A remete
Közömbössé válik a nemzet, az otthon, a család.
Később a „lenni vagy nem lenni”
ugyanúgy…
„A
keresőt keresi a
keresett”, OL NOAN OL IPAMIS OL NOASMI,
féllábú faun ül a hordón, lopótök a feje,
Dzsalál ad-Dín Rúmí gázmaszkos
démon-rózsák között ébred,
tudja, csakis a spontán, önfeledt mámor,
az újabb és újabb álmokra eszmélés
teremtő erejű,
a bomló egyensúly mögött kacagó szakrális anarchia.
Vajon az elkészült vers ad-e vizuális élményt?
Vagy a strófák szabályos
téglalapjai alkotnak
kényszer-rímekkel összefűzött
falanx-félét?
Ami jó: szétesőnek tűnik,
kiszámíthatatlanul burjánzó amorf képződmény,
előfordul, tótágast áll egy-egy sora,
csak az extatikus dervis-táncát járó
művész levegővételének ritmusát követi.
Elmosódnak a különbségek.
Eggyé válik Tűz, Levegő, Víz és Föld.
S a folyamatosan gyorsuló körforgás
a
lélek belső rejtelmei felé vonz.
Forrás: http://deakkert.dfmvk.hu/hu/vers/aranyi-laszlo-a-remete
Pustinjak
Nacija, dom, porodica
nezainteresirani postaju.
Kasnije “biti ili ne biti” takođe...
„Traženik tražioca traži“, OL NOAN OL IPAMIS OL NOASMI,
na
bačvi jednonogi faun sedi, glava mu je jurgeta,
Džalal ad-Din Rumi između demon-ruža sa gasmaskama se budi,
zna samo spontana, samozaboravna
opijenost,
uvek nanovo
stvaranje snova
ima moć stvaranja,
iza poremećene
ravnoteže nasmijana sakralna anarhija.
Daje li završena pesma
vizuelan doživljaj?
Ili skladni
pravougaonici strofa sa iznuđenim rimama
nekakav povezan falanks stvaraju?
Što je dobro: čini se da raspada,
nepredvidivo bujajuća
amorfna tvorevina je,
desi se da joj naglavačke samo jedan red stoji, samo ritam uzdisaja
umetnika
prati koji ekstatičan ples derviša pleše.
Razlike se gube.
Vatra, Vazduh, Voda i Zemlja se stapaju.
I neprestano ubrzanje
kolovrata
prema tajnama duše
privlači.
Prevod: Fehér Illés
A költészetről - az Ezüst híd/Srebrni most fordításkötetemről - fordításaim - kedvenc verseim - gondolatok - magamról O poeziji - o knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most - moji prevodi - omiljene pesme - zabeleške - o sebi
Keresés ebben a blogban
2018. július 8., vasárnap
Aranyi László A remete – Pustinjak
Aranyi László Keszthely 1957. április 26. –
2018. július 7., szombat
Sebestyén Péter a papírrepülő búcsúja – oproštaj letilice od papira
Sebestyén
Péter Zalaegerszeg, 1967. július 07. -
a papírrepülő
búcsúja
Zsuzsának
befejeződött egy befejezetlen magány
huszonegy éve kuporgok komoly szerelmed
negatívjai mögött – a ciklonok délidejében –
kihátrál innen a nyár jégverések tesznek
ártalmatlanná minden mozdulatodban
elmondom még
az utolsó legendákat
hajnali dobszó
most nehéz ez a rend
hiába ülsz a
hallgatás holdkrátereiben
csuklómon a
cirkuszos sebeket hiába bámulod
már nincs félelem csak
elszabadultak összes emlékeim –
elmentél elvitted az éjszaka zenészeit micsoda
csata készül e homályban –
sínekre hanyatlik szédülő fej –
mire megjössz a gótika égbeemelkedik
arany madaraid köröznek a fölégetett
városok felett
túl soká vártam a
hóesésre
az elektromosság
lényegét hiába tudom
papírrepülőket hajtogatok nevetésedből
a szélbe lököm őket pulzusom ötperces halálakor
galambcsőrökben végzet se föld se olajág
hallgatnak
várnak amíg
a pórusokon
kivérzik minden idő
Forrás: a
szerző
oproštaj letilice
od papira
Žužani
završila se jedna nezavršena samoća
dvadesetjednu godinu iza negative
tvoje ozbiljne ljubavi čučim – u podne ciklona –
leto se odavde povlači iz svakog tvog pokreta
tuče me onesposobljavaju
ispričaću još
poslednje legende
jutarnja bubnjava
težak je sad taj red
zalud sediš u mesečevim
kraterima šutnje
na ručnom zglobu
zalud gledaš rane ćeretanja
više nema straha
uspomene su mi se oslobodile .
