Szilágyi Domokos Kérvény – Molba

Szilágyi Domokos – Plugor Sándor grafikája

Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.

Molnár Imre: Alak 1. – Figura 1.

Kérvény

Alulírott, ideiglenes
lakos a XX.
század negyedik, ötödik,
hatodik s hetedik emeletén,
alulírott, vagyona: még 30-40 év,
kamatok: infarktus, vélt véletlen, ki tudná,
vagy szándék, elborult, alulírott,
egyenlőre bejelentve, ott, ahol
köröztetni fogja előbb - utóbb
Elmúlás (őfelsége), és lefoglalja majd
ingó verssorait,
alulírott, külföldi bolygókon honos rokonait tudakozván,
alulírott, született júliusban, elkárhozott
mind a négy évszakban,
alulírott, még mindig félúton
(és félúton tán mindörökké),
alulírott, szolgálatos
a tájon, ahol tinta tóban
béka hangol, sás sötétség sustorog,
csillagokat csődítenek, láthatatlan ostorok,
alulírott, ki szólott nagy-kiáltván:
Hiszek, Uram! Légy segítségül
az én hitetlenségemnek!
alulírott, megutálván a föltámadás szadizmusát,
alulírott, a XX. század hetedik
s a VII. század huszadik emeletén egyszerre,
ideiglenesen;
alulírott, kinek fejére láthatatlan
csillagokról hull látható ezüst-korom,
alulírott, éjjeliőr egy
tört-ezüst koron, amely majd
beolvasztódik alulírottal együtt;
alulírott, aki nem írt alá
szerződést se a régvoltakra,
se a sose-leszre
(vagy volna valami "Gentlemen's Agreement, amelyről
az érdekeltek se tudnak?
jól vagyunk eleresztve!);
alulírott, álomba lassúdó rettenettel,
nem tudván mennyire kelendő
portéka a jövendő, alulírott,
alulírott, ideiglenes,
ideiglenes mindörökké,
meghallgatván a végítélet
trombitáját (Honegger-dallam-volt talán),
alulírott, rovásán több millió
halállal, születéssel, átmenettel,
alulírott, átmenet remény s rettenet közt,
alulírott, ideiglenes,
ideiglenes mindörökké,
alulírott, a hetedik,
a huszadik, az ezredik,
milliomodik halál
és millió-egy születés
súlya alatt, alulírott, alulírott.

https://www.youtube.com/results?search_query=http%3A%2F%2Fyoutu.be%2FUcBni8l1uyc

Molba

Niže potpisani, privremeni

stanar četvrtog, petog,

šestog i sedmog sprata

XX. veka,

imovina niže potpisanog: još 30-40 godina,

kamate: infarkt, možda slučajan, ko bi znao,

ili namera, pomračen, niže potpisani,

za sada prijavljen tamo gde će ga

pre ili kasnije (njegovo veličanstvo)

Prolaženje poterati i zapleniti njegove

pokretne stihove,

niže potpisani, za rođacima na stranim planetama traga,

niže potpisani, rođen u julu, proklet

u sva četiri godišnja doba,

niže potpisani, još uvek na pola puta

(i možda zauvek na pola puta),

niže potpisani, služi

u kraju gde u jezeru mastila

žaba zabavlja, tama ševara šušti,

nevidljive kandže zvezde gomilaju,

niže potpisani, urlikom se oglasio:

Verujem, Gospode moj! Pomozi

mom neverstvu!

niže potpisani, naučio sadizam vasrknuća,

niže potpisani, istovremeno je na sedmom spratu

XX. stoleća i dvadesetog sprata  VII. stoleća

privremeno;

niže potpisani, na čiju glavu sa nevidljivih

zvezda vidljiv zlatan dim pada,

niže potpisani, noćni čuvar jednog

razdoblja lomljenog srebra što će se zajedno

sa niže potpisanim stopiti;

niže potpisani, ko ne potpisuje

ugovore sa nekad dešavanjima

i nikad neće dešavanjima

(ili postoji neki „Gentlemen's Agreement” o čemu

ni zainteresirani ne znaju?

