Pinczési Judit Testet ölt – Otelovi se

Pinczési Judit

Debrecen 1947. október 1. – Budapest 1982. augusztus 12.

Testet ölt És a tűszúrások után megindult a vér, de már a bordák partjai elúsztak hajamból lett kemping-ravatal légsátor fénylett mint a sátoros ünnep a falakból robbant varjak hangversenye a vászonlepedőn fehér némafilm. És láttam, hogy bennem fut a borotvás gyilkos, mindig is bennem jár, bármivé leszek, hív gyökér-alakban, hulló jég-alakban, áthullámzik rajtam a napok ár-apályán kimetszi belőlem a rímek tivornyáit erősíti csöndem mint a sortűz-kihagyás. Hallgatni tanít egy fél szárny, mert elvágja penge-fénnyel, a szélben meglengő kapu, mert belép. S mikor már árnyam lesz, mint nem-várt összecsengés, letépi arcát, kivallat minden könnyűségről, és borotva-éllel felírja a Napba: nincs már időm festett szavakra.

Otelovi se I posle uboda igala krv je krenula, ali obale rebara već su otplivale od kose moje odar kampa nastalo čadar vazduha poput sedmodnevnog praznik sjalo iz zidova izbijen koncert vrana je nemi film na belom čaršavu. I videla sam da krvnik sa britvom u meni juri, uvek u meni korača, u bilo šta da se pretvaram, u obliku korena, u obliku padajućeg leda me zove, preko plime i oseke dana u meni talasa lumperaje rima iz mene iseče kao izostanak rafala u meni tišinu jača. Pola krilo me šuteti uči, jer svetlom sečiva preseče, u vetru zaljuljana kapija, jer ulazi. I kad ću već senku imati, kao ne-očekivana harmonia, lice otkida, o svakoj lagodnosti me ispituje i oštricom britve na Sunce napiše: za obojene reči već nemam vremena. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://ligetmuhely.blog.hu/2013/10/23/testet_olt_pinczesi_judit_a_tuszurasok_utan

Choli Daróczi József Fáj – Boli

Choli Daróczi József

Bedő, 1939. május 26. – Budapest, 2018. május 12.

Fáj Férfiként: halálraítélt. Megfogni neszeit az éjszakának. Zuhanni, zuhanni mint a kő! Arcom csontján a rés, Hiányod miatt tátong. Szememet feléd fordítom, Lepergett húsomból kikelt Szirmokat szórok nyomodba, Mert most tudom, Most már tudom, Hogy múltamba belevesztél. Befagy a szám, Megpüffedt ajkaim között Holdarcod ívét hordom, Magamba beépítelek. Sírgödör szélébe kapaszkodó Fű hajad selyme fáj.

Boli Kao muškarac: na smrt osuđen. Uhvatiti šumove noći. Padati, poput kamena padati! Na kostima mog lica pukotina, Zbog tvog nedostatka zjapi. Oči prema tebi okrećem, U tvoje tragove iz mog mesa Iznikle latice bacam, Jer sad znam, Sad već znam, Da si mi se u prošlost izgubila. Usta su mi zaleđene, Između nabreklih usana Luk tvoje meseclice nosim, U sebi te ugrađujem. Svila tvoje kose od trave Šta se na rub rake hvata boli. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.naputonline.hu/2018/05/15/meghalt-choli-daroczi-jozsef-1939-2018/

Podolszki József Hiszek a megváltóban – Verujem u iskupitelju

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Hiszek a megváltóban

Hiszek a megváltóban

hiszek azokban akik vízre lépve lépkednek tovább

akik elé tépett ruháját vetkőzi a nép

akikről zsoltárok zsongva zsonganak

hiszek szamaragoló királyaitokban

könyörületükben irgalmukban

hiszek a szavakba vésett ígéretben

hogy volt és lesz még másképp

e földön itt

hogy világmindenségek hiába sürögnek

mert intett a tiszta őszinte ítélet

Forrás - Podolszki József: Barna, Forum 1982. 5. old.

Verujem u iskupitelju

Verujem u iskupitelju

verujem u one koji zakoračivši na vodu dalje koračaju

ispred koje narod poderana odela skida

o kojima himne himne davore

verujem u vašim kraljevima koji sivca jašu

u njihovoj milosti pomilovanju

verujem u reči urezana obećanja

da je bilo i biće još drukčije

tu na toj zemlji

da vasione zalud se vrte

jer mahnulo je čist iskren sud

Prevod: Fehér Illés

Szente B. Levente Ami elkövetkezett – Što je usledilo

Szente B. Levente Szörényvár, 1972. szeptember 21. –

Ami elkövetkezett egy volt a beszéde valamennyi állatnak, mint az embernek is, egyszerre hallotta, értette a hangot, a színt, benne kérdést, feleletet, azt ami elmúlt, mi jött, ami elkövetkezett egy a beszéde valamennyi embernek, csak nyelvében más, sok ezernyi hangot, a színt, benne kérdést, feleletet, másként érti és értelmezi egyként dobban a szíve is, pezseg vére, forr, ahogy az állatoknak elhiszi, hogy civilizált lett, vajon, mindent megértett?

