Székelyhidi Zsolt Bálnák – Kitovi

 

Székelyhidi Zsolt Debrecen, 1973. október 11. – 

Bálnák   Napkeltekor hallak a bálnákkal. Prüszkölések a hullámverésben. Felveti mindet a víz, felszínes lélegzetet fújnak a horizontra, a hosszában feszülő kékbe. Prüszkük a levegőt megszenteli. Vagyok. Áteresztem magam a szélnek, ráülök a habos homokra, áztasson el.   Feszült fülek, hajló nyak, ráfordulok a kékre. Szentül hiszem, te a hullámzás vagy. Homoki ritmus. Felvert hullámhab.

Kitovi   U zoru te čujem sa kitovima. Kihanja u talasanju. Voda ih sve izbaci, na horizont, u uzduž razapeto plavo površne uzdahe duvaju. Njihovo kihanje posvećuje vazduh. Postojim. Predajem se vetru, na penast pesak sedim, neka me nakvasi.   Napete uši, vrat se savija, na plavo se okrenem. Ubeđen sem ti si talasanje. Peščan ritam. Uzburkana pena talasa.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz, Parnasszus, Budapest, 2021. 29-30. old.

Ladik Katalin Ég patkánya – Štakor nebesa

 

Ladik Katalin Újvidék, 1942. október 25. – 

Ég patkánya   Elgörbíti a teret és kihasít belőle. Megtalálja árnyékát az időnek. Az ima közepén kitágul, fakó éneke szörnyű és utolsó erőfeszítés. Még egyszer! Még egyszer, aztán soha többé. A gyönyör utolsó cseppjéig. Fehér sötétség. Az örök társ bal oldalán.

Štakor nebesa   Iskrivljuje prostor i iskida iz njega. Pronalazi senku vremena. U sredini molitve širi se, bleda pesma mu je užasna i poslednji napor. Još jedanput! Još jedanput pa nikad više. Do poslednje kapi naslade. Bela tama. Na levoj strani večnog ortaka.   Prevod: Fehér Illés

 
Forrás: https://mek.oszk.hu/01300/01328/01328.htm#_Toc57600542

Gulisio Timea Fegyver – Oružje

Gulisio Timea Marcali, 1989. augusztus 7. – 

Fegyver   Vajon ha bárki lennél is szeretnélek, Téged szeretlek-e. Két lábon járó orvosi műhiba. Kölcsön sem kérném a tested. Szeresd, ez van, mondod. Szeretem. Csőre töltött fegyver vagy A szívemen.

Oružje   Kad bi bilo ko bio da li bih te volela, Da li te volim.   Na dve noge hodajuća lekarska greška. Telo ti ni pozajmila ne bih. Voli, što je tu je, tvrdiš. Volim.   U mom srcu si napunjeno oružje.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Gulisio Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.

Balázs F. Attila Felrobbant akvárium – Raspukli akvarijum

 

Balázs F. Attila, Marosvásárhely, 1954. 01. 15. –

Felrobbant akvárium   Aranyló áramlást szűr Hiányos fogsorával a part. Szűkül, majd tágul az űr Mint öled, az áhított, akart.   Az ördög ábrái: V alakú tűlevelek sodródnak épp el. Lángra lobbant hullámokon a telihold lépdel.   Felhők kúsznak a hegyre Egyre fogynak a priuszok A felrobbant akváriumból Lopva, de boldogan kiúszok.

Raspukli akvarijum   Strujanje u zlatnom sjaju bez prekida Filtrira svojim krezubim osmehom obala. Sužava se, pa se širi galaksija, Kao tvoja silueta, tražena, iščekivana.   Đavolje figure: Iglice u obliku slova V Baš sad se udaljavaju. Na valovima u plamenu žaru pun mesec korača.  (c)   Uz brda penju se oblaci, Broj prethodnika sve je manji, znam, Raspukli akvarijum Krišom, ali srećan napuštam.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Balázs F. Attila: Újrafestett rácsok, Hungarovox, Budapest, 2020.