baš smo raskalašeni!);

niže potpisani, u san stišajućim užasom,

ne znajući budućnost koliko je

tražena roba, niže potpisani,

niže potpisani, privremen,

zauvek privremen,

poslušajući trube

sudnjeg suda (možda Honegerova melodija bila),

niže potpisani, na grbači sa više milijuna

smrti, rođenja, prelazaka,

niže potpisani, prelaz između nade i straha,

niže potpisani, privremen,

zauvek privremen,

niže potpisani, pod teretom

dvadesete, hiljadite,

milijunte smrti

i milijuntog rođenja,

niže potpisani, niže potpisani.

                             Prevod: Fehér Illés



Molnár Imre: Alak 2. – Figura 2.



Eörsi István Belépett a kerti ajtón – Prekoračila prag vrta

Eörsi István

Budapest, 1931. június 16. – Budapest, 2005. október 13.

Molnár Imre: A csók – Poljubac 

Belépett a kerti ajtón Belépett a kerti ajtón, aztán mégsem ment tovább, jelképes pillanat jött: bizarr csók a rácson át. Mennyi meghitt árnyú rácsot, milyen bezárt kapukat görbített el és nyitott ki az a cinkos mozdulat, ahogy pirosan, párásan, pucéran, mint két falánk, félénk állat, összebújt a zúzos rácsok közt a szánk. (1966. január 17.)

Prekoračila prag vrta Prekoračila prag vrta, naposletku nije dalje išla, sledio simboličan trenutak: preko rešetaka neobičan poljubac. Koliko prisnih senovitih rešetaka, koliko zatvorenih dveri iskrivio i otvorio taj pokret saučesnički, kako su se zarumenjeno, zamagljeno, nago, kao dve pohlepne, bojažljive životinje, među rešetkama naše usne spojile. (17. januar 1966.) Prevod: Fehér Illés



Petri György Reggel szoktál jönni – Obično ujutro dolaziš

Petri György

Budapest, 1943. december 22. – Budapest, 2000. július 16.

Reggel szoktál jönni

Gyakran úgy ébredek, mint halálom után.

Ez (valamelyest mélyebb) megfogalmazása
annak, amit a hétköznapi nyelv
úgy mond: Valósággal újjászülettem.

Keskeny derengés ujjnyi bor felett,
kétséges élfény egy távoli fémtárgyon:

mindez artikulált - mint egy mondat,
noha csupán egy mondat benyomása.
Felirattöredék egy likacsos kövön,
melyet bizonnyal elhengeríteni kéne.

Véget nem érő reggelben próbálok
következtetni a körülvevő
dolgokból kilétemre. Eközben a szükségek
ténykedésre késztetenek, persze:
ablakot nyitok, vizet iszom, majd ürítkezek.
S bár a vizsgálódásban mindez határozottan zavar,
előnyei is vannak. Egy fogkefe segít
körülhatárolni a korszakot (ötven év pontossággal);
a kusza jelek, amit egy papíron
találok: B. Gy. -t felhívni 9-kor:
nemcsak az írásbeliséget bizonyítják meggyőzően,
hanem a (viszonylag) magas technikai civilizáció
jelenlétét is. Továbbá: az írás magyarul
tudó személytől származik (de ez még
nem igazít el a helyet illetően).

Aztán csöngetnek és - megérkezel.
S én, tehetnék-e mást, elhalasztom
a kérdés végleges, megnyugtató
tisztázását, és: - Vagyok, aki vagyok
(hiszen valaki, nemde, biztosan),
ösztöneimre bízva
magam, odateszem a kávét,
s megkérdezem: Mi van?
Bár, tudom, erre se lehet felelni.

Molnár Imre: Cím nélkül – Bez naslova

Obično ujutro dolaziš

Često se budim kao posle svoje smrti.

