Đorđe Kuburić Краљ – A király

 

Đorđe Kuburić Bačko Petrovo Selo 1958. –

Краљ
 
Тамо где владам, ред је и мир. Када покренем точак, увек крене на добру страну, упркос
његовој ћудљивости. Набаждарен је на вертикалу, фабрички. Заустави се увек када треба
ускладити законе, померити судбине неба и ватре. Круну не носим. Заправо, ни немам је.
Једном сам је, нехотице прогутао. Од тада, гутао сам оштро гвожђе а срао ватру*. Па сам
почео да прдим и подригујем, и пред женама.Моји лицемерни намесници због тога су ме
казнили сакаћењем и одсецањем језика. То ме је ослободило обзирности. Витлајући мачем
преосталом руком, и немушто а грлено мумлајући, јурцао сам својим одајама и пробадао
све балоне и знаке Зодијака који би ми се нашли на путу.Тако сам, случајно, изишао из
средишта свог лавиринта, те забазао стазама незнања, које су ме одвеле у непознате шуме,
међу демоне и јелене, тамо где ја више нисам био ја, него сам постао самоуправљајући
инстант-мудрац, идеал којег сам досегао не скренувши нехотице са обележеног краљевског пута.
 
*Јовица Аћин
 
Izvor: Ђорђе Кубурић: Клепсидра. Културни центар Новог Сада, 2020.
 
 
A király
 
Ahol uralkodok, rend és nyugalom van. Ha mozdítom a kereket, kivétel nélkül mindig jó útra tér,
szeszélyessége ellenére is. Gyárilag merőleges irányra hitelesített. Akkor áll meg, amikor
törvényeket kell összehangolni, a mennybolt és a tűz sorsát elmozdítani. Koronát nem viselek.
Tulajdonképpen nincs is. Egyszer, véletlenül lenyeltem. Azóta éles vasat nyelek és tüzet ürítek*.
Majd elkezdtem a nők előtt is rotyogtatni és böfögni. Ezért álnok képviselőim testcsonkítással
és nyelvkivágással büntettek. Ezzel előzékenységemtől szabadultam meg. Megmaradt karommal
karddal hadonászva, némán torkomból morogva egyik teremből a másikba rohantam és minden
utamba került ballont, csillagjegyet átszúrtam. Így, tekervényes útvesztőm központjából
egészen véletlenül jutottam ki és a tudatlanság csapására térve ismeretlen erdőkbe, démonok
és szarvasok közé jutottam. Oda, ahol már többé nem én voltam, önigazgatási, fogyasztásra
alkalmas bölcs lettem. Olyan eszmény, amelyet a megjelölt királyi útról véletlenül letérve értem el.
 
*Jovica Aćin idézet (Atyin Jovica szerb esszéíró)
 
Fordította: Fehér Illés

Dušan Gojkov № 7 - № 7

 

Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 7   žitka masa krcka pod zubima kralj lutaka (neka kombinacija bicikla i šupljih kostiju) pleše kao odjavna špica za dečji film bez gledalaca lobanja prokišnjava kroz veliku rupu koju sam prosvrdlao sâm curi sećanje u želudac napinje ga do prsnuća svet se smanjuje na nekoliko kubnih santimetara daha toplote mraka

№ 7   fogaim közt rágós massza ropog a babakirály (a kerékpár és az üreges csontok fura párosítása) az üres nézőtér előtt játszott gyerekfilm köszönet nyilvánításaként táncol a koponya a saját magma által fúrt hatalmas lukon keresztül ázik az emlékezet a gyomorba csorog pukkanásig feszíti a világ néhány köbcentiméter lélegzetre bensőségre homályra zsugorodik   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Gojkov: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 18.

Tara Matić Trenutak – Csak pillanat

 

Tara Matić Beograd, 28. februar 1992. – 

Trenutak   Neki ljudi su sreda veče I beg od obaveza Pričanje u sitne sate I slušanje.   Oni su i zveckanje staklenih čaša za vino Koje najavljuju lepotu razlika.   Oni su i zaboravljen kišobran Tama dvorišta Zvono i poljubac.   Oni su i lubenica u krevetu Izležavanje na hladnom vetru U vreloj postelji.   Oni su i pesma sa telefona I njeno ponavljanje.   Oni su i prasak smeha kad ne treba I neprijatna tišina I pogled u objektiv.   Oni su trenutak.

Csak pillanat   Néhány ember csak szerda este És kötelességtől való menekülés Éjféli csevegés És figyelés.   Borospohár-koccintás is Mely a másság szépségét hirdeti.   Elfeledett esernyő is Udvari homály Csengő és csók.   Meg az ágyban görögdinnye Semmittevő a hideg szélben A meleg karosszékben.   Telefonból szóló dallam is És annak ismétlése.   Rosszul időzített kacaj is Kínos csend is Lencsébe-bámulás is.   Csak pillanat.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.oblakoder.org.rs/poezija-utorkom-tara-dukic/

Zoran Bognar Moja porodica je mrtva – Családom halott

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Moja porodica je mrtva
 
Могао бих да пишем о било чему другом,
али зашто крити истину, ионако је измишљена
за бол. Моја мајка је мртва. Убио ју је рад,
рад без придева улепшавања, рад без придева
огађивања. Довољно је знати колико је
равноправна расподела рада где има више од
два човека. Још увек видим те руке, те огрубеле
а још увек нежне, те хладне а још увек топле
руке како се шире према магацину вечности.
Моја мајка је мртва, али не признаје то; још
увек безобразно краде снагу из акумулатора
свог другог живота... И мој отац је мртав.
Гледам га свакодневно како подобно лежи са
окусом ироније cа црвеним уснама, са улогом
марионете на дрхтавим даскама. У сталној
помами патриотизма клечао је пред олтаром
заблуде верујући у своју религију, опет
нову измишљену религију и њену чисту
неизмерну снагу. Клечао је на црвеним
издераним коленима пред експлоатацијом
њене теорије. Мој отац је мртав, али ипак,
сваке ноћи устаје из гроба и са ликом
оглоданог костура говори ми да бежим што
даље од Црвеног Христа и од колективне
потребе за уништењем... Мој брат је
мртав, такође, и има врло мало изгледа да
доживи реинкарнацију. Наши непријатељи
су бесконачни са чврстим кораком на
шовинистичком асфалту, са челичним рукама
што затварају границе, са металним утробама
пуним избразданим црвима... Мој брат је
умро без остварења последње жеље на
свеже опраној постељи од светлоплавог
фротира са мирисом увенуле лисабонске
руже из божанствене Синтре. Мој брат је
мртав, али не весели се човече,
на тебе је ред...
 
Izvor: Зоран Богнар: Крв и мед, Младеновац. 2021.
 
 
Családom halott
 
Bármi másról is írhatnék,
de ne rejtegssük a valóságot, úgyis a fájdalom
miatt találták ki. Anyám halott. A munka ölte meg,
a szépítési jelzők nélküli munka, az elhatárolódási
jelzők nélküli munka. Elég tudni, ott, ahol két embernél
többen vannak, a munka mennyire egyenrangúan
elosztott. Azt a kezet még mindig látom, azt az eldurvult,
mégis gyengéd, azt a hideg, mégis meleg kezet,
ahogy az öröklét tárháza felé tárul.
Anyám halott, de nem ismeri be; az energiát
másik élete energiatárolójából még mindig
huncutkodva lopja… Apám is halott.
Naponta nézem, ahogy a remegő deszkákon,
kékes ajkán gúnyos mosollyal, marionett
szerepében kényelmesen fekszik. A hazaszeretet
állandó bűvöletében, a rögeszme oltára előtt
hitvallásában, a holmi újra kitalált
vallás tiszta, hihetetlen erejében
bízva térdelt. A kizsákmányolás
elmélete előtt vörös, felsértett térdekkel
térdelt. Apám halott, mégis,
sírjából minden este felkel és lerágott csontváz
alakjában mondja, meneküljek
a Vörös Krisztustól, a megsemmisítés közösségi
igénye elől… Testvérem szintén
halott, hogy lélekvándorlás útján újra szülessen,
szinte esélye sincs. Ellenfeleink
kemény léptei, a határokat bezáró acélos karok,
a barázdált férgekkel tele fémzsigerek
 a sovinizmus kövezetén
végtelen sort alkotnak…Testvérem
a frissen mosott, világoskék frottírral takart,
az isteni Sintráról eredő lisszaboni hervadt
rózsaillatú nyoszolyán halt meg,
utolsó kívánsága nem teljesülhetett. Testvérem
halott, de ne örülj,
rajtad a sor…
 
Fordította: Fehér Illés

Predrag Bjelošević: Звијезди, у нама – Bennünk, a csillag

 

Predrag Bjelošević Banja Luka 29. 05. 1953. – 

Звијезди, у нама   Тешко оној звијезди. Која се претвори у земљу.   Тешко посрнулој звијезди. Живог сазвјежђа у нама.   Мрак наше нутрине. Завешће је у дан.   У коме ни њена божанска свјетлост. Никоме неће бити потребна.

