuvanu rakiju. I to je bio kraj. Sve vrijeme su pričali ćuteći. Drugoga dana on je otišao na viseći most noseći pušku. Ako se ONA prije ONE vrati naći će na mostu mrtvu pticu... Možda je ON samo čudak.?! A možda ću ti gospodine Pantoviću ipak pisati.!?             Možda sam ja ON ili ti ON a možda ON i ne postoji. Uostalom najradije ti šaljem prazan list ili ni to. Da nastavim..? Nastavljam. Uostalom šta koga briga šta ću ja da radim. Ni oni prije nje za proteklih petnaest dana nijesu pronašli mrtvu pticu. Most je ostao prazan. Izvisio je... Da, ciseći... Ptica... Neko ju je gurnuo u rijeku... Vjerovatno nogom. Ona više nije letjela a i da jeste  niko je ne bi dotakao rukom... Pobjegla bi... Čovjeku je ptičiji let najmanje poznat. Pravilnost krila mogu osjetiti jedino u avionu. To je laž... Let iz koristoljublja, zadovoljstva, potrebe. Njega još niko prije nje nije spustio na zemlju ali ipak je zadržao ONU prije ONE negdje u nepoznatom ili nepravilno zaobljenom..! Užasavajuće..! Karte za taj let ne postoje a ako i postoje onda su u srcu. On je protiv stjuardesa a ONA poslije ONE bi to željela biti...             "Izvolite kafu, bombone..! Letimo na osam hiljada metara"... A, ne... On je sam u sobi i odavno zaboravljen. Sat i lampa jedino rade i niko mu se ne osmjehuje. On je imao njeno oko i njen prst. Putnici to nikada ne dobijaju. Sve je to lažno, izvještačeno. Možda ona u sebi nosi njegovu bol a ipak je prikrivajući potiskuje smijehom.             Prinuda... Kasno je..!             Pa šta ako je kasno..? I da li uopšte može biti kasno.!? Svakoga trenutka ONO kasno biva iza a kasno je ispred i opet je kasno... Šalim se... Nije kasno..! Rano je..! Ne zna sve, za sve nikada ne može biti kasno ili rano... Kako hoćeš..! Ona je sada bliža ptici... Možda mostu.!? Ako je i pored toga što ptica nije letjela dotakla rukom, nije baš moju pticu. Ja sam je metkom. Ipak me je prevarila...             Ptica... Odista mislite ptica..?             Ne, ona..!             Nju je neko dotakao rikom.             Jedino metak obuzdava let, treba sravniti nišan i mušicu sa ciljem i povući oroz. Onda je mrtav ili mrtva. Tako to biva uvijek. Sa zemlje je gledao čistije, pravilnije čak i dalje. Čini mi se do kule od karata..! A njemu se ponekad za kulu... Jedino ne kad nije to da mu se ponekad. Zadržao je i sada se teško može osloboditi... Vrata od kule ne postoje... a i da postoje za nas bi bila zaključana... Čak ni kula ne postoji. To je sve u njemu a iza ili iz sebe ne može nikoga pustiti jer ni u sebi niti iza sebe postoji. ONA prije ONE je ipak ONA, a samo ONA je stjuardesa.             Bez obe ON je jedino ON...             "Izvolite kafu, bombone..."             Molim..!             ONA... postojim..!             Pa budi mi stjuardesa... Možda ne želiš..?             Njemu se ipak... Spava mi se...             Tako to biva uvijek, lud ili ne sasvim svejedno...

