Turczi István: Kígyószisz és kontyvirág – Siktaj zmije i kozlac

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Kígyószisz és kontyvirág
[Remake: Jaroslav Seifert]
 
Kérdezitek: mit  tudnak  még  a nők. Mindent,  nyilvánvalóan.
Övék a Mennyek országa.  Ez  egy  késő  esti tévévetélkedő,
csak  felnőtteknek.  Ők írják,  játsszák,  rendezik, és  nekünk
is  jut  pár  használható  szerep.  Minden  egyes  adás   kész
aromaterápia.    Költőien:    mint    kancsót    párával   a   víz,
lényüket   titkuk  betölti.   Értik,   amit   mi   másként    értünk.
Szemükben   homokóra.  Türelmesen  nézik,  ahogy  a  vágy
újraönti   arcunk.   Szítják   a   bőr   alatt   megérintett   tüzet.
Alkut  kötnek,  ruhát   és   testet  váltanak,  azután ismertetik
jogainkat.    Mosolyukban   kígyószisz    kékje   keveredik   a
foltos    kontyvirág    mérgező    zöldjével.     Csak    azt    ne
hagyjátok     bebeszélni     magatoknak,     hogy    nem    ezt
akartátok?    De   ha   történetesen    menekülnétek,   velem
együtt  nem tudjátok  miért,  hova.  Meglehet,  igazatok  van,
szeretkezés után az a rövid csönd a halálhoz hasonlít.
 
Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus Budapest, 2011.
 
 
Siktaj zmije i kozlac
[Remake: Jaroslav Seifert]
 
Pitate:    šta    još    žene    znaju.    Bez   ikakve  sumnje:  sve.
Njihovo   je   Svet   Nebesa.   To   je    kasnovečernji   tv   kviz,
samo  za  odrasle.  Oni  pišu,  glume, režiraju, po koja zgodna
uloga   i   nama   pripada.   Ama  baš  svaka  emisija  je  prava
terapija  aroma.  Pesnički:  kao voda bokal  s  aparom,  njihovo
biće  tajne  ispunjavaju.  Shvataju  što   mi  drukčije  shvatamo.
U očimaim je peščani sat. Strpljivo gledaju   kako žudnja  naša
lica  ponov  oblikuje.  Potpiruju   ispod   kože  dotaknutu  vatru.
Sporazumeli   su   se,    odelo   i   telo   će    promeniti,    posle
naša     prava     izložiti.    U    njihovim      osmesima     plavilo
siktaja  zmije  se  sa  otrovnim zelenilom kozlaca meša.  Samo
nemojte     pokušati    sebe     u     to     ubediti    da   niste    to
hteli?  Ali  ako  slučajno  na   beg  biste   se   odlučiči,  zajedno
sa  mnom  ne  znate zašto, gde. Moguće je, u pravu ste, posle
vođenje ljubavi ona kratkotrajna tišina smrtu je slična.
 
Prevod: Fehér Illés

Jász Attila Az utolsó füzet – Poslednja sveska

 

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Az utolsó füzet¹
 
Mindig is buszvezető akartam lenni egy külvárosi járaton. Üres
füzettel, fém uzsonnás dobozzal. Szünetekben ülni a padon, nézni
a vízesést. Vasárnap délelőtt William Carlos Williams fiatalkori
verseit olvasni. Esténként a helyi bárban kutyasétáltatás ürügyén
lassan meginni egy korsó sört. Verset írni, soronként, fejben, és
ha megkérdezik, azt mondani, nem vagyok költő, elnézést, csak
egy buszsofőr. Na, ez az igazi szabadság! Füzetben vagy filmben
létezik csupán. A többi mindig csak kitalált történet marad.
 
Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs, Budapest  2019.
 
 
Poslednja sveska²
 
Uvek sam na predgradskoj liniji šofer autobusa hteo biti. Sa praznom
sveskom i užinom punom metalnom kutijom. U pauzama na klupi sedeti,
vodopad gledati. Nedeljom prepodne rane pesme Vilijama Karlosa Vilijamsa
čitati. Uveče u obližnjem baru pod izgovorom izveo sam psa
polako kriglu piva piti. Pesmu pisati, red po red, u glavi i ako
upitaju, jednostavno odgovoriti, nisam pesnik, izvinite samo sam
šofer autobusa. Da, to je prava sloboda! Tek u svesci ili na filmu
postoji. Sve ostalo samo izmišljen događaj ostaje.
 
