Jóna Dávid Sárának – Sari

Jóna Dávid Budapest 1968. September 9. –

Sárának

ódzkodsz a verstől,
a kétértelműségtől,
a lebegtetéseimtől,
s bár ki nem mondod, de zavar ez az egész
pernyeszag,
ahogy egy pillanatra örökbe fogad a tárgyilagosságom,
majd váratlan szavakkal átrágva, újabb kép az összevisszaságra,
előtted összegörnyed a szó és ráragad a rag.

a csend hadonászik, mikor engem olvasol,
inkább virrasztott ösztöneinktől vágysz erőt,
bizonyosságot, azokat rakod élire,
őszi erdőn tűzifát gyűjtesz télire…

ódzkodsz a verstől,
mert karnyújtásnyira van, de mindig csak úgy,
mutatóban a felszabadult szorongás,
nekem az érintésnélküli játékok között a legjobb,
a szétszaladt malacokra bazsalyog a kondás.

kifosztom a kifejezések árnyalatait,
hangszeren így játszom Neked,
késő van, szemhéjad súlyfeleslegét
málló mosolyaidra teszed.

az álomfolyóba kacsázó kő,
elrugaszkodsz, elmerülésed alig észrevehető.
már alszol is, nézlek, verskötetem elejted,
kormozza tenyerem a gyertya, ahogy védem arcod a fénytől,
kegyelmet oszt majd a hajnal, álmaid reggelre felejted,
a felejtés véd az áttekinthetetlenségtől…

a verskötetem arccal előre a padlón,
ott hagyom, majd Te pakold el reggel!
olyan közel van egymáshoz a kell, és a nem kell.
ódzkodsz tudom, ne vezesselek hideg termeken át,
miért nem mondja meg, hogy mit lát az, aki lát.

talán egy élet is kevés, hogy válaszoljak,
hisz azt is verssel tenném, ahogy szoktam,
fényfoltok között lebegek Veled,
megmásíthatatlanul megátalkodottan.

Forrás: http://ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/981-saranak.html

Sari

strani su ti stihovi,

bojiš se od dvosmislenosti,

nedokučenosti,

iako ne kažeš, smeta ti taj miris

gara,

kako te na momenat moja objektivnost usvaja,

pa iznenadnim rečima nova slika pometnje sledi,

savija se reč ispred tebe a na nju nastavak se lepi.

kad mene čitaš, tišina mlatara,

snagu rađe od naših neispavanih nagona crpiš,

izvesnosti, te slažeš,

u jesen u šumi drvo za ogrev sakupljaš...

strani su ti stihovi,

jer na dohvat ruke su, ali uvek tek tako,

oslobođene strepnje samo u tragovima,

za mene između igara bez doticaja je najbolja,

čobanin za rastrčane svinje potpraši opanke.

nijanse izraza pljačkam,

Tebi na instrumentu tako sviram,

kasno je, višak težine tvojih kapaka

na iščežavajući osmeh pada.

belutak što na reci sna pravi žabice,

odbijaš se, tvoje tonjenje jedva je primetan.

već snivaš, gledam te, isputiš moju pesmaricu,

kako ti lice od svetla branim, sveća mi dlan čadži,

već će aman svanuće doneti, snove ćeš do jutra zaboraviti,

zaborav te od nepreglednosti brani...

pesmarica licem prema gore na podu  je,

ostavljam, neka Ti ujutro pospremi!

treba i ne treba tako su bliske.

znam bojiš se, neka te preko hladnih odaja ne vodim,

onaj, ko vidi, što ne kaže šta vidi.

možda je život kratak da odgovorim,

jer i to bi sa stihovima uradio, kao inače,

s Tobom između pega svetlosti lebdim

nepromenljivo tvrdokorno.

Prevod: Fehér Illés

Podolszki József Új beszéden töröm a lelkem – Dušom nov jezik stvaram

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Új beszéden töröm a lelkem

Új beszéden töröm a lelkem

mert a csillagok felől közeledőkhöz

akarok szólni most hallhatóbban

és világosabban hogy latba essék

ami embertől emberi hangon feléjük sugárzik

amivel meg kellene győznöm mindahányat

csak pillanatra forduljon vissza nyitott szemekkel

és a hátával takart fényt ismét arcunkig eresztve

nézzen szét közöttünk

nem vagyunk rosszak

feketébbre sikeredett lelkünk nem a kor ördöge

nem förtelmes kór lappang szívünk helyén

mi csak ülünk állunk megyünk nézelődünk

azután beszélünk

mint akik tudják hol az igazi láng

és hogyan festenek az elébe tartott kis és nagy dolgaink

hát jól értsük meg egymást

máglyákat rakni így is úgy is

egyaránt lehet

Forrás: Barna, Forum 1982. Kőtábláim válladra ciklusból 63. old.

Dušom nov jezik stvaram

Dušom nov jezik stvaram

jer sad razgovetnije jasnije želim

govoriti onima koji se sa zvezde približavaju

da to što prema njima

ljudskim glasom zrači ima svoju težinu

čime bi svakog od njih ubediti trebao

otvorenim očima nek se samo na tren okrene

i leđima zaklonjenu svetlost do naših lica ponovo puštajući

nek između nas zagleda

nismo izvitopereni

nije đavo epohe što su naše duše crnije

na mestu naših srca nije užasna zaraza

mi tek sedimo stojimo koračamo razgledamo

potom govorimo

kao oni koji znaju gde je istinski plamen

i ispred njega stavljeni naši mali i veliki poslovi kakvi su

pa shvatimo jedan drugog

lomača podjednako može biti sastavljena

i ovako i onako

Prevod: Fehér Illés

Katzler Hilda Titkaink – Naše tajne

Katzler Hilda

Titkaink Gyöngyözd fel keblem, arcom, testem, minden hajlatom szerelmed titkos gyöngyeivel, úgyis visszaadom, majd lemossuk fájó könnyeinkkel, hogy újra gyöngyözhessünk örök körforgásban, ahol én te leszek, te szebben én… Gyöngyöd, Gyöngykoszorúd, és te az enyém. 2015. július 22.

