Ivana Milankov Zapovesti – Parancsok

Ivana Milankov Beograd 1952. –

Zapovesti Iz Vavilona, iz zemaljskih jezika                                 iz poznog dima, izaći – školjke su jedini prihvatljivi predeli. Prolomi se, promoli, požuri, izađi, podne ti sudbinu omekšava. Obuzeće te opšte nebo, java. Vreme je da na sopstveno lice ličiš. Ne prizivaj ogledala, u njima su alge i meduze, možda živa i tuđa dna. Pre zvezde i svih svetih stvari pronađi Ovna i njegovih četrdeset senki u kamenu. Onda u svoju sličnost potoni, u oči i koži otmenih i čistih senki i prihvati sva tuđa dna, pre svih svetih dalekih stvari. Priznaćeš. Teško je. U magli i strahu gledaćeš Vavilon na morima i ostrvima. Gde god se osvrneš taj grad će se dešavati drugima. Bez grada ćeš ostati. Požuri. Boga u polja udeni, neka samo prizor ostane: pustara između tebe i tvoje jeze. Zapad te izdužuje. Požuri, pre svih svetih stvari počni na svoje lice da ličiš. Ne okreći se, čućeš vračare i pse u pustinji.

Parancsok Ki Babilonból, a nyelvek sokaságából,                                           az ősi füstből – egyedüli elfogadható vidékek a csigák. Szakadj, imádkozz, siess, gyere ki, a dél sorsodat enyhíti. A magasságos ég, a valóság kerít hatalmába. Ideje, hogy önmagad arcára hasonlíts. Tükröt ne idézz, algákkal, medúzákkal telt, talán élnek és mélye idegen. A csillagok és szent tárgyak előtt a kőben negyven árnyékával együtt a Kost keresd meg. Majd hasonmásodba süllyeszd, az előkelő, tiszta árnyak szemébe és bőrébe és minden szent messzi tárgy előtt az idegen medreket fogadd el. Bevallod. Nehéz. A tengereken és szigeteken Babilont a ködben félelemmel tele nézed. Bárhová tekintesz, az a város másoknak jut. Város nélkül maradsz. Ne habozz. Istent a mezőn hagyd, csak a látvány maradjon: közted és iszonyod között a pusztaság. Megnyújt a nyugat. Ne habozz, minden szent tárgy előtt kezdj önmagadra hasonlítani. Ne fordulj meg, a pusztaságban kuruzslók és kutyák vannak. Fordította: Fehér Illés

Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Jasmina Topić Februarski razgovor – Februári csevegés

Jasmina Topić Pančevo 4. avgusta 1977. –

Februarski razgovor

Telo čoveka kao tačka s poslednjeg sprata zgrade,

i mekota snega, hipokoristik praznine,

uokviruju jednu, potrebnu zimsku sliku.

Po morskom kamenju sad se rasipa

posivela trava, plažu odsoljavaju kiše,

i u toj izmaglici bez snega, sa snegom

koji te guta kod kuće,

najniža tačka sunca izaziva

teško podnošljiv svrab pod nogama,

na umrtvljenoj zemlji. U tebi.

Telo je projektovana suština.

Telo je odsustvo tela.

Telo sad nije plaža, a nije ni zimska nesanica.

Telo je lako dok leti da se oslobodi tela.

Telo može biti samo teret

jednog razgovora koji je mogao da se desi,

ali nije.

I sad tu sliku već guta sneg,

i talog proteklog vremena.

Izvor: Jasmina Topić: plaža nesanica Kulturni centar Novog Sada 2016. str. 81.

Februári csevegés

Az embertest mint pont az épület utolsó emeletéről

és a hó lágysága, a hiánybecézés,

egy, szükséges téli képet kereteznek be.

Most a tengerparton a köveken kifakult fű

terül, a homokpartot eső mossa

és ebben a hó nélküli ködben, a téged

otthon nyelő hóval,

a legalacsonyabb nappont

a talp alatt, a bénult földön nehezen elviselhető

viszketegséget kelt. Benned.

A test tervezett tartalom.

A test testhiány.

A test most nem homokpart, nem is téli álmatlanság.

A test míg repül, hogy a testtől szabaduljon, könnyű.

A test csak

egy megtörténhetett volna, de meg nem történt csevegés

terhe lehet.

És ezt a képet már a hó

és a múlt nyeli.

Fordította: Fehér Illés

Aranyi László Negatív síkok – Negativne ravnine

Aranyi László Keszthely 1957. április 26. –

Negatív síkok

(2. változat*)

Az első képen öntudatlanul burjánzó kettős földrész.

