Gergely Tamás Vár – Čeka

 

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. – 

Vár        Vadmalac várt türelmesen. Teltek az évszakok, mintha az élet vonult volna el szeme előtt, néha megsárgult levelekkel havazott.      - Mire vársz? - kérdezte tőle a komája, de Vadmalac nem válaszolt, megőrizte magának a titkot.      - Legalább bevehetetlen az a vár? - próbálta bosszantani a komája, de Vadmalacot nem lehetett. Hozzászokott ezekhez a faksznikhoz, az intelligenciaszinthez, már válaszolni is tudott rá:      - Hehehe.

Čeka        Vepar je strpljivo čekao. Godišnja doba su se tako menjala, kao da ispred njegovih očiju život prolazi, koji put požutelim listovima sneg pao.      – Šta čekaš? – pita ga jaran. Ali Vepar nije odgovorio, sačuvao svoju tajnu.      – Zar je ta tvrđava neosvojiva? – pokušao ga je jaran ljutiti, ali Vepar nije reagirao. Na slične gluparije, razinu inteligencije se navikao, već je i odgovoriti znao:      – Hahaha.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#70

Jóna Dávid Vihar – Vihor

 

Jóna Dávid Budapest 1968. szeptember 9. –

Vihar
 
Hajnal Éva a Vihar című versére.
 
A könyvesbolt kirakatából látom, hogy esik,
a tócsába érve felszíne bugyog, buborékol,
nagyapám azt mondta,
ilyenkor az eső nem tart soká,
lehet, hogy neki a két óra sem volt sok,
régen a gangról néztük a nyári záport, magunkba szívtuk illatát,
a kuvasz a házába hátrált és minket figyelt,
itt a városban más,
nincsenek kuvaszok… persze nem csak azért…,
kicsit alább hagyhatna…,
nincs ernyőm, sosem volt,
legfeljebb elázom, „ez csak víz”,
ezt a másik nagyapám bagósárga bajusza mosolyával mondta,
közben a boltban a verseim keresem,
kortárs irodalom, igen, itt kellene lenni,
az eladó úgy állt ott, mint Demis Roussos, azt mondta, rendelhető,
nem árulom el neki…, csak megköszönöm,
aztán eszembe jut Hajnal Évi verse,
ahogy az esőben fut haza,
ráhajol frissen vett könyveire,
eszterházyra, petrire,
testével védi őket,
mint utcai felkelő,
kapulajról kapualjra siet,
majd átázott szívét megírja,
nekünk, a vihar gyermekeinek.
 
Forrás: https://m.facebook.com/irodalom/photos/irodalmi-kor-t%C3%A1rsak-sorozatj%C3%B3na-d%C3%A1vid-verseicsak-%C3%A1llok-a-parton-csak-%C3%A1llok-a-par/2847115718640718/
 
 
Vihor
 
Povodom pesme Vihor Eve Hajnal.
 
Iz izloga knjižare vidim, pada,
kako u lokvu stiže površina ključa, klobuča,
ded mi je tvrdio,
kad tako pada dugo ne traje,
možda njemu dva sata nije bilo mnogo,
nekad letnji pljusak smo sa ganga gledali, udisali taj miris,
kuvas¹ se u kuću uvukao i nas promatrao,
ovde u gradu je drugačije,
kuvasi ne postoje… naravno ne samo zbog toga…
mogao bi da se smiri…
kišobrana nemam, nikad nisam ni imao,
u najgorem slučaju ću pokisnuti, „pa samo je voda”,
to mi je drugi ded sa osmehom cigara žute brčine rekao,
usput u trgovini svoje pesme tražim,
savremena književnost, da, tu bi trebale biti,
prodavac poput Demis Rusosa stajao tamo, rekao je, može naručiti,
nisam se odao…, samo sam se zahvalio,
pa se setio pesme Eve Hajnal,
kako u kiši kući trči,
na sveže kupljene knjige se sagne,
na esterhazija², petrija²,
telom ih štiti,
kao ulični pobunjenik
od ulaza do ulaza juri,
pa svoje pokislo srce na papir stavi,
nama, potomcima vihora.
 