Naše tajne Tajnim biserima tvoje ljubavi mi kiti grudi, lice, telo, svaku boru, vratiću ti, pa sa bolnim suzama našim spraćemo da u večnoj vrevi opet možemo biserima se kitit, gde ću ja ti biti, a ti lepša ja... Tvoj biser, Tvoj venac od bisera, a ti si pak moj. 22. jula 2015. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.montazsmagazin.hu/katzler-hilda-kolto-is-rossz-vonatra-szallt/

Szente B. Levente Emlékek a Sárgaház folyosója c. naplóból – Uspomene iz dnevnika Hodnik žute kuće

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Emlékek a Sárgaház folyosója c. naplóból úgy hiszi, ismeri a csillagokat, az eget a derékaljig, füvek, hegyek, fák fölé hajol, föld alá les, átölel, szájon csókol, beszéde mint a futóhomok, elfolyik, lesüllyed folyton, már nem keres, nem kér semmit, emlékeire sem emlékezik, önmaga mélységeiben nem járt soha, belénk kapaszkodik, mások szívében szaporodik, senki nem ismeri, a bizonytalanság élteti.

Uspomene iz dnevnika Hodnik žute kuće veruje, poznaje zvezde, nebo do pojasa, iznad trave, stabla, brda, se savija, traži šta je ispod zemlje, zagrli te, u usta ljubi, govor mu je poput živog peska otiče, stalno potanja, više ne traga, ništa ne želi, sećanja u sećanju ne čuva, u vlastite dubine kročio nije, za nas se hvata, u tuđim srcima se množi, ne poznaju ga, hrana mu je dvojba. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Petrőczi Éva Variáció – Varijacija

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Variáció „Hajad tövében forró tajték…”, kendő ha volnék, zsebedben hogyha laknék, belőled észrevétlen kortyolhatnék, el nem engedném illatod, nem lennék tőled-jóllakott. „Hajad tövében forró tajték…”, kendő ha volnék, veled hallgatnék, hajtásaimba bújtatnám lélegzeted, kendő ha volnék – nem lehet. „Hajad tövében forró tajték…”, kendő ha volnék, mindig kezedbe lopózhatnék, kileshetném, ahogy elcsitul lassan magát őrző akaratod. Kendő ha volnék – nem vagyok.

Varijacija „U korenu kose ti je vruća pena...“ da sam marama, i ako bi u tvom džepu stanovala, iz tebe bi neprimetno srkala, ne bi ti miris pustila, ne bi se s tobom zasitila. „U korenu kose ti je vruća pena...“ da sam marama s tobom bi ćutala, tvoj dah bi u mojim borama čuvala, da sam marama – nije moguće. „U korenu kose ti je vruća pena...“ da sam marama, uvek bi u tvoje ruke sakriti mogla, vrebala bi kako tvoja sebe čuvajuća volja polako se stiša. Da sam marama – nisam. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 61. old.

Acsai Roland Egy medúza szoknyája alatt – Ispod suknje jedne meduze

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

Egy medúza szoknyája alatt „Mitől olyan szomorúak a bálnák?” – Kérdezte lányom, amikor az Állatkerti Műanyagbúra alatt először hallott Bálnaéneket. Álltunk a búra alatt, Mint egy óceánba merülő búvárharangban, Mint egy buborékban, Mintha egy medúza üvegszoknyája alatt. „Mitől olyan szomorúak a bálnák?” Hirtelen nem tudtam, mit felelni, De most már tudom a választ: Mert túl nagy a szívük.

Ispod suknje jedne meduze „Zbog čega su kitovi tako tužni?” – Pitala me je kćerka kad je ispod Plastičnog zvona Zoološkog vrta Pesmu kita prvi put čula. Ispod zvona smo stajali Kao u nekom zvonu što se u okean spušta, Kao u nekom mehuru, Kao ispod staklene suknje neke meduze. „Zbog čega su kitovi tako tužni?” U tom trenu nisam znao šta bi odgovorio, Ali sad već odgovor znam: Jer im je srce prevelik. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Acsai Roland: Szellemkócsagok

Lőrincz P. Gabriella Hideg – Zima

Lőrincz P. Gabriella Beregszász 1982. március 23. –

Hideg Nem voltak lábai Keze is csak egy és egy negyed Haza indultam épp Hátamon zsák két kezem tele Fejgörcsöt kaptam a novemberi széltől Megrántotta a tolószéket Kis híján fölborult Már segíteni indultam De nem volt rá szükség Mi lehet olyan fontos Hogy majdnem meghal érte A telefonja szólt Üzenete érkezett Milyen jó lehet Üzenetet kapni Ebben a rohadt hidegben

Zima Nije imao noge Od ruku tek jednu čitavu Baš sam kući krenula Na leđima naprtnjača ruke su mi pune Zbog novembarskog vetra glava mi je u grču Trgnuo je invalidska kolica Skoro se prevrnuo Već sam u pomoć krenula Ali nije bilo potrebno Šta može biti tako važno Da čovek maltene za to život daje Telefon mu se oglasilo Poruka je stigla U toj prokletoj zimi Kako može biti prijatno Poruku dobiti Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.irodalmijelen.hu/2017-jan-30-1049/illeszkedes-lorincz-p-gabriella-versei