Az első képen a további képekről hiányzó figurák valaga.

Az első képen szitakötőszárny-leplű Succubus.

Az első képen szikkadt okádék a félregombolt zakón.

Az első képen a médium testnyílásai visszanyelik

              a nyálkás-hűvös ektoplazmát.

Az első képen az első kép.

Az első kép csapda.

Az első képen oldhatatlan csomó.

Az első képen hősünk: elölnézet/oldalnézet, öldöklő ellenfény.

Az első képen hősünk egykori tintafoltállapotában.

Az első képen valamennyi következő.

Az első képen az égvilágon semmi sem látható.      

Forrás. a szerző

*Ez a furcsa mű első változata a szerző „(szellem)válaszok” (1990, Magvető - Budapest) kötetében jelent meg.
A szerző önvallomása: Emlékszem, amikor írtam, keszthelyi éveim idején, fullasztó nyári kora délután volt, az óramutató 8-10 percnyi idő elteltét mutatta, én viszont több mint 300 esztendőt éltem át. Megvénülök, de felnőtt nem lesz belőlem soha. Elképzelhető, egyszer elkapar a sírásó, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy elhaláloztam…

Forrás: a szerző

Negativne ravnine

( 2. varijanta**)

Na prvoj slici nesvesno bujajući dvostruki kontinent.

Na prvoj slici guzice sa ostalih slika izostalih figura.

Na prvoj slici krilu vilinog konjica sličan Succubus.

Na prvoj slici osušena bljuvotina na krivozakopčanom sakou.

Na prvoj slici otvori tela mediuma

                       sluzavu-hladnu ektoplazmu ponovo progutaju.

Na prvoj slici je prva slika.

Prtva slika je stupica.

Na prvoj slici je nerazrešiva čvoruga.

Na prvoj slici je naš junak: prednja/zadnja strana, ubitačno pozadinsko osvetlenje.

Na prvoj slici naš junak je u stanju nekadašnje mrlje mastila.

Na prvoj slici su sve ostale.

Na prvoj slici ama baš ništa se ne vidi.

**1. varijanta ove čudne pesme u zbirci pesama autora „odgovori(duše)” (1990, Magvető - Budimpešta) je objavljena.

Ispovest autora: sećam se, kad sam pisao, za vreme mog boravka u Kesthelju, prigušljivo leto, rano popodne je bio, sat kazaljke prolaz kojih destak minuta pokazao a ja pak više od 300 godina proživeo. Ostariću ali odrasla osoba od mene nikad neće biti. Verovatno kaburdžija jednom će i mene pokopati, ali to nikako ne znači da sam umro...

Prevod: Fehér Illés

Ady András Modellezés – Modeliranje

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

Modellezés mikor már mindent ledobtam magamról, szóval akkora vetkőzésbe fogtam, szent nagy meggyőződéssel, hogy az atomokig meg sem állok, mikorra már mindent kidobtam magamból, hogy azért legyen ez a súlytalanodás teljes, kintről és bentről is végigvitt, hiszen a személyes halálig, a személy-halálon túl is el kellene vinni minden folyamatot, amely mennyeien puha és földien érdes és adja némi mosolyát az újjá-újraépítkezésnek, mondom, mikor elképzeltem, hogy már mindent ledobtam magamról és kidobtam magamból, nem a semmit, a várt-kívánt alapnihilt kaptam, hanem egy-egy újabb, egyre vénebb és ősibb, és idők előttibb, főtuszpozícióban szunnyadó szóréteget

Modeliranje kad sam već sve sa sebe odbacio, dakle sa svetim uverenjem tako veliko svlačenje sam započeo da do atoma neću ni stati, kad sam već iz sebe sve izbacio da to smanjivanje težine bude potpun jer je i izvan i iznutra u celosti izvršen, ta do lične smrti i iza smrti ličnosti bi svaki nebesko mekan i zemaljsko hrapav proces odneti trebalo i nekakav osmeh nanovo novoj izgdradnji dati, velim, kad sam već smatrao da sam sve sa sebe odbacio i iz sebe izbacio, ne ništa, očekivan-željen osnovni nihil dobio, nego po jedan nanovo sve starijeg i drevnijeg i prepotopnijed sloja reči u poziciji usnulog fetusa Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://ujkafe.website/?p=75174

Lennert Móger Tímea Négy elem – Četiri pojma

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Négy elem

Ölelés

Elengedem. Dunába vele, hadd vigye. Kiszáradt, kifáradt testét a víz.