otišla si odnela si muzičare noći u tom mraku
kakva borba se sprema –
omamljena glava na tračnice se spušta –
dok stigneš gotika se do neba diže
iznad popaljenih gradova tvoje
zlatne ptice kruže
predugo sam čekao
sneg
zalud poznajem
bit elektriciteta
od tvog osmeha letilice od papira pravim
pri
petominutnoj smrti mog pulsa u vetar ih guram
usud u kljunu goluba nit je zemlja nit je grana masline
ćute
čekaju dok
putem pora vreme
ne iskrvari
Prevod: Fehér Illés
Mišo L. Korać Vratih se da ubijem mrtvu pticu – Visszatértem, hogy a halott madarat megöljem
Mišo L. Korać Sombor 10.
mart 1950. –
Vratih se da ubijem
mrtvu pticu
I bilo je poslednji put.
ONA prije ONE sjedela je na ivici stolice pored njega dok je on ispijao
kuvanu rakiju. I to je bio kraj. Sve vrijeme su pričali ćuteći. Drugoga dana
on je otišao na viseći most noseći pušku. Ako se ONA prije ONE vrati naći će
na mostu mrtvu pticu... Možda je ON samo čudak.?! A možda ću ti gospodine
Pantoviću ipak pisati.!?
Možda
sam ja ON ili ti ON a možda ON i ne postoji. Uostalom najradije ti šaljem prazan list ili ni to. Da nastavim..?
Nastavljam. Uostalom šta koga briga šta ću ja da radim. Ni oni prije nje za
proteklih petnaest dana nijesu pronašli mrtvu pticu. Most je ostao prazan.
Izvisio je... Da, ciseći... Ptica... Neko ju je gurnuo u rijeku... Vjerovatno
nogom. Ona više nije letjela a i da jeste
niko je ne bi dotakao rukom... Pobjegla bi... Čovjeku je ptičiji let
najmanje poznat. Pravilnost krila mogu osjetiti jedino u avionu. To je laž...
Let iz koristoljublja, zadovoljstva, potrebe. Njega još niko prije nje nije
spustio na zemlju ali ipak je zadržao ONU prije ONE negdje u nepoznatom ili
nepravilno zaobljenom..! Užasavajuće..! Karte za taj let ne postoje a
ako i postoje onda su u srcu. On je protiv stjuardesa a ONA poslije ONE bi to
željela biti...
"Izvolite
kafu, bombone..! Letimo na osam hiljada metara"... A, ne... On je sam u
sobi i odavno zaboravljen. Sat i lampa jedino rade i niko mu se ne osmjehuje.
On je imao njeno oko i njen prst. Putnici to nikada ne dobijaju. Sve je to
lažno, izvještačeno. Možda ona u sebi nosi njegovu bol a ipak je prikrivajući
potiskuje smijehom.
Prinuda...
Kasno je..!
Pa šta ako je kasno..? I da li uopšte
može biti kasno.!? Svakoga trenutka ONO kasno biva iza a kasno je ispred i
opet je kasno... Šalim se... Nije kasno..! Rano je..! Ne zna sve, za sve
nikada ne može biti kasno ili rano... Kako hoćeš..! Ona je sada bliža
ptici... Možda mostu.!? Ako je i pored toga što ptica nije letjela dotakla rukom,
nije baš moju pticu. Ja sam je metkom. Ipak me je prevarila...
Ptica... Odista mislite ptica..?
Ne, ona..!
Nju je neko dotakao rikom.
Jedino metak obuzdava let, treba
sravniti nišan i mušicu sa ciljem i povući oroz. Onda je mrtav ili mrtva.
Tako to biva uvijek. Sa zemlje je gledao čistije, pravilnije čak i dalje.
