Vercsek Györgyi Két nap (emlék-töredék) – Dva dana (krhotina uspomene)

 

Vercsek Györgyi Budapest, 1971. 09. 13. –

Két nap (emlék-töredék) Minden hétvégén hazaengedtek. Nekem is volt terítve, bögre és kistányér. Olyankor a nagy asztalhoz ülhettem. Csak két nap, két nyugodt nap… …ennyi jutott egy hatévesnek. Aztán jött a hétfő. Megint menni kellett, nem tudtam, még meddig. Utáltam az egész helyzetet, utáltam a nyomorult légkört, a nővéreket, az orvosokat, a gyerekeket… …s talán magamat is… A számba tömködött gyógyszereket összeszorított foggal próbáltam kivédeni, de „ők” voltak az erősebbek. Segíteni senki sem tudott. Segíteni senki sem akart. Csak ritkán sírtam. Volt egy orvos, akinek néha virágot szedtem az udvar jobb oldali emelkedőjéről. Csak miatta bírtam ki a kínzó napokat… Ő (H. R.) egészen rendes volt velem.

Dva dana (krhotina uspomene) Za vikende uvek su me pustili kući. Stol i meni je bio postavljen, tanjir i šoljica. Katkad i uz velik stol sam smela sesti. Tek dva dana, dva mirna dana… … jednoj šestgodišnjakinji toliko je pripalo. Posle ponedeljak je stigao. Opet krenuti sam trebala, nisam znala, dokle. Čitavu situaciju sam mrzila, mrzila sam bednu atmosferu, sestre, lekare, dece… … možda i sebe… U usta mi kljukane lekove stisnutim zubima sam pokušala odbiti, ali „oni“ su jači bili. Niko nije mogao pomoći. Niko nije hteo pomoći. Retko sam plakala. Bio je jedan lekar kome sam koji put sa uzvišice iz desnog ugla dvorišta cveće brala. Mučne dane samo zbog njega sam izdržala… On (R. H.) prema meni sasvim pristojan je bio.   Prevod: Fehér Illés

 Forrás: http://ahetedik.hu/kategoriak/versek/item/4865-ket-nap.html

Turczi István: Levitáció – Levitacija

Turczi István Tata 1957. október 17. –

 Levitáció
 
Eltelik  néhány  perc  az  ébredés  után,  amíg elfogadom ezt a
napot,   ezt  a testet,  ezt  a  kávét.  Roncsok  közt  lavírozok a
fürdőszobáig.  Az  egyik  roncs  este  még  vers  volt, a  másik
vacsora.  Az öltözködés  nehezen megy, a mobilt sem veszem
fel,   berregj   csak.   Lassan   minden,   ami   van,  amim  van,
elmorzsolható.  Törlődnek  a  számok, a  képek, az arcok. Sok
mindennek   kellett   volna   megmaradnia,   hogy   ez  ne  így
legyen. Az ember nem csapja be magát bizakodással. Az őszt
sem  zavarja,  hogy  ősz  van,  kopár, hideg,  csontig hatoló. A
színek   nyesett   szárnyai  a  maradék  reggeli  fénnyel   mind
beleolvadnak  a  földből kiálló fákba. Annak  lenni,  aki  nyitja-
csukja  a  tenyerét,   olykor  a  kaktuszaihoz  beszél,  ráér  és
elteszi   a   bőröndöket.   Aki   rágyújt,   és   hosszan  nézi   a
füstszürkén virágzó ég füvét. Figyelni,  miközben kint zajlik a
vezeklő rohanás. Nem csinálni semmit végre, csak létezni, a
létezést csinálni.
 
Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus Budapest, 2011.
 
 
Levitacija
 
Nakon  buđenja  prođe  nekoliko minuta  dok  taj  dan,  to telo, tu
kafu prihvatiti mogu. Dok do kupatila stižem,   među  ruševinama
prolazim.  Jedna  od  olupina  uveče  još  je  pesma bila, a  druga
večera.  Teško  se  oblačim,  ni  mobilni  telefon  ne dižem,  neka
samo  zvoni.  Polako  sve  što  postoji,  što  posedujem, može se
smrviti.   Brojevi,   slike,   lica   jednostavno   se  brišu.    Stvarno
puno  toga  bi  trebalo  sačuvati   a da  to  tako  ne bude.  Čovek
sebe   sa  uzdanjem   neka   ne  vara.  Jesen  se ne brine što  je
jesen,   pust,   hladan   što   do  kosti  prodire.   Osakaćena  krila
boja  sa  preostalom  jutarnjom  svetlosti u drveća koja iz  zemlje
strše  se  stapaju.  Treba  biti  onaj  koji šaku otvara-zatvara, koji
put   sa   svojim    kaktusima    priča,   ima    vremena   i   kofere
posprema.  Onaj,  koji  poput  dima  sivu  procvetalu travu  neba
dugo  posmatra.  Posmatrati  dok  u  isto  vreme  vani  pokorena
jurnjava  se  odvija.  Konačno  ništa  ne  činiti,   samo   postojati,
postojanje činiti.
 