Mossa ki belőle a bűnöket. (El)követett.

Iszapos lesz, mire rátalálnak. Nem lehet elérni a tisztaságot. Nézem,

ahogy merül. Nem bennem él tovább, valóságos mélységek lesznek

tanúi a diadalútnak. Megdicsőülni gyávaságból.

Minden harag aljas. Pláne ami (ki)életlen. Langyos most a víz. Halk,

tavaszi, májusmeleg. Utálta. Szerette a vizet. Most szeretheti eleget.

Beengedheti a bőre alá. Beengedtem a bőröm alá. A halál mindent

megszépít.

Életeket helyez más megvilágításba. Új távlatok nyílnak. Nélküle.

Úszás nélkül is fenntart a víz. Életvíz-e a Duna.

A bosszú nem helyes. De van. Hogy ideje van. Az Ég megadja.

Emberáldozat. Szeretett. Ahogy lelki szemeimmel kiemellek a napra.

Hadd szikkadj, szárítson a szél. Konkrét elemeket érezz. Én az élők

sorából nézlek. Hidd el, segít, ha gondolnak rád. Ha sokáig

megmaradsz szeretteid emlékezetében. Ne érezd magad, hibásnak, te

nem tehetsz róla. Tudtál úszni, mégis elsüllyedtél. Elengedtek.

Elenged-

telek.

Belepi emlékedet a hófehérség. Merészkedés az árvaságba. Én tovább

(f)élek. Halott vagy.

Nem gúnyolódom. Gúnyolódni bűn.

A bűneiket megbánók hitével nézek az égre, amikor elvisz a víz. Ebben

nincs hamisság.

A

tettekben igazság van. Ne várj. Feloldozást. Nem voltál.

Elég bátor az öleléshez.

Földelés

Halak a jég alatt

Macskák a jég felett

Hiába szeretnek

Halfejet

Ember a föld felett

Ember a földben

Időn és törvényen kívüli

Isten

Önmaga törzse

Gyökerek földje

Kivágott fáinak

Völgye

Minden és

Mindenevő

Ehetetlen manna

Magából adna is

Nem is

A fa nem elég magas

A törzs nem elég széles

Mindenki éhes

Vastagok a falak

Melyeken (át)rágod magad

Akár a kártevő

Egy parazita

Aki nem ismer magára

Istenére

Isten vére

Folyik el

(B)előle

Régszomj

Az összes halálnem közül

A fulladás lehet

A legnehezebb

Amikor a redőny deszkái

Közötti fény

Nem jut át a tüdőn

Légszomj

Régszomj

Nem csak éreznék

Magamévá tenném a

Levegőt

Élettelen test

A lepedő alatt

Azt jelenti

Hulla vagy

Kezekkel nyúlni

Valaki felé

Egy lepedő alatt

Azt jelenti halálosan

Élni akarsz

Legalábbis

A testnedvek és az arc

Újraéleszt aztán

Elárulják a fénytörések

Mennyit láttak beléd

Belőled a halottkémek

Hogyha elérhető vagy

Elérnek

Szeretni félszeg

Délceg

Részeg

Nem kapsz levegőt

A lélegeztetést újra

Kéred

Rég szomjaztál ennyire

Nem érted

Miért hal meg

Ha (f)élted

Parázson

Halak

Alak

A rácson

Parázson

Amit visszafojtasz

Nem látom

Amit megteszel

Nem bánom

Közöny

Hideg testtel

A forró rácson

Halvérű álom

Ilyennek lenni

Nem tűzbe menni

Csak parázson

Ha van tetszhalál

Van tetetett élet is

Kivárom

Meg kell érni hozzá

Vagy el kell múlni benne

Az ember lelke

Zerge

Nyakát szegni

Ne lássa futni többé

Senki

Aztán megnyúzni és

Nyárson

Halvérűvé válik

A parázson

Nem addig él

Amíg meg nem hal

Mindenki

Addig él ameddig

Akar

Innen vagy túl

A parázson

Ha nem váltam hallá

Halászom

Forrás: http://zetna.org/zek/folyoiratok/144/lennert.htm?fbclid=IwAR1YX1BSihztXM-65eQgu4eAshZI_DUljFqapilUCg1lLe_DcKu2ZKFxSKk

             http://zetna.org/zek/folyoiratok/144/lennert1.htm?fbclid=IwAR10ahg2tRDKOB-y5FtWiJjvNLu5dhEbWGqS_ebiQEW-fc9vJCEI8iGyhNU

             http://zetna.org/zek/folyoiratok/144/lennert2.htm?fbclid=IwAR1NEY47ARN4T17N5E-6K2B_S0w7tDMI5_HqGrKqiIR4itbGrw536qh2vgI

             http://zetna.org/zek/folyoiratok/144/lennert3.htm?fbclid=IwAR273efezGAvJ7ZvRZ9ygoNOdqQBUnshBYdLetSgK-sU8gl7HBiWXUwXIck

Četiri pojma

Zagrljaj

Pustim. U Dunav s njim, neka nosi. Voda njegovo isušeno, morno telo.