Hajnal Éva Beleveszni – Izgubiti se

 

Hajnal Éva Komló, 1960. szeptember 4. –  

Beleveszni
 
sziklafalon ülök
azon tűnődöm
milyen különös
ám
voltaképpen mégis egészen hétköznapi
hogy minden napra jut valami kis félelem
 
a
m
i
b
e
 
apránként belehalunk
 
ami ledarál
                       felőröl
                                       elveszejt
 
(nézd
ez a kis bodobács gondtalan kóricál itt a járdán   vatrena stenica
mit sem törődve
inflációval
járvánnyal
jövővel
nincs benne halálfélelem
holott bármelyik pillanata lehetne utolsó
akár a tápláléklánc
akár egy óvatlan láb miatt)
 
nem tanulunk tőle
mi semmiből se tanulunk
egészen bele tudunk veszni a félelembe
a sok apró halál végül halálunkat okozza
 
ha engem kérdezel
én inkább a szerelembe szeretnék
 
Forrás: Hajnal Éva: az a nap, Litera-Túra, Pécs, 2024. 106. old.
 
 
Izgubiti se
 
na steni sedim
razmišljam o tome
koliko je neobična
a
redovna pojava
da svakog dana osećamo nekakav mali strah
 
i
 
š
t
o
 
pomalo umiremo
 
i to melje
                upropašćuje
                                      satire
 
(gledaj
ova mala vatrena stenica tu na pločniku se vrzma
ne obazire
na inflaciju
na zarazu
na budućnost
ne oseća strah od smrti
a njen svaki tren može da bude zadnji
bilo zbog lanca ishrane
bilo zbog jedne neoprezne noge)
 
ne učimo od nje
mi ni iz čega ne učimo
potpuno se utapamo u strah
a mnogo malih smrti uzrokuje naš nestanak
 
ako mene pitaš
ja radije u ljubav bih se utopila
 
Prevod: Fehér Illés

Silvana Andrić Студен камен – Rideg kő

 

Silvana Andrić Sibenik, 01. aprila 1965. - 

Студен камен   Какве су то песме у којима нема стотину звезда, нема мора које још капље и скупља се у поглед некаквих крупних очију вечнијих од свега, нежности у којој се не додирују музике, светлости које не тиња и може да се угаси? Каква је то досада од које нико више не зна и не може да нас спаси?

Rideg kő   Milyen költemények ezek, melyekben nincs száz csillag, nincs még csepegő tenger, mely a mindennél véglegesebb hatalmas szemek tekintetében összpontosul, gyengédség, melyben nem érintkeznek a dallamok, eloltható pislákoló fény? Milyen unalom ez, melytől többé senki sem képes bennünket megmenteni?   Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Obren Ristić 15. Магистрале – 15. Főutak

 

Obren Ristić Tijovac, 17. mart 1960. – 

15. Магистрале   Ако бих град зидао дворе и куле камене Овде бих древне довео мајсторе Оне у вековима минулим заборављене Оне који једини су вични да моје намере   Тек наслуте И праву меру Тачан угао Изласка и заласка сунца и месеца спрам Бесконачности у пени, зрак по зрак, кам На камену. Њима ће се само казати ко   И како ће будуће насеобине, те куће Небеске населити. И невеста чија ће Безданим темељима своје девичанство дати   Јер само ће они, из векова давних неимари Ветрове дивље моћи потчинити и призвати Нови сунчев зрак. Ти сутрашњи варвари.

15. Főutak   Ha várost napsütötte kastélyokat építenék Ősi mesterembereket szerződtetnék Azokat a múlt századokban feledetteket Elképzeléseimet valóra váltani csak ők képesek   Sejtik A valós méretet Tudják a napkelte a napnyugta és a hold milyen szöget zár A végtelen pezsgésben, sugár után sugár, Kő után kő következik. Nekik csak szólni kell   Kik fogják e földöntúli területeket Benépesíteni. És milyen feneketlen Alapoknak adja ártatlanságát az ara   Mert csak ők, a múlt századok építészei Képesek legyűrni a vad szeleket megidézni Az új napsugarakat. A jövendő szertelenei.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Обрен Ристић: Дарови јутра, Ревнитељ, Ниш, 2024. 37. стр.