To je (nešto dublja) formulacija

onoga što u svakodnevnom govoru

nazivaju: Ponovo sam se rodio.

Svitanje nad tankim slojem vina,

sporan odsjaj na dalekom metalnom predmetu:

sve to artikulirano – kao jedna rečenica

mada je samo utisak jedne rečenice.

Krhotina natpisa na rupičavom kamenu

što bi svakako trebalo otkotrljati.

U beskrajnom jutru pokušavam

iz suštine stvari nešto o sebi

doznati. U međuvremenu me potrebe

na aktivnosti primoraju, naravno:

otvaram prozor, vodu pijem pa praznim.

Mada sve to zasigurno mi smeta u ispitivanju,

ima i prednosti. Jedna četka za zube pomaže

uokviriti razdoblje (sa tačnošću od pedeset godina);

zamršeni znaci koje sam na jednoj cedulji

našao: nazvati B. Đ u 9 sati:

ubedljivo ne samo pismenost dokazuju

nego i prisustvo (relativno) visoku tehničku

kulturu. Nadalje: spis potiče od osobe

sa poznavanjem mađarskog jezika (ali to još

ne upućuje na mesto događaja).

Zatim zvone i – stižeš.

A ja, bi li mogao nešto drugo, odložim

krajnje i zadovoljavajuće rešenje

problema, i: - Jesam ko jesam

(valjda neko, zar ne, zasigurno),

prepuštajući se valstitim

nagonima, pristavim kafu

i upitam: Šta je?

Mada znam ni na to se ne da odgovoriti.

                             Prevod: Fehér Illés



Sebestyén Péter Bonfido Gatti első megkísértése – Prvo napastovanje Bonfido Gatija

Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Molnár Imre: Maszk - Maska

Bonfido Gatti első megkísértése A csöndes kikötőket Isten simogatja. Elülnek mind a tengert kaszáló tavaszi viharok s a megtért hajón senki sincs. Se evező, se vitorla, csonka árboc maradt csupán, a tárgyak nehézkes szeretete a százölnyi mély iránt és kilenc fehér elefánt a fedélzeten, mit Taprobané országából – ami János pap uradalmának is neveztetik – küldtek kegyes uramnak, Ravenna hercegének. Ott állnak mióta világ a világ, szemükben árnyék, a dolgok pókhálós szerelme, a kerekké görbített terek képtelen üzelmei. Lesorjáznak a recsegő pallón, átmasíroznak a hallgató városon, a kísértetek sóhajain, egymás farkába kapaszkodnak és szánják mind a hitetlen időt. A régi cirkusz előtt megállnak mind, munkám itt bevégzem velük, én, Bonfido Gatti, orvos és alkimista, aki kilenc évig vártam rájuk. Felütöm a Könyvet, ami nem írattatott és semmiség benne minden ami feljegyezhető, a lehetetlen állatok körbe állnak és a bolyongó király is megérkezik. Testéből beszél a könyv, egy kincsről ami elveszejt és elveszíthetetlen, talpon a cirkusz és fölötte megáll a nap, a fehér elefántok (amikre gondolni nem szabad) harsognak, megidézik a Halál versenyló-idomú teremtményeit, egy gyöngymosolyú asszonyt, a vágyakozás bódult glóbuszait és én - mielőtt még földet érnék - belesiklok a világ szívének ájult áramlataiba.

