Petrőczi Éva A nőcit, hogyha hatvanöt… – Žensku, ako joj je šezdesetpet…

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

A nőcit, hogyha hatvanöt… A nőcit, hogyha hatvanöt, még ne delete-eld, ne töröld, hisz ma is Éva lányaként sugárzik, pöröl és pörög, még most is, akkor is, ha volt-aranysörénye hószín, s ha itt-ott lelke, s porcikája- tört. Vénnek, ifjúnak egyaránt elég – talán – e Föld.

Žensku, ako joj je šezdesetpet… Žensku, ako joj je šezdesetpet, još nemoj delet, nemoj brisati, ta i danas kao Evina kćerka sjaji, krvi se i vrti se, još i sad, čak i sad, kad njena negdašnja zlatna griva boje je snega, i tu i tamo možda članci, duša slomljena. Starom i mladom podjednako je ta Zemlja – valjda – dovoljna. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Majoros Orsolya Együtt – Zajedno

???

Majoros Orsolya

Együtt Néha csak ülünk, kezünk csöndben pihen ölünkben, nézzük egymást, csodálkozunk saját tükörképünkben. Nem kellenek szavak sem, a száj már így is fáradt, s nem kell most semmi sem, csak hogy együtt legyünk néhány percet, vagy akár százat... és csak pillantással jelezzük a gondolatokat, és ne lássa rajtunk kívül senki sem, hogy ott benned és bennem vajon milyen világ állhat. Csak ülni, csak csodálni egymást... Ehhez nem kell semmi más, csak te meg én és némi fáradt zsongással teli csönd...

Zajedno Koji put samo sedimo, ruke u krilima miruju, tiho, jedan drugog gledamo, vlastitim odrazima se čudimo. Ni reči nisu potrebne, usta su ionko morne, sad ništa nam ne treba, tek da koji minut budemo zajedno, ili možda beskonačno… i misli samo pogledima označavamo, i osim nas neka niko ne vidi da tamo u tebi i meni ustvari kakav svet vlada. Tek sedeti, tek jedan drugom diviti se… Ne treba mnogo da se to postigne, tek ti i ja i neka klonulim žamorom ispunjena tišina… Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://allekcsendje.blogspot.rs/2015/04/majoros-orsolya-egyutt.html

Acsai Roland Minden hópehely – Svaka pahuljica snega

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

Minden hópehely Kard szikrázik a jégen, Nem csapnak be az élők vanjai, Kard szikrázik a havon, Nem csapnak be a holtak nincsei, Kard pengéjéből nézem, Nem csapnak be az élők kincsei, Ez az utolsó napom, Nem csapnak be a holtak hantjai, Ez lesz az első napom, Minden hópehely felhővel teli, Jégvirág nő a kézen, Az eget pajzsként kell tartani.

Svaka pahuljica snega Na ledu mač iskri, Sermija živih neće me nasamariti, Na snegu mač iskri, Oskudica mrtvih neće me nasamariti, Iz sečiva mača gledam, Adiđar živih neće me nasamariti, To je moj poslednji dan, Humke mrtvih neće me nasamariti, Biće mi to prvi dan, Oblakom je puna svaka pahuljica snega, Na ruci leden cvet raste, Kao da je štit tako treba držati kapu neba. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://acsairoland.hu/tizenket-ok-uj-versek/



Bogdán József Temetni hívnak – Zovu me da sahranim

Bogdán József Zenta, 1956. január 12. –

Temetni hívnak Ismét temetni hívnak a felborzolt tollú anyókák a rábéi temető duzzadó-lapadó dombjai közé, a csizmanyomokban pislogó lepkék társaságába. Ismét temetni hívnak az egyetlen utca nagy útra készülő lakosai, hogy mint a vasútállomáson, jegyeket lyuggassak a menetrendszerűen közlekedő halál-vonatokra. Hányszor fogok még kezet a fonott kalácsot majszoló, fogatlan temetőcsősszel, ki a túlvilág gönceit hordja magán, ördögi mosollyal: Atyám, péz áll a házhon. Istenem, ki állítja meg Illés szekerét. Ki az ónos eső szitálását a gyermeki szemekben? Forrás: http://www.zetna.org/zek/konyvek/41/falusi.html#Temetni h�vnak Zovu me da sahranim Starice naskostrešenih perja ponovo me zovu među nabrekle-spljošnate brežuljke groblja Rabea, u tragovima čizama treptajuće društvo leptira da sahranim. Stanovnici jedine ulice koji se na veliki put spremaju opet me zovu da sahranim, da kao na kolodvoru, na vozove smrti koji po redu vožnje saobraćaju karte poništim. Koliko puta ću se još rukovati sa krezizubim čuvarem groblja ko pletenog kolača gricka, ruho drugog sveta nosa i sa osmehom đavola veli: Oče, pare su na vidiku. Gospode moj, ko će zaustaviti kola svete Ilije. Ko u očima dece sipanje ledene kiše? Prevod: Fehér Illés



