Keresés ebben a blogban

2015. október 17., szombat

Choli Daróczi József Istenáldott akarat – Bogomdata volja

Képtalálat a következőre: „choli daróczi józsef”
Choli Daróczi József, Bedő, 1939. május 26. –

Istenáldott akarat

(Joca homloka mögé)

Nem magamért, magadért,
tűzben születő fiadért, mélyen
megsértett jövődért, Krisztus
kiömlő véréért,
Anyám - Nagyanyád színéért,
Apám mosolyáért.
Ha kell:
csillagokat cenzúrázni,
ha kell:
a mindenségbe belelátni,
ha kell:
az égen új utakat vágni,
ha kell:
emberként mindent megcsinálni,
élni, élni, így lenne jó!
Ne mástól várd
sorsod jobbítását,
nálad már ne legyen ébredés. Aki
várja, hogy jöjjön a hajnal, sötéten
borul csak rá az ego.
Ha együgyű a jóhiszeműséged,
elveszik gyermeked, s feleséged.
Nem virágos réten nyári szellő,
nem lágyszirmú illatos ibolya,
nem pisztrángot termő hegyi csermely, nem
villám, nem mennydörgés, nem orkán:
Istenáldott földi akarat. 

Bogomdata volja

(Iza čela Joce)

Ne zbog mene, tebe, ne zbog
u vatri rođenog sina, ne zbog
duboko ranjene budućnosti,
ne zbog krvi Hrista,
zbog boje moje Majke – tvoje Bake,
zbog osmeha mog Oca.
Ako treba:
zvezde cenzurisati,
ako treba:
u svemir pogledati,
ako treba:
na nebu nove ceste kročiti,
ako treba:
kao čovek sve uraditi,
živeti, živeti, tako bi bilo dobro!
Poboljšanje tvoje sudbe
nemoj od drugih očekivati,
ti više nemoj se buditi. Ko
stizanje zore čeka, tek
mrak doživi.
Ako ti je dobronamernost benast,
oduzimaju ti dete i suprugu.
Nije letnji lahor na cvetnoj livadi,
nije svilenolatna mirisljava ljubičica,
nije pastrmkom pun potok, nije
grom, nije grmljavina, nije vihor:
Bogomdata zemaljska volja je.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=nagyuska&pid=103455&blog_cim=Choli%20Dar%F3czi%20J%F3zsef%20%20%20versei


2015. október 16., péntek

Kőhalmi Ildikó Énviláglótusz magánterület – Mojsvetlotos privatan posed

Képtalálat a következőre: „kőhalmi ildikó”
Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Énviláglótusz magánterület

nam myoho renge kyo
nam myoho renge kyo
nam myoho renge kyo
nam myoho renge kyo

ha valaki méltó a távolság
mantráira csöndek tomboló
orkánjaira az örökkévalóság
kapuőrzőinek együttérzésére
hagyjon el engem mielőtt
én hagynám el őt hirtelen
odadobva saját jövőjének
aposztrofálatlan peremvidékére

elég ha egyikünk bolyong
a leírhatatlan vázlatai közt
nagy ára van a halhatatlanságnak
és messziről nagyon messziről
kell megindulni lélekvesztőkön
kötélhidakon tudatlanságban
töltött életeken át táncoló
szellemek ijesztő kíséretében

juss túl démonaidon mondja
azon az áldott egyen is nem
viheti örökké ürességed terhét
belevakulsz a fénykeresésbe
süketté tesznek a szomorúság dalai
végül érzéketlenné merevednek
a legmívesebb szavak és nem is tudod
hogy megnyitotta benned az univerzumot

feleslegesen siratsz és értelmetlenül
temetsz mert engedélyt adtál önzésre
sajnálkozásra mérlegelve a boldogulás
változatait minden váratlan kőomlás
maga alá temet és nincsenek fegyvereid
a szelídséggel szemben védképtelen
vagy mint aki először találkozik
a kísértés gyönyörű szédületével