Prevod: Fehér Illés

Jász Attila Sötétség vár – Tama te čeka

Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –

Sötétség vár
 
A gyűlölet távol tart attól, hogy repülni tudjál.
Nem elég a szót kimondani, ki kell még tárnod
a karjaidat. Hiába tudod, a sötétség vár a folyó
túloldalán. És van híd is, azon is át lehetne sétálni.
Vagy úszni. Nem muszáj repülni. A ködfalra kell
csak vigyázni a folyó fölött. Hiába hatolsz be, megy
veled. Állj meg nyugodtan, várj egy kicsit. Aztán
mehetsz tovább. Nem baj, ha az ég szürke, szeretni
lehet azt is. Ha éppen olyan. Akkor éppen azért.
 
Forrás: Jász Attila: Belső angyal Kortárs, Budapest  2019.
 
 
Tama te čeka
 
Mržnja te drži na odstojanju od toga da leteti možeš.
Reč nije dovoljno samo izgovoriti, još moraš i ruke
raširiti. Zalud znaš da na drugoj strani reke tama te
čeka. I most postoji, na tom isto bi se moglo preći.
Ili plivati. Leteti nije neophodno. Tek na zid magle
iznad reke treba paziti. Zalud prodireš s tobom se
kreće. Slobodno zastani, sačekaj malo. Posle možeš
dalje ići. Nije problem ako je nebo siv, voleti i to
se može. Ako je baš takav. Tad baš zbog toga.
 

Prevod: Fehér Illés

Gergely Tamás Napéjegyenlő – Ravnodnevica

Gergely Tamás Brassó 1952. augusztus 19. –

Napéjegyenlő   Vadmalac komája nem értette - ezt az egészet. Illetve az egészet értette volna, hanem a fél-fél intim játéka idegen volt számára. Mert miért nem változatlan az arány? Miért nincs állandóan ugyanannyi fény, mint amennyi sötétség? A szót magát szerette: napéjegyenlőség, ám feltételezni lehet, hogy demokratikus érzelmei okán inkább az összetett szó utolsó tagjára koncentrált. Kérdései ezek voltak, meg is fogalmazta őket Vadmalacnak: - Egy: ki keveri az arányokat? - Kettő: honnan annyi sötétség?

Ravnodnevica   Jaran Vepra nije shvatio – tu celinu. Ustvari celinu bi shvatio, ali intimna igra pola-pola mu je bila nepoznanica. Zašto odnos nije stalan? Zašto nema uvek isto toliko svetlosti kao i mraka? Sam izraz je voleo: ravnodnevica, međutim može se pretpostaviti, da je zbog svojih demokratskih osećaja na prvi član složene reči koncentrirao. Imao je i pitanja, sastavio ih je i Vepru izložio: – Prvo: odnose ko meša? – Drugo: otkud toliko mraka?   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://mek.oszk.hu/19600/19634/19634.htm#195

Zoran Bognar Talijum – Tallium

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Talijum Ne možemo pobeći od sebe, Maestro. Sudbina nas bira. Hrani nas besom i bukom; stapa nas, melje i poistovećuje sa prethodnicima. Mi naše mrtve sahranjujemo žive. Neprestano pričamo o njima i ne znajući: ko su bogovi, a ko robovi? Linija manjeg otpora snažnija je od bilo kakvog nemira: dugo smo s partnerom, s njim živimo, ponekad i umremo, ali ga ne upoznamo; u jurnjavi za zlatnim prahom zaboravljamo da se opustimo; zaboravljamo da niko ne pobeđuje ukoliko neko ne izgubi… Naša savest glasovi su mrtvih koji nas pokušavaju spasiti od prokletstva. Ne možemo pobeći od sebe, Maestro. Sudbina nas bira. Hrani nas mržnjom i strahom; truje nas talijumom, Erebovom krvlju. Sva tuga, sav bol, svi nesporazumi nastali su iz nepoštovanja različitosti. Svet je postao vulgaran. Više nema mesta za nijanse. Ovde je poštarina skuplja od sahrane. Ovde ne možeš ostati svoj i sačuvati belinu u grudima. Ovde je oduvek važilo pravilo: Ako nisi s nama protiv nas si… Ne možemo pobeći od sebe, Maestro. Sudbina nas bira. Hrani nas besom i bukom, mržnjom i strahom; stapa nas, melje i poistovećuje sa prethodnicima; truje nas talijumom, Erebovom krvlju. No, ako ne možeš da izdržiš poglede koji ti ne odgovaraju, ne idi među ljude, ne srljaj u kaveze! Budi strpljiv. Strpljenje ima gorak okus, ali su mu plodovi slatki. I ne zaboravi: Čovek koji može podići sebe dovoljno je jak čovek. I ne zaboravi, nikad ne zaboravi monahove reči: Želite li biti sretni jedan trenutak, osvetite se. Želite li biti sretni zauvek, oprostite! Beograd, 2001.