²Džim Džarmušu
 
Prevod: Fehér Illés

Konyári Mónika Bár volnék… – Bar da sam…

 

Konyári Mónika Debrecen 1971. október 12. – 

Bár volnék…   bár volnék oly könnyed mint a falevél mikor szellő kapja el sodorva repítni magasba fel és ő csak táncol szél ritmusára viháncol inkább mint küzdene ellene s nem zuhan magányba ha már a játék véget ér bár volnék kemény mint a gyémánt erővel szét nem törhető mit lágyan értőn csiszolva igazkővé szerethetsz mi nap fényét ragyogja s nem hullik ezer darabra ha mégis elhajítanád bár volnék... de sem könnyed sem törhetetlen nem vagyok

Bar da sam…   bar da sam lagana poput lista kad ga vetar gore u vis baci samo igra ne bori se na ritam vetra titra i ne pada u samoću kad se igra završi   bar da sam tvrda poput dijamanta tek tako nemoguće ga je razbiti ali nežno stručno bruseći u dragulj se pretvara što na suncu čudesno blešti i neće se na hiljade komada raspasti ako bi ipak odbacio   bar da sam… ali niti sam lagana niti sam nesalomljiva   Prevod: Fehér Illés

Forrás: : https://www.poet.hu/vers/265897

Gergely Tamás Csalódás – Razočaranje

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Csalódás   A Koma kérdezett: – Mi a csalódás? Vadmalac a naptárra pillantott, hogy nem április elsejét írnak-e, de a Koma komoly hangjából rájött, hogy nem tréfa a kérdés. Hogy is magyarázza meg neki… – Ha egyet ígérsz, és mást csinálsz. Ha én téged leküldlek, vásárolj nekünk a sarki boltban egy kenyeret, s te a kapott pénzt eliszod, akkor én csalódom benned, kápiszko? A Koma kezdetben tiltakozott: – De hát te tudod, hogy én nem iszom. – Ez csak egy példa volt, haver. Egy példa.

Razočaranje   Jaran pita: – Šta je razočaranje? Vepar je pogledao na kalendar, nije li možda prvi april, ali na osnovu ozbiljnog glasa Jarana shvatio je, da pitanje nije šala. Kako da mu objasni… – Ako jedno obećaš a nešto drugo radiš. Pošaljem li te u obližnji dućan da mi hleb kupiš a ti dobiven novac na piće potrošiš, onda se ja u tebe razočaram, kapiraš? Jaran je na početku protestirao: – Pa ti znaš da ne pijem. – Drugaru moj, samo je primer bio. Jedan primer.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://ujkafe.website/?p=97974

Radnóti Miklós Sem emlék, sem varázslat – Nije uspomena, niti čarolija

 

Radnóti Miklós ( Mikloš Radnoti)
(Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.)

Sem emlék, sem varázslat
 
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
 
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
 
1944
 
Forrás: http://www.aranylant.hu/default.asp?idf=33&idi=1984
 
 
Nije uspomena, niti čarolija
 
Nagomilana skrivena ljutnja u mom srcu do sada
kao smeđe seme u plodnici jabuke je tumarala,
i znao sam, sa sabljom u ruci anđeo me prati,
iza mene hoda, pazi na mene, ako treba i brani.
Ali ako neko jedne divlje zore na to se budi
da je sve propalo i poput utvare krene,
napušta svoje stvari, nag je maltene,
onome u svom lepom srcu lakih koraka
povučena, domišljata poniznost sazreva,
ko o nečem drugom govori, buni se, ne zbog vlastitog dobitka,
taj već prema slobodi daleke budućnosti se probija.
 