juss túl a félelmen mondja
túl a mocsarak megalázó
szennyén dühön magányon
elárvuláson és igen a hiány
emésztő máglyatüzein győzd
le az üvöltő vadakat odabent
ahová kenyér és víz nélkül
az eleven szerelmet falaztad

nam myoho renge kyo
nam myoho renge kyo
nam myoho renge kyo
nam myoho renge kyo

Mojsvetlotos privatan posed

nam mjā ringe kjā
nam mjā ringe kjā
nam mjā ringe kjā
nam mjā ringe kjā

ako neko zaslužuje mantre
udaljenosti besne oluje
tišine saosećaj
čuvara večnosti
nek me ostavi pre
no što bi ga napustivši
na nespomenut rub
njegove sudbine bacila

dovoljno je da jedan od nas luta
između nacrta neopisivog
velika je cena besmrtnosti
i iz daljine velike daljine
šajkama preko mostova od užeta
treba krenuti u zastrašujućoj
pratnji duhova koji su u neznanju
provedenim godinama plesali

pređi preko svojih demona veli
i preko onog jedo jedinog ne može
uvek teret tvoje praznine nositi
oslepiš u traženju svetlosti
ogluše te pesme tuge
i na kraju i najprosvećenije reči
bezosećajne postanu i više ne znaš
da je u tebi univerzum otvorio

bez potrebe oplakuješ i nerazumno
sahranjuješ jer oslobodio si sebičnost
sažaljenje stavljajući na vagu mogućnost
procvata svaki iznenadan odron kamena
te zatrpa i nemaš oružja protiv
krotkosti nesposoban si za
odbranu kao neko ko se prvi put
sretne s čarolijom iskušenja

pređi preko straha veli
preko ponižavajuće prljavštine
močvara besa samoće
osame i da preko uništavajuće
lomače oskudice savladaj
besne beštije iznutra
gde bez hleba i vode
samu ljubav zazidao

nam mjā ringe kjā
nam mjā ringe kjā
nam mjā ringe kjā
nam mjā ringe kjā

Prevod: Fehér Illés 
Forrás: http://comitatusfolyoirat.blogspot.gr/2013/02/kohalmi-ildiko-versei-envilaglotusz.html



2015. október 15., csütörtök

Bátai Tibor Lombok és rügyek – Krošnje i pupoljci

Bátai Tibor Budapest, 1951. február 17. –

Lombok és rügyek (túl a szavakon)

Mikor máskor, ha nem azonnal?
Elszáll az utolsó alkalom,
hogy megtöltsd őket tartalommal,
s túlléphess végül a szavakon.

Beérni most ennyivel kéne.
A pohár tele már nem lehet.
Attól a teljesség igénye
még nem délibáb, hogy így esett.

Lombosodik a nincsen bokra,
rügyei titkokat rejtenek.
Feszegetheted, nem mész sokra –
már az is siker, hogy sejlenek.

Valóság nyerhet-e, ha vele
áll a rajthoz vágy és képzelet?
A van hogy tromfolhat a leszre?
Éld egyszerre összes életed!
Krošnje i pupoljci (s one strane reči)

Kad inače, ako ne u isti tren?
Poslednja prilika olako proleti
da bi ju ponovo ispunio sadržajem
i mogao konačno prekoračiti reči.

Zadovoljiti se sad bi sa toliko trebalo.
Čaša više ne može biti puna.
Ali to ne znači, iako izgleda tako,
da je težnja za celovitost utvara.

Lista se džbun ničega,
pupoljci tajne skrivaju.
Nećeš nigde stići zalud tvoja znatiželja –
već je i to uspeh da se naziru.

Može li stvarnost pobediti
ako su joj čežnja i mašta protivnici?
Može li java prikazu nadmašiti?
Svoje bivstvovanje u celosti doživi!