Neka ispere iz njega grehove. (Po)činjene.

Dok ga nađu, biće glibav. Čistota je nedostižna. Gledam,

kako tone. Više ne u meni živi, svedoci trijumfalnog puta

postaće stvarne dubine. Kukavički obesmrtiti se.

Svaka ljutnja je gnusna. Pogotovo (ne)doživljena. Voda je sad mlaka. Tiha,

proletna majska toplina. Mrzeo je. Vodu je voleo. Sad ju može dovoljno da voli.

Ispod kože može da pusti. Ispod moje kože sam ga pustila. Smrt sve

ulepšava.

Živote pod drugo osvetljenje stavi. Nove perspektive se otvaraju. Bez njega.

Voda i bez plivanja održi. Dal je Dunav voda života.

Osveta nije ispravna. Ali postoji. Nekad je vreme njeno. Nebo odlučuje.

Ljudska žrtva. Voleo si. Kako te očima duše na obalu dižem.

Sahni, neka te vetar suši. Oseti stvarne elemente. Ja te iz redova

živih gledam. Veruj mi, pomaže, ako na tebe mislim. Ako u pamćenju

tvojih voljenih dugo ostaješ. Nemoj smatrati da si kriv, ti

ništa nisi mogao učiniti. Znao si plivati ipak si potonuo. Pustili su te.

Pustila

sam te.

Uspomenu ti snežnobelo pokriva. Smelost u usamljenosti. Ja i dalje

strahujem/živim. Mrtav si.

Ne rugam se. Greh je rugati se.

Na nebo verom pokajnika gledam, kad te voda odnese. U tom

nema pretvaranja.

U

delima je istina. Ne očekuj. Razrešenje. Nisi bio.

Za zagrljaj dovoljno hrabar.

Zatrpavanje

Ispod leda ribe

Iznad leda mačke

Riblju glavu

Zalud vole

Iznad zemlje čovek

U zemlji čovek

Izvan vremena i zakona

Gospodar

Vlastito stablo

Zemlja korenovo

Drāga

Isečenih stabala

Sve i

Svašta guta

Nejestiva mana

Sebe i dao bi

I ne bi

Drvo nije dovoljno visok

Stablo nije dovoljno širok

Svi su gladni

Zidovi su debeli

Preko kojih sebe (pro)vlačiš

Kao štetočina

Neki parazit

Ko sebe svog Boga

Ne prepoznaje

Krv Boga

Iz njega

(O)tiče

Žeđ za starinom

Od svih vrsta smrti

Najverovatnije da je najteže

Davljenje

Kad svetlost između

Dasaka roleta

Preko pluća ne prolazi

Žeđ za vazduhom

Žeđ za starinom

Ne bi samo osteili

Ja bi vazduh

Prisvojila

Beživotno telo

Ispod čaršava

To znači

Mrtvac si

Ruke ispod čaršava

Prema nekom

Pružiti

To znači smrtonosno

Želiš živeti

U najmanju ruku

Telesne tekućine i lice

Ponovo te ožive posle

Lomovi svetla odaju

Šta su u tebi

Mrtvozornici videli

Ako si dostupan

Stićiće te

Voleti nezgrapno

Stasito

Pijano

Ostao si bez vazduha

Ponovo tražiš

Oživljavanje

Odavno nisi toliko žednio

Ne razumeš

Zašto umire

Ako za njim strahuješ

Na žaru

Riba

Tipčina

Na rešetci

Na žaru

Što prigušiš

Ne vidim

Što uradiš

Ne bendam

Nehaj

Hladnim telom

Na rešetci vrućoj

Hladnokrvan san

Takvom biti

Ne u vatru ići

Tek na žaru

Ako prividna smrt postoji

I prividan život postoji

Dočekaću

Treba za to sazreti

Ili treba da prođe

Čovekova duša

Bujna

Vrat slomiti

Neka ga niko više ne vidi

Kako trči

Posle oderati i

Na ražnju

Hladnokrvan postaje

Na žaru

Ne dotle živi  

Dok ne umre

Svako dotle živi

Dok

Želi

Odavde ili preko

Na žaru

Ako nisam se u ribu pretvorila

Ribarim

Prevod: Fehér Illés

Turczi István: Alkímia IV. Iózis – Alhemija IV. Ioza

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Alkímia

IV. Iózis

Ez  már  a  végző  fázis:    vörösből    összerakni  a  skála

nüanszait.  Hiszen   nincs  két  egyforma szem. Nincs két

egyforma   szín.   Minden    árnyalat   kérdezi    önmagát.