Ništa nisam imao niti ću ikada išta imati,
pa neka za tren o tom bogatom životu sanjari:
ljutnju u srcu ne nosim, ne zanima me odmazda,
svet će se ponovo izgraditi – mada ispred mene je zabrana,
u podnožju novih zidova ćut će se moja zakletva:
sve što još sledi u sebi sam već proživeo,
više se ne osvrćem i znam, niti uspomena
niti čarolija me neće braniti, - zlokobno je nebo iznad mene;
prijatelju, okreni se i odmahni, ugledaš li mene.
Tamo gde je ranije sa sabljom anđeo stajao, -
možda sad se niko ne kreće.
 
1944
 
Prevod: Fehér Illés

 

Radmilo V. Radovanović Veronika – Veronika

 

Radmilo V. Radovanović Divin 28. avgust 1957. – 

Veronika   Sve svoje moći i nemoći Stavljam na ovu bjelinu hartije Sakupljam tvoje prve znake filozofije Dodirujem stara pisma i riječi prosute Sjećam se one sobe što je pravila krugove Dok je vjetar udarao tako snažno U hotel M. i lijepe usne nesanice Umorno naše jutro isprati nas polu gole Pred slikom Mona Lize zaiskri duša Shvatih kako srce u ljubavi umire Trenutak života zatreperi i rastrese me Čuh stih koji patnja se zove Uvenuh u nježnom sjaju onome Moja molitva u tvojoj savjesti strepi Pogledali smo se i otišli bez riječi Žalosni u tom susretu nekome Nisam vjerovao da si mi se mogla dati Ali bio sam mlad i snažan poput vola I ljuljala se soba kao val na Neretvi Sjećam se imala si dvadeset i četiri godine A i ja tu negdje i bila si čedna djevica Bože koliko sam te volio Koliko stiskao i bio u tvojoj ruci Negdje visoko uzdizao sam ti glas Igračko moja na vjetru jeseni Zebnjo ljubavi koliko ona noć zaboli Sada u tvojoj žudnji jedno se srce javi A snijeg pada i moju zvijezdu gasi Svaka noć negdje me prevrne Soba uživa u miru niko ne hoda Vrijeme čini svoje i negdje me nosi Po podu pada stih i škripi tuga Sablasna sjena pipa te i traži Ali sve nestalo je polako stari se Tvoja me riječ nakon trideset godina ponova budi Tiho se kradom na telefon javi Iz usta tvojih klizi kao onda Slušam te sa smiješkom i riječi lete lete Osjećam kad ti pričam da plačeš Teško je ali šta je tu je Iskapi svoje suze nek se osvježe Možda će doći čas u tom beskraju Da se vidimo ponova u onom disanju Jeste da je  danas led I sjećanje na onu sobu i hotel M. Sada ponova obnovljen Ne ljuti se što sam te pronašao I pozvao nakon toliko godina Mi smo imali dvadeset četiri tada I bili tako mladi I eto upućujem ti svoje čiste misli Ovdje pada prvi snijeg Ja na njemu treperim i stojim Zbogom da budemo jasni Okupan tvojom ljubavlju Negdje daleko odlazim Da čekam i kasnim kasnim…