Bennünk, a csillag   Nehéz a sorsa annak a csillagnak. Amelyik földdé változik.   Nehéz a sorsa a megroggyant csillagnak. A bennünk élő csillagzatnak.   Bensőnk homálya. Csábít a napba.   Melyben még isteni fénye sem. Senkinek sem kell.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Предраг Бјелошевић: Заједно са зидовима Удружење Књижевника Републике Српске, Бања Лука и Штампар Макарије, Београд 2020. стр. 13.

V. P. Želјa – Kívánság

 

Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –

Želјa   Trebalo bi ostaviti grad i ponovo otići u prirodu, šipčiti nasipima kraj reke celo bogovetno prepodne.   I celo popodne, do samog sumraka.   Gledati kako se oblaci sivo pomeraju, kako vetar sagiba gole zimske krošnje. Gledati kako se presijava crnica i onda mrviti komadić zemlje hladnim prstima.   Potom ići dalje, do stabla na kojem si video gatalinku, pre pola godine... Do stabla na kojem su rasle bukovače, i dalje, spustiti se do puste rečne obale, pa sedeći na panju, prebirati tok... dana.   Kao zrna pirinča, privlačeći ih rukom sebi i odbacivati od sebe, u samo naoko mudrom pokretu...

Kívánság   El kellene hagyni a várost és ismét a természetbe menni, a folyó mellett a töltésen bandukolni egész istenadta délelőtt   És egész délután, sötétedésig.   Figyelni a szürke felhők mozgását, a szélben a csupasz téli ágak hajladozását. Figyelni, hogyan csillog a termőföld, majd dermedt ujjakkal egy rögöt szétmorzsolni.   Azután tovább menni, addig a fáig, amelyen fél évvel ezelőtt zöld levelibékát láttál… A fáig, amelyen laskagombák nőttek, és tovább, egészen a folyópartig, ott egy tönkön ülve a múló percek között… szemezgetni.   Rizsmagokként, ujjal magunkhoz húzni, utána eldobni, látszólag bölcsen, határozott mozdulattal…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Васа Павковић: На одморишту, Народна библиотека „Стеван Првовенчани“ Краљево, 2019. стр. 14.

Dušan Savić Sreća – A szerencse

 

Dušan Savić Banja Luka 21. avgust 1952. – 

Sreća        Gramofon je odavno izašao iz mode, ali moj još uvek funkcioniše besprekorno. Preko trideset godina star, Dual CS-630Q. Prirodan zvuk koji proizvodi milina je za uši. Nemerljivo s patvorinama današnje digitalizacije. Klasičnu muziku slušam sredom i nedeljom. Redovno predveče. Gramofonske ploče uredno su složene. Uvek uzimam prve dve. Bah i Betoven. Posle rituala čišćenja prašine, iglu spuštam na Bahovu Tokatu i fugu u d-molu. Kod prvih tonova orgulja do kraja utišavam televizor. Ne gasim ga. Čekam osamnaest časova. Vreme za austrijski loto. Dok me snažno ispunjava čudesno Bahovo delo, či- stim i pripremam sledeću ploču. Betovenovu Odu radosti. Za svaki slučaj. Možda mi se posreći da zajedno s horom zapevam one divne Šilerove stihove.      Godinama ispunjavam samo dve kolone. Uvek isti brojevi. Šest neparnih. Strpljiv sam. Slepo verujem, posetiće i mene sreća. Mora! Evo, danas je moj dan. Sokolim se. Tokata je pri kraju. Krešendo. Žena se ljuti. Misli da bacam novac uzalud. Viče da utišam gramofon. Ne obraćam pažnju. Napetost raste. Još tridesetak sekundi. Kompozicija prelazi u četvoroglasnu fugu. Bah je neprevaziđen majstor tonskog raspona. Baš u trenutku kada se spušta prva kuglica. Pojačavam ton televizora. Trojka. Moj broj! Pa, sledeći drugi, treći... Kod poslednjeg broja pritisak mi skače do ludih visina. Bubnja mi u glavi. Svih šest brojeva su moji. Drhtavom rukom postavljam drugu ploču. Urlam:      – Radost krasi sve lepote...      – Diži se, ludače jedan!!! – protresa me preneražena supruga, otimajući mi daljinski upravljavač iz ruke.      Prestrašen iskačem iz sna. Televizor se raspada od glasnoće. Meni nepoznat hor peva Odu radosti. Žena pokušava da ugasi televizor. Ne dozvoljava joj oslabljena baterija daljinskog. Uspeva tek iz trećeg pokušaja. Tada shvatam šta se događa. Besan sam. I na nju i na san. Zajedljivo primećujem:      – Pravi si majstor da nekom pokvariš sreću! I to baš u trenutku dok izvlače šesticu.      – Sreća je kada je čovek zdravog uma! A ne te tvoje opsesije. Sulude sanjarije o novcu – ljutito izgovara žena i gađa me daljinskim.      Polako se pribiram. Žena je u pravu. Novac je sluga varljivog bogatstva. Ćutim, ne želim glasno da priznam. Zbunjeno se okrećem po sobi. Od danas više ne igram loto. Odluka je čvrsta i konačna. Ipak, žao mi je što me probudila prerano.      Nisam otpevao do kraja.