Prvo napastovanje Bonfido Gatija Bog miluje tiha pristaništa. Miruju proletnji vihori koji more uzburkaju i nikog nema na pristigloj lađi. Ni vesla, ni jedra, tek goli jarbol ostao i nezgrapna ljubav predmeta prema stohvatnoj dubini i na palubi devet belih slonova koji su iz zemlje Tapronabea – što se naziva i carstvom oca Jovana – milosrdnom gospodaru, vojvodi Ravene slali. Otkad je svet svet tamo stoje u očima sa senkom, paučinom prepletenom ljubavi prema stvarima, nemogućim smicalicama okruglo savijenih trgova. Silaze niz skripuće moštanice, prelaze preko ćutljivog grada, uzdaha sablasti, hvataju se za repove i nepoverljivo vreme svi sažaljevaju.  Zastanu ispred starog cirkusa, tu svoj posao s njima ja, Bonfido Gati, lekar i alhimist, ko je njih devet godina čekao završavam. Otvaram nenapisanu Knjigu i u njoj sve što se može zapisati ništarija je, nemoguće životinje u krug stoje a i kralj lutalica stiže. Knjiga iz njegovog tela govori, o izgubljenom blagu koji se ne da izgubiti, cirkus je na nogama, iznad njega zastane sunce, urlaju beli slonovi (na koje se ne sme ni pomisliti), prozivaju stvorenja nalik trkačkog konja Smrti, jednu ženu s osmehom bisera, omamljene zemaljske kugle čežnje a ja – pre no što bi se prizemnio – utapam se u onesvešćene tokove srca sveta. Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: A kísértetkirály egyetlen portréja – Jedini portret kralja aveti

Petri György Egy emlék – Uspomena

Petri György

Budapest, 1943. december 22. – Budapest, 2000. július 16.

Egy emlék

„Jó rendező voltam.”
Ezt mondta nem sokkal halála előtt.
(A körülmények ismeretesek.)
Nem: „Egész jó rendező voltam.” – így
mondta. Ennyi érzelgés
az adott helyzetben megengedhető volt.
Nehézkesen felállt,
s míg súlyától szabadultan
a szék kopott bársonya kidomborult,
és ülés közben összegyűrt nadrágja
kezdett kisimulni: a fentieket mondta.
Méltatlan életet a művészet méltóságába így vont.
Manírozott szerénységgel ugyan. De esetében
bizonyos lelkierő kellett
az – épp ilyen – manírhoz.
És a mondat időzítése, íve
– hibátlan. Sőt: pompás!

Molnár Imre: Egy arc - Jedno lice

Uspomena

„Bio sam dobar reditelj.“

Nešto pre svoje smrti je to rekao.

(Poznati su okolnosti.)

Ne: „Bio sam sasvim dobar reditelj.“ – ovako

reče. Toliko sentimentalnosti

moglo se dozvoliti u datoj situaciji.

Otežano ustade

i dok se izlizan baršun stolice

oslobođeno od tereta ispupčio

i tokom sedenja izgužvane hlače

počele izravnati se: reče gore navedeno.

Dostojanstvo umetnosti nedostojnog života ovako sumirao.

Doduše sa friziranom skromnošću. Ali u njegovom

slučaju trebalo je duševne snage

za – upravo takav – manir.

I tempiranje rečenice, svod

– besprekoran. Dapače: sjajan!

                             Prevod: Fehér Illés

*A vers Gellért Endréről, a Nemzeti Színház rendezőjéről szól. Többször kísérelt meg öngyilkosságot, állítólag egy lakáscsere alkalmából kinézett az ablakon, és azt mondta: nem elég magas. A zárójelbe tett harmadik sor (A körülmények ismeretesek) mutatja azt, hogy mennyire bezártnak éreztem a saját helyzetemet, hogy én tényleg a szűk baráti körnek írok. A mondat különben igen nagy valószínűséggel tényleg elhangzott. Több forrásból megerősítették. Ami engem ebben izgatott, hogy egy rendező megrendezi a saját Abgangját, amikor már halálra megy a játék. Tehát azt éreztem Gellért Endre gesztusában, hogy megkísérli az életeseményt műalkotássá változtatni. Ugyanakkor erkölcsi erő kell ahhoz, hogy valaki a saját betervezett halálát műalkotássá formálja. Ez valami olyasmi volt számomra, mint ha egy kötéltáncos olyan kötélre lép, amiről biztosan tudja, hogy el fog szakadni, és azt is tudja, hogy nincs alatta háló.