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.facebook.com/anna.nagy.1675

2015. október 14., szerda

Farkas Molnár Péter Következetességek – Doslednosti

Képtalálat a következőre: „farkas molnár péter”
Farkas Molnár Péter Budapest, 1952. június 9. –


Következetességek

– Engedd el a lábam.
– Nem.
– Engedd el a lábam!
– Nem.
– Te! Rúgni fogok!
– Jó, legyen. Tessék, elengedtem, így most jó?
– Jobb, de vedd le a kezed a hasamról.
– Szóval nem érhetek hozzád?
– Te polip, te.
– Most mi van? Szeretlek simogatni.
– Ez magyartalan.
– De igaz.
– Én is szeretlek simogatni, de neked csápjaid vannak, ott a kezed mindenhol.
– Most akkor csáp vagy kéz?
– Te! Nem szólok még egyszer!
– Jó, tessék, elengedtelek, elfordultam, elhúzódtam. Kapok egy cigit?
– Most?
– Igen. Elalvás előtt mindig rágyújtok.
– Értem. Tehát teljesítettem házastársi kötelességem, végeztünk, alszol. Ennyi?
– Nem vagyunk házasok.
– Még rosszabb. Szex letudva, pipa vagy strigula, aztán alszol.
– Te! Most én mondom, hogy rúgni fogok!
– Na mi van? Elfogytak az érvek, jön az erőszak? Brutál-szex?
– Te szórakozol velem?
– Aha…
– Elfenekellek!
– Mondom én! Nem tudsz érvelni, jön a verés. Nagyon macsós, mondhatom.
– Nem értem mi a bajod.
– Azt látom. Tudod a nők szeretkezés után igénylik azt, hogy beszélgess velük.
– Rendben. Mit szeretnél?
– Hát… nem is tudom. Talán azt, hogy tedd a kezed a hasamra, simogass, és csókolj meg.
– Hé! És a beszélgetés?
– Az eddig tartott.
– Ez nem valami konzekvens, tudod?
– Ne tereld tudományos síkra. Na gyere…

– Alszol?
– Már nem. Nem hagysz.
– Hoztam a kávéd.
– Én lettem volna a soros.
– Igaz, de felébredtem, és néztelek. Olyan mélyen aludtál, én meg már fenn voltam. Baj?
– Nem, és drága vagy. Csak én lettem volna a soros. Tartsunk rendet.
– Tartsunk. Legyünk következetesek.
– Így van, legalább ebben. Az apró dolgok nagyon fontosak ám.
– Tudom. És rend a lelke mindennek, anyukám is mindig mondta.
– Hiába gúnyolsz, a következetesség igenis fontos!
– Hm… tudom én azt.
– Most meg mi van?
– Visszabújtam, mi lenne? Tedd le a bögrét.
– Te! Tudod, hogy reggel nem szeretem.
– Hol a különbség?
– Megizzadtam.
– Hülyeség. Remek illatod van.
– Na persze. A számnak különösen.
– Jaj, te! Moss gyorsan fogat.
– Jó. Aztán zuhanyozom majd.
– Nagyszerű lesz. Én pedig borotválkozom, mert a következő úgyis ez lesz: szúrsz.
– Igenisigen, hogy szúrsz. Este is mondtam, hogy nem ártana, ha simítanál a képeden.
– Jó, értem én. Akkor zuhanyozol, fogat mosol, én borotválkozom, és öltözhetünk. Ennyi.
– Haragszol? Tudod, hogy reggel…
– Nem szereted.
– Tévedsz. Elkésni nem szeretek.
– Akkor nyomás! Nem venném a lelkemre.
– Most hová mész?
– Adok tiszta törölközőt, és megnézem van-e még kávé.
– Hagyd a csudába. Gyere vissza inkább.
– Hé! És a szád?
– Ittam kávét, rágyújtottam. Nem mindegy már?
– Nem vagy következetes.
– Fütyülök a következetességre. Gyorsan fogat mosok. Ne menj sehova!