Standovár Ágota hetente kétszer – nedeljno dva puta

Standovár Ágota Pécs 1961. április 17. – 

hetente kétszer hetente kétszer dugni kell érzelmeket a bőr alá hetente kétszer tudni kell én is tartozom valahová hetente kétszer rettegni kell hogy megcsörren a telefon hetente kétszer érezni kell úgy teszem ahogy én akarom hetente kétszer hagyni kell hogy öledbe hajoljon az értelem hetente kétszer álmodni kell bal markod mellem nem engedi el hetente kétszer hinni kell a kompromisszum nem megalkuvás hetente kétszer hazudni kell ez nem szerelem ez valami más … ez nem szerelem ez valami más hetente kétszer hazudni kell a kompromisszum nem megalkuvás hetente kétszer hinni kell bal markod mellem nem engedi el hetente kétszer álmodni kell hogy öledbe hajoljon az értelem hetente kétszer hagyni kell úgy teszem ahogy én akarom hetente kétszer érezni kell hogy megcsörren a telefon hetente kétszer rettegni kell én is tartozom valahová hetente kétszer tudni kell érzelmeket a bőr alá hetente kétszer dugni kell

nedeljno dva puta prcati nedeljno dva puta treba sa osećajima ispod kože znati nedeljno dva puta treba pripadam i ja negde strahovati nedeljno dva puta treba telefon će zazvoniti osećati nedeljno dva puta treba po vlastitoj želji ću uraditi pustiti nedeljno dva puta treba da ti razum u krilo se spusti sanjati nedeljno dva puta treba tvoja leva šaka moje grudi neće ispustiti verovati nedeljno dva puta treba kompromis nije nagodba lagati nedeljno dva puta treba to je nešto drugo to nije milošta … to je nešto drugo to nije milošta lagati nedeljno dva puta treba kompromis nije nagodba verovati nedeljno dva puta treba tvoja leva šaka moje grudi neće ispustiti sanjati nedeljno dva puta treba da ti razum u krilo se spusti pustiti nedeljno dva puta treba po vlastitoj želji ću uraditi osećati nedeljno dva puta treba telefon će zazvoniti strahovati nedeljno dva puta treba pripadam i ja negde nedeljno dva puta treba znati sa osećajima ispod kože nedeljno dva puta treba prcati Prevod: Fehér Illés

Forrás: 

Ana Ristović Oko nule – A nulla körül

Ana Ristović Beograd 05. april 1972. –

Oko nule Nezavisne smo žene. U iščekivanju nove ljubavi dišemo astmatično. Hranimo se pilulama neispunjenih obećanja. Tonemo u mutne snove. Dvadeset i četiri časa bolno vodimo ljubav sa migrenom i opraštamo joj jer je ženskog pola. Nezavisne. Svojim muškarcima kuvamo jela kojima su nas naučili njihovi prethodnici. Makarone u obliku klitorisa. Kečap što klizi kao menstrualna krv i obećava samo lizanje tanjira. Al’ još uvek verujemo u trijumfalne kapije koje rastu između postelje i kuhinjskog stola. Puštamo im muziku koju smo slušale pri gubljenju nevinosti i devojaštva. Među zavodljivim vešom setno čuvamo primerke sa nevidljivim tragom prethodnih spermi. Njišemo bedrima kao da okrećemo mlin: posle izvesnog vremena curi još samo lepljiva žuč. I kažemo, da ne verujemo više u zajednički vazduh koji se može deliti između usta i usta, a sve češće ostajemo bez daha. I kažemo, da centrifugu veš-mašine koristimo samo kada se na njoj može odigrati dobar snošaj. A u program pretpranja i ceđenja sve češće, umesto rublja, ubacujemo parče po parče svoje istanjene kože. Nezavisne žene. Cenzurišemo svoje odveć meke reči. Podupiremo reviziju osećanja i teoriju po kojoj je prvo nastala nedužna Eva, a Adam zagrizao otrovnu jabuku jer je poželeo da mu Bog od zmije stvori još dva falusa: mislio, jadničak, da mu jedan dovoljan neće biti. Nezavisne, kažemo, više no ikad. A u osamljenim noćima, u usku vulvu spuštamo svoj čudesni prstić sve češće kao da ubacujemo metak u puščanu cev koja opaliti neće. I smešimo se, s tugom, u snu bez snova. I ruka je na sigurnom, dok kruži oko meke nule.