Čini mi se do kule od karata..! A njemu se ponekad za kulu... Jedino ne kad
nije to da mu se ponekad. Zadržao je i sada se teško može osloboditi... Vrata
od kule ne postoje... a i da postoje za nas bi bila zaključana... Čak ni kula
ne postoji. To je sve u njemu a iza ili iz sebe ne može nikoga pustiti jer ni
u sebi niti iza sebe postoji. ONA prije ONE je ipak ONA, a samo ONA je
stjuardesa.
Bez
obe ON je jedino ON...
"Izvolite kafu, bombone..."
Molim..!
ONA... postojim..!
Pa budi mi stjuardesa... Možda ne
želiš..?
Njemu se ipak... Spava mi
se...
Tako
to biva uvijek, lud ili ne sasvim svejedno...
|
Visszatértem, hogy a halott
madarat megöljem
És utolsó alkalom volt. A Lány
előtti Lány a szék szélén a fiú mellett ült, aki mézespálinkát iszogatott. És
ez volt a vég. Egész idő alatt némán beszélgettek. Másnap a fiú, puskával a
kezében, a függőhídra ment. Ha a Lány előtti Lány visszatér, a hídon halott
madarat talál... A Fiú talán csak egy csodabogár .?! De, Pantović úr, talán
neked mégis írok.!?
Talán én vagyok az a Fiú vagy Ő te
vagy, de Ő esetleg nem is létezik. Különben legszívesebben üres lapot
küldenék vagy azt sem. Folytassam...? Folytatom. Kinek mi köze hozzá, mit
teszek. Az utóbbi tizenöt napban, a hídon, a lány előtt, ők sem találták meg
a halott madarat. Üres volt a híd. Hoppon maradt... Igen, nyüszítve... A madár...
Valaki a folyóba lökte... Valószínű lábbal. Többé nem szállt és ha mégis,
érinthetetlen... Elmenekülne... Az ember számára legkevésbé a madárröpte ismert.
Egyedül a repülőgépen érzi a szárnyak szabályosságát. Hazugság... A repülés érdek,
kedvtelés, szükség. Őt a lány előtt landolni a földre senki sem engdte, mégis
valahol az ismeretlenben vagy
szabálytalan gömbben megtartotta a Lány előtti Lányt...! Elrettentő...!
Arra a röptére nincs jegy, ha létezik is, a szívben van. Ő a légikisasszony
ellen, a Lány utáni Lány meg az szeretne lenni...
“Tessék kávé, cukorka. Nyolcezer
méter magasan repülünk”... Ó, nem... Elfeledetten, egydül van szobájában a fiú.
Csak az óra és a lámpa működik, rá senki sem mosolyog. Birtokolta a lány
szemét és kezét. Utasoknak ez nem jár. Minden hazug, mestrekélt. A lány
esetleg magában hordja a fiú bánatát, mégis mosolyával eltitkolja.
Kényszer... Késő...!
És ha késő...? Lehet-e egyáltalán
késő.?! Minden pillanatban Az a késő a soros, késő van előtte is és ismét
késő... Bolondozok... Nincs késő...! Korán van...! Nem mindenkinek,
mindenkinek nem lehet késő vagy korán... Ahogy tetszik...! A lány most
közelebb van a madárhoz... Vagy a hídhoz.!? Akkor is, ha kezével érintette a
fel nem szállt madarat, nem az enyém volt. Rálőttem. Mégis megcsalt...
Madár... Tényleg azt hiszitek,
madár...?
Nem, a lány...!
Valaki sikollyal érintette.
Röptét megfékezni egyedül golyó képes,
célozni kell és meghúzni a ravaszt. Akkor az egyik vagy a másik életét veszti.
Mindig így van. A földről tisztábban, pártatlanul és messzebbre látott. Azt
hiszem, a kártyavárig...! A fiú néha a várig... Egyedül akkor nem, ha nem
olykor. Megtartotta és most nehezen szabadul... Várkapu nem létezik... és ha
van is, számunkra zárt... Még vár sincs. Minden benne van és mögé vagy
magából senkit sem enged, mert nemlétező sem a bennem, sem a mögöttem. A Lány
előtti Lány mégis a Lány, csak Ő a légikisasszony.
Kettőjük nélkül a Fiú csak Fiú...
“Tessék kávé, cukorka...”
Kérem...!
A Lány... létezem..!
Hát légy a kísérőm... Talán nem akarsz...?
A fiú mégis... Álmos vagyok...
Mindig így van, bolond vagy, vagy sem,
teljesen mindegy...