– Hány óra van?
– Kit érdekel?
– Engem! Tíztől heti értékelés van.
– Várj, nyújtóznom kell…
– Ott a telefon.
– Azért nyújtózóm. Hánytól lesz értékelés?
– Tíztől.
– Feltétlenül be kell menned?
– Na ne hülyéskedj. Nem kérhetek szabadságot.
– Hát, pedig muszáj lesz. Fél tíz múlt három perccel.
– Ó, hogy…

– Mivel zörögsz?
– A mosógéppel, mormota.
– Mennyi az idő?
– Rögtön tizenegy. Gondoltam rendet csinálok, ha már itthon maradtam.
– Hagyd a csudába. Rendbe szedem magam és elmegyünk ebédelni, aztán kivisszük kutyót a szigetre.
– No persze. És holnap mit veszel fel?
– Hát tudom én? Pólót, farmert, inget, ami van.
– Mindened ott volt a szennyesben. Mikor mostál utoljára?
– Ki nézi azt?
– Én.
– Gyere ide, és megköszönöm.
– Nem! Kifelé! Zuhany, borotva.
– Legalább egy kávét adj.
– Mire megtörölközöl, kész lesz.

– Hol vagy?
– Visszadőltem.
– Ruhástól?
– Hát megyünk a szigetre, nem? Itt a kávéd.
– De azt mondtad…
– Tudom, mit mondtam. A gép önállóan mos, teregetni ráérek, ha visszajöttünk.
– Akkor sziget, kutyaúsztatás, sült hal?
– Ha nem iszol sört, részemről benne vagyok.
– Mi baj van a sörrel?
– Semmi, csak büdös vagy utána.
– Igyál te is.
– Nem szeretem, mit csináljak?
– Pedig egészséges, a nagy melegben felfrissít, magas a tápértéke, este egy pohár segít elaludni.
– Na hiszen! Pasik… Kaja helyett sör, elalvás előtt sör…
– Utána egy…
– Tudom! Cigaretta és egy sör. Hím-soviniszta disznó! Most mit akarsz?
– Utána egy sört meg egy cigit.
– Dehülyevagyte!

– Éhes vagyok.
– Megnézem a hűtőt.
– Ne nézd, vásárolnunk is kell. Majd menet közben kajálunk.
– Mennyi az idő?
– Dél múlt.
– Jesszusom! A kutya!
– Fussatok, addig összeírom mit veszünk, és rendbe szedem magam.

– Ne bámulj, így nem lehet enni!
– Szeretem nézni, ahogy eszel.
– Nagyon éhes voltam.
– Látom. Eltüntettél két szelet húst, és három palacsintát.
– Baj?
– Csudát. Mindig ez volt az álmom. Csendes otthon, béke és nyugalom, a konyhában meg egy nagy seggű asszony sertepertél.
– Döööög! És a te pocakod?
– Az más. Ötvenöt évesen megengedhetek magamnak egy pocakot.
– Hát huszonnyolc évesen én is megengedhetem magamnak a széles csípőt. És amíg esténkét nem tömök magamba egy tábla csokit, ne szólj semmit.
– Nem is szólok. Mostantól minden este kapsz egy nagy tábla Cote d' or-t.
– Na persze! Egy hónap múlva cserélhetem a nadrágjaimat, aztán a pólókat, a blúzaimat, deréktájon megjelennek a szép, vastag, fehér hurkácskák, elterebélyesedek, szuszogok és izzadok, mint egy ló. Olyan szagom lesz, mint egy pumaketrecnek…
– Hé! Vigyázz a szádra, a csajomról beszélsz!
– Bolond.
– Az.

– Szeretek itt ülni.
– Tudom, azért járunk ide.
– Kutyó?
– Ott igénytelenkedik a labdájával.
– Örülök ennek a napnak, bár holnap a főnököm kicsinál.
– Kereshetnél más munkát.
– Neked könnyű, a magad rabszolgája vagy. Nem egyszerű jó melót találni, és fenn kell tartanom magam, meg a lakást.
– Hozzám költözhetnél, a lakást kiadhatnád, megtermelné a törlesztő részleteket.
– Egy év alatt lelaknák, aztán kezdhetném a felújítást elölről. És ha rám unsz majd? Pakolás, költözés haza?
– Ezt ne!
– Miért?
– Mert kizárt, hogy rád unjak.
– Nem tudhatod. Nem látsz a jövőbe. Meddig leszünk együtt?
– Ha rajtam áll, ameddig élek.
– Mondod most. Egy év múlva az agyadra mennék.
– Azon már túl vagyunk. Hé! Te megütöttél?
– Naná! És kapsz még egyet, csak piszkálj.
– Te vagy a leglegleg, és ezt pontosan tudod. Nem tudsz az agyamra menni, mert szeretlek.
– Mondd még egyszer.
– Hogyne! Még elkapatlak.