Visszatértem, hogy a halott madarat megöljem           És utolsó alkalom volt. A Lány előtti Lány a szék szélén a fiú mellett ült, aki mézespálinkát iszogatott. És ez volt a vég. Egész idő alatt némán beszélgettek. Másnap a fiú, puskával a kezében, a függőhídra ment. Ha a Lány előtti Lány visszatér, a hídon halott madarat talál... A Fiú talán csak egy csodabogár .?! De, Pantović úr, talán neked mégis írok.!?           Talán én vagyok az a Fiú vagy Ő te vagy, de Ő esetleg nem is létezik. Különben legszívesebben üres lapot küldenék vagy azt sem. Folytassam...? Folytatom. Kinek mi köze hozzá, mit teszek. Az utóbbi tizenöt napban, a hídon, a lány előtt, ők sem találták meg a halott madarat. Üres volt a híd. Hoppon maradt... Igen, nyüszítve... A madár... Valaki a folyóba lökte... Valószínű lábbal. Többé nem szállt és ha mégis, érinthetetlen... Elmenekülne... Az ember számára legkevésbé a madárröpte ismert. Egyedül a repülőgépen érzi a szárnyak szabályosságát. Hazugság... A repülés érdek, kedvtelés, szükség. Őt a lány előtt landolni a földre senki sem engdte, mégis valahol az ismeretlenben vagy  szabálytalan gömbben megtartotta a Lány előtti Lányt...! Elrettentő...! Arra a röptére nincs jegy, ha létezik is, a szívben van. Ő a légikisasszony ellen, a Lány utáni Lány meg az szeretne lenni...           “Tessék kávé, cukorka. Nyolcezer méter magasan repülünk”... Ó, nem... Elfeledetten, egydül van szobájában a fiú. Csak az óra és a lámpa működik, rá senki sem mosolyog. Birtokolta a lány szemét és kezét. Utasoknak ez nem jár. Minden hazug, mestrekélt. A lány esetleg magában hordja a fiú bánatát, mégis mosolyával eltitkolja.           Kényszer... Késő...!           És ha késő...? Lehet-e egyáltalán késő.?! Minden pillanatban Az a késő a soros, késő van előtte is és ismét késő... Bolondozok... Nincs késő...! Korán van...! Nem mindenkinek, mindenkinek nem lehet késő vagy korán... Ahogy tetszik...! A lány most közelebb van a madárhoz... Vagy a hídhoz.!? Akkor is, ha kezével érintette a fel nem szállt madarat, nem az enyém volt. Rálőttem. Mégis megcsalt...           Madár... Tényleg azt hiszitek, madár...?           Nem, a lány...!           Valaki sikollyal érintette.           Röptét megfékezni egyedül golyó képes, célozni kell és meghúzni a ravaszt. Akkor az egyik vagy a másik életét veszti. Mindig így van. A földről tisztábban, pártatlanul és messzebbre látott. Azt hiszem, a kártyavárig...! A fiú néha a várig... Egyedül akkor nem, ha nem olykor. Megtartotta és most nehezen szabadul... Várkapu nem létezik... és ha van is, számunkra zárt... Még vár sincs. Minden benne van és mögé vagy magából senkit sem enged, mert nemlétező sem a bennem, sem a mögöttem. A Lány előtti Lány mégis a Lány, csak Ő a légikisasszony.           Kettőjük nélkül a Fiú csak Fiú...           “Tessék kávé, cukorka...”            Kérem...!            A Lány... létezem..!            Hát légy a kísérőm... Talán nem akarsz...?           A fiú mégis... Álmos vagyok...           Mindig így van, bolond vagy, vagy sem, teljesen mindegy... Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Rebeka Čilović Dan – Egy nap

Rebeka Čilović Berane 8. jul 1988. –

Dan Iznad šporeta se sušio peškir Izgledao je kao pas Kojeg si (jutros) prijavio Žandarima Ti se kupaš Voda ti prija Niz noge ti se sliva žuta tekućina (Oko podne) Spava ti se Protežeš ruke duž jastuka Tražiš pištolj (nemaš dozvolu) San te obara Čuješ lavež Ustaješ Sa očima straha Izlaziš u dvorište Pucaš Sebi u glavu Komšija je (prije podne) Izveo pudlicu u šetnju

Egy nap A tűzhely felett száradó törölköző A  csendőrségen (reggel) Az általad feljelentett kutyára Hasonlított Fürödsz Élvezed a vizet Lábadon sárga folyadék csorog (Délben) Bágyadt vagy Karoddal párnádon matatsz A revolvert keresed (engedélyed nincs) Legyűrt az álom Kutyaugatásra ébredsz Félelemmel szemedben Kelsz fel Kimégy az udvarra Lősz Saját fejedbe A szomszéd kutyusát Sétáltatta (délelőtt) Fordította: Fehér Illés

Izvor: Rebeka Čilović Album za prognane JU Ratkovićeve večeri poezije. 2017. str. 38.

Mórotz Krisztina Egyezzünk ki döntetlenben – Neka bude nerešeno

Mórotz Krisztina 1968. november 4. –

Egyezzünk ki döntetlenben 

Nyírfalvi Károlynak, odaátra.

Kimentem a rétre, keltikét festeni,
a patakból hoztam vizet a keltike
lilás és fehér színéhez, de megláttam
a pettyegetett tüdőfüvet, és a gólyahír
sárgáját, a víz jó lesz azokhoz is.      
Olyan nagy a csönd. Szeretted volna ezt
a csendet, a kavicsokat a folyó partja mellett.
Az egyikre ráírtam a neved kezdőbetűit. 
Most először értettem meg, hogy elmentél. 
Látod a fű is milyen zöld. Épp ilyennek
akarta, aki festette. Társa vagyok a nagy
névtelennek, ülök, festek, mosolygok és ki
merem mondani, hogy nem akarok gondolni
rád, de mégis itt vagy mellettem, itt vagy 
és emlékeztetsz, hogy megígértem, írok rólad.
Igen, felelem. Írok az életről, írok a kavicsaidról,
a komlóról, amivel annyit küszködtél, hogy végül
a komló azt mondta,  egyezzünk ki döntetlenben. 
És te nagylelkűen azt válaszoltad: rendben. 