Što je usledilo sve životinje su isti govor imale, kao i ljudi, glasove, boje, unutar toga pitanja, odgovore, sve što je prošlo, što je došlo i usledilo na isti način su čule, shvatale, govor svakog čoveka je isti samo jezici se razlikuju, mnoštvo glasa, boje, unutar toga pitanja, odgovore drugačije shvaćaju i objašnjavaju ali srca jednako kucaju, vri, ključa im krv kao u životinjama, poveruje, civilizovan je postao, da li je sve shvatio? Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Enesa Mahmić Blatuša – Latyak

Enesa Mahmić 4. mart 1989. –

Blatuša Žvjeli smo pored pruge Na kojoj su ležali teretni vagoni Iz prošlog stoljeća Ostavljeni da skupljaju hrđu Kućerci, skladišta, skretnice... Svaki dan ista otupjela kretanja Posmatrali smo nebo i njegove hirove Oblake što plove preko mjeseca Malene zvijezde I oluje što se obrušavaju s visine Biće bolje, biće bolje Bogovi slušaju samo one koji se pokoravaju Biće nešto U zaboravljenoj zemlji nada je kruh bijednih Isprepeletih tijela pušili smo cigarete Gledajući kako dim lebdi po sobi U svemu tome bilo je Neke lijepe nepostojanosti Svijet se sastoji od krhotina U istu rijeku ne može se dva puta zagaziti.

Latyak A vasúti sínek mellett laktunk Ahol a múlt században otthagyott Tehervagonok Rozsdásodtak Vityillók, raktárak, váltók... Nap mint nap ugyanazok a fásult mozdulatok Az eget és szeszélyeit figyeltük A hold felett vonuló felhőket Az apró csillagokat És a magasból lezúduló viharokat Jobb lesz, jobb lesz Az istenek csak az alázatosakat hallgatják meg Lesz valahogy Az elfeledett országban remény a balgák kenyere A szobában gomolygó füstöt szemlélve Összefonódott testekkel bagóztunk Mindebben volt valami Kedves múlandó Töredékekből áll a világ Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba gázolni. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Milica Petričević Sunce me pregrijalo – Túlhevített a nap

Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Sunce me pregrijalo Koračam ulicama koje su upijale korake i vrištale naša imena. Odzvanjaju bolom koji volim. Omiljena bol. Tužna bol. Mirišu zagrljaji i duga držanja za ruke. Obećanje da ćeš biti Tu. Dereš se. Pljuješ mi u lice zaborav. Vrištim tvoje ime… Ne napuštaj me! Budim se u znoju. Sunce me pregrijalo.

Túlhevített a nap A lépteinket magukba szívó utcákat járom és nevünket sikoltozták. Az általam szeretett fájdalomtól hangosak. Kedvelt fájdalom. Szomorú fájdalom. Illatosak az ölelések és a hosszú kézszorítások. Az ígéret hogy Itt leszel. Ordítozol. Arcomba köpköd a feledést. Nevedet kiáltom... Ne hagyj el! Megizzadva ébredek. Túlhevített a nap. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://publicfigure.me/sr/2017/02/25/milica-petricevic-sunce-me-pregrijalo/

Mišo L. Korać Ono sa pet više i manje dva – Az öttel több és kettővel kevesebb valami