– Jó volt ez a mai nap.
– Jó. Végigettük.
– Ne hülyéskedd el, tudod, hogy értettem. Lustiztunk, vásároltunk együtt, sétáltunk, főztem az emberemnek. Jó lenne mindig így.
– Ezt mondtam délután.
– Ezt. De tudod, hogy nem lehet.
– Lehetne. Ne azzal foglalkozz meddig tartana. Én két jó évért odaadnék az életemből tíz rosszat.

– Elhallgattál. Mire gondolsz?
– Hagyjuk, nem érdekes.
– Mondd csak.
– Á, semmi. Elgondolkodtam ezen az egészen. Kettőnkön, anyámékon, az életeinken.
– Ezért hallgattál el?
– Tulajdonképpen igen. Álmodozni ér, nem?
– Ér hát. Miről álmodoztál? Elmeséled?
– Inkább hagyjuk.
– Na, mesélj. Szeretem az álmokat.
– Egy ház, nem túl nagy, valahol csendes helyen. Te, meg én, meg két kutyó a kertben… Főznék, várnálak haza. Esténként leülhetnénk csendben a tornácon. Télen a kályha mellől nézhetnénk, ahogy hull a hó…
- Szép. Meg tudnám szokni. Elviselnék így húsz-harminc évet.
– Én is. Lehetne gyerekem.

– Te is elhallgattál…
– El. Gyere, segítek összepakolni a cuccaidat…
Doslednosti

– Pusti mi nogu.
– Ne.
– Pusti mi nogu!
– Ne.
– Ti! Šutnuću!
– Dobro, neka bude. Izvoli, pustio sam te, jel sad u redu?
– Bolje je, ali i sa mog trbuha skini ruku.
– Znači ne smem te taknuti?
– Ti polipe, ti.
– Šta je sad? Volim te milovati.
– To nije u duhu gramatike.
– Ali je istina.
– I ja te volim milovati, ali ti pipce imaš, ruka ti je svugde.
– Pa sad pipac ili ruka?
– Ti! Neću još jednom reći!
– Dobro, evo, pustio sam te, okrenuo, sklonio se. Mogu li dobiti cigaru?
– Sad?
– Da. Pre spavanja uvek zapalim.
– Shvatam. Dakle bračnu obavezu ispunila, završili smo, spavaš. Samo toliko?
– Nismo u braku.
– Još gore. Seks iza nas, oznaka ili beleg, pa spavaš.
– Ti! Sad ja kažem, šutnuću!
– Šta je? Argumenti nestali, stiže nasilje? Brutalan seks?
– Ti se sa mnom poigravaš?
– Pa…
– Izlupaću te!
– Pa da! Argumente nemaš, stiže batina. Baš si kavalir.
– Ne shvatam, šta ti je.
– Vidim. Znaš žene posle vođenja ljubavi bi volele da pričaš s njima.
– U redu. Šta bi htela?
– Pa… ustvari ne znam. Možda to da ruku mi na trbuh staviš, da me gladiš i poljubi me.
– E! Zar je to razgovor?
– To je dotle trajalo.
– Pa to nije nešto što je dosledno, znaš li?
– Nemoj na naučnu razinu terati. No dođi…