Forrás: a szerző

Neka bude nerešeno

Karolju Njirfalviju, tamo negde

Krenula sam na livadu oslikati mlađiku,

da stvorim lila i belu boju mlađike

vodu sa potoka donela, ali sam ugledala

lekovitu medoniku i žutu kaljužnicu,

ta voda i njihove boje stvara.

Tišina je tako duboka. Voleo bi tu

tišinu i belutke ne obali potoka.

Na jedan sam tvoje inicijale napisala.

Da si otišao sad sam prvi put shvatila.

Vidiš i trava je zelena. Taj ko ju je slikao

baš takvoj je zamislio. Družica sam

velikom bezimenom, sedim, slikam, brbljam i

hrabro izjavljujem, ne želim na tebe misliti,

ipak tu pored mene si, tu si

i podsećaš me, obećala sam, pisaću o tebi.

Da. Pišem o životu, o tvojim belutcima,

o hmelju čime si se toliko mučio da je na kraju

hmelj izjavio, neka bude nerešeno.

U redu - rekao si velikodušno.

Prevod: Fehér Illés

Tóth Imre Angstrad – Angstrad

Tóth Imre Zalaegerszeg 1966. július 2. –

Angstrad* Öregem, neked már nincs sorsod. Felejtsd el az életet. Nem a boldogság a cél. Dolgozd le a maradékot, és tűnj el, amint csak lehet. Belenéztem a rezzenéstelen pupillába. Láttam, amit nem akartam. Mindenütt halottak, és romok. Ez nem az, és ez sem az. Veletek én már nem vagyok. Csak a becsület miatt, hogy még mindig itt. Készül már az angyalok fegyverzete. Arcomról lekopnak az évszázadok.

Angstrad** Stari moj, sudbu više nemaš. Život zaboravi. Cilj nije igbal. Odradi što je zaostalo i čim je moguće, nestani. Pogledao sam u nepomičnu zenicu. Video sam što nisam hteo. Okolo su mrtvi i ruševine. To nije to, a ni to nije. S vama više ja nisam. Samo zbog časti da još uvek tu. Oružje anđela već se sprema. Stoleća sa mog lica nestaju. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

*Angstrad (szorongás kerék) kifejezést Jakob Böhme (1575. –1624.) teozófus és felvilágosult misztikus alkotta, mely szerint a létezés alapja egy, a növekvő szorongás spirális pályán történő emelkedése, ami alulról indul és folyamatosan regenerálódik, miközben örvényszerűen kavarog mint egy kerék, emelkedik, átalakul és felmagasztalódik a Dicsőségkerekévé, a Szabadság, az Öröm, az Isten szeretetében.

Reč Angstrad** (točak zebnje) stvorio je Jakob Bem (1975 – 1624) nemački teolog, prosvetljen mističar poljskog porekla. Smatrao je da je temelj postojanja rast zebnje na spiralnom putanju šta sa dna krće i stalno se regenerira te poput točka se vrti, kovitla, diže se, u ljubavi Slobode, Radosti i Gospoda u Točak Slave se pretvara.

Jász Attila GPS nélkül – Bez GPS-a

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

GPS nélkül

(valahol)

A boszniai piramisok belsejében

található tócsák vizeinek fagyasztott

kristályszerkezete fenyőfákhoz hasonlít. 

A szennyezett vizet kis mennyiség is megtisztítja.

Az emberben is rejtőznek ilyen tócsák, hol szívnek,

hol versnek hívják. Topográfiától függően.

(éjszakai autópályán)

A halál után valójában semmi nem lesz más,

mint az életben vagy az álomban. Ugyanaz történik,

csak nem lineáris idősíkban éljük meg. Mindezt

csak nagyon hosszan tartó, monoton utazás közben

értheted meg. A fáradtságtól elengeded megszokott

tér- és időkorlátaidat. Szabaddá válsz. Ahogy akkor.

Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2018-feb-23-1747/az-idosik-valtozasa-jasz-attila-versei

Bez GPS-a

(negde)

Smrznute strukture kristala lokvi

unutar bosanskih piramida

kao da su borovi.

Zagađenu vodu i mala količina očisti.

Takve lokve i u čoveku postoje, čas nazivaju srcem,

čas pesmom. Ovisno o topografiji.

(na noćnoj stradi)

Posle smrti ustvari ništa neće biti drugačije

no što je u životu ili snu. Isto se dešava,

samo ne u linearnoj ravnini vremena doživljavamo. Sve

samo tokom dugačkog, monotonog putovanja možeš

doživeti. Zbog umora uobičajene ograde prostora

i vremena se ruše. Postaješ slobodan. Kao tad.

Prevod: Fehér Illés