A szerző jegyzete

*Pesma govori o Endri Gelert, reditelju Mađarskog Narodnog Pozorišta. Više puta je pokušao izvršiti samoubistvo, navodno prilikom jedne zamene stana pogledavši preko prozora rekao: nije dovoljno visok. Treći red u zagradi (Poznati su okolnosti) pokazuje to koliko sam vlastit položaj osećao zatvorenim da ja ustvari samo uskom prijateljskom društvu pišem. Inače je citirana rečenica najverovatnije stvarno izrečena. Iz više izvora su potvrdili. Stvarno me je zainteresiralo to da jedan režiser ustvari vlastiti Abgang režira kad je već igra u fazi život ili smrt. Dakle u gestu Andrea Gelerta osećao sam pokušaj da stvaran događaj u umetničko delo pretvori. Istovremeno i moralna snaga treba za to da neko vlastitu planiranu smrt u umetničko delo pretvori. To je za mene bilo tako nešto kao kad pehlivan na takvu žicu krene o kojoj sigurno zan da će puknuti, istovremeno i to zna da ispod njega nema mreže.

Zabeleška autora



Csoóri Sándor Második születésem – Moje drugo rođenje – Мое второе рождение

Csoóri Sándor (Šandor Čori)  Zámoly, 1930. február 3. –

Második születésem Jövök a felhők alól, születésem emlékét hozom – Villog felém egy folyó, mint kintfelejtett kés az asztalon. Egy hegy s egy vörösen izzó bányadomb szűk völgye nyit utat. Elhagyom, mint a gyerekkoromat. Amit szerettem, mindent elhagyok, hogy végre szabad legyek. Mint félig elropogtatott cukrot: ugy köpöm ki a világ édességét: nyárdinnye húsát, szerelmeimet. Ez a világ nem kérte véremet. Én kérem az övét! Hallgatom saját jóslatomat: »Csak az él tovább, amit megitélhetek, megsirathatok, elveszithetek«… Amerre indulok, még nyár ragyog tovább; egy folyó fény-pengéje tündököl de föltámad lassan a cigánybambusz: e jeremiási ököl; víz és sár ideje, hideg álmoké, köveké: második születésemé.

Moje drugo rođenje Ispod oblaka dolazim, uspomenu na moje rođenje donosim – Jedna reka prema meni seva kao vani na stolu ostavljen nož. Jedno brdo i usijani brežuljak rudnika otvaraju usku dolinu prolaza. Ostavljam kao svoju dečju dob. Sve što sam voleo ostavljam da bi konačno slobodan bio. Kao napola prežvakanu slatkariju: ispljunem zasladu sveta: meso letnje dinje, svoje ljubavi. Ovaj svet nije tražio moju krv. Ja tražim njegovu! Vlastito proricanje slušam: „Samo to živi dalje što prosuditi, oplakati, izgubiti mogu“... Gde god krenem leto još dalje sjaji; blista oštrica sjaja jedne reke ali vaskrsne polako ciganska bambusova trska: ta pesnica jerolimovska; vreme vode i blata, ledenih snova, stena: mog drugog rođenja. Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Ellentétek – Suprotnosti – Bопреки (akvarell – akvarel – акварель)

Második születésem Jövök a felhők alól, születésem emlékét hozom – Villog felém egy folyó, mint kintfelejtett kés az asztalon. Egy hegy s egy vörösen izzó bányadomb szűk völgye nyit utat. Elhagyom, mint a gyerekkoromat. Amit szerettem, mindent elhagyok, hogy végre szabad legyek. Mint félig elropogtatott cukrot: ugy köpöm ki a világ édességét: nyárdinnye húsát, szerelmeimet. Ez a világ nem kérte véremet. Én kérem az övét! Hallgatom saját jóslatomat: »Csak az él tovább, amit megitélhetek, megsirathatok, elveszithetek«… Amerre indulok, még nyár ragyog tovább; egy folyó fény-pengéje tündököl de föltámad lassan a cigánybambusz: e jeremiási ököl; víz és sár ideje, hideg álmoké, köveké: második születésemé.