– Spavaš li?
– Više ne. Ne daš mi.
– Doneo sam ti kafu.
– Ja bi bila na redu.
– Istina je, ali sam se probudio i gledao te. Tako duboko si spavala, a ja sam već na nogama bio. Jel to problem?
– Ne i drag si. Samo ja bi bila na redu. Držimo se reda.
– Držimo. Budimo konzekventni.
– Tako je, bar u tome. Dabome sitnice su jako važne.
– Znam. I mama mi je uvek govorila, red je srž svega.
– Zalud mi se rugaš, doslednost je itekako važna!
– Pa… znam to.
– A šta je sad?
– Uvukao se u krevet, šta bi bilo? Spusti šolju.
– Ti! Znaš da ujutro ne volim.
– Gde je razlika?
– Oznojila sam se.
– Budalaština. Ugodan ti je miris.
– Pa da. Pogotovo mojim ustima.
– Joj, ti! Brzo operi zube.
– Dobro. I tuširaću posle.
– Odlično. A ja ću se obrijati jer i ovako i onako iza toga sledi: bodeš.
– Da, da, itekako bodeš. I uveče sam već rekla da ne bi bilo suvišno, kad bi pogladio obraze.
– Dobro, shvatam. Dakle tuširaćeš, opraćeš zube, ja ću se obrijati, i možemo se oblačiti. Toliko.
– Zar se ljutiš? Znaš da ujutro…
– Ne voliš.
– Varaš se. Zakasniti ne volim.
– Onda požuri! Ne bi primio na dušu.
– Kud sad ideš?
– Daću ti čist peškir i pogledaću ima li još kafe.
– Ostavi do đavola. Rađe dođi.
– Ej! A tvoje usne?
– Popila kafu i zapalila. Zar nije svejedno?
– Nisi dosledna.
– Fućkam se na doslednost. Opraću na brzinu zube. Nikud ne idi!

– Koliko je sati?
– Koga to zanima?
– Mene! U deset je nedeljno ocenjivanje.
– Čekaj, moram se ispružiti…
– Tamo je telefon.
– Pokušavam uhvatiti. Kad će biti vrednovanje?
– U deset.
– Zar baš neophodno moraš prisustvovati?
– Nemoj ludirati. Ne mogu slobodan dan tražiti.
– Pa, moraćeš. Tri minuta prošlo pola deset.
– O nebesa…

– Čime to lupaš?
– Sa vešmašinom, ti spavalico.
– Koliko je sati?
– Sad će jedanajst. Kad sam već ostala, napraviću red.
– Ostavi do vraga. Urediću se i idemo na ručak, posle ćemo sa džukelom na ostrvo.
– Naravno. I šta ćeš sutra obući?
– Zar je to važno? Majicu, farmerku, košulju, čega bude.
– Sve ti je u sanduku za prljavo rublje. Kad si zadnji put prao?
– Ko to gleda?
– Ja.
– Dođi i zahvaliću ti se.
– Ne! Van! Tuširanje, brijanje.
– Makar mi kafu daj.
– Dok ćeš se obrisati, biće gotova.

– Gde si?
– Prilegla.
– Obučeno?
– Pa idemo na ostrvo, zar ne? Tu ti je kafa.
– Ali si rekla…
– Znam, šta sam rekla. Mašina sama pere, prostirati ima vremena, kad se vratimo.
– Dakle ostrvo, kupanje psa, pečena riba?
– Ako nećeš piti pivo, saglasna sam.
– Jel pivo problem?
– Smrdiš posle.
– Pij i ti.
– Ne volim, šta mogu?
– Ali je zdrav, u velikim vrućinama osvežava, hranjiva vrednost visoka, uveče jedna čaša pomaže da zaspiš.
– Ne verujem! Dvonožci… Umesto klope pivo, pre spavanja pivo…
– Posle jedna…
– Znam. Cigara i pivo. Mužjak-sovinistu, svinjo! Šta sad želiš?
– Posle jedno pivo i cigaru.
– Bašsilud!

– Gladna sam.
– Pogledaću šta ima u hladnjaku.
– Nemoj, moramo i kupovati. Usput ćemo čelebrknuti.
– Koliko je sati?
– Prošlo podne.
– Zaboga! Pas!
– Trčite, dotle ću zapisati šta treba kupiti i urediću se.