Tallium Önmagunktól nem menekülhetünk, Mester. A sors választ bennünket. Haraggal, hangzavarral táplál; olvaszt, darál, elődeinkkel azonosít. Halottainkat elevenen temetjük. Állandóan róluk beszélünk nem tudva: kik az istenek, kik az elítéltek? A legkisebb ellenállás útja minden nyugtalanságnál erősebb: együtt vagyunk a sorstárssal, együtt élünk, elvétve halunk is, de meg nem ismerjünk; az arany utáni rohanásban megfeledkezünk a lazításról; megfeledkezünk arról, nincs győztes vesztes nélkül… Lelkiismeretünk a halottak hangja akik az átoktól igyekeznek megmenteni. Önmagunktól nem menekülhetünk, Mester. A sors választ bennünket. Haraggal, hangzavarral táplál; talliummal, Erebosz vérével mérgez. Minden keserűség, üröm, félreértés a különbözőségek semmibevételéből ered. Trágár lett a világ. Árnyalatoknak helye többé nincs. Itt a temetéstől drágább a postadíj. Itt magadé nem maradhatsz, kebledben a tisztaságot meg nem őrizheted. Itt örökös a tétel: Ha nem vagy velünk, ellenünk vagy… Önmagunktól nem menekülhetünk, Mester. A sors választ bennünket. Haraggal, hangzavarral, gyűlölettel és félelemmel táplál; olvaszt, darál, elődeinkkel azonosít; talliummal, Erebosz vérével mérgez. Ám, ha nem bírod ki a számodra nem megfelelő tekinteteket, emberek közé ne menj, ketrecekbe ne rohanj! Légy türelmes. Keserű a türelem íze, de termése édes. És ne feledd: Az ember, aki önmagát fel tudja nevelni, elég erős ember. És ne feledd, sose feledd a szerzetes szavait: Ha egy pillanatra akarsz boldog lenni, bosszulj. Ha mindörökre boldog akarsz lenni, irgalmazz! Belgrád, 2001. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Albedo, Aura, Alhemija Draganić, Beograd 2013. str. 39-40.

Matija Bećković Bodež – A tőr

Matija Bećković, Senta 29. novembar 1939. –

Bodež Po čuvenoj priči Sa dalekog severa Lovci na vukove Bodež sa dve oštrice Umoče u svežu krv Balčak pobodu u led I ostave u snežnoj pustinji. Gladan vuk Oseti krv nadaleko Pogotovu na čistom oštrom vazduhu Pod visokim mraznim zvezdama I brzo pronađe krvavu udicu. Oblizujući smrznutu sukrvicu Poreže jezičinu I svoju toplu krv Lapće s hladnog sečiva. I ne ume da stane Dok se ne skljoka Nadut od sopstvene krvi. Kad su takvi vukovi Koji se najteže love Kakvi li su tek ljudi Pa i čitavi narodi A pogotovu naš Koji su vlastite krvi Ne može nadostiti I pre će nestati Nego se opsetiti Da će krvav bodež Ostati Jedini Spomenik I krst Iznad nas.

A tőr A messzi északi Közismert mese szerint A farkasvadászok A kétélű tőrt Friss vérbe mártva Markolatával a jégbe helyezik És a hópusztában hagyják. Az éhes farkas A vért messziről megérzi A tiszta friss levegőben A fagyos csillagok alatt A véres csalira gyorsan rátalál. A megfagyott véres savót megnyalva Nyelvét megvágja És a hideg élről Saját meleg vérét habzsolja. És nem képes megállni Míg saját vérétől felpuffadva Össze nem esik. Ha ilyenek a farkasok Melyekre vadászni a legnehezebb Milyenek az emberek Netán egy egész nemzet Főleg a miénk Amelyik saját vérével Nem tud betelni És előbb fog eltűnni Mint észbe kapni Felettünk Egyetlen Emlékként Kereszt és A véres tőr Marad. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.lyrikline.org/en/poems/bodez-1916