A szerencse        Régen nem divat már a gramofon, de az enyém még mindig tökéletesen működik. Több mint harminc éve szolgál, Dual CS-630Q. Hangja kellemes, fülbemászó. A mai digitalizációs szerkentyűkkel nem mérhető. Szerdán és vasárnap klasszikus zenét hallgatok. Általában esteledéskor. A gramofonlemezeket renszerben tartom. Mindig az első kettőt hallgatom. Bach és Beethoven. A rituális tisztítás után a tűt Bach D-mol toccata és fuga lemezére teszem. Az első taktusok után lehalkítom a tv-t. Nem kapcsolom ki. Várom a tizennyolc órát. Az osztrák lotto ideje. Míg Bach csodálatos művét élvezem, a következő lemezt készítem elő, tisztítom. Beethoven Örömódáját. Mindenesetre. Talán sikerül Schiller elragadó sorait a kórussal együtt elénekelnem.      Évek óta csak két oszlopot töltök ki. Mindig ugyanazokat a számokat. Hat páratlant. Türelmes vagyok. Vakon hiszem, egyszer rám mosolyog a szerencse. Biztosan! Na, eljött az a nap. Buzdítom magamat. A toccata befejezés előtt. Crescendo. Feleségem dühös. Úgy gondolja, pénzkidobás. Kiált, a gramofont halkítsam le. Rá se hederítek. Nő a feszültség. Még harmincvalahány másodperc. A négyszólamú fuga következik. Bach a hangszerelés utolérhetetlen mestere. Pont akkor, mikor az első golyó lepottyan. Felerősítem a tv hangját. Hármas. Az én számom! Majd a második, a harmadik… Vérnyomásom az utolsó számnál az egekbe szökik. Fülemben dobol. Mind a hat szám az enyém. Remeghő kézzel teszem fel a második lemezt. Ordítom:      – Szent öröm, te drága szép…      – Ébredj, te bolond!!! – kezemből a távírányítót kivéve ráz megdöbbent feleségem.      Álomból riadva ugrok fel. A tv harsog. Az Örömódát számomra ismeretlen kórus énekli. Feleségem megpróbálja kikapcsolni. A távirányító legyengült eleme nem engedi. Csak harmadszorra jár sikerrel. Akkor értettem meg, mi történik. Dühös vagyok. Asszonyra, álomra. Gúnyosan mondom:      – Valaki szerencséjét mesterien tudod elrontani! És pont a hatos kihúzásának pillanatában.      – Szerencse, ha az ember észnél van! És nem megszállott. Balga álmok a pénzről – mondja feleségem ingerülten és a távirányítóval céloz.      Lassan magamhoz térek. Feleségemnek igaza van. Csalfa gazdagság szolgája a pénz. Hallgatok, nem akarom bevallani. Zavarodottan forgolódok a szobában. Mától többé nem lottózok. Elhatározásom határozott, végleges. Mégis, sajnálom, hogy túl korán ébresztett.      Nem daloltam el végig.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dušan Savić: Glavnom ulicom, Gradska Biblioteka Karlo Bijelicki Sombor, 2019. str. 68-69.