– Ne bulji, ovako ne mogu jesti!
– Volim gledati kako jedeš.
– Gladna sam bila.
– Vidim. Smazala si dve šnite mesa i tri palačinke.
– Jel problem?
– Ma kakvi. Uvek o tome sanjao. Tih dom, mir i tišina a u kuhinji pak guzata žena se prevrće.
– Mrrrrcino! A tvoj stomak?
– To je nešto drugo. Sa pedeset godina nešto stomaka mogu si dopustiti.
– Pa sa davedesetosam godina širi kuk i ja smem dopustiti. I dok uveče po jednu tablu čokolade ne guram u sebe, nemoj ništa reći.
– Ni ne kažem. Od sada, svako veče dobićeš po jednu tablu Kote d' or-a.
– Pa da! Za mesec dana mogu promeniti pantalone, posle majice, pa bluze, na kukovima pojaviće se lepe, bele masnice, raširiću se, poput konja dahtaću i znojiću se. Smrdiću kao kavez pantere…
– Ti! Biraj izraze, o mojoj curi pričaš!
– Uvrnuta je.
– Tačno.

– Volim tu sedeti.
– Znam, zbog toga dolazimo ovamo.
– A kuja?
– Tamo se sa loptom bezveze igra.
– Radujem se ovom danu, mada će me sutra šef isprašiti.
– Mogla bi neki drugi posao potražiti.
– Lako je tebi, sam si svoj rob. Nije lako dobar posao naći i moram se na neki način izdržavati, a i rate za stan izmiriti.
– Mogla bi se kod mene preseliti, stan izdati, pa bi mesečne rate lako otplaćivala.
– Za godinu dana bi uništili, te obnovu mogla ispočetka početi. I šta onda, ako ti dojadim? Pakovanje, selidba?
– To ne!
– Zašto?
– Jer je isključeno da bi mi dojadila.
– Ne možeš znati. Nisi vidovit. Dokle ćemo biti zajedno?
– Ako o meni ovisi, dok živim.
– Kažeš sad. Za godinu dana bi ti se popela na vrh glave.
– To smo već pregrmili. Ej! Jesi li me udarila?
– I te kako! I dobićeš još, samo me diraj.
– Ti si najnajnaj i to zasigurno znaš. Ne možeš mi se popeti na glavu jer te volim.
– Reci još jednom.
– Vala! Još bi se uobrazila.

– Dobar je bio taj današnji dan.
– Da. Žderali smo.
– Nemoj udariti na šegu, znaš kako sam mislila. Lenčarili, išli u kupovinu, šetali, mom čoveku kuvala. Tako bi uvek bilo dobro.
– To sam popodne rekao.
– Da. Ali znaš da je nemoguće.
– Moglo bi. Nemoj o tome, koliko bi trajalo. Ja bi za dve sretne godine od svog života deset loših dao.

– Ušutila si. Na što misliš?
– Ostavimo, nije interesantno.
– Ipak reci.
– Ma ništa. O toj čitavoj situaciji razmišljala. O nama, mojim roditeljima, o našem životu.
– Zbog toga si ušutila?
– Ustvari da. Vredi li, ne vredi sanjariti?
– Da, vredi. O čemu si sanjarila? Bi ispričala?
– Rađe ostavimo.
– No, pričaj. Volim snove.
– Jedna kuća, ne prevelika, negde na mirnom mestu. Ti i ja i u vrtu dva jazavičara… Kuvala bi i čekala te. Uveče bi u tišini na verandi sedeli. Zimi pored peći bi promatrali kako pada sneg…
– Lepo je. Na to bi se mogao naviknuti. Ovako bi dvadeset-trideset godina izdržao.
– I ja. Mogla bi i roditi.

– I ti si ušutio…
–Da. Ajde, pomoćiću ti spakovati…

Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző


2015. október 13., kedd

Hervay Gizella Eretnekek – Jeretici – Heretics

Hervay Gizella
Makó, 1934. október 14. – Budapest, 1982. július 2.