Мое второе рождение Ухожу. Надо мной облака. Но как память – рожден на земле! – Предо мною блестит река, Как забытый нож на столе. Открывается путь: Террикон, докрасна раскаленный, И гора, там, в узкой долине. Это все, как и детство мое, покидаю отныне. Покину все, что я любил, И стану я свободным, Как недожеванный кусок – Вот так я выплюнуть готов все сладости мирские. Как мякоть дыни – Всю мою любовь. Мир этот крови не просил моей – Его я жажду! И сам себе пророчу я: «Останется лишь то, что смог понять, Что в силах я оплакать, потерять…» И там, куда иду, Еще сияет лето; Блестят излучины реки, как лезвия стальные, И медленно растет бамбук цыганский – Подъемлется кулак Иеремии: Настало время мокрой грязи, Камней, Холодных слов забвенья– Второго моего рождения.                        Перевод: A.  Айхенваыд



B. Tomos Hajnal Veszteség – Poraz – Loss

B. Tomos Hajnal Négyfalu, 1957. december 2. –

Veszteség Kihullott belőlem valami jelentéktelen szerkezet s most keresem – tűt a szénakazalban – Ezeredfordulón még biztosan  megvolt, mert jól ráharaptam – mint leheletem oszlott szét, nem lelem s csak toporgok nélküle, járok körbe-körbe, időm vesztegetem, mig végül betömök valamit hűlt helyére – idegen vacak, de marad, majd ráharap arra is a kényszerűség, meg a gyáva keserűség, hogy elment, odavan ez is – de titkon félek keresgélni az alattomos süllyesztőben, melybe már évek óta hullnak, gyűlnek – tudom – a veszteségek.

Poraz Nešto je ispalo iz mene neka beznačajna naprava i sad tražim – iglu u kamari sena – Na prekretnici milenija još sam sigurno imala, jer sam pošteno zagrizla – poput mog daha se raspršio, prosto nema samo tapkam bez njega, hodam okolo, traćim vreme, na koncu nešto stavim na ohlađeno mesto – nešto bezveze strano, ali ostaje, pa zagrisće i to prisila, i jadna gorčina, nema ga, otišao bestraga – potajno mi je strah prevrtati u podmukloj poplavi u koju već godinama padaju, gomilaju – znam – porazi.                      Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Cím nélkül – Bez naslova – Without title (akvarell – akvarel – watercolour 10x10 cm)

Veszteség Kihullott belőlem valami jelentéktelen szerkezet s most keresem – tűt a szénakazalban – Ezeredfordulón még biztosan  megvolt, mert jól ráharaptam – mint leheletem oszlott szét, nem lelem s csak toporgok nélküle, járok körbe-körbe, időm vesztegetem, mig végül betömök valamit hűlt helyére – idegen vacak, de marad, majd ráharap arra is a kényszerűség, meg a gyáva keserűség, hogy elment, odavan ez is – de titkon félek keresgélni az alattomos süllyesztőben, melybe már évek óta hullnak, gyűlnek – tudom – a veszteségek.

Loss It fell loose, A trivial asset, And I'm in pursuit – a needle in the haystack – Certainly, I still had it 'Round the turn of the millennium I chewed on it hard – As my breath, it dissipated, I can't find it Winding about, going without, Milling round and round, Wasting time. Finally, I stuff something In the vacuum left behind -some foreign waste. Yet, it stays, soon gnawed on, Chewed up by necessity, By cowardly acerbity. It left and stayed gone. Secretly, I'm scared to search The sneaky sinkhole Where - I know- they fell for years Masses of these fallen losses.                      Translated by Andrea Van Horn