¹kuvas – vrsta mađarskog psa
²Peter Esterhazi i Đerđ Petri – mađarski pisci
 
Prevod: Fehér Illés

Maja Milojković Prati me – Kövess

 

Maja Milojković Zaječar, 16. Juli 1975. –

Prati me
 
Dajem ti tajni znak, prati belog zeca.
Moja tetovaža na ramenu govori.
Da, zaboravila sam, mi nismo u filmu Matriks.
Želim da budeš moj pratilac, 
ali ti ne znaš da čitaš znakove
koje postavlja Univerzum 
kroz brojeve i u govorenju deteta.
Postoji nebeski crtač čije pero ispisuje znakove horoskopa.
Sve je to jasno kao na dlanu budućnost,
kao odgovor na molitvu.
Ali umesto da gledaš, 
ti spavaš i sanjaš me u svilenoj noćnoj haljini,
a ne shvataš da mi je toplo u vreloj noći,
a ne da bih provocirala tvoja čula.
Darujem ti put onakav kojim se hoda bez materijalnih želja
i da se uputimo do Himalaja
gde ćemo gledati drugačijim očima.
Uronićemo u planinu od snega,
u čijoj unutrašnjosti postoji svet obilja.
Zatvori oči i sledi me.
Odvešću te, saputniče,
kada naučiš da tetovaže govore,
kada spoznaš putokaze ispisanih perom od zlata,
nama neće biti potrebno telo od zemlje.
Sledi me, odvešću te gde je obilje iz oživljenih snova.
I kada tamo kročiš nećeš želeti da se vratiš,
ali to najpre poželi.

Izvor: autor
 
 
Kövess
 
Titkos jelet adok, a fehér nyulat kövesd.
Vállamon a tetoválás beszél.
Igen, elfelejtettem, nem a Mátrix filmben vagyunk.
Azt akarom, kísérőm légy,
de az Univerzum által feltett jeleket
számokon és gyerekbeszéden
keresztül nem tudod megfejteni.
A csillagjegyeket mennyei rajzművész tolla vési.
Minden egyértelmű, mint tenyéren a jövő,
mint fohászra a felelet.
De ahelyett, hogy néznél,
alszol és selyem hálóingben képzelsz el,
közben nem tudod, melegem van a forró éjben
és nem érzékeiddel incselkedek.
Az anyagi kívánságok nélküli utat kínálom neked,
a Himalájára menjünk,
ahol más szemmel nézzük a világot.
Belsejében a bőség világát rejtő
hófedte hegybe merülünk.
Szemed csukd be és kövess.
Elvezetlek, útitársam,
ha megtanulod, a tetoválások beszélnek,
ha felismerd az arany tollal írt útjelzőket,
földből való testre nem lesz szükségünk.
Kövess, a megelevenedett álmok kánaánjába vezetlek.
Amikor oda lépsz, visszatérni már nem fogsz,
de mindenekelőtt áhítanod kell.
 
Fordította: Fehér Illés  

Dušica Mrđenović Razašivena košulja – Az elszabott ing

 

Dušica Mrđenović Sombor 23. oktobra 1990. –

Razašivena košulja   Necelovita Rukava razdrljenih sa svake strane Odisala je umorom od nasilja normi Centimetar tkanine viška Milimetar konca manje Osećala je da joj je nepotrebno Još jedno premeravanje Ćutke je molila iglu da ne ide U ruke onoga koji će krojiti.   Jer bila je sigurna u dve stvari: Da je i takva: i dalje košulja, I da je svejedno niko neće nositi.