Telítettsége  kihalt népekben és letűnt korokban mérhető.

A mítosz,  mint adalékanyag. A vers,  mint aláfestő zene.

Előzménybe vesző, elkésett  mozdulat lenne most tűzzel

megtisztítani,     vízzel    átmosni,    féken    tartani   vagy

átnevezni.  Folyik,  csak  folyik,  mint  a vér,  szegény.  A

sötétben  fel  tudod  idézni,  de  látni  már  nem láthatod.

Ahogy a láng, a szégyen, a  muskátli.  Ahogy  a rubin, a

posztó,    a    karmazsin.   A    nagy    babiloni   parázna

skarlátszíne.   A   szfinx   vörösre   festett   arca.  János

evangelista vérszínű  holdja. Az áldozati bárány vérével

bekent júdeai ajtófélfák. Mars isten,  egy rókatorok vagy

Ariadné  fonala.  És  a  vörös  vérsejtek, a  halál  lepkéi.

Hogyan is érhetne véget, ami még el sem kezdődött?

Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus Budapest, 2011.

Alhemija

IV. Ioza*

To  je   već   konačna   faza:  iz  crvenog  odsenke  skale

sastaviti. Jer dva identična oka ne postoji. Dve  identične

boje  ne  postoje.  Svaka nijansa  sama sebe pita. Njena

punoća u izumrlim narodima i  prošlim vekovima se meri.

Mit, kao  dodatna materija. A pesma, muzička pozadina.

Sad   vatrom  očistiti,  vodom   oprati,  na  uzdi  držati  ili

prekrstiti bio bi  u pethodni događaj izgubljen, zakašnjeli

pokret.  Teče,  samo teče, poput krvi, siromah. U mraku

možeš   prizvati  ali  videti, to  ni  u  kom  slučaju  nećeš.

Kako    plamen,    sramota,     muškatla.    Kako    rubin,

čoha,   karmažin.  Boja   skarlata   velikog   vavilonskog

bludnika.  Crveno obojeno lice sfinksa. Mesec boje krvi

jevanđeliste    Jovana.   Sa    krvi    žrtvenog    jaganjca

premazani   ragastovi  Judeje.  Bog  Marsa,  grlo  lisice

ili   nit   Ariadne.   I  crvena   krvna  zrnca,  leptiri  smrti.

Kako bi se moglo završiti što još nije ni počelo­?

*Ioza – četvrta faza drevne metode, alhemije

Prevod: Fehér Illés

Hajnal Éva Illat – Miris

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –

Illat minden háznak van illata már a kapuban érzed átkúszik a falakon beveszi magát a lépcsőházak idegvégződéseibe és ücsörög vagy jóllakottan punnyad vagy zümmög néha énekel lebegve átúszik pörköltgőzös konyhákon vasárnapi rántotthúsok megtanult ízein tejtiszta babaszobákon az elképzelések a tervek és elméletek elmélázó bemélyedésein beszél kujtorog a falrepedésekben és árulkodik léteznek szagos házak is a viszály bűze törölhetetlen az illat törékeny lebegés minden háznak van illata már a kapuban érzed

Miris miris svaka kuća ima već u kapiji osećaš u zidove prodire u živčane završetke stubišta se uvuče i čeči ili nahranjeno tumara ili zuzuči kat-kad peva nad parama paprikaša punom kuhinjom lebdi naviknutim okusima nedeljnih pečenih snicli mlečnočistim  sobama beba zamislima zamišljenim udubljenjima planova i teorija govori u napuklinama zidova tavori i potkaziva neke kuće vonj poseduju smrad razdora je neizbrisiv miris je krhko lebdenje miris svaka kuća ima već u kapiji osećaš Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=56802&fbclid=IwAR3_o0I5UwQ8oKu3BMaUrvLv_hchcwm1_vprNGzMohsfF3xfyUiuDNjsxXw