Gojko Đogo Crna ovca – Fekete bárány

 

Gojko Đogo Vlahović 01. novembar 1940. –

Crna ovca Evo crne ovce, majstore Crn joj otac i majka Pod njom crno jagnje Crno mleko sisa. I krv joj je puna dima I zubi joj očnjaci I oči joj razroke I rogove ima A nema zvezde na čelu. Koga ona poljubi Dobiće crni prišt Kome pred kućom osvane Smrknuće mu se u podne. Vabio je ne vabio Neće ti so s dlana lizati Ni jalove njive đubriti. Više voli vuka nego pastira Više klanicu od tora I slepčovođu – Od vidovita predvodnika. ­– Pruži joj ruku, Imaćeš crno na belo.

Fekete bárány   Mester, itt a fekete bárány Apja, anyja fekete Fekete anyjából Fekete tejet szív.   Vére füsttel tele Fogai szemfogak Szeme kancsal Szarva is van De homlokán nincs csillag.   Akit megcsókol Fekete kiütést kap Akinek háza elé reggel érkezik Annak délben befellegzik.   Mindhiába édesgeted Tenyérről sót nem nyal Meddő mezőt nem dúsít.   A pásztornál jobban szereti az ordast A karámnál a vágóhidat És a megszállottat – A bölcsnél a főkolompost.   – Kezed ha felé nyújtod Fehéren feketét kapsz.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://riznicasrpska.net/knjizevnost/index.php?topic=244.0

Ivo Andrić San o Mariji – Álom Máriáról

 

Ivo Andrić

Dolac kod Travnika, 9. oktobar 1892. – Beograd, 13 mart 1975.

San o Mariji   Ja nisam nikad video tvog lica, A pregršt sunca, Jedina što je pala na moj put, Bješe iz tvoje ruke.   Sudbina. Snijeg i vjetar i strah.   Jedna jedina radosna Vijest, što je pala u moj kut Bješe iz tvojih usta.   Praštaju se putevi tamom i zaboravom.   Jedan čas je stala Uboga duša, ne znajući kuda s očima, I drhtala.   Tako je prošao život. I nikad nisam video tvog lica.

Álom Máriáról   Arcod sosem láttam De a tenyérnyi napfény, Ami utamra egyedül hullott, Kezedből való.   Sors. Hó és szél és félelem.   Az egyetlen Hozzám eljutott jó hír, Ajkadról való.   Homállyal, feledéssel búcsúznak az utak.   Egy pillanatra megtorpant A szegény lélek, nem tudta, merre nézzen És reszketett.   Így múlt el az élet. És arcod sosem láttam.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://balasevic.in.rs/ivo-andric-san-o-mariji/

Đorđe Kuburić Паук – A pók

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Паук   Расте на мотици. Преде до Сунца. Створио је Месец и звезде. Радо се прерушава у птицу. Будући јутарњим демијургом пије росу. Грешан је и кажњен. Иако ловац, лако га је уловити. Гонетајући умрежио је свет. Бди над уснулим телом. Тај васељенски песник нема крила а лети.

A pók   Kapán nő. A Napig sző. Holdat, csillagokat teremt. Madárnak szívesen álcázza magát. Az eljövendő hajnali démiurgosszal harmatot fogyaszt. Bűnös és büntetett. Igaz, vadász, könnyű zsákmány. Töprengve a világot fonta be. Elszunnyadt test felett virraszt. Ez a világűri költő szárny nélkül is száll.   Fordította: Fehér Illés

 Izvor: Ђорђе Кубурић: Клепсидра. Културни центар Новог Сада, 2020. стр. 15.

Danica Vukićević Ti, ti – Te, te

 

Danica Vukićević Valjevo 28. oktobar 1959. –

Ti, ti   Ti Moraš biti Oprezna Vrlo oprezna Jer, ne znaš Šta ti ko sneva… Neće te ubiti taj-i-taj Može te ubiti gola neopreznost Ti Moraš biti – budna Sasvim budna, koncentrisana Sto-posto Ne osvrtati se pritom Ne plašeći se pritom Hladna kao muda čarobnjaka Ti Moraš biti mirna Mirno dostojanstvena Iz rama gordosti Izađi poput zmije Snažna golubice-lisice Ti Moraš biti – tu Stajati Stajati, stajati Jer ne možeš – drugačije…

Te, te   Te Légy Óvatos Nagyon óvatos Mert, nem tudod Ellened ki mire készül… Nem ez vagy az öl meg Megölhet maga az elővigyázatlanság Te Légy – éber Egészen éber, koncentrált Százszázalékosan Eközben ne forgolódj Eközben ne szorongj Maradj varázsló-merész Te Légy nyugodt Nyugodtan méltóságteljes A büszkeség keretéből Kígyóként szabadulj Erős galamb-ravaszként Te Légy – itt Állj, Állj, állj Mert nem tehetsz – mást…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://libartes.rs/danica-vukicevic-mogla-sam-se/

Fabó Kinga Körfolyosó – Kružni hodnik

 

Fabó Kinga

Körfolyosó   Falak között forog zaj csönd összeáll.   Fúrógépek zaja ébreszt. Kutyát pofoznak az utcán. Pereg-pereg a vakolat.   A lift két emelet között elakad. Bámul fenyegető gombja.   Nem lát. Elfed a vakolat. Vázában hervadt virágárusok. Elhasznált mosoly-hurok az utca.