Az elszabott ing   Befejezetlenül, Fáradtsága, a széttárt ujjakkal együtt, A szabvány erőszakosságára utal. Egy centiméterrel hosszabb anyag, Egy milliméterrel rövidebb cérna, Érezte, még egy méretvétel Teljesen felesleges. Némán fohászkodott, a tű ne kerüljön Olyan kézbe, amelyik szabni akarja.   Mert két dologban biztos volt: Olyan amilyen, de: továbbra is ing, És mindegy, senki sem fogja hordani.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://nigdine.com/dusica-mrdjenovic-pesme/

Suzana Rudić Edenska balada – Édeni ballada

 

Suzana Rudić Ruma 16. oktobar 1996. –

Edenska balada
 
Trg grada  miriše na pečeno kestenje, na srozane  amplitude dodira,
Na milimetre otuđenosti kao lastiš razvučene u nervu.
Želudac mora svariti miligrame ljubavi protekle  iz večernje žiže. 
Zaustaviti mikrofoniju dva utrnula tela. 
 
Sine Edenski, ti i ja delimo pune tanjire i prazan grudni koš,
Sine Edenski,  ispod rebra umetnula sam raskol, 
Rašila kopna ispod krtine, spremila juriš neba na  buktinje
Za uzvrat spotičeš me iznutriacima tišine, golicaš genezu ljubavi.
Zemljicu oko mog rebra zgrćeš, a znaš da ne bi smeo  ruke podići od trna mog.
Mahati zastavama predaje, pokrov tkati utočištu svih rastkopnika.
Zar strnjište da neguješ, umesto umilnih svitanja?
Кrvnik da budeš i oganj na usnama da gasiš?
Pitaš me od koje bolesti bolujem?
Od one koja podiže iz mrtvih.
Aminujem!
 
Izvor: autor
 
 
Édeni ballada
 
A város főterén a sült gesztenye, az érintés megalázott amplitúdójának,
Az idegben gumiszalagként kinyújtott eltávolodás millimétereinek illata terjed.
A gyomornak meg kell emésztenie az este gócpontjában keletkezett szerelem-morzsákat.
Állítsuk meg a két zsibbadt test közötti rezgésátvitelt.
 
Éden fia, te meg én teli tányéron és üres mellkason osztozunk.
Éden fia, bordák alá helyezett végzet vagyok,
Felszakítottam az élő hús alatti felszínt, előkészítettem az ég lángok elleni rohamát,
Viszonzásul a belső szervek csendjével gáncsolsz, a szerelem eredetét bolygatod.
Bordám körül rögöket halmozol, pedig tudod, karod tüskéim miatt nem emelheted.
A megadás zászlaját lobogtatni, minden hajléktalannak fedélt adni.
Hát éltető virradat helyett tarlót gondozol?
Hóhér akarsz lenni, ajkakon lángot oltó?
Kérded, milyen kórban szenvedek?
Halottakat ébresztőben.
Elfogadom!
 
Fordította: Fehér Illés

Đorđe Kuburić Белоушка – A vízisikló

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. – 

Белоушка   На асфалту пружена             Прегажена без сјаја   Неко јој је гумом аутомобилском избрисао шаре             Њено измрцварено тело попут згужване линијe не подсећа на зло Него личи на фалусни сан у ком живота нема

A vízisikló   Az aszfalton hever   Elgázoltan fény nélkül   Mintázatát valaki gépkocsi- gumival semmisítette meg   Összegyűrt vonalakként szétmarcangolt teste nem gazságra emlékeztet Inkább élettelen falloszi álomra hasonlít   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ђорђе Кубурић: Зашто волим виски и друге изабране песме. Нишки културни центар, 2006.