Tandori Dezső Lépcsők se föl, se le – Stepenice ni gore, ni dole

Tandori Dezső (Deže Tandori) Budapest, 1938. december 8. –

Molnár Imre: Akadályok – Prepreke 

Lépcsők se föl, se le                    Nem kívánok semmi elérhetetlent:                    nem kívánok semmi elérhetőt.                    A *t kivánom.                    – – – – – –                   * Mindig nünk kell valami iránt, nehogy hessünk valami iránt. Ugyanaz fellebbenti, elfedi – – Mi kezdődhetne anélkül, ahonnan! Vagy nem fér-e el ugyanott egy meglevő és egy hiányzó? Szükség van-e egyáltalán erre a megkülönböztetésre? – –                    „Csak árnyékomat nézte,                    nem látta, hogy mosolygok;                    csak engem nézett,                    nem látta, hogy”

Stepenice ni gore, ni dole                    Ništa nedostižnog ne želim                    ništa dostižnog ne želim.                    Želim *g.                    – – – – – –                   * Uvek mo prema nečemu, da ne bi li prema nečemu. Isto otkriva, pokriva – – Šta bi se moglo početi bez odakle! Ili ne stane li na isto mesto što postoji i što nedostaje? Uopšte dal je potrebno takvo razlikovanje? – –                   „Samo mi je senku gledala,                   nije videla da se smeškam;                   samo je mene gledala,                   nije videla da“ Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Akadályok egy vándor útján – Prepreke na putu lutalice

Csoóri Sándor Barbár imádság – Varvarska molitva – Barbarian Prayer

Csoóri Sándor (Šandor Čori)  Zámoly, 1930. február 3. –

Barbár imádság Kisimíthatatlan ráncú kő, anya-világosságú szikla, fogadj méhedbe vissza. Tévedés volt a születésem; én a világ akartam lenni: oroszlán és fagyökér együtt, szerelmes állat, nevető hó, a szél eszméje és a magasság széjjel csurgatott tintafoltja – s lettem felhőbe vesző ember, egyetlen út királya, hamu-csillagú férfi s amit magamban egyesítek, rögtön megoszt, mert mulandó s csak sóvárgásomat csigázza… Kisimíthatatlan ráncú kő, anya-világosságú szikla, méhed küszöbe előtt állok.

Varvarska molitva Kamenu sa neizravnavanim borama, steno sa majčinskom svetlošću primi me ponovo u svoju maternicu. Moje rođenje omaška je bila; ja sam svet hteo biti: istovremeno lav i koren, zaljubljena zver, smeškajući sneg, misao vetra i raspršena mrlja mastila visine – a postao čovek koji u oblaku nestaje, kralj jedine ceste, muškarac s zvezdom pepela i što u sebi sjedinim odmah me deli jer je prolazno, tek moju požudu budi… Kamenu sa neizravnavanim borama, steno sa majčinskom svetlošću pred pragom tvoje maternice stojim.                              Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Áttörhetetlen akadály – Nepremostiva prepreka – Insurmountable obstacle

Barbár imádság Kisimíthatatlan ráncú kő, anya-világosságú szikla, fogadj méhedbe vissza. Tévedés volt a születésem; én a világ akartam lenni: oroszlán és fagyökér együtt, szerelmes állat, nevető hó, a szél eszméje és a magasság széjjel csurgatott tintafoltja – s lettem felhőbe vesző ember, egyetlen út királya, hamu-csillagú férfi s amit magamban egyesítek, rögtön megoszt, mert mulandó s csak sóvárgásomat csigázza… Kisimíthatatlan ráncú kő, anya-világosságú szikla, méhed küszöbe előtt állok.

Barbarian Prayer Wrinkled, unrelaxing stone, rock of mother-daylight, take me back again into your womb. Being born was the first error; the world was what I wanted to be: lion and tree-root in one, loving animal and laughing snow, consciousness of the wind, of heights pouring their dark ink-blot down – and here I am cloud-foundered man, king of a solitary way, being of a cindery star, and what I join within myself splits me at once, because it goes quickly and only sharpens yearning… Wrinkled, unrelaxing stone, rock of mother-daylight, I stand at the entrance to your womb.                              Translated by Edwin Morgan