Kružni hodnik   Između zidova se vrti graja sa tišinom se stapa.   Huka bušilica me budi. Na ulici psa šamaraju. Opada žbuka, opada.   Lift između dva sprata zaglavi. Dugme za alarm bulji.   Ne vidi. Žbuka me prekriva. U vazi uvenuli prodavačice cveća. Ulica je istrošena omča osmeha.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Fabó Kinga Bebához Gondolat kiadó, Budapest 2020. 10. old.

Ady András (Ne)hidd – (Ne)veruj

 

Ady András Csíkszereda 1976. július 12. –

 

(Ne)hidd

 

Ne hidd, hogy neked szeretőd lesz

a halál, még mielőtt elvinne, s csak

mert hiteles lepedőtornász voltál,

mondjuk egy orgazmussal öl meg,

s nem hagy hosszan rohadni, mintha

ősz lenne s önmagadról, teljes öntudattal,

kis leproid önmagadként hullnál.

 

Ne hidd, hogy történelmed a hősöké

lesz, a hősi mázat ott hagytad a nemzetmentéssel,

a svasztikoid kalapács-sarlóddal együtt a Lidl

előtt, mikor leszállított áron vetted saját sírodra

az avas gyertyákat, ne hidd hogy történelmed

lesz csak mert sorban álltál néhány isonzóival,

donkanyarival, ötvenhatossal vagy nyolcvankilencessel…

látod: a bányászlázadások vezérei még ingyen

szúnyogírtót is kaptak a kasszánál!

 

Ne hidd, hogy leszel egyáltalán, ki

a fasz mondta neked, hogy a lét és

nemlét szeriálisan felcserélhetetlen,

s hogy “létben-vagynod” kell mielőtt

vidám-öntudatlan dögrováson,

s jó hosszan holt-létezel?

 

November elseje közelg, kicsihuszár.

A teutonok mindenestől az ócskavason,

áll még pár molyrágta lengyel nemes a

Kaufland-bejáratnál, s a nagy faszolás előtt,

maszk híjján kívül maradnak a hunok, avarok,

gepidák, Szubotáj egy bankautomatánál méláz…

november elseje, te mindenkori tisztek örök

tisztiszolgája, s lehet hogy egykor Buda

valamely (török, osztrák) visszavétele

függött tőled, de most: virágot a saját sírra

még nem vásároltál!

 

Forrás: a szerző

 

 

(Ne)veruj

 

Ne veruj da će ti smrt ljubavnica

biti, pre no što bi te odnela, jer si

verodostojan gimnastičar plahte bio,

recimo sa orgazmom će te ubiti i

neće te ostaviti dugo truliti te kao

da je jesen od sebe bi sa punom svešću

kao leproid otpao.

 

Ne veruj da će te istorija kao junaka

spomenuti, junački premaz si spašavanjem nacija zajedno

sa tvojim svastikoidnim čekićem-srpom ispred Lidla

ostavio, kad si za svoj grob užežena sveća po sniženoj

ceni kupio, ne veruj da ćeš istoriju imati samo zato jer si

u red sa nekolicinom iz Isonzija, iz Donskog okruga,

pedesetšestu ili osamdeset devetu preživelim stajao…

vidiš: vođe pobuna rudara kod kase još su i

sredstvo protiv komaraca džabe dobili!

 

Ne veruj da ćeš uopšte biti, koji

bezveznjak ti je rekao da postojanje i

nepostojanje nemoguće izmeniti,

te da „u postojanju ti je imovina” treba

pre no što veselo-nesvesno do kraja stižeš,

i i te kako dugo mrtvo postojiš?

 

Približava se prvi novembar, kraljeviću.

Teutroni su đuture na otpadu,

još par umoljčanih poljskih plemića stoji

na ulazu Kauflanda i pre velikog bekstva,

u manjku maski huni, avari, gepidi izvan

ostanu, Subotaj kod bankomata mozga…

prvi novembar, ti večita slugo večnih

oficira, moguće je da je nekad o tebi ovisio

ponovo osvajanje (od turaka, austrijanaca)

Budima, ali sad: za vlasiti grob cveće

još nisi kupio!

 

Prevod: Fehér Illés

Podolszki József Ó, Uram, engemet miért kísértesz? – O, Gospode moj, što me iskušavaš?

 

Podolszki József
Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Ó, Uram, engemet miért kísértesz?   Ó, Uram, engemet miért kísértesz? Mintha helyet cserélt volna bennem az  Isten, és helyet cserélt volna az Ördög is: kénköves mérgek böfögnek belőlem, izzó álmokat hoz minden éjszaka, lányok forgatnak serény ölükben, és én megfáradok. Lepihennék benned. De itt már nem kerül semmi a helyére. Hol a te képbe vésett arcod, mely előtt földre vetve magam levezekelhetném tüzes bűneimet? És hol a te kőből vájt, hűvös két szép kezed? A végső lehiggadás... Meghalnék végre.

O, Gospode moj, što me iskušavaš?   O, Gospode moj, što me iskušavaš? Kao da je Bog u meni svoje mesto zamenio, a i Đavo je mesto zamenio: sumporaste otrove podrigujem, svaka noć usijane snove donosi, u revnosnim krilima devojke me vrte, i ne umorim se. U tebi bi se odmorio. Ali tu više na svom mestu ništa neće biti. Gde ti je u sliku urezano lice ispred koje bi se na zemlji ležeći svoje usijane grehe okajao? I gde su ti iz kamena isklesane, lepe, hladne ruke? Konačan smiraj... Umro bi već.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Podolszki József: Át, Forum 1988.