Fordította:
Fehér Illés
|
2018. július 5., csütörtök
Rebeka Čilović Dan – Egy nap
Rebeka Čilović Berane 8. jul 1988. –
Dan
Iznad šporeta se sušio peškir
Izgledao je kao pas
Kojeg si (jutros) prijavio
Žandarima
Ti se kupaš
Voda ti prija
Niz noge ti se sliva žuta tekućina
(Oko podne)
Spava ti se
Protežeš ruke duž jastuka
Tražiš pištolj
(nemaš dozvolu)
San te obara
Čuješ lavež
Ustaješ
Sa očima straha
Izlaziš u dvorište
Pucaš
Sebi u glavu
Komšija je (prije podne)
Izveo pudlicu u šetnju
|
Egy nap
A tűzhely
felett száradó törölköző
A csendőrségen (reggel)
Az
általad feljelentett kutyára
Hasonlított
Fürödsz
Élvezed
a vizet
Lábadon
sárga folyadék csorog
(Délben)
Bágyadt
vagy
Karoddal
párnádon matatsz
A
revolvert keresed
(engedélyed
nincs)
Legyűrt
az álom
Kutyaugatásra
ébredsz
Félelemmel
szemedben
Kelsz
fel
Kimégy
az udvarra
Lősz
Saját
fejedbe
A
szomszéd kutyusát
Sétáltatta
(délelőtt)
Fordította: Fehér Illés
|
2018. július 3., kedd
Mórotz Krisztina Egyezzünk ki döntetlenben – Neka bude nerešeno
Mórotz Krisztina 1968.
november 4. –
Egyezzünk ki döntetlenben
Nyírfalvi Károlynak, odaátra.
Kimentem a rétre, keltikét festeni,
a patakból hoztam vizet a keltike
lilás és fehér színéhez, de megláttam
a pettyegetett tüdőfüvet, és a gólyahír
sárgáját, a víz jó lesz azokhoz is.
Olyan nagy a csönd. Szeretted volna ezt
a csendet, a kavicsokat a folyó partja mellett.
Az egyikre ráírtam a neved kezdőbetűit.
Most először értettem meg, hogy elmentél.
Látod a fű is milyen zöld. Épp ilyennek
akarta, aki festette. Társa vagyok a nagy
névtelennek, ülök, festek, mosolygok és ki
merem mondani, hogy nem akarok gondolni
rád, de mégis itt vagy mellettem, itt vagy
és emlékeztetsz, hogy megígértem, írok rólad.
Igen, felelem. Írok az életről, írok a kavicsaidról,
a komlóról, amivel annyit küszködtél, hogy végül
a komló azt mondta, egyezzünk ki döntetlenben.
És te nagylelkűen azt válaszoltad: rendben.
Nyírfalvi Károlynak, odaátra.
Kimentem a rétre, keltikét festeni,
a patakból hoztam vizet a keltike
lilás és fehér színéhez, de megláttam
a pettyegetett tüdőfüvet, és a gólyahír
sárgáját, a víz jó lesz azokhoz is.
Olyan nagy a csönd. Szeretted volna ezt
a csendet, a kavicsokat a folyó partja mellett.
Az egyikre ráírtam a neved kezdőbetűit.
Most először értettem meg, hogy elmentél.
Látod a fű is milyen zöld. Épp ilyennek
akarta, aki festette. Társa vagyok a nagy
névtelennek, ülök, festek, mosolygok és ki
merem mondani, hogy nem akarok gondolni
rád, de mégis itt vagy mellettem, itt vagy
és emlékeztetsz, hogy megígértem, írok rólad.
Igen, felelem. Írok az életről, írok a kavicsaidról,
a komlóról, amivel annyit küszködtél, hogy végül
a komló azt mondta, egyezzünk ki döntetlenben.
És te nagylelkűen azt válaszoltad: rendben.
Forrás: a
szerző
Neka bude nerešeno
Karolju Njirfalviju, tamo negde
Krenula sam na livadu oslikati mlađiku,
da stvorim lila i belu boju mlađike
vodu sa potoka donela, ali sam ugledala
lekovitu medoniku i žutu kaljužnicu,
ta voda i njihove boje stvara.
Tišina je tako duboka. Voleo bi tu
tišinu i belutke ne obali potoka.
Na jedan sam tvoje inicijale napisala.