Katarina Sarić *** (Ako te…) – *** (Ha még…)

 

Katarina Sarić Budva 10. mart 1976. –

***
 
Ako te ikad više ugledam –
nek to bude presedan
vrijedan glavne scene nekog istorijskog
blok-bastera
ili vesterna
na kraju pješčanog grada
bilo koji situacijski kontekst
ovdje i sada
mirna šetnja građanski protest
samo nek ne bude čisti prud
i onaj strašni sud pred kojim sam se smela
zatečena naivna
kao iz Puškinove poeme kakve ispala
očiju širih od plavetnila Baltika
 
Ako se ikad više digne ova flota potopljena
bijela zastava izbušena
zaliječena rana:
nek to bude na otvorenom moru
s punim jedrima! –
neka to bude viteški frontalno i slobodno
da odigramo na fer-plej
a ne onaj prokleti displej
i staklo od kojeg pucaju zjenice
– pa kud koji mili moji after-parti
da ne bude uzalud sav trud građenja kula u vazduhu
gađenja pred svima koji ne nose ni vlas tvoje kose
i ne gledaju me kao da me gutaju
kao da u zemlju propadam oslobođena teže
griže savjesti –
za sto dana žalosti
jedan opjevan vatromet pa i na kijamet –
šta bi me bilo briga za vrijeme i trivijalne teme
– muko moja pređi na drugoga –
tamo gdje su svi zvuci isti i svi strašno zvuče
gdje svršavaju simfonijski orkestri na ulice
a piskutave žice pune sale –
gdje male su velike lažne prave
tamo gdje od tebe napravila sam remek-djelo svog života
kakva megalomanija! onanija!
divota i strahota –
i kako još grebe i zebe postavka u mojoj glavi tvojih rezbarija
 
Samo da te još jednom vidim i skinem do ispod kože
pa neka me nalože
i na lomaču
nabiju na draču –
ni pišljiva boba spram tebe iko
 
Samo da te još jednom vidim netaknuta
i na peti se okrenem
pa za tobom pljunem –
da me još jednom baciš psino u vjetar – al’ u leđa ovog puta!
 
Izvor: https://strane.ba/katarina-saric-poezija/
 
 
***
 
Ha még egyáltalán találkozunk –
legyen precedens
holmi történelmi
blocbuster
vagy western film legfontosabb jelenetéhez hasonló
egy homokos város szélén
bármilyen helyzettel összefüggésben
itt és most
nyugodt séta polgári tiltakozás
csak ne legyen banális vízpart
vagy az a riasztó bíróság mely előtt
gyermetegen álltam
mint Puskin poémájában Baltikum kékségétől megigézve
tágra nyitott szemmel
 
Ha ez az elsüllyesztett flotta
átlőtt fehér zászló
begyógyult seb egyszer még feláll:
legyen a nyílt tengeren
nyitott vitorlákkal! –
legyen szemtől-szembe és szabadon
tiszta eszközökkel játsszunk
ne azzal az átkozott kijelzővel
és üveggel ezektől reped a pupilla
– hát kedveseim buli-után ki merre lát
hogy a légvárépítésbe vetett igyekezet
a hajadat nem viselők előtti utálkozás ne vesszen kárba
és ne nézzenek úgy mintha nyelnének
mintha a lelkiismeret-furdalás súlyától szabadulva
a földbe süppednék –
száz nap gyászért
egy tűzijáték na meg egy végítélet –
az időjárással elnyűtt kérdésekkel  miért is törődnék  
– vállalja más a bonyodalmat –
ott ahol a hangok azonosak és vészjóslóak
ahol a szimfonikus zenekarok az utcára kerülnek
a visító húrok meg termeket töltenek –
ahol nagy hazugságokat törpék gyártanak
ahol belőled életem remekművét készítettem
micsoda megalománia! onánia!
gyönyör és borzalom –
és faragványaid tárlata fejemben még egyre karmol és karcol
 
Csak még egyszer lássalak hogy bőrödet is lehúzzam
ám legyen tegyenek  
máglyára
húzzanak karóba –
semmiség ahhoz képest amit tőled kaptam
 
Csak még egyszer egészben lássalak
hogy sarkon forduljak
és utánad köpjek –
hogy még egyszer a csalfa szélbe dobj – de ezúttal háttal!
 
Fordította: Fehér Illés