A nulla körül Független asszonyok vagyunk. Új szerelmekre vágyva zihálva lélegzünk. Beteljesületlen igéretekkel táplálkozunk. Zavaros álmokba süppedünk. Huszonnégy órán keresztül migrénnel szeretkezünk és mert nőnemű rá nem haragszunk. Függetlenek vagyunk. Férjünknek az elődeiktől megtanult ételeket készítjük. Makarónit csikló formában. Csak a tányérnyalást igérő Havi vérzésként ömlő öntetet. De még mindig hiszünk a nyoszolya és a konyhaasztal között emelkedő diadalívben. Lánykori ártatlanságunk elvesztésekor hallgatott dallamokkal szórakoztatjuk. A kihívó alsóneműk között fásultan őrizzük az előzőek láthatatlan ondónyomaival teli darabokat. Ringó csípőnkkel mintha malmot hajtanánk: egy idő után csak holmi ragacsos epe szivárog. És valljuk, nem hiszünk többé a száj és száj között osztható közös légtérben, és lélegzetünk, mind sűrűbben, el-elakad. És valljuk, a mosogép centrifuga részét csak akkor használjuk, ha azon igazán jót lehet szeretkezni. És az előmosásba és szárításba fehérnemű helyett, egyre gyakrabban, elvékonyodott bőrdarabkáinkat tesszük. Független asszonyok. Immár erőtlen szavunkat bíráljuk felül. Támogatjuk az érzelem és elmélet felülvizsgálatát, melyek szerint először a makulátlan Éva kelt életre, Ádám pedig beleharapott a mérgezett almába, mert szerette volna, ha Isten a kígyóból még két hímvesszővel ajándékozza meg: szegény földönfutó úgy gondolta, részére egy nem elég. Függetlenek, gyakrabban valljuk, mint bármikor. De magányos éjszakákon csodálatos ujjunkat egyre gyakrabban merítjük szeméremtestünkbe, mintha holmi puskacsőbe soha el nem süthető golyót helyeznénk. És álmok nélküli álmunkban szomorúan mosolygunk. És a kéz biztonságban van, míg a lágy nulla körül kering. Prevod: Fehér Illés

Izvor: http://www.blic.rs/kultura/vesti/pesma-oko-nule-medu-50-najboljih-na-svetu/x5enssh

Egervári József Mozdulatlan – Nepomičan

 

Egervári József Jászberény 1962. 03. 18. –

 

 

Mozdulatlan A szavak – csak szavak, még akkor is, ha olykor pengeélesek, máskor meg gyámoltalanok, és keserűek annak, kit az ég is éppen elhagyott; mert a szavak – csak szavak, akkor is, ha sebezni, ölni képesek, és hamisak, ha valaki nem eléggé elégedett; mert a szavak – csak szavak, majdnem bűnösök, majdnem ártatlanok, meggondolatlanul kimondottak vagy gyáván elhallgatottak. A szavak – csak szavak, én pedig elhallgatom, üres a papír, mozdulatlan a toll az asztalon.

Nepomičan Reči su – samo reči, čak i onda, iako su koji put britke, a drugi put neumešne i bolne za onoga, koga je i nebo napustio; jer reči su – samo reči, i onda, ako su sposobni raniti, ubiti, i varne su, ako neko u biti nije zadovoljan; jer reči su – samo reči, katkad su grešnice, katkad su nevine, nepromišljeno izgovorene ili bojažljivo prećutane. Reči su – samo reči, a ja pak prećutim, papir je prazan, a pero na stolu nepomičan. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző