Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
|
Vár |
Čeka |
A költészetről - az Ezüst híd/Srebrni most fordításkötetemről - fordításaim - kedvenc verseim - gondolatok - magamról O poeziji - o knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most - moji prevodi - omiljene pesme - zabeleške - o sebi
Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –
|
Vár |
Čeka |
Jóna
Dávid Budapest 1968. szeptember 9. –
Vihar
Hajnal
Éva a Vihar című versére.
A könyvesbolt kirakatából látom, hogy esik,
a tócsába érve felszíne bugyog, buborékol,
nagyapám azt mondta,
ilyenkor az eső nem tart soká,
lehet, hogy neki a két óra sem volt sok,
régen a gangról néztük a nyári záport,
magunkba szívtuk illatát,
a kuvasz a házába hátrált és minket
figyelt,
itt a városban más,
nincsenek kuvaszok… persze nem csak azért…,
kicsit alább hagyhatna…,
nincs ernyőm, sosem volt,
legfeljebb elázom, „ez csak víz”,
ezt a másik nagyapám bagósárga bajusza
mosolyával mondta,
közben a boltban a verseim keresem,
kortárs irodalom, igen, itt kellene lenni,
az eladó úgy állt ott, mint Demis Roussos,
azt mondta, rendelhető,
nem árulom el neki…, csak megköszönöm,
aztán eszembe jut Hajnal Évi verse,
ahogy az esőben fut haza,
ráhajol frissen vett könyveire,
eszterházyra, petrire,
testével védi őket,
mint utcai felkelő,
kapulajról kapualjra siet,
majd átázott szívét megírja,
nekünk, a vihar gyermekeinek.
Forrás: https://m.facebook.com/irodalom/photos/irodalmi-kor-t%C3%A1rsak-sorozatj%C3%B3na-d%C3%A1vid-verseicsak-%C3%A1llok-a-parton-csak-%C3%A1llok-a-par/2847115718640718/
Vihor
Povodom pesme Vihor Eve Hajnal.
Iz izloga knjižare vidim, pada,
kako u lokvu stiže površina ključa,
klobuča,
ded mi je tvrdio,
kad tako pada dugo ne traje,
možda njemu dva sata nije bilo mnogo,
nekad letnji pljusak smo sa ganga gledali,
udisali taj miris,
kuvas1 se u kuću uvukao i nas
promatrao,
ovde u gradu je drugačije,
kuvasi ne postoje… naravno ne samo zbog
toga…
mogao bi da se smiri…
kišobrana nemam, nikad nisam ni imao,
u najgorem slučaju ću pokisnuti,
„pa samo je voda”,
to mi je drugi ded sa osmehom cigara žute
brčine rekao,
usput u trgovini svoje pesme tražim,
savremena književnost, da, tu bi trebale
biti,
prodavac poput Demis Rusosa stajao tamo,
rekao je, može naručiti,
nisam se odao…, samo sam se zahvalio,
pa se setio pesme Eve Hajnal,
kako u kiši kući trči,
na sveže kupljene knjige se sagne,
na esterhazija2, petrija2,
telom ih štiti,
kao ulični pobunjenik
od ulaza do ulaza juri,
pa svoje pokislo srce na papir stavi,
nama, potomcima vihora.
1kuvas –
vrsta mađarskog psa
2Peter
Esterhazi i Đerđ Petri – mađarski pisci
Prevod: Fehér Illés
Maja Milojković
Prati me
Dajem ti tajni znak, prati belog zeca.
Moja tetovaža na ramenu govori.
Da, zaboravila sam, mi nismo u filmu Matriks.
Želim da budeš moj pratilac,
ali ti ne znaš da čitaš znakove
koje postavlja Univerzum
kroz brojeve i u govorenju deteta.
Postoji nebeski crtač čije pero ispisuje znakove horoskopa.
Sve je to jasno kao na dlanu budućnost,
kao odgovor na molitvu.
Ali umesto da gledaš,
ti spavaš i sanjaš me u svilenoj noćnoj haljini,
a ne shvataš da mi je toplo u vreloj noći,
a ne da bih provocirala tvoja čula.
Darujem ti put onakav kojim se hoda bez materijalnih želja
i da se uputimo do Himalaja
gde ćemo gledati drugačijim očima.
Uronićemo u planinu od snega,
u čijoj unutrašnjosti postoji svet obilja.
Zatvori oči i sledi me.
Odvešću te, saputniče,
kada naučiš da tetovaže govore,
kada spoznaš putokaze ispisanih perom od zlata,
nama neće biti potrebno telo od zemlje.
Sledi me, odvešću te gde je obilje iz oživljenih snova.
I kada tamo kročiš nećeš želeti da se vratiš,
ali to najpre poželi.
Izvor: autor
Kövess
Titkos
jelet adok, a fehér nyulat kövesd.
Vállamon
a tetoválás beszél.
Igen, elfelejtettem, nem a Mátrix filmben vagyunk.
Azt akarom, kísérőm légy,
de az Univerzum által feltett jeleket
számokon és gyerekbeszéden
keresztül nem tudod megfejteni.
A
csillagjegyeket mennyei rajzművész tolla vési.
Minden
egyértelmű, mint tenyéren a jövő,
mint fohászra
a felelet.
De ahelyett,
hogy néznél,
alszol és
selyem hálóingben képzelsz el,
közben
nem tudod, melegem van a forró éjben
és nem
érzékeiddel incselkedek.
Az
anyagi kívánságok nélküli utat kínálom neked,
a Himalájára
menjünk,
ahol más
szemmel nézzük a világot.
Belsejében
a bőség világát rejtő
hófedte
hegybe merülünk.
Szemed
csukd be és kövess.
Elvezetlek,
útitársam,
ha megtanulod,
a tetoválások beszélnek,
ha felismerd
az arany tollal írt útjelzőket,
földből
való testre nem lesz szükségünk.
Kövess,
a megelevenedett álmok kánaánjába vezetlek.
Amikor
oda lépsz, visszatérni már nem fogsz,
de mindenekelőtt
áhítanod kell.
Fordította:
Fehér Illés
Dušica Mrđenović Sombor
23. oktobra 1990. –
|
Razašivena košulja |
Az elszabott
ing |
Suzana Rudić Ruma 16.
oktobar 1996. –
Edenska balada
Trg grada miriše
na pečeno kestenje, na srozane amplitude
dodira,
Na milimetre otuđenosti kao lastiš razvučene u nervu.
Želudac mora svariti miligrame ljubavi protekle iz večernje žiže.
Zaustaviti
mikrofoniju dva utrnula tela.
Sine Edenski, ti i ja delimo pune tanjire i prazan grudni
koš,
Sine
Edenski, ispod rebra umetnula sam
raskol,
Rašila kopna
ispod krtine, spremila juriš neba na
buktinje
Za uzvrat
spotičeš me iznutriacima tišine, golicaš genezu ljubavi.
Zemljicu oko
mog rebra zgrćeš, a znaš da ne bi smeo
ruke podići od trna mog.
Mahati
zastavama predaje, pokrov tkati utočištu svih rastkopnika.
Zar strnjište
da neguješ, umesto umilnih svitanja?
Кrvnik da budeš
i oganj na usnama da gasiš?
Pitaš me od koje bolesti bolujem?
Od one koja podiže iz mrtvih.
Aminujem!
Izvor: autor
Édeni ballada
A város főterén a sült gesztenye, az érintés megalázott
amplitúdójának,
Az idegben gumiszalagként kinyújtott eltávolodás
millimétereinek illata terjed.
A gyomornak meg kell emésztenie az este gócpontjában keletkezett
szerelem-morzsákat.
Állítsuk meg a két zsibbadt test közötti rezgésátvitelt.
Éden fia, te
meg én teli tányéron és üres mellkason osztozunk.
Éden fia, bordák
alá helyezett végzet vagyok,
Felszakítottam
az élő hús alatti felszínt, előkészítettem az ég lángok elleni rohamát,
Viszonzásul a
belső szervek csendjével gáncsolsz, a szerelem eredetét bolygatod.
Bordám körül
rögöket halmozol, pedig tudod, karod tüskéim miatt nem emelheted.
A megadás zászlaját
lobogtatni, minden hajléktalannak fedélt adni.
Hát éltető virradat helyett tarlót gondozol?
Hóhér akarsz lenni, ajkakon lángot oltó?
Kérded, milyen kórban szenvedek?
Halottakat ébresztőben.
Elfogadom!
Fordította: Fehér Illés
Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –
|
Белоушка |
A vízisikló |
Katarina Sarić Budva 10.
mart 1976. –
***
Ako
te ikad više ugledam –
nek to bude presedan
vrijedan glavne scene nekog istorijskog
blok-bastera
ili vesterna
na kraju pješčanog grada
bilo koji situacijski kontekst
ovdje i sada
mirna šetnja građanski protest
samo nek ne bude čisti prud
i onaj strašni sud pred kojim sam se smela
zatečena naivna
kao iz Puškinove poeme kakve ispala
očiju širih od plavetnila Baltika
Ako
se ikad više digne ova flota potopljena
bijela zastava izbušena
zaliječena rana:
nek to bude na otvorenom moru
s punim jedrima! –
neka to bude viteški frontalno i slobodno
da odigramo na fer-plej
a ne onaj prokleti displej
i staklo od kojeg pucaju zjenice
– pa kud koji mili moji after-parti
da ne bude uzalud sav trud građenja kula u vazduhu
gađenja pred svima koji ne nose ni vlas tvoje kose
i ne gledaju me kao da me gutaju
kao da u zemlju propadam oslobođena teže
griže savjesti –
za sto dana žalosti
jedan opjevan vatromet pa i na kijamet –
šta bi me bilo briga za vrijeme i trivijalne teme
– muko moja pređi na drugoga –
tamo gdje su svi zvuci isti i svi strašno zvuče
gdje svršavaju simfonijski orkestri na ulice
a piskutave žice pune sale –
gdje male su velike lažne prave
tamo gdje od tebe napravila sam remek-djelo svog života
kakva megalomanija! onanija!
divota i strahota –
i kako još grebe i zebe postavka u mojoj glavi tvojih rezbarija
Samo
da te još jednom vidim i skinem do ispod kože
pa neka me nalože
i na lomaču
nabiju na draču –
ni pišljiva boba spram tebe iko
Samo
da te još jednom vidim netaknuta
i na peti se okrenem
pa za tobom pljunem –
da me još jednom baciš psino u vjetar – al’ u leđa ovog puta!
Izvor: https://strane.ba/katarina-saric-poezija/
***
Ha még egyáltalán találkozunk –
legyen precedens
holmi történelmi
blocbuster
vagy western film legfontosabb jelenetéhez
hasonló
egy homokos város szélén
bármilyen helyzettel összefüggésben
itt és most
nyugodt séta polgári tiltakozás
csak ne legyen banális vízpart
vagy az a riasztó bíróság mely előtt
gyermetegen álltam
mint Puskin poémájában Baltikum kékségétől
megigézve
tágra nyitott szemmel
Ha ez az elsüllyesztett flotta
átlőtt fehér zászló
begyógyult seb egyszer még feláll:
legyen a nyílt tengeren
nyitott vitorlákkal! –
legyen szemtől-szembe és szabadon
tiszta eszközökkel játsszunk
ne azzal az átkozott kijelzővel
és üveggel ezektől reped a pupilla
– hát kedveseim buli-után ki merre lát
hogy a légvárépítésbe vetett igyekezet
a hajadat nem viselők előtti utálkozás ne
vesszen kárba
és ne nézzenek úgy mintha nyelnének
mintha a lelkiismeret-furdalás súlyától szabadulva
a földbe süppednék –
száz nap gyászért
egy tűzijáték na meg egy végítélet –
az időjárással elnyűtt kérdésekkel miért is törődnék
– vállalja más a bonyodalmat –
ott ahol a hangok azonosak és vészjóslóak
ahol a szimfonikus zenekarok az utcára
kerülnek
a visító húrok meg termeket töltenek –
ahol nagy hazugságokat törpék gyártanak
ahol belőled életem remekművét készítettem
micsoda megalománia! onánia!
gyönyör és borzalom –
és faragványaid tárlata fejemben még egyre
karmol és karcol
Csak még egyszer lássalak hogy bőrödet is
lehúzzam
ám legyen tegyenek
máglyára
húzzanak karóba –
semmiség ahhoz képest amit tőled kaptam
Csak még egyszer egészben lássalak
hogy sarkon forduljak
és utánad köpjek –
hogy még egyszer a csalfa szélbe dobj – de ezúttal
háttal!
Fordította: Fehér Illés