Da si otišao sad sam prvi put shvatila.
Vidiš i trava je zelena. Taj ko ju je
slikao
baš takvoj je zamislio. Družica sam
velikom bezimenom, sedim, slikam, brbljam i
hrabro izjavljujem, ne želim na tebe
misliti,
ipak tu pored mene si, tu si
i podsećaš me, obećala sam, pisaću o tebi.
Da. Pišem o životu, o tvojim belutcima,
o hmelju čime si se toliko mučio da je na
kraju
hmelj izjavio, neka bude nerešeno.
U redu - rekao si velikodušno.
Prevod: Fehér Illés
2018. július 2., hétfő
Tóth Imre Angstrad – Angstrad
Tóth Imre
Zalaegerszeg 1966. július 2. –
Angstrad*
Öregem,
neked már nincs sorsod.
Felejtsd el az életet.
Nem a boldogság a cél.
Dolgozd le a maradékot,
és tűnj el, amint csak lehet.
Belenéztem a
rezzenéstelen
pupillába.
Láttam, amit nem
akartam.
Mindenütt halottak,
és romok. Ez
nem az, és ez
sem az. Veletek
én már nem
vagyok.
Csak a becsület miatt, hogy
még mindig itt. Készül már
az angyalok fegyverzete.
Arcomról
lekopnak az évszázadok.
|
Angstrad**
Stari moj, sudbu više nemaš.
Život zaboravi.
Cilj nije igbal.
Odradi što je zaostalo
i čim je moguće, nestani.
Pogledao sam u nepomičnu
zenicu. Video sam što nisam
hteo. Okolo su mrtvi
i ruševine. To nije to, a ni to
nije. S vama više ja
nisam.
Samo zbog časti da
još uvek tu. Oružje
anđela već se sprema.
Stoleća sa mog lica nestaju.
Prevod: Fehér Illés
|
*Angstrad (szorongás kerék)
kifejezést Jakob Böhme (1575. –1624.) teozófus és felvilágosult
misztikus alkotta, mely szerint a létezés alapja egy, a növekvő szorongás
spirális pályán történő emelkedése, ami alulról indul és folyamatosan regenerálódik,
miközben örvényszerűen kavarog mint egy kerék, emelkedik, átalakul és
felmagasztalódik a Dicsőségkerekévé, a Szabadság, az Öröm, az Isten
szeretetében.
|
Reč Angstrad** (točak zebnje) stvorio je Jakob Bem (1975 – 1624) nemački
teolog, prosvetljen mističar poljskog porekla. Smatrao je da je temelj
postojanja rast zebnje na spiralnom putanju šta sa dna krće i stalno se
regenerira te poput točka se vrti, kovitla, diže se, u ljubavi Slobode,
Radosti i Gospoda u Točak Slave se pretvara.
|
Jász Attila GPS nélkül – Bez GPS-a
Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –
GPS nélkül
(valahol)
A boszniai piramisok belsejében
található tócsák vizeinek fagyasztott
kristályszerkezete fenyőfákhoz hasonlít.
A szennyezett vizet kis mennyiség is megtisztítja.
Az emberben is rejtőznek ilyen tócsák, hol szívnek,
hol versnek hívják. Topográfiától függően.
(éjszakai
autópályán)
A halál után valójában semmi nem lesz más,
mint az életben vagy az álomban. Ugyanaz történik,
csak nem lineáris idősíkban éljük meg. Mindezt
csak nagyon hosszan tartó, monoton utazás közben
értheted meg. A fáradtságtól elengeded megszokott
tér- és időkorlátaidat. Szabaddá válsz. Ahogy akkor.
Bez GPS-a
(negde)
Smrznute strukture kristala lokvi
unutar bosanskih piramida
kao da su borovi.
Zagađenu vodu i mala količina očisti.
Takve lokve i u čoveku postoje, čas nazivaju
srcem,
čas pesmom. Ovisno o topografiji.
(na noćnoj stradi)
Posle smrti ustvari ništa neće biti
drugačije
no što je u životu ili snu. Isto se dešava,
samo ne u linearnoj ravnini vremena
doživljavamo. Sve
samo tokom dugačkog, monotonog putovanja
možeš
doživeti. Zbog umora uobičajene ograde
prostora
i vremena se ruše. Postaješ slobodan. Kao
tad.
Prevod: Fehér Illés
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)