Veronika   Minden hatalmam és gyengeségem E fehér papírlapra teszem Bölcseleted első jeleit gyűjtöm Régi leveleket, elszórt szavakat érintgetek Emlékszem arra a köröket képző szobára Míg a szél oly erősen fújt A hotel M.-ben és a virrasztó gyönyörű ajkakra Fáradt reggelünk félmeztelenül kísért ki bennünket Mona Lisa képe előtt fellángol a lélek Megértettem a szív hogyan hal meg a szerelemben Megremeg az élet egy pillanata és felráz Hallottam a fájdalom nevű szakaszt Abban a gyengéd fényben elhervadtam Fohászom lelkiismeretedben aggódik Egymásra néztünk és szó nélkül távoztunk Mert szomorú volt az a találka Nem hittem hogy átadod magad De fiatal voltam és bivalyerős a szoba meg Mint Neretván a hullámok hintázott Emlékszem ártatlan huszonnégy éves Lány voltál én is majdnem annyi Istenem mennyire szerettelek Mennyire szorongtam a kezedben voltam Hangodat hihetetlen magasba emeltem Fenséges játékom az őszi szélben Nyugtalan szerelmem hogy fáj az az éj Most sóvárgásodban egy szív jelentkezik Kinn meg esik a hó és kioltja csillagomat   Valahol minden éj kifordít A szoba a nyugalmat élvezi senki sem jár Az idő megteszi a magáét visz valahová Verssorok esnek a padlóra nyikorog a bú Kísérteties árnyék érintget és téged keres De minden tűnt öregszik lassan Hangod harminc év után ismét ébreszt Telefonon keresztül titokban csendben jelentkezel Ugyanúgy beszélsz mint akkor Mosolyogva hallgatlak és szállnak szállnak a szavak Érzem míg beszélek sírsz Nehéz de ami van az van Ürítsd ki könnyedet frissüljön Ebben a végtelenben talán eljön az a pillanat Mikor abban a lélegzetben újra találkozunk Igaz most fagy De az emlék a hotel M.-ben arra a szobára Most ismét él Ne haragudj hogy annyi év után Megtaláltalak és felhívtalak Huszonnégy évesek voltunk És végtelen fiatalok Íme gondolataim hozzád szállnak Itt az első hó esik Remegek rajta állok Isten veled hogy egyértelmű legyen Szerelmedben fürödve Valahová messze megyek Hogy várjak és kések kések…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.diogenpro.com/radmilo-v-radovanovi262.html

Neda Gavrić Људи ожиљци – Emberek sérülések

 

Neda Gavrić Banja Luka 1980. – 

Људи ожиљци   Није то пад са бицикла Kао кад смо били деца Па само устанемо Стресемо прашину са колена Марамицом обришемо крв И кренемо даље, на бициклу. Овакав пад је понор без дна Кад једном упаднеш Не престајеш да падаш Да тонеш. Заједно са тобом пада и бицикло И то дете у нама И та краста И та крв  И марамица. Сви падамо у бездан Кроз безноћ Ништа не видимо Само осећамо пад. Није нам жао ни бицикла Ни боли Hи ране Ни кад ни где ћемо пасти. Неважно је Ако падамо. Нема дна А ми немамо крила. То су ти тренуци Кад мислиш, умрећеш А ти Родиш се. Господ има резервних крила За људе ожиљке. И опет седнемо на то бицикло Дете у нама Стресе прашину са колена Марамицом обрише крв И весело окреће педале Као да није ни падало. Само остане ожиљак, Али то је знак Да смо јаки Да смо победили! И неважно нам је дно И пад Добили смо крила Господу мила!

Emberek sérülések   Ez nem olyan, mint gyerekkorban A kerékpárról leesni. Csak felállunk, Térdünkről lerázzuk a port, Kendőnkkel letöröljük a vért És tovább megyünk, a kerékpáron. Ez esés a feneketlen mélységbe Ha már zuhansz, Meg nem állsz, Merülsz. Veled együtt a kerékpár is esik, Benned az a gyerek is, Az a seb is, Az a vér is És a kendő is. Mindannyian a mélységbe esünk, A sötétbe, Semmit se látunk, Csak az esést érezzük. Nem érdekel már sem a kerékpár, Sem a fájdalom, Sem a sérülés, Sem az, mikor és hová esünk. Semmi sem fontos, Ha már esünk. Vég nincs, Szárnyunk sincs.   Ezek azok a pillanatok, Mikor azt hiszed, nincs tovább, De te Ujjá születsz. Mert az Úr külön szárnyakat ad, Az embereknek, sérülteknek.   És ismét arra a kerékpárra ülünk, Bennünk az a gyerek, aki Térdéről lerázza port, Kendőjével letörli a vért És vidáman tovább gurul, Mintha nem is esett volna. Csak a seb marad, A jel, Erősek vagyunk, Győztünk!   Immár jelentéktelen a mélység is, Az esés is, Urunktól Szárnyakat kaptunk!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.literaryworkshopkordun.com/cirilica/strana/1615/ljudi-oziljci?fbclid=IwAR36c7a9f3XW_B7pUckpZ9dQEGIaX6SsaEFM-G3IajywVDpIu5IAlqlybRk