Čarna Popović Dan manje-više – A nap kevesebb-több

Čarna Popović Pančevo 1989. –

Dan manje-više

Sanjaš
apokalipsu
a                                                                   nije to promašena tema
stvarnost
ti                                                                   nam
nam                                                              ti
se obrušila
na stopala                                                   dajem ti sve

Juče
ili danas                                                      daću ti sve
apokalipsa danas
sekao si nokte
nad iluzijama
a                                                                 smeh je bio grejalica
stvarnost
ti                                                                 nam
nam                                                            ti
se digla
na jagodice                                                dodirujemo se kišobranom

nisu to implanti

iskočilo je                                                 iz naše stvarnosti
nakon neuspešne
hirurške operacije                                     zakrpljeno
sunce
nije sanjalo
apokalipsu                                                 nije se stidelo zakrpa kao oblaka

pitala sam
doktora u sebi                                           koliko košta da me ostavi rašivenu
da li će stati
da ga pogleda

doktorski

naturalista                                                  vozi bicikl

sanjaš
apokalipsu
a                                                                 neka bude promašena tema
stvarnost
ti                                                                 nam
nam                                                            ti
se obrušila
na stopala                                                   dala sam sve
a
ni reči                                                         o savršenom
o
kiši
nije to
promašena tema                                          ne žalim ovu polumokru potkošulju

o kući
suncu
kući svile                                                     u kući straha
i ova
potkošulja
nije od svile                                                a klizi toplota

mazi                                                            kišobranom mazi
mokra
naturalistički                                               volim te, naturalisto
ne promašuje
nijedan organ                                              koliko košta da promaši

gledam u                                                     bačene nokte
makazice
neka bude zamena                                      ne menjaj stvarnost
subjekta
ti                                                                 nam
nam                                                             ti
u
juče                                                             ostao si
ili
danas                                                          tu     

nisi                                                              otišao
više                                                             još više
iluzija                                                          nedosanjana

sve si                                                           manje
više                                                              manje
realan                                                          sanjan
a jagodice
sve osetljivije                                              za realnost

raspričale se                                                tišine

naturalisto
ne voliš to
a                                                                  toliko ćutiš
kiša nam se
raspričala
odjekuje do                                                 bezdana
gaćica

hirurški
ih skidam                                                    presvisam

ceni to
kiša                                                              grad
dok
sada
ja sanjam
apokalipsu                                                  danas
a                                                                   juče
ti                                                                   nam
nam                                                              ti
presvestan sebe                                         nesvestan mene

Izvor: http://agoncasopis.com/arhiva/stari_sajt/broj_5/poezija/3-carna%20popovic.html

Egy nap kevesebb-több

Apokalipszisről  

álmodsz

de                                                       ez nem célt tévesztett téma

a valóság

te                                                        ránk

ránk                                                    te

lábfejünkre

omlott                                                mindent neked adok

A tegnap

vagy ma                                             mindent neked fogok adni

a ma apokalipszise

körmödet

látomások felett vágtad

de                                                       a melegítő nevetés volt

a valóság

te                                                        ránk

ránk                                                    te

az arccsontra

nehezedett                                          esernyővel érintkezünk

ez nem beépített szövet

kilökött                                             valóságunkból

a sikertelen

műtét után                                         foltozott

akpokalipszisről

a nap

nem álmodott                                    a felhőket mint foltot nem szégyellte

megkérdeztem

magamban az orvost                          mennyibe kerül hogy szétfesletten hagyjon

hajlandóe

megvizsgálni

orvosként

naturalista                                          kerékpárt hajt

apokalipszisről

álmodsz

de                                                      legyen célt tévesztett téma

a valóság

te                                                       ránk

ránk                                                   te

lábfejünkre

omlott                                                mindent odaadtam

de

egy szót sem

az

esőről

ez nem

célt tévesztett téma                            nem sajnálom ezt a nedves alsóinget