Eretnekek

Az eretnekek költők lehettek vagy diákok.
Ők voltak az igazi felfedezők.
Ők a földet fedezték fel,
és egymásra mertek nézni,
mikor nézni csak az égre lehetett,
és látni csak a másvilágot volt szabad.
Ők daloltak először, ők énekeltek zsoltárt
a csókról és az emberekről,
miközben az igazhívők
égre meresztett szemmel
mormolták Isten dicsőségét
és a halál örömét.

Jeretici

Jeretici su verovatno pesnici ili đaci bili.
Oni su bili pravi otkrivači.
Otkrili su zemlju
i smeli jedan drugog pogledati
kad pogled samo nebo se moglo baciti
i videti samo onaj svet bilo dozvoljeno.
Oni su prvi pevali, pevali su psalam
o poljupcu i ljudima,
dok pravovernici
buljeći na nebo
o slavi Boga i
lepoti smrti mrmljali.

Prevod: Fehér Illés



                                    Heretics 

                                    The heretics might have been poets or students.
                                    They were the real explorers.
                                    They discovered the earth,
                                    had the courage to look at each other,
                                    when looking, allowed only toward the sky,
                                    and seeing nothing else but the world.
                                    They sang for the first time, they chanted psalms
                                    about kisses, about people,
                                    while the true believers,
                                    gazing at the sky,
                                    murmured the glory of God,
                                    and the delight of death.

                                    Translated Czire Szabolcs and Kathleen Jacobson






2015. október 12., hétfő

Sebestyén Péter Szabad gyakorlatok 2. – Slobodne vežbe 2.


Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. –

Szabad gyakorlatok 2.

a hajók a nyár után mentek és elrontották
a távolságokat
   más idő más szabadság
   Vörös Sivatag gyötri az ellipsziseket
nem kérdezni nem válaszolni
   fókuszálni az ellenpontokat
   összeszedni ami összeszedhető
Párizsba nem megyek
Párizs Európa rekeszizma
   SZABAD GYAKORLAT ideje van
   ez a forradalom el van baszva
Lánchíd      Örökmécses     Corvin-köz
   vagy a valóság vagy a hatóság
   vagy a dialektika hülyére pofoz
   föllocsol de mindez véletlen semmi más
csillag ragyog az Astorián vörös
   hogyan fogok a tükör elé állni
   hogyan nézhetek Ádám szemébe

 (1986. október)

Slobodne vežbe 2.

lađe su za letom išle i pokvarile
razdaljine
  druga vremena druga sloboda
  elipse Crvena Pustinja mrcvari
ne pitati ne odgovarati
  na kontrapunkte koncentrirati
  sakupiti što se sakupiti da
ne idem u Pariz
Pariz je dijafragma Evrope
  vreme je SLOBODNE VEŽBE
  ta revolucija je izvitoperena
Lančani most   Večna žiška     Pasaža Corvin
  ili stvarnost ili vlast
  ili te dijalektika do besvesti šamara
  osvesti te ali sve je to slučajnost ništa drugo
sjaji zvezda na Astoriji crveno
  kako ću ispred ogledala stati
  kako mogu u oči Adama pogledati

(oktobra 1986.)

Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző

2015. október 11., vasárnap

Szilágyi Domokos Pénelopé – Penelopa

Szilágyi Domokos
Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.

Pénelopé

Várlak, mert tudom: visszajössz;
visszajössz, mert tudod, hogy várlak.
Tökéletes kör: te meg én,
és tökéletes logika.
A tükör is csak akkor él,
ha van kit tükröznie. Egymás
tetteinek oka vagyunk,
oka és célja – te tudod.
Athéné óvjon, óvd magad.

Penelopa

Čekam te, ta znam: vratićeš se;
vratićeš se, ta znaš, čekam te.
Savršen krug: ti i ja,
i savršena logika.
I ogledalo samo tad živi,
ako ima koga odraziti. Povod smo
međusobnih akcija,
povod i cilj – ti znaš.
Nek te Atena čuva, čuvaj se.

Prevod: Fehér Illés