Nenad Trajković Шетња градом – Városi séta

Nenad Trajković Pirot 1. jun 1982. –

Шетња градом тек сада у 3 и 30 када нема никог видим те неодмакнуте фасаде варошице требало би рећи да ме подсећају на описе Јурија Томина у роману Чаробњак иде градом иако не знам зашто требало би рећи и да ме сви они велики утихнули фабрички димњаци подсећају на Јурија и његовог Чаробњака то свакако има везе са ишчезавањем ноћас када киша пробада уличне светиљке које ионако не светле више јако јер смо постали штедљиви моје усне се повлаче у шупљине векова тамо су наши отпали гласови тамо је мрак кога се не треба прибојавати на његовој страни окренутој сунцу су ситни отпаци истине ту где пролазим наши мириси описују наша постојања и колико далеко одлазимо на наша ходочашћа толико се другчији враћамо тако када је локални песник прошао поред и сагнуо поглед тражећи пут учинило ми се да се сви враћамо вери пре или касније и то је изгледало сасвим у реду као што је у реду и то што нам асфалти тону у земљу и све више окер фасада и фабричких димњака у печеној цигли који се не диме ноћас у 3 и 30 док ходам градом у тишини гађају ме питања пролазника ја знам ничег новог нема за њихово место пребогато уранијумом ваљда је неком морао бити јасан тај карантин око нас ваљда нас није требало разрешити добрих књига и лепе уметности ко је заборавио да човек на овом свету треба да живи и одлази са стилом а ко је заборавио да увек треба кренути даље ноћас у 3 и 30 ходам пустим градом и све више околне фасаде личе ми на описе из романа руских писаца 60-тих година можда су Просвета ДОБ Нолит... можда су бирали погрешне књиге само зашто и другима не изгледа тако ноћас у 3 и 30 док ходам градом знам да се никад не газимо зато ме не воли градска већница за културу у овом граду ми смо оно што је Алберто Моравија давно открио   и бацио на нас његова мрачна путовања зато уметници овде не причају тај боси презир из командне зграде забада им пирсинг на језику ноћас у 3 и 30 док ходам градом поред је девојка коју волим немогуће је објаснити јој да су сви отишли а ми остали овде

Városi séta csak most 3.30-kor amikor sehol senki látom a kisváros elmozdíthatatlan homlokzatait el kellene árulni még akkor is ha nem tudom miért Jurij Tomin Varázsló sétál a városban regényének leírásaira emlékeztetnek el kellene árulni hogy azok a hatalmas elcsendesedett gyári kémények Jurijra és Varázslójára emlékeztetnek ez mindenesetre kapcsolatban van a tovatűnéssel ma éjjel mikor a takarékoskodásunk miatt különben sem erősen világító utcai lámpákat eső áztatja ajkam a századok üregeibe húzódik ahol minden hangunk is van ott van a homály melytől félni nem kell a nap felé fordult oldalán apró igazságmaradványokkal itt ahol elhaladok létezésünkről illataink mesélnek és amilyen messzire jutunk zarándokutunkon annyira másokként térünk vissza így amikor a helyi költő elhaladt mellettem és tekintetével utat keresett úgy tűnt előbb vagy utóbb mindannyian a hithez térünk vissza és úgy tűnt ez rendben is van mint ahogy az is hogy az aszfalt a földbe süllyed és az egyre okkersárgább homlokzatok meg az égetett téglákból készült nem füstölő kémények ma éjjel 3.30-kor míg a városban gyalogolok a csendben a járókelők kérdéseivel bombáznak tudom semmi új sincs uránban gazdag helyükben talán valakinek tudni kellene körülöttünk mi ez a vesztegzár talán nem kellett volna bennünket eltiltani a szép könyvektől művészettől ki felejtette el hogy ezen a földön az ember éljen és választékosan távozzon és ki felejtette el hogy mindig tovább kell menni ma éjjel 3.30-kor üres utcákon gyalogolok a homlokzatok mind jobban a 60-as évek orosz írók regényeiből megismertekre hasonlítanak talán a Prosveta DOB Nolit*… talán tévesen válogattak de ma éjjel 3.30-kor míg a városban kószálok másoknak miért nem tűnik így tudom egymást sose gázoljuk ezért nem szeret a városi kultúrfelelős ebben a városban azok vagyunk akiket Alberto Moravia régen felfedezett és sötét útjait vetette ránk ezért itt a művészek nem beszélnek a városi vezetés meztelen gyűlölete béklyót vet nyelvükre ma éjjel 3.30-kor míg a városban kószálok a lánynak akit szeretek aki mellettem van nem tudom megmagyarázni mindenki elment de mi itt maradtunk * Prosveta, DOB, Nolit – szerbiai kiadóvállalatok Fordította: Fehér Illés

Izvor: Ненад Трајковић: Ветар са језика Исток Књажевац 2016. стр 7-8.