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Ono sa pet više i manje dva                   Ona ga je ugrizla za vrat i popila mu krv ili saznanje da je nešto mokro i to u mraku... -           Voliš li me..? On je tada imao osamnaest a ona dvije manje. Onda bi rekla tri puta "Da" i četiri puta "Ne". Tada je ona imala pet više a on opet dvije manje. Time ga je još više zadržavala za sebe. -         Godinama..? -         Ma, ne..? Odgovorom..! A da, ONO sa tri puta DA i jednom više NE..! Tada je imao samo jednu. Onda ih je posjedovao više. A ona tada ne, možda i kasnije ne ili jeste..? Oko toga se nikada ne zna. Svu nejasnoću platio je život na kojem je sam izvisio. ONA, pre ONE imala je ONU. Ta je voljela kišu, čak je i uporno šetala po njoj sa onim kada je on imao pet manje nego danas. Njeno istetovirano slovo "R" na ruci protivilo se svakoj kapi kiše. On je govorio da se u tankoj bluzi može navući nahlada. Ona je baš željela da taj dio skine. -         Bluze..? -         Slova "R"..! Možda je to govorio zbog njenih bedara ili zbog toga što je bila njegova i njena prijateljica. Ona ga nikada nije uzbuđivala... -         Lažem..! Zbog njene ljepote jutra su svitala... Umreću u tvojoj vazni na kojoj se igraju boje Negdje na uglu stola gdje si pisala zadatke Ostaću kao napušteni trofej ljubavi i oko mene igraće se u bojama porculan... Tada sam imao šesnaest a ti petnaest... Govorila si "Pričaću ti o ljudima"... Kada..? Nikada..! Priču o ljudima smo spoznavali lagano iz dana u dan iz godine u godinu... Priču o sebi smo odavno zaboravili... -         Misliš priču o nama..? -         Da, tri puta da i četiri puta ne... Zapravo više nijesam siguran u tvoje postojanje... ili sve sam manje siguran u to... -         Moje postojanje.!? -         Ne, u život... Možda u postojanje..! Kapiraš..? -         Ne, ne kapiram..? -         Jebi ga, možda je kasno za kapiranje. Vjeruj između onda i kasno progrmio je prošao, protrčao, proleteo je ogroman period. -         Šta je to period..? -         Period... Ja, ti, porodica, djeca, muž, žena, ratovi, sranja, ljubavi i kvrc. Jednoga dana kvrc..! Kao prekidač, kapiraš... Tama... Nema više... -         I kolike godine šutnje. Sjutra je šutnji trideseti rođendan.!? Tako je valjda suđeno.! To ti je kao ono sa pet više i manje dva... Ujedno nije bilo suđeno a i ovako je možda bolje.!? -         Misliš.!? -         Pst..! Ostavi me da šutim rođendan...

Az öttel több és kettővel kevesebb valami           Nyakába mart a lány és vérét szívta vagy felismerés, valami nedves, mégpedig a sötétben... -        Szeretsz...? A fiú akkor tizennyol éves volt, a lány kettővel kevesebb. A lány akkor háromszor „Igen“-t, négyszer „Nem“-et mondana. Akkor a lány öttel több volt, a fiú meg kettővel kevesebb. Ezzel a lány még jobban magához láncolta. -        Éveivel...? -        Hát nem...? Válaszaival...! Ja, és Az a háromszor Igen és egyszer több Nem...! Akkor a fiúnak csak egy volt. Majd többet birtokolt. A lány akkor nem, talán később sem, vagy mégis...? Sosem lehet tudni. Hoppon maradt, minden talányt az élet fizettetett meg. A Lány, a Lány előtt az a Lány volt. Az a lány szerette az esőt, rendületlenül azzal a most öt évvel fiatalabb fiúval sétált. A karjára tetovált "R“ betű az esőcseppeknek ellenállt. A fiú állította, megfázhat a vékony blúzban. A lány meg levenni szerette volna. -        Blúzok...? -        "R“ betűk...! Ezt talán bordái miatt mondta vagy azért, mert a barátnőjének a barátnője is az övé volt. Az a lány sosem izgatta... -        Hazudok..! Szépsége miatt hajnalodott... A színekben játszó vázádban halok meg Egy sarokban asztal ahol feladataidat írtad Elhagyott szerelemtrófeaként maradok és körülöttem a porcelán színekben játszik... Akkor tizenhat éves voltam, te tizenöt...  Mondogattad "Az emberekről mesélek”... Mikor...? Soha...! Az emberekről szóló mesét a mindennapok során ismertük meg... A rólunk szóló mesét már rég elfeledtük... -        Mesénkre gondolsz...? -        Igen, háromszor igen és négyszer nem... Tulajdonképpen többé nem vagyok biztos létezésedben... vagy ebben egyre kevésbé biztos... -        Létezésem.!? -        Nem, az életbe... Talán a létezésbe...! Érted...? -        Nem, nem értem...? -        A francba, talán késő megérteni. Hidd el az akkor és a késő között elsuhant az elment, elszaladt, végtelen korszak röppent el. -        Mi is az a korszak...? -        Korszak... Én, te, család, gyerekek, férj, feleség, háborúk, ocsmányságok, szerelem és csatt. Egy nap csatt...! Mint egy kapcsoló, érted... Sötét... Nincs tovább... -        És hány év hallgatás. Holnap lesz a hallgatás harmincadik születésnapja.!? Talán így rendeltetett.! Ez valami olyan mint az öttel több és kettővel kevesebb... Egyúttal nem volt elrendelve és így talán jobb is.!? -        Gondolod.!? -        Csitt...! Hagyj, a születésnapot hallgatom... Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://diogenplus.weebly.com/miso-l-korac.html