a házról

napról

selyemházról                                       az iszony házában

és ez

az alsóing

nem selyemből van                            ám siklik a meleg

cirógat                                               esernyővel cirógat

nedves

naturalistaként                                  szeretelek, te naturalista

egyetlen szervet

sem téveszt el                                   mibe kerül ha célt téveszt

nézem                                               a körömdarabokat

az ollót

hát legyen                                         a valóságot ne változtasd          

alanycsere                

te                                                      ránk

ránk                                                  te

a

tegnapra                                           itt

vagy

mára                                                 maradtál

nem vagy                                         elmentél

többé                                                elkerülnek

illúzió                                               az álmok

egyre                                                kevesebbet

inkább                                              kevesebbet

valószerű vagy                                 álmodok

arccsontod meg

egyre érzékenyebb                           a valóságra

hajtogatja                                         a csend

te naturalista

ezt nem szereted

ám                                                    csak hallgatsz

az eső

hajtogatja

a tangáig                                           a mély szakadékig

visszhangzik

sebészként

szedem le                                         belehalok

becsüli ezt

az eső                                               a város

míg

most

az apokaliszisről

én álmodok                                      ma

de                                                       tegnap

te                                                        ránk

ránk                                                    te

becsülöd magad                          lebecsülsz engem

Fordította: Fehér Illés

Vasa Pavković Sećanje na nepoznato dvorište – Ismeretlen udvarra emlékezve

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Sećanje na nepoznato dvorište Vredi ući u nepoznato dvorište, Rano izjutra, dok je još pusto, A na kaldrmi spava ničije pseto. I gledati vlati trave, crne odžake, Laste na žici za veš: jedan otvoreni Prozor: iza njega je nevidljivi život. I gledati kako se iza zelene zavese Šimšira pojavljuje mačka I kreće ti ususret, kao da si joj gazda ili mačak. I koračajući ka pekari, pomisliti Na komade slanine koji se čvare u tavi, U sopstvenoj masti: dobar doručak za tebe I za tu mačku, ostavljenu u onom dvorištu Onog jutra, one godine...

Ismeretlen udvarra emlékezve Érdemes ismeretlen udvarba bemenni, Korán reggel, mikor még sivár, A kövesúton meg a senki kutyája. És figyelni a fűszálakat, fekete kéményeket, A szárítókötélen a fecskéket: egy nyitott Ablakot: mögötte láthatatlan élet. És figyelni, ahogy a puszpáng Zöld függönye mögül megjelenik a macska És feléd indul, mintha Gazdája vagy kandúrja lennél. És a pékség felé lépegetve a serpenyőben A saját zsírjukban sülő szalonnadarabokra gondolni: számodra és a macskának pompás az abban az udvarban, azon a reggelen, abban az évben otthagyott reggeli... Fordította: Fehér Illés

Izvor: 

Srđan Gagić Muzika – Zene

Srđan Gagić Novi Grad 15. februar 1988. –

Muzika sestri ja sam imao mali narandžasti gramofon i to je bilo sasvim dovoljno sunca u našoj sobi bez tapeta. sjećaš se sobe? bilo je pravilo: bez riječi, samo gramofon samo pucketava muzika raspjevanih pokojnika. neki ljudi na gomili leže na tvom i mom krevetu jakne im mirišu po strahu i oni nestaju do članaka nemaju šake i stopala tako ih pamtimo. svi oni znaju pravilo: samo šuškavi glasovi iz zvučnika bez malih razgovora i uzdaha. kad igla preskoči, dobro je što nemaju dlanove da zaplješću. mi ćemo ih ispratiti, Džolin (Džolin) ti ljudi uvijek odu a kuda, to nam je tada nebitno – još će se dugo vrtjeti ploče nećemo ni osjetiti da smo odrasli.

Zene húgomnak volt egy kis sárga lemezjátszóm tapétanélküli szobánkba éppen elég fényt adott. emlékszel a szobára? megszabtuk: szó nélkül, csak a gramofon csak a dalosajkú halottak zenéje recseg-ropog. ágyamon, ágyadon halomra hevernek a jött-mentek felöltőjükből félelemillat áradt és egyszerűen eltűntek tenyerük talpuk hiányzott emlékeinkben így maradtak meg. a szabályt mindahányan tudják: csak a susogó gramofonhangok csevegés sóhajtások nélkül. mikor átugrik a tű szerencsére tenyerük nincs nem tapsolhatnak. mi kísérjük ki őket, Dzsolin (Dzsolin) ezek mindannyian elmennek hová is, számunkra lényegtelen – a lemezek még sokáig forognak észre sem vesszük felnőttünk. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://afirmator.org/srdjangagictripesme/

Ana Nikvul pojedi već jednom tu žabu – edd meg már ezt a békát

Ana Nikvul

pojedi već jednom tu žabu

postoji jedna stara izreka koja kaže da ćete

 ako ujutru pojedete živu žabu

 imati zadovoljstvo koje donosi saznanje

 da je to verovatno najgore

što je tog dana moglo da vas snađe

 naravno

 pojedi tu žabu je metafora za otpočinjanje dana

 najtežim i najizazovnijim zadatkom da ćete ga odugovlačiti

 ali verovatno istim onim

 koji može da ima najveći pozitivan uticaj na vaš život

a u narodu ima jedna koja celu knjigu sabila u

što možeš danas ne ostavljaj za sutra

čak sveobuhvatnija

na zaljubljenih dan a može biti da je i dan odljubljenih

 i tako je sve svejedno

čitam knjigu iz popularne psihologije

 pojedi tu žabu

 sa dvadeset jednim savetom kako da prevaziđete odugovlačenje

 i postanete efikasni u biznisu i privatnom životu

 tek da ne bude da nisam obaveštena

 a i nema smisla da ne znam bar nešto da prepričam poklonodavcu

 ako me kojim slučajem priupita

i da ne dužim

 i tako svaki dan ima rukave dugačke do u noć

sabijen u sate prežvakavanja svakodnevice

 idem da pojedem tu žabu

 pa šta bude

 nadam se da neće mnogo da mi skače po stomaku

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2017/02/poezija-ana-nikvul.html

edd meg már ezt a békát

a régi közmondás szerint

 ha valaki megeszi reggel az élő békát

 megelégedetten nyugtázhatja felismerte

 a valószínű legrosszabbat

ami magával aznap történhet

 természetesen

 az edd meg a békát metafora hogyan kezdeni a napot

 a legnehezebb és legkihívóbb feladatot egyre halogatja

 valószínű ugyanúgy

 mint azt ami életében kedvező fordulatot hozhat

ám a nép egy egész könyvet egyetlen mondatba sűrített

amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra

méghozzá egyértelműbben

 a szerelmesek napja lehet hogy a megcsaltak napja

 és így minden mindegy

 a népszerű lélekbúvár könyvet olvasom

 az edd meg ezt a békát

 huszonegy tanáccsal hogyan lehet a halogatást legyőzni

 majd sikeres lesz a munkában és magánéletében

 épp hogy ne legyek tájékozatlan

 semmi értelme annak hogy ne tudjak jótevőmnek valamit mondani

 ha esetleg kérdez

 és hogy ne húzzam

 minden nap karja éjszakábanyúlóan hosszú

 a mindennapok agyonrágott óráiba sajtolt

 hát megeszem ezt a békát

 jőjjön aminek jönnie kell

 remélem gyomromban nem fog sokáig ugrálni

Fordította: Fehér Illés

Ana Seferović *(zamagljena stakla...) – *(párás üvegek)

Ana Seferović Beograd 1976. –

*

zamagljena stakla, razmazano srce prstom, prelazak

mosta, zastave i fanfare,

pod stegnutim krilima grifona.

tačka na koju bi trebalo da juriša

ta velika voda,  izgrebana šleperima.

u iščekivanju sa one strane novogodišnjih ukrasa: yes,

we have it in size 40,

and in that lovely red.

brkovi i naramenice. tvoje telo mi nije strano,

rekao je bivši prolaznik.

zahtevna kreacija svršetka.

slobodna sam u pet. salonske cipele u metalnoj

kaseti. sok od jabuke iz flaše.

istražuje koliko četkica za zube ima u njegovom

kupatilu. šnala za kosu?

ali ipak veruje u to što joj je

otac zvani Tata rekao:

sve je to igra brojeva.

jedan, dva, tri, četiri i polazi. male nove grudi.

devojčica. to moraš sama da zaustaviš.

i  jesi. sve je  još tu, spakovano u foliju. prisutan,

zgužvani metal.

posmatra parove. usamljenost privlači pogrešnu

pažnju. da li imate upaljač?

prelazak preko mosta. drugog.

ljudi žive na brodovima. ljudi

žive na autoputu. ljudi žive pod mostovima.

u prikolicama, na ostrvima.

ljudi žive svuda.

ljudi žive.

neonsko bele helanke cure kroz prste.

Izvor: Ana Seferović: Zvezda od prah-šećera Udruženje književnika i književnih prevodilaca Pančevo 2012. 24-25. str.

*

párás üvegek, ujjal szétmázolt szív, átkelés

a hídon, zászlók és harsonák,

a kondor összezárt szárnyai alatt.

az a pont, amelyet annak a vontatókkal

összekarmolt nagy víznek kellene ostromolni.

az újévi díszek túloldalán várakozva: yes,

we have it in size 40,

and in that lovely red.

bajúszok és vállpántok. tested számomra nem idegen,

mondta a volt járókelő.

a vég igényes remekműve.

ötkor szabad vagyok. szaloncipők fém-

dobozban. almaszörp üvegből.

vizsgálja, a férfi fürdőszobájában hány

fogkefe van. hajtű?

a nő mégis hisz abban, amit a Papának

hívott apa mondott:

mindez csak a számok játéka.

egy, kettő, három, négy és indul. új kis mellek.

kislány. ezt magadnak kell megállítani.

és megtetted. minden még jelen van, fóliába csomagolva,

összegyűrt fém.

párokat figyel. a magány téves lovagiasságot

vonz. van öngyújtója?

átkelés a hídon. a másikon.

az emberek hajókon élnek. az emberek

az autóúton élnek. az emberek hidak alatt élnek.

utánfutókban, szigeteken.

emberek mindenütt élnek.

az emberek élnek.

az ujjakon keresztül neonfehér helánkák* csorognak.

*helánka – (női) lábhoz szorosan tapadó nadrágféleség

Fordította: Fehér Illés

Tomislav Marinković Raj – Éden

Tomislav Marinković Lipolist kod Šapca 1949. –

Raj Zamišljam ovako mogući raj: Šef palanačke stanice Izlazi na peron da propusti voz I mahne crvenom zastavicom. Ispraća voz sa samo jednim putnikom. Sutradan izjutra ga dočekuje. Opet je veseo i zvižduće pesmicu bez kraja. Opet ženi govori umilne reči, koje Tutnjava voza proguta i ispljune u ravnicu. Samoća nema ništa sa takvim mestom. Ona, nečujno, kroz gradske kapije prolazi. U višespratnicama, čija srca su liftovi A vene svežnjevi kablova, ona stanuje. Čiji prozori su prodorne i hladne oči jastreba, Najusamljenije ptice na svetu.

Éden A lehetséges édent így képzelem el: A kisváros állomásfőnöke Kimegy a peronra elindítani a vonatot És int piros zászlójával. Egyetlen utasával kikíséri a vonatot. Másnap reggel visszavárja. Ismét vidám, egy dalt végnélkül dúdol. Hitveséhez ismét kedvesen szól, Elnyomja a vonatrobaj és a síkságra köpi. A magánynak az ilyen helyhez semmi köze. Nesztelenül megy át a városkapun. A többemeletes házakban lakik, melyeknek Szívük lift, érrendszerük vezetékcsomó. Az ablakok átható, hideg héjaszemek, Akár a héja, magányos madárszemek. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2016/12/raj-toma-marinkovic.html